Általában azért összeesküvés-elmélet egy teória, mert mi emberek találjuk ki, tippeljük meg a lehetséges eseményeket, lehetőségeket. Persze van, amikor van némi alapja is, legfeljebb kiszínezzük kicsit.
De az is megesik, hogy összeesküvés elméletről pont az derült ki, hogy teljesen igaz, vagyis az elméletek hívei jól okoskodtak! Az alábbiakban 5 ilyen következik.
A Tuskegee szifilisz kísérlet
A Tuskegee kísérletek a rasszizmus egyik legnagyobb szimbóluma. 1932-ben kezdődtek a Tuskegee-kísérletek, amiben a szifilisz hatását vizsgálták fekete férfiakon. Arra voltak kíváncsiak, miben különbözik a lefolyás fehér és fekete férfiak között. A 600 feketéből 399-en voltak fertőzöttek. Állítólag csak fél évig tartott volna a projekt, de 40 éven keresztül tartott.
A résztvevők nem tudtak arról, hogy szifilisszel fertőzik meg őket, – így azt se, hogy nem is fognak kezelést kapni – ellenben volt ingyen vizsgálat és teljes ellátás. A többség akkor szerzett róla tudomást, amikor a második világháborúban amikor katonának jelentkeztek, de még akkor sem kaptak kezelést. Végül 1972-ben derültek ki a kísérletek. Sajnos már addigra már csak 128-an maradtak életben a 399-ből, és akkor már 49 feleséget és 19 gyermeket is érintett a betegség.
Project MKUltra
Sokáig tagadta a CIA, hogy embereken kísérleteznek. Majd 1977-ben 20 ezer titkos irat kerül elő, amely bizonyította a kísérleteket. Az iratokban drogok beadásáról, szenzoros deprivációról, hipnózisról, elektrosokkról, verbális és nemi bántalmazásról, de még kínzásról is szóltak.
Viselkedésváltozást akartak előidézni az ügynökökben. A bizonyítékok ellenére a CIA vezetője, Richard Helms megsemmisítette a legtöbb iratot 1973-ban, ezért a mai napig rejtély, hogy pontosan milyen kísérleteket is tartalmazott az MKUltra program.
Operation Mockingbird
Egy másik olyan eset, amikor a CIA a Mockingbird művelet keretei között manipulációra használta fel a médiát a hidegháború idején, legfőképp propagáló célokra. Olyan médiumokba szivárogtak be, mint az ABC, CBS, NBC, Reuters, Hearst Newspapers és más hasonló médiumokba.
Az 50-es években a CIA emberei mindenhova beszivárogtak, és csak a 70-es években derült ki. Állítólag ez a propaganda a mai nap is tart.
A Northwoods hadműveletek
Az egyik legismertebb összeesküvés-elméletek közé tartozott, hogy az USA egy háborút igyekezett kirobbantani Kubával. Sokáig persze legyintettek rá, egészen addig, amíg John F. Kennedy dokumentumai nyilvánosságra nem kerültek.
A 60-as években részletes útmutató jelent meg arról, hogyan is provokálják a kommunista országot. Például kubai repülőket akartak likvidálni és állampolgárokra lelőni az utcákon. Szerencsére ezek a tervek soha nem valósultak meg.
Az USA illegálisan kémkedik az állampolgárok után
Már régi teória az, hogy az NSA illegálisan figyeli az állampolgárokat, de csak 9/11 után került a figyelem középpontjába, amikor is ténylegesen megkívántak figyelni mindenkit, azért, hogy kiszűrhessék a terrorcselekményeket.
A Snowden dokumentumok szerint valamilyen programot használnak a mobilok, e-mailek megfigyelésére.
A Washington Post 2014-ben hozta nyilvánosságra, hogy a gyűjtött adatok 90%-a még csak nem is kapcsolódik a terrorizmushoz. A nagyobb szervezetek harcolnak a megfigyelés ellen. Ráadásul a gyűjtött adatok a legtöbb esetben semmire sem használhatóak és erőteljesen sértik a magánélethez és a szabadsághoz való jogokat.
forrás: noiportal.hu