Lalibela egy különleges, szent város és zarándokhely Etiópia területén. Az itt található föld alá süllyesztett templomokat sokan a világ nyolcadik csodájaként emlegetnek.

A sziklákba vájt templomok 800 évvel ezelőtt épültek, és azóta is imahelyként szolgálnak.
Hajnalban hívők lepik el őket, napközben a környező barlangokban remeték imádkoznak, nagyobb egyházi ünnepségek alkalmával pedig a zarándokok serege el sem fér a szűk, labirintusszerű templomokban.

A templomok építése a 12-13. században, a Zagve dinasztiához tartozó Gebra Maskal Lalibela császár uralkodásának idején kezdődött, akit Szent Lalibela néven is emlegetnek. Valószínűleg összességében mintegy 100 év kellett az építéshez.

Ebben az időben virágzottak Etiópiában a keresztény eszmék, a templomok így egyben az etióp keresztények és a Szentföld közötti szoros összefonódás jelképeiként értelmezhetők. Ma ezek a templomok a Világörökség részét képezik.

A 11 építmény, amelyet a felszínt alkotó vörös vulkáni kőzetből, bazaltból faragtak ki, két csoportra osztható. Hét templomot a föld fölé építettek barlangok bejáratánál, a másik négyet perig a föld alá rejtették.

A süllyesztett templomok úgy készültek, hogy kivájták a körülöttük lévő vulkáni kőzetet, majd felépítették az üregben a négy kereszt alakot formázó építményt. Lalibela lakóinak meséi szerint angyalok segédkeztek a templomok építésénél.

A süllyesztett templomok közül az egyik leghíresebb a Biet Medhani Alem, melyet görög kereszt alaprajzúra faragtak ki. A templom 30 méter hosszú, 23 méter széles, 10,7 méter magas. Teteje egy szintben van a talajfelszínnel, és az erózió elleni védelem miatt be van fedve. Belsejében található az Afro Ayigeba, egy 60 cm hosszú kopt kereszt, melynek erős gyógyító erőt tulajdonítanak.

Az emberek egész évben sok mérföldről utaznak ide, hogy részt vegyenek a napi szertartásokon. A zarándokok száma különösen jelentős a vallási ünnepek idején, melyeket gyakran jellegzetes dallamvilágú zene és ütemes dobolás kísér.

A karácsonyt itt nem december végén, hanem január elején, genna ünnepén tartják. Tizenkét nappal később, január 18-án a timkat jelentős ünnepe következik, mely a Vízkereszt megfelelője. Megemlékeznek arról a napról, amikor Keresztelő Szent János megmerítette Jézust a Jordán vizében, miközben a Szentlélek egy galamb képében szállt rá a Mennyből, és az Úr hangján szólt, hogy megerősítse, Jézus maga Krisztus, az Isten fia.

Ezen az ünnepen összegyűjtik mind a tizenegy templom szent tárgyait, melyeket a rangidős papok a fejükön szállítanak saját Jordán folyójuk partjára. A fából vagy kőből készült, selyembrokátba csavart tárgyak, faragott táblácskák, melyek a Tízparancsolat mózesi kőtábláit jelképezik, amelyeket egyesek szerint a Frigyládában Etiópiába hoztak az ószövetségi időkben. Egész éjszakás imádkozással öltött virrasztást követően a papok misét mutatnak be és keresztelnek. Amikor a megújulás szertartása véget ér, a papok és a hívek közösen útra kelnek, hogy visszavigyék a szent tárgyakat a templomokba.