„Ész nélkül”, Szellemmel – A Tanúszemlélet

A létezés nagy láncolatának folyamata: anyag, élet, elme, lélek, szellem. Egyik állapotból továbblépni a következő, magasabb formába annyit jelent, hogy a lét meghaladja (transzcendálja) az alacsonyabb szintet, de egyszersmind tovább is örökíti, befoglalja az új, magasabb szintű létezésbe.

Továbblépés és megőrzés — ez a fejlődés folyamata. Amikor megtapasztaljuk a magasabb szinteket, amikor egy-egy pillantásra feltárulnak előttünk, egy csapásra felszabadulunk az elme és állandó társa, az ego mesterkedései alól. Ironikusan fogalmazva „ész nélküli” állapotba kerülünk, amikor az ösztön átveszi az irányítást az egótól, és természetes képességeink szemmel láthatóan megmutatkoznak.

Ezek a bemutatók azonban sajnos rövid életűek, mert a világ zaja és kötődései hamar betörnek, és tönkreteszik. A „tanúszemlélet” szorgalmas gyakorlása azonban meghosszabbíthatja e magas helyeken való tartózkodásunk időtartamát, és minimálisra csökkentheti az ego hatalmát.

Miközben a Tanút a szorgalmas gyakorlás által tápláljuk önmagunkban, érezni fogjuk, ahogy az ego egyre összébb és összébb zsugorodik. A „tanúvá válás” elmélkedő, meditatív gyakorlat, amelyben az ember fokozatosan eltávolodik egójától.

Felteszi önmagának a kérdést: „Ki az, aki ezt a falat nézi?”, majd „Ki az, aki azt kérdezi, hogy ki az, aki ezt a falat nézi?” és így tovább, és így tovább. Minél tovább folytatjuk ezt, minél mélyebbre hatolunk ebben a végtelen tükörfolyosóhoz hasonló elmélkedésben, annál közelebb kerülünk a Tanúhoz, a Szellem lényegéhez. Messzire, nagyon messzire eltávolodhatunk a felszíni egótól, amely egyébként mindent magának követel.

Csak az egóban élni – ez kiszámíthatatlan, ingatag helyzet, amely sokszor keserűséggel végződik, hacsak nem arról van szó, hogy valaki másnak az egóját táplálja az ember, olyasvalakiét, akinek szüksége van az energiánkra. Az illető viszont ilyenformán adósságba keveredik , és törlesztésként visszaad valamicskét.

Ez az energiakereskedelem azonban mindig azzal jár, hogy az egyik fél hiányt szenved, és az adósság súlyos teherként nehezedik arra, aki rosszabbul járt.

A Tanúnak mindig ott kellene állni az ajtóban, figyelve az érkezőket és a távozókat, a különböző egókat, amíg annyira meg nem erősödik, hogy magában is megáll, és akkor már nem is érkezik senki.

blank
error: