Hírek UFO-k és földönkívüliek

Minden harmadik amerikai gondolja úgy, hogy idegenek élnek közöttünk – derül ki egy új felmérésből

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Egy 1000 amerikai bevonásával készült közvélemény-kutatás arra kereste a választ, hogy az USA állampolgárai miképp vélekednek a földönkívüliekről.

A felmérést – mely az idegenek esetleges földi jelenlétével kapcsolatos véleményekre volt leginkább kíváncsi – a Talker Research végezte a Wealth of Geeks nevű weboldal számára.

Most pedig nézzük, milyen eredmények születtek.

A megkérdezettek több mint fele (53%) mondta azt, hogy hisz az idegenek létezésében, míg 34%-uk nemmel válaszolt.

Arra a kérdésre, hogy élhetnek-e idegenek a bolygónkon, a válaszadók 41%-a válaszolt nemmel, míg 22%-uk bizonytalan volt ezzel kapcsolatban.

A vizsgálat kiötlői afelől is érdeklődtek, vajon kik lehetnek azok az egyének, akik „álruhás”(vagy alakváltó) földönkívüliként már beépülhettek társadalmunkba.

A kutatók meglepetésre az alanyok mintegy 39%-a jelölte meg munkahelyi főnökét, mint potenciális földönkívülit, egyharmaduk pedig néhány közismert emberről feltételezte ugyanezt.

Megfelően képviselnék-e a világ mostani vezetői az emberi fajt egy hivatalos kapcsolatfelvétel esetén? – szólt a következő kérdés.

A résztvevők 43 %-a szavazott bizalmat a jelenlegi irányítóknak, míg 42%-uk úgy vélte, a diplomáciai tárgyalásokat saját maguk is lefolytathatnák az idegenekkel.

forrás

közvélemény-kutatás
Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend