Az egyiptomi Luxor közelében áll III. Amen-hotep fáraó két 18 m magas mészkőszobra. Az i. e. XIV. századból származó szobrok Memnón-kolosszusok néven váltak ismertté.
I. e. 27-ben, nem sokkal azt követően, hogy az északi szobor egy földrengéskor megrongálódott, görög látogatók csodálkozva hallották, hogy napkeltekor a kolosszus lágy, halk, harangszóhoz hasonlatos hangokat bocsát ki.
A hangokat rövidesen Memnón hangjának tekintették, aki Eósnak, a hajnal istennőjének a fia volt, s úgy vélték, ő köszönti az anyját hajnalonként.
A szobor jóshelyként vált ismertté; előkelő görögök és rómaiak utaztak oda messzi földről, hogy tanácsot kérjenek. Mivel a hang csak napkeltekor volt hallható, a látogatók a keleti oldalra vésték nevüket és kérésüket, hogy így köszöntsék a felkelő napot.
A feltett kérdéseikre válaszként érkező hangokat aztán értelmezték, de hogy milyen módszerrel, azt nem tudjuk.
Lehetséges, hogy a különös hangot egyszerűen a szél hozta létre, amint átfújt a megrongálódott szobor résein? Vagy talán éppen a felkelő nap sugarainak melege szólaltatta meg a hangokat, amint a rések közti levegő felmelegedett, és kitágította az anyagot?
Némelyek feltételezik, hogy a papok fortélyos módon például egy nádszálat tettek a hasadékokba, hogy felerősítsék a hangot.
Paul Devereux angol kutató úgy véli, hogy az ősi brit megalitokhoz hasonlóan a szobor ultrahangokat bocsátott ki, amelyek a rongálódás következtében hallható hangokká váltak. Miután a szobrot 200 körül Septimius Severus római császár restauráltatta, soha többé nem adott ki hangot.