A történelem – és a rémregények – lapjain gyakran találkozhat a kíváncsi olvasó elátkozott házzal. Arról már kevesebben tudnak, hogy volt és van azért szép számmal olyan épület is, amelyek kizárólag pozitív hatást gyakorolnak a benne lakókra és környezetükre.
Ilyen az a Madrid közelében százötven éve álló ház, amely már a múlt században a metafizikai társaságok beszámolóiban is sűrűn szerepelt. A ház nem volt nagy, és egy feneketlennek tartott kis tó partján állt.
1856-ban épült az egykori karmelita apácakolostor romjain. Az Aralez család birtokolta. Első tulajdonosa a madridi egyetem egyik professzora, Joaquino Aralez és felesége, Isabel volt. A jelek szerint Isabel asszony médium lehetett, mert szinte az első órától kezdve szellem vagy szellemek jelenlétét érezte a házban.
Miután beköltöztek, a ház kivirult, és a benne élők úgyszintén. Soha semmilyen háztartási baleset nem történt. Mi több, a leeső üveg vagy porcelánedények sem törtek el, a virágok a hőség ellenére heteken át nem hervadtak el, és soha senki nem betegedett meg (ami pedig akkoriban napirenden volt mindenfelé).
A kamrában az élelmiszer nem romlott meg, akkor sem, ha évekig állt, ottfeledve. Ugyanez volt a helyzet a pincében is. A második évtől kezdve Isabel asszony világos jeleket kapott arra nézve, hogy van ott „valaki”, és ez a valaki vigyáz a házra és a benne élőkre. Két (nem a házban élő) közeli hozzátartozója elvesztése feletti fájdalmát rejtélyes, de igen kellemes zene és vigasztaló sugallatok enyhítették.
Tudtára adta az a „valaki”, hogy kedves halottai jól érzik magukat abban a másik világban, ahová kerültek. A zenét egyébként több alkalommal hallották a ház többi lakói is, bár mindig csak abból a helyiségből hallatszott, ahol Isabel asszony éppen tartózkodott. Néhány évvel később egy sajnálatos eset kapcsán ismét bizonyságot szerezhettek a házat védő szellemről.
Aralezék legkisebb lánya felügyelet nélkül maradt, és kiment a háztól száz méterre lévő feneketlen tóhoz. Beleesett a vízbe, s mert nem tudott úszni merülni kezdett. Kétségbeesett kiáltására a személyzet ugyan futott a tó felé – de mindenképpen elkéstek volna, ha… Ha egy láthatatlan megmentő nem siet a gyermek segítségére.
A személyzet csak azt látta, hogy a kislány nyílegyenesen halad a part felé, a feje a víz színe fölött van, majd egy pillanattal később kint áll a parton, és ruhájából csöpög a víz. A kislány elmondása szerint a vízben két kéz ragadta meg a hóna alatt. Úgy hitte, női kezek voltak.
Csaknem harminc évvel később a házat már Aralezék második nemzedéke lakta, és a metafizikai társaságokhoz akkor is érkeztek beszámolók az ottani szokatlan jelenségekről. Minden esetben pozitív dolgok történtek.
Kétszer tűz ütött ki, de mielőtt bárki beavatkozhatott volna magától kialudt. Egyszer félig leégett a függöny, másszor a konyhai parázs ömlött éjszaka a padlóra – de egyik esetben sem lett tűz.
A ház elijesztette azokat is, akik rossz szándékkal közeledtek hozzá. A környéken garázdálkodó tolvajbanda ugyan egyik éjjelen betört a házba, de a falak között olyan félelem tört rájuk, hogy szerszámaikat eldobálva azonnal elmenekültek. Alighanem a házat védő szellem űzte el őket is.