1992 novemberében néhány napot Kína legnagyobb városában, Sanghajban töltöttem.
Ez a város azóta már 20 millió lakosával a tengertől 30 kilométerre fölfelé fekszik a Huang-Pu folyó partján és a világ harmadik legnagyobb kikötővárosának számít.
Alkalmam nyílt megnézni a „Sanghaji Akrobaták” egyik előadását, akik messze Kína határain túl is híresek.
Lélegzetelállító, amilyen könnyedséggel győzi le ezeknek az artistáknak egyike-másika láthatóan a természetes nehézségi erőt. Nemsokára azon a gondolaton kaptam magam, hogy ezeknek az embereknek némelyike egészen máshogy viszonyul a fizika törvényeihez, mint mi, átlagpolgárok.
Olyan gondolat, amely könnyen felmerül annak a fejében, aki látta ezeket a hihetetlen mutatványokat. Minden bizonnyal ezek az akrobaták is, akárcsak más országokból származó kollégáik, keményen és konokul gyakoroltak bámulatos fellépéseik előtt.
De vajon nincs-e valami olyan előnyük, amit itt találóbb kifejezés híján „az istenek örökségének” nevezünk?
Különös módon a régi kínai írások is utalnak a nehézségi erő megszüntetésére. Így például Liu An alkimista a Krisztus előtti második évszázadban állítólag olyan főzetet készített, amellyel lehetségessé vált, hogy teljességgel megszüntessék a természetes gravitáció hatását. Akik megkóstolták az italt, azok állítólag minden nehézség nélkül felemelkedtek a levegőbe. Liu An az ital hatását bátran önmagán próbálta ki először.
Vajon tudatbefolyásoló kábítószerről van itt szó, Liu An egy korai designer-drogot készített? Vagy ennek a receptnek a segítségével valóban olyan helyzetbe került, hogy egyfajta levitációt tudott végrehajtani?
A tibeti és a mongol lámák úgy hírlik sűrűn gyakorolják ezt a képességüket. A 14. századig buddhista zarándokok nagy tömegeinek volt alkalma látni Csaldan tibeti kolostorban Cong Kaba nevű reformátoruk nem romló holttestét körülbelül 20 centiméterre a földtől lebegni a levegőben.
Itt még eszembe jut Arthur C. Clarke sci-fi szerző egyik kijelentése: „Az alacsonyabb fokon álló néző számára egyetlen kellőképp fejlett technológia sem különbözik a mágiától”.
Felhasznált irodalom: Erich von Däniken: Die weiße Pyramide című könyve
