Belső látomások – Interjú Jim Killeen kontakttal

Megosztás

Az UFO Reality egyik olvasója levelet írt a szerkesztőségnek, amiben érdekes dolgokról számolt be. Ezért a lap munkatársa megkereste, hogy riportot készítsen vele.

Kérdés.: Először azt szeretném, Jim, ha mondana valamit a földönkívüliekkel való találkozásáról.

Jim Killeen: A múlt évben történt, egy viharos éjszakán. Szakadt az eső és villámok csapkodtak mindenfelé. Arra emlékszem, hogy lefeküdtem, majd annyi rémlik, hogy az a lény feltűnt előttem, láttam őt — egészen magas volt, majdnem úgy festett, mint a földi ember. Amikor felbukkant, különös érzés fogott el. Mintha valamiféle apa-fiú kapcsolat lett volna közöttünk, éreztem a belőle áradó energiát, egészen feltöltődtem a közelében.

Aztán az a valaki kinyúlt és megérintett az ujjával, s ez megtörte az energiaáramlást. Olyan érzés volt ez, mintha azt mondta volna, hogy fogadj el engem, és én ezt tettem, bárki is volt ő. Aztán arra emlékszem, hogy egy űrhajón voltam.

K.: Egy valóságos űrhajón?

J.K.: Hmmm… Szerintem kiléptem a testemből.

K.: Számos kontaktnak problémát okoz a fizikai valóság és a testelhagyás közötti különbség érzékelése, különösen akkor, amikor arról beszélnek, hogy a “fedélzeten” voltak.

J.K.: Úgy vélem, van egy határvonal az álom és aközött, amikor valódi fizikai tapasztalatokban van része az embernek. Számomra ez valóságos élménynek tűnt, de feltételezem, hogy testelhagyásként is magyarázható.

A fedélzeten

K.: Le tudja írni, mit látott, amikor a fedélzeten volt?

J.K.: Öten voltak ott. Az egyik az lehetett, aki kapcsolatba lépett velem, a mi fogalmaink szerint talán valamiféle vezető lehetett. Volt ott még három férfinak látszó alak és egy nőnemű lény is, bár ezt nagyon bonyolult meghatározni, mivel olyan emberszerűnek látszottak, hogy csak így tudom leírni a külsejüket. Gondolom, az igazi alakjuk kiborított volna — ha így pillantom meg a látogatómat, megrémülök és kitérek az egész dolog elől.

K.: Érzett bármikor is félelmet? J.K.: Nem. Csak akkor riadtam meg, amikor az a lény megérintett és éreztem az energiáját, majd valami megtörte azt. Mindaz, ami utána következett, a melegség légkörében zajlott. Úgy éreztem, családi körben vagyok. Mintha otthon lettem volna és a családommal üldögéltem volna. Legalábbis így éreztem.

Úgy tűnt, mintha olyan emberek között lennék, akiket korábban is ismertem, de már régen nem találkoztam velük. Egy dolog azonban különösen zavart, nevezetesen az, ahogy a földönkívülieket ábrázolni szokták a tévében — pontosabban hogy azért jönnek ide, hogy elraboljanak minket. De amikor láttam a felszerelésüket, az űrhajón lévő technológiát… szerintem semmi szükségük sem volt arra, hogy megvizsgáljanak vagy bármiféle kísérletet végezzenek velem. Hiszen mindent tudtak rólam, ismertek, mint embert, tisztában voltak a lelkemmel, a testemmel, a személyiségemmel. Tökéletesen megértettek engem anélkül, hogy kísérleteztek volna rajtam.

K.: Tudna mondani valamit arról, hogy mi érdekelte a földönkívülieket?

J.K.: A beszélgetésből, amit folytattunk … mentálisan, fizikálisan … az derült ki, hogy az életet kutatják, ugyanolyan módon, ahogy mi tesszük. Az információk érdeklik őket… És volt még egy dolog, ami megragadott: mi az értelme ennek az egésznek? Mit tehetek én értük? Minden csak úgy zajlott körülöttem. Azon voltak, hogy kifaggassanak az életemről, a tapasztalataimról, mit érzek azokkal kapcsolatban és hogyan viszonyulok magához az élethez? Ók legalább annyira érdeklődtek irántam, mint én irántuk.

Az ajándék

K.: Hogyan hatott önre ez a találkozás és mit gondol arról, hogy éppen, magával történt meg?

J.K.: Számomra olyan volt az egész mint egy ajándék, mivel most már biztos vagyok benne, hogy ezek a lények végigkísérték az életemet, s már gyermekkoromban is meglátogattak. Huszonhat évbe telt, amíg újra találkoztam velük, ezúttal egy hajón .. Többször álmodtam arról, hogy itt voltak nálam, s tudtam, hogy gyermekként különböző információkat kaptam tőlük amik meghatározták, hogy mit kel csinálnom. Amíg fel nem nőttem, nen adhattam tovább ezeket másoknak. De valahol az agyamban mindig ott voltak bár megpróbáltam normális életet élni mind gyermekként, mind felnőttként.

A találkozás számos kérdésemre megadta a választ. Úgy tűnt, hogy mindet, amit eddig csináltam az életemben, helytelen volt, illúziókat kergettem, és bizonyos időnként mintha elvittek volna, de ez igazából nem történt meg, csak én éreztem úgy. Én magam kerestem az élet értelmét minden tudatos elhatározás nélkül, s egyes dolgok csak úgy megtörténtek velem.

Csak most, a velük való utolsó találkozás óta kezdem megérteni, mire is ment ki ez az egész. Amikor négy-öt éves koromban UFO-t láttam, olyan volt, mintha tévéműsor lett volna, ezért nem is figyeltem különösebben oda. Ha tévé, hát tévé —gondoltam, s ezzel el is volt intézve az egész. De ez az utolsó találkozás mindent megváltoztatott. Most már tudom, hogy illeszkedik bele az életembe ez az egész UFO-s dolog. Ez választ adott minden kérdésemre.

Globális együttműködés

K.: A levelében említette, hogy nem csupán a személyes tapasztalatáról van szó, hanem globális vonatkozásokra is utalt.

J.K.: Így van. Az üzenetük — ami nagyon megragadott engem – pontosan ellentétes mindazzal, amit a tévé, a média és általában a társadalom állít ezekről a lényekről. Én egész életemben kapcsolatban voltam velük, tehát tudom, hogy mit beszélek. Meg vagyok győződve arról, hogy bolygónkon ezrével vannak olyan emberek, akik hasonlóan kontaktust teremtettek, talán ugyanezekkel a földönkívüliekkel, vagy esetleg más fajhoz tartozókkal. Tehát ők is tisztában vannak vele, hogy mennyi hazugságot terjesztenek a földönkívüliekről. Nagyon fontos, hogy ezek a lények életünk részévé váljanak, különösen akkor, ha űrhajóinkkal kijutunk a csillagok közé, és megérkezünk más égitestekre. Az ott lévő életformákat feltétlenül tiszteletben kell majd tartanunk. Ellenkező esetben meg fogják akadályozni az űrutazásokat. Nem azt mondom, hogy háború törne ki közöttünk, hiszen ők nem olyan teremtmények, akik hadakozni akarnának. Nem is mutattak meg nekem semmiféle haditechnikát, ami felhasználható lenne az emberek ellen. Azt nem állítom, hogy nincsenek fegyvereik, de biztosan nem fordítanák azokat ellenünk. Egyszerűen nem lenne értelme, hiszen már kommunikálnak velünk.

K.: Kijelentené azt, hogy a kormányzatok tudatában vannak e lények földi jelenlétének, de hivatalos csatornákon keresztül megakadályozzák a kapcsolatfelvétel nyilvánosságra hozását, s éppen ezért kénytelenek “egyszerű emberekkel” kapcsolatba lépni, hogy eljuttassák üzeneteiket az emberiségnek?

J.K.: Igen, erről tökéletesen meg vagyok győződve. Amikor az űrhajón voltam, az teljesen láthatatlanná vált, s mintha átlépett volna egy másik dimenzióba, ami a miénkből nem észlelhető. És volt még egy másik dolog is. Valami olyan légkör uralkodott a hajón, ami az én nézőpontomból egyfajta paranoiának tűnt — hogy ha a katonaság észleli a jelenlétüket, meg fogja próbálni megszerezni a hajójukat, a beren-dezéseiket, stb. És hogy miért törekszenek erre?

Az elkövetkező években egyre többen fognak UFO-t látni, a kormányzat persze meg akarja akadályozni, hogy nyilvánvalóvá váljon a földönkívüliek jelenléte, mert ez megkérdőjelezné a hivatalos szervek puszta létezését is. A különféle vallási vezetők is tartanak attól, hogy híveik hirtelen rájönnek, máshol is van értelmes élet, pl egy másik dimenzióban, vagy egy másik bolygón. Ez komoly törést okozhatna a társadalomban és a vallásban, ezért a kormányzat blokkolja az információkat, illetve csak a földönkívüliekkel kapcsolatos negatív aspektusokat teszi közzé. Akkora energiát fordítanak erre a tevékenységre, amivel hasznosabb dolgokat is művelhetnének. Úgy vélem, a kormányzat beleavatkozik a természet törvényeibe, amik érvényesek az egész univerzumra és magára az életre is. Rosszul teszik…

(Eredetileg megjelent a Színes UFO magazinban – Fordította: Trethon Judit)

Megosztás
error: