Az egyesült államokbeli Virginia Egyetem legendás kutatója, a 2007-ben elhunyt lan Stevenson egész életét arra tette fel, hogy felkutassa és a helyszínen összegyűjtse azokat a beszámolókat, melyek a lélekvándorlás mellett szólnak. A hatvanas évek eleje óta járta világot, hogy minél több ilyen esetet jegyezhesssen föl.
Igyekezett mindig a lehető legtöbb közvetlen tanút felkutatni és részletes beszámolókat szerezni tőlük.
Egy-egy eset helyszínére többször is visszatért, s az idők múlásával nyomon követte a szereplők sorsát, új interjúkat készített.
Ezeket összevetette a korábbiakkal, hogy minél több pontatlanságot kiküszöböljön. Gyűjteménye nagyjából 2500 darabból áll. Ezek közül választottuk ki az egyik legmegdöbbentőbb esetet, mely Indiából származik.
A Dolon Champa Mitra nevű leánygyermek 1967 augusztus 8-án született Calcuttában. Édesapja, Audaryamoy Mitra és édesanyja, Kanika Mitra a Calcuttától 10 kilométerre fekvő Narendrapurban éltek.
Az apa a Ramakrishna Misszió helyi baromfi- és tejüzemében dolgozott. Volt még egy gyermekük, a Dolonnál 4 évvel idősebb fiú, Jayanta.
Dolon 1 éves kora után már kezdett tisztán beszélni, és két éves korában már folyamatosan beszélt. Három és fél éves kora előtt nem voltak az előző életére vonatkozó megjegyzései.
Első ilyen megjegyzésére 1971-ben lettek figyelmesek szülei. Édesanyja egy napon azt vette észre, hogy a három és fél éves Dolona bátyja ingét és nadrágját vette magára, ami miatt szemrehányást tett neki.
Később, ebéd után szólt a kislánynak, hogy feküdjön mellé pihenni. Dolon visszautasította ezt és azt mondta:
„Nem… Megszidtál engem, mert inget és nadrágot viseltem. Egy nagyobb fiú voltam és egy palotához hasonló házban laktam.”
Édesanyja nagyon elcsodálkozott és kérdezgetni kezdte a kislányt, aki a következőket mondta:
„Igen, anya, igazat mondok. Volt egy húgom, egy öcsém és egy kövér nagynéném, az anyámat pedig Baudinak hívták.”
Ezen első megnyilatkozás után Dolon egyre több, előző eletéből származó emléket elevenített fel. Elmondta, hogy egy Burdwan nevű városban élt (Calcuttától északnyugatra)egy piros, két emeletes házban, nem messze a templomtól.
Az utcáról lépcsők vezettek a ház bejárati ajtajához.Korábbi életével kapcsolatos emlékeit nem folyamatosan elbeszélés formájában, hanem részletekben, különböző időben és alkalmakkor elevenítette fel.
Gyakran beszélt egy kék ingről, ami egy faliszekrényben volt.Soha nem említett családnevet vagy más neveket. Csupán Burdwan városát tudta megnevezni és egy Ranjit nevet említett még, anélkül, hogy megmondta volna, hogy ki volt Ranjit.
Egyszer kártyajáték közben hirtelen hátrahajtotta a fejét, a plafonra bámult, arca fájdalmat tükrözött. Ebben a pozícióban maradt egy ideig.
Amikor szülei megkérdezték viselkedése okáról, azt válaszolta, hogy amikor beteg volt és kórházban kezelték, gyakran érzett igen erős fájdalmat koponyája egyrészén, és akkor ugyanilyen pozícióban tartotta magát.
Ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy előző életét kórházban fejezte be. Halála előtt hosszú ideig kezelték ebben a kórházban.
Édesapja megfigyelte, hogy Dolon időnként nagyon elgondolkodott és egészen elszakadt az őt körülvevő világtól. Aztán hirtelen „korábbi” édesapjáról kezdett beszélni.Édesanyja sokszor észlelt levertséget a kislányon. Egy-egy ilyen levert állapota után Dolon gyakran beszélt az előző életéről.
Mindkét szülő elmondta később, hogy Dolon gyakran említette ebben az időben,hogy neki két anyja és két apja van. Többször kérte szüleit, hogy vigyék el őt Burdwanba, a Maharadzsa palotájához, ahonnan elindulva meg fogja találni azt a házat, ahol azelőtt lakott.
A szülők végül engedtek lányuk ismételt kérésének és a saját kíváncsiságuknak. 1971 októberében Burdwanba utaztak Dolonnal.
A Mitra család lakóhelye, Narendrapur Calcuttától 10 kilométerre délre fekvő helység, csaknem Calcutta külvárosának számít, ugyanis éppen kívül esik annak határán.
Ezzel szemben Burdwan egy kisváros, 90 kilométerre északnyugatra Calcuttától. Igy a közöttük lévő távolság körülbelül 100 kilométer. Audaryamoy Mitra szerint sem ő, sem pedig családtagjai nem jártak korábban Burdwanban.
Amikor 1971 októberének egy forró napján a Mitra család megérkezett Burdwanba, Dolont – kérése szerint – elvitték a Maharadzsa egykori palotájához és hagyták, hogy keresésre induljon.
A kislány tett néhány kísérletet, elindult egyik irányba, majd a másikba, de nem jutott eredményre. Nagy forróság volt aznap, így szülei gyorsan ráuntak adologra, lebeszélték Dolont a további próbálkozásokról, és annak nemtetszése ellenére hazautaztak Narendrapurba.
Dolon a látogatás utáni időben nagyon szomorú volt. Meglehetősen elkeserítette a sikertelensége, sokat sírt, étványtalan volt, alig evett. Gyakran vádolta a korábbi családját: „Elhagytatok engem!” – mormogta magában, mintegy vádolva őket, hogy nem vezették nyomra őt.
Szinte naponta kérte, majd követelte a szüleitől, hogy ismételjék meg a látogatást, menjenek el még egyszer Burdwanba.
Látva lánya hajthatatlanságát, Audaryamoy Mitra segítséget keresett. Eszébe jutott, hogy együtt dolgozik két emberrel, akikről tudta,hogy Burdwanból származtak.
Egy házaspár volt, Nilachal Samanta és felesége. Elmondta nekik a lánya történetét, akik azután elmentek Burdwanban élő rokonaikhoz. Ezek a rokonok az elbeszélés alapján egy De nevű,gazdag, ismert családot véltek felismerni.
1972 március 30-án a Mitra család ismét útnak indult. Amikor megérkeztek Burdwanba, Nilachal Samanta sógornőjének, Pratima Dawn-nak házában szálltak meg.
Ez a Pratima Dawn ismert egy Prithwis Chandra De nevű embert, aki távoli rokonságban állott azzal a De családdal, amelyről azt feltételezték, hogy azonos a Dolon részéről említettel.
Felkeresték ezt az embert. Ő maga nem, de a felesége, Mira De felajánlotta a segítségét és velük tartott. Elindultak, hogy Dolont elvigyék a már ismert helyre, hogy az ismételten kísérletet tehessen arra, hogy megkeresse azt a házat, amelyről már oly sokat beszélt.
Elvitték a kislányt a templomhoz, amely nem messze esett a Maharadzsa palotájától, és hagyták, hogy a kislány elinduljon. Ezúttal már az első próbálkozásra elindult.
A főutaktól távoli mellékutcákon haladt,elég nagy biztonsággal. Végül egy szűk, lejtős sikátorhoz érkezett. Végigment a sikátoron és egy utcára nyíló, nyitott kápolnánál megállt. Látszott rajta, hogy felismeri a helyet, de nem szólt semmit.
Visszafordult a sikátorba, lelassította lépteit, megtett néhány métert, majd rámutatott Anath Sanar De házára és azt mondta:
„Ez az a ház, és ez az a lépcső!”.
A ház bejárati ajtajához lépcső vezetett úgy, ahogy azt Dolon leírta a korábbiakban. A kislány ezek után egy oldalbejárathoz vezette a társaságot. Bekopogtak ésbeléptek a házba. Elmondták a jövetelük célját.
A családfő, Anath Sarán De nem volt otthon, Calcuttában volt orvosi kezelésen. Az egyetlen otthon tartózkodó felnőtt férfi a család fiatalabbik fia, Sisil volt. Rajta kívül nagyon sok nő volt a házban.
Az egyik, Rita De, a családfő lánya üdvözölte a látogatókat,és felajánlotta, hogy körbevezeti őket a házban, hogy megfigyelhessék Dolont, hogy mit vél felismerni ott.
A bemutatkozás és ismerkedés után nyilvánvalóvá vált, hogy Dolon élményei a család legidősebb fiára, Nishith De-re vonatkoznak, aki néhány évvel korábban, 1964-ben halt meg, 24 éves korában.
Nishith De 1940-ben született Anath Sarán De rendkívül gazdag, ismert kereskedő első gyermekeként. Mint első gyermek, a család legkedveltebb gyermeke volt.
Egy öccse és három húga született még. Szülővárosában, Burdwanban járt iskolába és középiskolába, majd ugyanitt lett egyetemi hallgató.
Az államigazgatási fakultást végezte, halála évében diplomamunkáján dolgozott. Atlétizált, focizott, krikettezett. Szeretett egy lányt, akit eljegyezni készült.
Nishith családja gazdag és távolságtartó volt, olyannyira, hogy ha valaki a saját tágabb családjukon belül rosszabb anyagi helyzetbe került, azzal megszakították a kapcsolatot. Nishithre ez nem vonatkozott.
Ő szabadon barátkozott mindenkivel, nyitott,közvetlen ember volt. 1964-ben, 24 éves korában fejfájásról kezdett panaszkodni, sokszor volt hányingere,láza, és néhányszor hányt.
A helyi orvos nem tudott segíteni, kezelésének hatására Nishith panaszai egyáltalán nem változtak. Az első tünetek jelentkezése után 6-8 hónappal állapota romlott, így édesapja felvetette a Calcuttái Egyetem Trópusi Betegségek Osztályára.
Itt a felvétele után rövidesen jobb oldali végtagbénulás és teljes beszédzavar alakult ki, majd tovább romlott az állapota és eszméletlenné vált.
Az orvosok agytályogra vagy agyadaganatra gondoltak, de diagnosztikus vizsgálatokra vagy műtétre már nem kerülehetett sor. Tizenöt napos eszméletlenség után Nishith De 1964 július 25-én meghalt.
Boncolásra nem került sor. Testét elhamvasztották. A Mitra család Burdwanból származó két ismerőse, Nilachal Samanta és felesége tudott a De családról a Burdwanban élő rokonaik révén, hisz a De család a város egyik leggazdagabb, legbefolyásosabb, ismert családja volt, de sohasem jártak náluk, és a Mitra családnak sohasem beszéltek róluk.
Dolont és az őt kísérőket Rita De végigvezette a De család elegáns házának egyes szobáin. Ahogy a házat végigjárták, Dolonon látszott, hogy felismeri a szobákat és a házban tartózkodó személyeket.
Otthonosan mozgott, és fesztelenül fogadta, amikor időnként valaki üdvözlésképpen magához ölelte. Amikor az egyik szobába beléptek, Dolon megszólalt:
„Ebben a szobában szoktam üldögélni és olvasni.”
Aztán egy másik szobában ismét megszólalt:
„Ez az én szobám.”
És valóban, ez volt Nishith egykori hálószobája. Aztán rámutatott a falon lévő képre,amely Nishithről készült:
„Itt vagyok!” -mondta.
A szobában két faliszekrény volt, egy fémből készült, és egy fa. Dolon odament a fából készült faliszekrényhez és azt mondta, hogy annak a felső polcán voltak az ő ruhái.
Kinyitották a szekrényt. A felső polcon egy köteg ruha volt, köztük ingek ésnadrágok. Dolon szétbontotta a köteget és kivett belőle egy kék, csíkos inget, és azt mondta:
„Ez az az ing!”
Testvérei jól emlékeztek rá, hogy ez volt Nishith kedvenc inge. A ruhakötegen kívül találtak egy kulcscsomót is a faliszekrényben. Dolon kezébe vette,megnézegette.
„Ezek a tanulószobámban lévő fiókos szekrény kulcsai.”
A kulcsok Nishith dolgozószobai szekrényének kulcsai voltak. A szekrényben volt még egy köteg fénykép is. Rita De kivett egy képet a kötegből,amelyen egy asztaltársaság volt látható,amint éppen felemelt kezekkel koccintanak.
Rita Dolon elé tette a képet és megkérdezte,hogy melyik az „apja”. Dolon rövid gondolkodás után rámutatott a képen Anath Sarán De-re.
A látogatás kezdetén a házban tartózkodók, ahogy megtudták, hogy mi a társaság jövetelének célja, körbezsongták a kislányt, és egymással versenyezve kérdezgették: „Na, én ki vagyok?” Ez láthatóan zavarta Dolont, egyre inkább visszahúzódott, és egyáltalán nem válaszolt a kérdésekre.
Kicsit később azonban, amikor a kérdezősködés elült, és Dolon megtette az első körbejárást, sokkal nyugodtabbá váltak a háziak is. Ekkor Dolon spontán visszatért a korábbi kérdésekre.
Egyszer Nishith nagyanyja csendesen magyarázott valamit a kislánynak,amikor az hirtelen megszólalt:
„Te a nagyanyám vagy!”
A bengáli nyelv alkalmas arra, hogy megkülönböztesse egyetlen kifejezésben az apai es anyai nagyszülőket. Dolon Nishith nagyanyját ebben a vonatkozásban is helyesen nevezte meg.
A körbejárás során Nishith nagynénje odalépett Dolonhoz és édességgel kínálta.Leültek és csendesen beszélgettek, ami közben a nő megkérdezte a kislányt:
„Mit gondolsz, én ki vagyok?”
Dolon rövid időre abbahagyta az édesség majszolását és azonnal válaszolt:
„Te a másik házból való nagynéni vagy!”
Valójában Anath Sarán De unokatestvérének felesége volt, akit azonban Nishith „nagynéninek” szólított, és a házuk a De család házával rézsút szemben volt.
Dolon a nézelődés során egyszer szembetalálkozott Nishith öccsével, Sisillel. Sisil megállt előtte és nem szólt egy szót sem.
Csak néztek egymásra néhány pillanatig, aztán Dolon folytatta az útját. A körülöttük lévők valamelyike odaszólt Dolonnak:
„Na, megismered a bátyádat?”
„Nem.” – válaszolta a kislány. „Ő az öcsém, nem pedig a bátyám.”
Ami Nishithre gondolva valóban igaz is volt, hiszen Nishith volt a legidősebb gyermek a családban.
A látogatás kritikus pontja volt Dolon találkozása Nishith édesanyjával. Az asszony a látogatás során végig a nappaliban üldögélt, hat-hét hasonló korú nő társaságában.
A körbejárás befejeztével, a látogatás vége felé Dolont arra kérte édesanyja, hogy mutassa meg az előző életében volt édesanyját.
Dolon néhányszor ránézett Nishith édesanyjára, aztán határozottan rámutatott és azt mondta:
„Ő az én édesanyám!”
Nishith édesanyjának ez nem volt ilyen egyszerű. Ő nagyon hidegen fogadta Dolont, amikor az felismerte őt és elindult feléje, hogy üdvözölje. Amikor Dolon odaért hozzá, eltolta magától, és Dolon édesanyja felé azt mondta:
„Tartsd meg magadnak a lányodat!”
Ezután sértődötten elhagyta a nappalit és bezárkózott a saját szobájába. Amikor aztán a későbbiekben a rokonai kérlelték, hogy jöjjön elő, résnyire kinyitotta az ajtaját, de csak azért, hogy kiszóljon, hogy a vendégek jobban teszik, ha szedik a sátorfájukat es mihamarabb távoznak.
Dolon nem volt felkészülve erre az elutasításra. Pratima Dawn mesélte később, hogy amikor a társaság belépni készült a házba, Dolon a következőket mondta nekik:
„Gyertek nyugodtan! Szüleim jó emberek. Örömmel fogadnak majd benneteket.”
Amikor egy órával később a társaság elhagyta a házat, Dolon könnyezett és alig hallhatóan mormogott maga elé:
„Anya megszidott engem.”
Mira De szerint, mielőtt Nishith édesanyja elhagyta a nappalit, a következőket mondta, szinte csak magának:
„Ha ő az én Nishith fiam, akkor miért nem a mi családunkba született újjá, és miért változtatott nemet?”
Az elmondások szerint még másnap is igen feldúlt volt, egész nap nem evett, nem jött ki a szobájából. A fent idézett mondata elegendő lehet viselkedése magyarázatára, de magyarázatul felvetődhet még az az igen gyakran tapasztalható félelem, amelyet gazdag emberek éreznek szegényebbek közeledése esetén.
Különösképpen így van ez, ha két család között jelentős különbség van, amint ahogy a jelen esetben is volt. Így felvetődhet az a gondolat, hogy Nishith édesanyja gondolhatott arra, hogy a kislányt „betanították”, és egyszerűen a De család vagyonára törnek.
Ennek azonban semmiféle jogi támaszt adni nem lehet, másrészt Dolon szülei semmi jelét nem mutatták ilyen szándékuknak. A Narendrapurba való visszatérés során Dolon azt mondta, hogy nem akar már találkozni a korábbi anyjával, mert az visszautasította, hogy megölelje őt.
Ugyanakkor kifejezte azt a kívánságát, hogy találkozhasson a korábbi apjával, aki a látogatás idején nem volt otthon.
Ezen második látogatása után az esetet közölte a Calcuttai Ananda Bazár Patika című lap. A közlés után R. Pal professzor vezetésével vizsgálták az eset részleteit, ami az informátorokkal történt interjúkból állott.
Dolon negyvennégy megállapítást tett előző életével kapcsolatban, amely mindegyike igaznak bizonyult a vizsgálatok során.
Bár szüleinek Burdwanból származó barátaik voltak, róluk kiderült, hogy kevés ismeretük volt a De családról, és arról a kevésről sem beszéltek a Mitra családnak, hiszen ez teljesen érdektelen téma lett volna az ő számukra.
Egyszóval ők nem lehettek a közti láncszem a „normálisnak” nevezhető információ közvetítésben.
Tehát Dolon az információit paranormális úton szerezhette.
Ezen túlmenően úgy tűnt, hogy a benne lévő ismereteket, emlékeket megfelelő érzelem is kísérte, ami azt mutatta, hogy igen erős szálakkal kötődött Nishith De csaladjához, rendkívül erősen vágyott arra, hogy találkozhasson velük.
Dolon negyvennégy, előző életére vonatkozó megállapításának nemcsak a szülei voltak tanúi, hanem még legalább négy ember hallotta előző életéről beszélni.
A Burdwanban tett második látogatás után Dolon egyre inkább elfogadta édesanyját. A látogatás előtti időben ugyanis sokszor mondta azt, hogy a valódi édesanyja nem az édesanyja, vagy arról beszélt, hogy „Nekem két anyám és két apám van.”
Nishith édesanyjának hidegsége arra késztette, hogy újraértékelje szüleihez való viszonyát, átgondolja, hogy kik az ő reális szülei, ez aztán lassan arra vezetett, hogy elfogadta édesanyját.
Hat éves korában még beszélt előző életéről. Semmit sem halványultak az emlékei, de újabbak már nem kerültek felszínre a régiek mellé.
Időnként megkérdezte, hogy mikor jön az édesapja. Változatlanul állította, hogy két anyja és két apja van. Mindezekellenére szüleivel békességben élt.
