Judy Doraty esete talán történelminek mondható a negyedik típusú találkozások kategóriájában, már csak azért is, mert esetükben első alkalommal került sor arra, hogy egy eltérítés folyamán a földönkívüliek állattcsonkító tevékenységének közvetlen szemtanújává váljon.
1973 májusában Judy Doraty a Texas állambeli Houstonból tartott hazafelé Cindy nevű lányával, édesanyjával és sógornőjével. Az autót Judy vezette, tiszta, holdfényes éjszaka volt, amikor az égen egy ragyogó fény jelent meg. A fény az autó előtt lebegett és a család tagjai kíváncsian találgatták, mi okozhatja.
Judy leállította az autót, és mindannyian kiszálltak a járműből, hogy alaposabban szemügyre vegyék a szokatlan fényt, de még így sem tudták megállapítani, hogy mi lehet az. Egy darabig ámulva nézték, majd a jelenség hirtelen eltűnt, így visszaültek a kocsiba, és folytatták útjukat Texas City felé.
Nem sokkal a különös éjszaka után Judyn szorongásos tünetek jelentkeztek és elviselhetetlen fejfájások kezdték gyötörni. Miután orvosa semmi olyat nem talált nála, ami magyarázatot adott volna a tüneteire, következő útja Dr. Leo Sprinkle professzorhoz, a neves UFO-kutatóhoz vezetett.
Dr. Sprinkle hipnózisnak vetette alá Judyt, s kiderült, hogy azon az éjszakán valami más is történt.
Az a bizonyos fény jóval közelebb volt, mint amire hipnózis nélkül emlékezni tudott, és a fényforrásból egy éles fénycsóva vetődött az út melletti mezőre, ahol egy karám mögött borjúk álltak.
„Olyan, mint egy lefelé világító reflektor a kocsim hátulján…és mintha fizikai jellege is volna.. Látom, amint egy állat felemelkedik benne…vonaglik és megpróbál kiszabadulni…bár fogalmam sincs róla, hogyan lebeghet…olyan, mintha egyszerűen felszippantanák…” – mondta hipnózisban Judy.
Ezután mintha két helyen lenne egyszerre, bár ez nyilvánvalóan az emlékek keveredése miatt lehet. Egy furcsa szobába kerül, ahol ott van a fénysugárban látott borjú és két, apró termetű lény is. Judyt és a borjút is egy terembe viszik, majd feltűnik a lánya is, de csupán egy pillanatra.
Legnagyobb döbbenetére a még élő borjúból részeket vágnak ki. Erre a jelenetre így emlékezett vissza:
„…hányingerem van a látványtól, ahogy részeket vágnak ki belőle…rendkívül gyorsak és a borjú nem pusztul el rögtön. Egy szövet…kiterítik és elsimítják. Csillog és tűk vannak benne…legalábbis tűknek néznek ki. Lehet, hogy szondák? Nem tudom…de csövek csatlakoznak hozzájuk… Ugyanezt csinálják annak a herének tűnő valamivel is… a szemmel és a nyelvvel is.”
Ekkor megpillantja a lányát, akit egy műtőasztalféleségre fektetnek, és halálra rémül:
„Csak attól félek, hogy ugyanazt csinálják majd vele, mint azzal a szegény állattal. Azt hiszem, elaltatják… csak vizsgálják, de úgy félek attól, hogy megvágják, vagy valami ehhez hasonlót tesznek vele. Nem figyelnek, egyszerűen nem vesznek tudomást rólam…gépiesen végzik a munkájukat, mintha csak a napi rutinjuk része lenne. Úgy tűnik, nincsenek érzelmeik. Nem látszik, hogy törődnének vele… csak néhány mintát vesznek belőle.”
Néhány évvel később Judy lánya, Cindy szintén regressziós hipnózisnak vetette alá magát, mely megerősítette az anyja által elmondottakat.
A regressziós hipnózisról készült felvételek, Linda Moulton Howe amerikai oknyomozó újságíró „Különös aratások” (Strange Harvest) című díjnyertes dokumentumfilmjében is szerepelnek.
