Miért féltek az ősi civilizációk a napfogyatkozástól?

A teljes napfogyatkozások a történelem során mindig is csodálatot és áhítatot váltottak ki az emberekből. A természeti jelenségre történő első utalás mintegy 5 ezer évvel ezelőttre datálható.

E. C. Krupp, a Los Angeles-i Griffith Obszervatórium igazgatója szerint bőséges történelmi és etnográfiai adattal rendelkezünk arról, hogy világszerte hogyan reagáltak különféle kultúrához tartozó népek a napfogyatkozásra.

Az ókorban az emberek – akiknek az élete még nagymértékben függött az évszakok váltakozásaitól – a napfogyatkozást minimum a kozmikus rendben megjelenő komoly zavarként, de adott esetben akár a világvége közeledtének félreérthetetlen jeleként is értelmezhették.

A napfogyatkozás égi szférákban zajló katasztrófaként való értelmezése különösen a primitív (mai szóval hagyományos, vagyis a városi civilizáció kialakulása ellenére vadászó-gyűjtögető-halászó életmódot folytató) kultúrák körében volt elterjedt, akik számára a Nap és a Hold feltehetően természetfeletti entitásként (sőt, olykor egyenesen istenként) jelent meg – fejtette ki Krupp a Live Science-nek.

Miután megszokták, hogy a Nap minden nap felkel, majd lemegy, nem csodálkozhatunk azon, hogy a természet rendjének felbomlásaként értelmezték az égitest hirtelen, megmagyarázhatatlan módon való eltűnését.

Krupp szerint számos korábbi magyarázat úgy tartotta, hogy egy mitológiai lény falta fel a napot. Ez az elképzelés az eltakart égitest formájának a napfogyatkozás első szakaszában megfigyelhető látványából eredt, tekintve, hogy a Nap úgy nézett ki, mintha kiharaptak volna belőle egy darabot.

A napfaló szörny a helyi tradícióktól függően más és más alakot öltött: míg a vietnamiak hitvilága szerint egy béka-, az Andokban élők szerint egy oroszlán- vagy pumaszerű lény csócsálta meg az égitestet.

A viking mitológiában két természetfeletti képességekkel rendelkező farkas, Sküll és fivére, Hati az égen át üldözték a Napot és a Holdat. A nap- vagy holdfogyatkozás akkor következett be, ha egyikük elfogta valamelyik égitestet, amelyet megpróbált elfogyasztani. A holdfogyatkozás esetében narancsvöröses színe miatt úgy tartották, a Hold vérzik.

Kínában a Napot elfogyasztó mitológiai lény egy „mennyei kutya” volt. Nem véletlen, hogy a mai mandarinban a nap- és holdfogyatkozás szavak eredete a „si”, vagyis „megenni” tőre vezethető vissza. A majáknál a Napot „csillagdémonok” falták fel, amelyeket gyakran hatalmas kígyókként vagy rovarokként ábrázoltak.

A maja feljegyzésekből világosan kiderül, hogy ezek alatt valójában a többi bolygót, például a Vénuszt és a Merkúrt értették, amelyek rövid időre láthatóvá váltak a sötét nappali égbolton.

„Hirtelen ott volt valami, aminek nem kellett volna ott lennie, általában a Nap közelében – így aztán [a jelenségért] a Mexikó középső területein élő emberek közül sokan a bolygókat tették felelőssé” – fejtette ki Krupp.

Létezik egy híres fotó, amelyet az amerikai fényképezés úttörője, Edward Curtis készített valamikor 1910 és 1914 között. A képen az Egyesült Államok északnyugati részén, a Csendes-óceán partvidékén élő kvakiutl törzs tagjai láthatók, amint holdfogyatkozás közben rituális táncot járnak, de hasonló szertartást végeztek a jóval ritkább napfogyatkozások idején is.

forrás: Múlt-kor

Legújabb cikkek

Magyarország erőhelyei és a Pilis-rejtély

Magyarország erőhelyei és a Pilis-rejtély

2022-12-086 perc olvasási idő

Spirituális szempontból erőhelynek nevezzük azokat a helyeket, ahol érezhető módon erősebb életenergiák vannak jelen. Ha tehetjük, keressük fel…

Ezek is érdekelhetnek

Az egyiptomi piramisok rejtélyei

Az egyiptomi piramisok rejtélyei

Mire valók az Egyiptomi Óbirodalom korában épült piramisok? Vajon milyen lehetséges célt szolgálhattak?  Miért vannak alacsony alagútjaik, hosszú,…

Rudolf Steiner – Atlantiszi elődeink

Rudolf Steiner – Atlantiszi elődeink

Részlet Rudolf Steiner “Az Akasha krónikából” című művéből: Atlantiszi elődeink sokkal nagyobb mértékben különböztek a mai embertől, mint…

error:
Share via
Copy link