Egy Látó vallomásai – Beszélgetés egy megvilágosodott lélekkel

1. A MEGVILÁGOSODÁS NEHÉZSÉGEI 

– Kezdjük talán azzal, hogy ti hogy is jutottatok el a megvilágosodáshoz?

– Az elmúlt években több ismerősöm, barátom és munkatársam eljutott már a megvilágosodás küszöbéig, olyan jól haladtak az önmegismerésben előre. Viszont a menet közben felmerülő különféle nehézségek és akadályok, rendkívüli kihívások miatt egy idő után megálltak az útjukon és megrekedtek vagy egyenesen visszafordultak, meghátrálva a cél előtt.

– Ezt elég nehéz elhinni. Miért történt így?

– Csak néhányan jutottak el közülünk az egyhegyűség állapotáig, és sikerült egyértelműen megvilágosodniuk legalább néhány másodpercre. Az egyhegyűség állapota önmagában nem jelenti azt, hogy valakiből gyakorló buddha lesz. A pontállapotban a szemlélő elvileg hozzáfér a mindentudáshoz, de bármi használható konkrétumot kinyerni belőle bizony húzós feladat.

– Mesélnél erről bővebben?

– Annyira furcsa és ellentmondásos állapotról van szó, hogy azt elmondani nem lehet, és bármennyit beszéljünk róla, csak fecséreljük a szavakat. Az a lényeg, hogy nehéz, de nem lehetetlen belőle információkat kinyerni. Csak rá kell jönni, hogy lehet jól kérdezni és a kapott rengeteg válaszból kiszűrni azt, ami a lényeg. Ez általában már elég kevés információ ahhoz, hogy egy menetben, egy szuszra visszahozható legyen. Mivel aki sokat markol, az keveset fog, ezért kell apránként áthozni az információkat a felejtési korláton. Nekem ez úgy sikerült, hogy utána néztem a mindentudásban, hogy lehet információkat átcsempészni a felejtési korláton. Aztán nyomban ki is próbáltam és szépen működött.

– Mi ez a felejtési korlát?

– Ez egy információs szűrő, ami minden információt 1D-sre redukál. Mivel a Teremtő okforráshoz eljutni csak az időszál univerzumon keresztül lehet. Menet közben pedig mindenféle biztonsági szűrők működnek minden csomóponton, amik dolga megakadályozni az információk szivárgását, azonnali átterjedését az egészre.

– Amikor a kezdő buddhák eljutnak az egyhegyűségig, általában semmit nem hoznak vissza onnan, csak ürességet meg kellemes érzéseket. Úgymond a visszhangját annak, ami történt. Aztán a hozzáállásuktól függően vagy csalódottnak érzik magukat vagy azt hiszik, ennyi az egész és itt megállnak. Vagy nem mennek vissza többé vagy csak azért, hogy ott élvezkedjenek és megint ne hozzanak vissza semmit.

– Én azt hittem, aki eljut odáig, az tényleg mindent tud és képes is azt automatikusan visszahozni. A mindentudás nem azt jelenti, hogy mindent tudsz, tehát nem tudok neked olyan kérdést feltenni, amire ne tudnál azonnal pontos és kimerítő választ adni?

– Nem így van. Előtte én is ezt hittem, mert az emberekben általában ez a hibás sztereotípia él a témával kapcsolatban. Nem tudom, honnan vette ezt a zöldséget az emberiség, de az biztos, hogy a gyakorlat teljesen más. Sajnos. Tulajdonképpen veszteség az, hogy egyeseknek nem sikerül átmenni a felejtési gáton, mert így nem gazdagítják a földi emberiséget mindazzal, amit ki tudnának bányászni a mindentudásból. Úgyhogy azt kell mondjam, sok a bódhiszattva Hunniában, de csak kevesen lettek gyakorló buddhák közülük, akik tényleg használják is ezt valamire. Ez ugyanis már kitartás és jellem, meg elszántság kérdése. Mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak.

2. KAPCSOLAT AZ ISTENNEL

– Mesélj a kapcsolatodról az Istennel. Ez mindenkit nagyon izgat.

– Többször találkoztam már az Istennel, több megnyilvánulási formájával is. Azért nehéz beszélni erről, mert az embereknek általában teljesen homályos elképzelésük van arról, hogy mi lehet az Isten. Többnyire csak ismételgetik azokat a butaságokat, amiket a vallásokból tanultak és ez nekik bőven elég. De tényleg nem tudják, micsoda vagy kicsoda az Isten lényegében. A valóság olyan bonyolult, hogy nem is vállalkozom részletes és kimerítő választ adni rá. Az eltartana egy darabig, és különben is, az Eseményhorizonton van már egy csomó publikáció erről. Tessék utána nézni. Szóval a lényeg az, hogy több, mint gondolnátok és nagyon másabb, mint hiszitek.

– Na jó, de mégis mondhatnál valami tanulságosat, ami segítene nekünk a megértésben! Ezzel a válasszal én nem érem be és szerintem mások sem!

– Jó. Akkor lássunk neki. Emlékszem, egyszer egy előadásomra eljött egy nő. Nem tudom ki volt, sose láttam korábban – és persze később sem. Annyit mondott csak, hogy ő szeretné megismerni az Istent. Mondtam neki, hogy akkor jó helyre jött, mert nálam lesz rá lehetősége. Csak figyeljen és kérdezzen ha valamit nem ért.

– Aztán jött a mélyvíz. Tartottam egy sima, 3 órás előadást, tényleg egyszerű és szokásos dolgokról, amik teljesen érthetőek voltak a régebbi tanítványoknak. Akik már edzettek és sejtik, nagyjából miről van szó. Az a nő meg csak hallgatott, vigyorgott és nagyon látszott a gondolatain, hogy nem tudja hová került. Ő valami vallásos előadásra készült. Azt hitte, ájtatoskodni fogok meg olyan jól hangzó, misztikus és kellően semmitmondó dolgokról lesz szó, amiket máshol már rengeteget hallhatott. Amikkel tele van a Biblia, hogy pásztor, meg birka, meg égő csipkebokor, meg megszállta a szentlélek, meg azt mondta a próféta, hogy… stb. stb.

 

– Hát nem azt kapta. Nálam időhullámokról, információ geometriáról, gravitációs háttérzajról, időhurkokról meg más nyalánkságokról volt szó. Tényleg csak alapszinten, szóval nem mentünk bele fülig a téma mélységeibe, mert sok volt a kezdő a csapatban. Az előadás után megkérdeztem a nőt, hogy tetszett-e neki a dolog és van-e valamilyen kérdése? Merthogy nem szólt egy árva mukkot sem. Ő meg azt mondta, hogy ő ugyan szeretné tudni, hogy működik az Isten, de ennyire azért nem akarja tudni. Azzal elment.

– Szegény. Biztos megijedt az elé táruló látványtól!

– Nem, rendesen föl voltam öltözve. Ő vallásos szentszöveget várt meg felhomályosító misztikát, nem tudományos halandzsát, amihez gondolkodni kell. A nők például gondosan be vannak oltva az olyan szavak ellen, mint matematika és fizika. Az iskola gondoskodik róla, hogy kerüljék, mint ördög a tümjénfüstöt. A férfiak többsége sem vevő az okosságra, nyilván a traumatikus iskolai élmények hatására. Elárulom, nekem is rossz volt iskolába járni, és minél tovább tartott, annál inkább utáltam, mert láttam mekkora mellébeszélés és néphülyítés megy az oktatás ürügyén. Ami fontos az életben, azt döntő részben az iskolán kívül tanultam. A suli szerintem csak börtön a fiataloknak, ahol rabszolgává idomíthatják őket. Egy kényszermunka tábor a fiatalkori energiák lekötése érdekében. Semmi köze az igazi tanuláshoz, ahogy az érettséginek sincs köze a felnőtté váláshoz.

– Szerinted mi akkor a felnőtté válás?

– Ezt inkább olvasd el a Felnőttnevelés című írásban.

– Az Istennel kapcsolatos dolgokat az emberek általában a vallásos könyvekből tanulják meg. Ami nincs leírva, azt élőszóban vagy telepatikusan adják át a tanítványoknak a mesterek, illetve maguktól jönnek rá a megoldásokra. Nálad ez a tanulási folyamat hogyan zajlott, zajlik?

– Én mindig úgy álltam hozzá a témához, mármint az Istenhez, hogy annyira szeretném tudni, amennyire csak lehetséges. A hindu szent könyvekben világosan le van írva, hogy senki, még a legnagyobb bölcsek és istenségek sem ismerik igazán az Istent. Ezt Ő maga állítja magáról, és hozzáteszi, hogy talán csak egy valaki van az egész teremtésben, aki úgy igazán ismeri Őt. No, aztán egyszer megkérdezte tőlem az Isten, hogy mit szeretnék. Én meg azt mondtam neki, hogy az az egy valaki szeretnék lenni, aki igazán tudja, hogy működik az Isten.

– És mit szólt hozzá?

– Megmosolyogta a kérésemet. Nem ez volt az egyetlen eset, amikor valami extra lehetetlenséget kértem tőle, de értékelte az igyekezetemet, mert utána rendesen felgyorsult a tanulási sebességem.

– Nem szabtam korlátokat magamnak, ezért mindig addig nyomultam előre minden kutatási területen, amíg azt nem éreztem, hogy nem bírom tovább. Hogy ott a pózna vége és ha megszakadok, sem tudok tovább jutni, mert az már meghaladja a felfogó képességemet. Egyszóval a maximumra szoktam törekedni és nem szeretem kevesebbel beérni.
– A pózna vége persze mindig csak ideiglenes megtorpanás, tehát sosem jelenti a dolog feladását. Majd később újra nekimegyek, ha több tudásom lesz róla és vélhetően jobban meg tudom emészteni a problémát.

– És hogyan szoktál beszélni az Istennel? Vagy Ő hogyan szól hozzád?

– Jó. Visszatérve az Istenhez a következőket mondhatom. Az Isten mindig csak jelenidejű mondatokban beszél. Soha nem használ igeidőket, múltat és jövőt, csak egyszerű jelent. Magyarosan fogalmaz, de nem magyarul, hanem fogalomnyelven, ami nyelvtanilag hasonló hozzá. A magyar azért kompatibilis a fogalomnyelvvel, mivel abból lett kifejlesztve, annak a leképzésével készült valamikor nagyon régen. Ez nem földi nyelv, tehát nem itt alakult ki, hanem az ide betelepülő őseink hozták magukkal, ki tudja honnan.

– Az Isten mondatszerkesztése is mindig egyszerű, szóval nem használ mellérendelő és alárendelő mondatokat. Persze tud úgy is beszélni, csak nem szokott, mert szeret tisztán, világosan és egyértelműen fogalmazni.

– Nem használ továbbá semmilyen gesztusokat, ahogy más istenségek, magas szintű beavatott szellemi lények sem. Gesztusok alatt értem a mutogatást, gesztikulálást, fejrázást, grimaszokat, testtartást, stb. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az univerzumban elsősorban a testben élő lények használnak testi kommunikációs formákat. Másrészt minden társadalomnak más és más gesztusrendszere van. Az Isten számára nyilván roppant fárasztó lenne állandóan nyomon követni, hogy mikor kivel szemben mit kell és lehet használni éppen. Nehéz lenne arra vigyáznia, nehogy félreérthető legyen a gesztusa és esetleg megsértődjenek a beosztottak. Ezért teljesen gesztusmentesre redukálja a kommunikációt, s ezzel problémamentesre.

– Általában egyébként az Isten mindig vidám, jó kedélyű, többnyire mosolyog és teljesen boldognak, nyugodtnak és lazának látszik. Vagy azért, mert ez hivatalos álarca, amit kifelé mutat, mint a jó politikus vagy mert tényleg ilyen a természete. Szóval feltűnően nem emberi, hanem egyfajta idealizált képet mutató.

– Élőszóban szoktatok beszélgetni? Ezt mások nem látják, hallják? Akik épp ott vannak?

– Többféleképpen is meg tud szólítani, tehát több kommunikációs forma is a rendelkezésére áll. Szólt már hozzám telepatikusan, amikor nappal láttam a közelemben elsuhanni. Mások nem vették észre. Volt már olyan, hogy rákérdeztem, de csak én vettem észre őt furcsamód. De válaszolt a környezet halálpontos visszajelzéseinek segítségével, például a rádión vagy tv-n keresztül vagy más emberek száján át. Megjelent már álmomban, egy általánosan használt testet vetítve ki. És használta az időszálas átvitelt is, amikor a Lélekfa kommunikációs hálózatán át beszólt a fejembe.
– Na, helyben vagyunk! Erről mesélj légy szíves!

– Ez nagyon érdekes volt. Sok évvel ezelőtt, fényes nappal megszólalt egy hang a fejemben. Nem telepatikus gondolat volt, mint sok más esetben, hanem úgy, mintha igazi hangot hallanék. Az volt a legbolondabb az egészben, hogy közben tisztán hallottam a füleimmel, hogy csend van. Nem hallottam fizikailag semmit, mégis hallottam az Isten hangját belül, a fejemben. Pont olyan élmény volt, mintha hallanék, de mégsem. Ezt hívják a misztikusok lelki hallásnak. Tele vannak vele a szentkönyvek, hogy a próféták miket hallottak ezen a módon.

– Egyedül voltam a szobában, hiába nézelődtem körbe, senki embert vagy szellemet nem láttam a közelben. Ahogy megvizsgáltam az elhangzott szöveget, észrevettem, hogy más, mint amit az ember a füleivel hall. Amikor a fülünkkel hallunk egy hangot, akkor annak mindig van forrása. Meg lehet határozni az irányát és a távolságát, hogy honnan jön. Az Isten hangja azért volt olyan furcsa, mert nem volt iránya. Nem kintről jött, hanem belülről, középről. Mintha a fejem közepén szólalna meg, a két fülem között.

– Milyen volt ez a hang?

– A hangnak nem volt neme. Hallottam már sokféle férfi és női hangot, még szintetizált géphangokat is, de ilyet még soha. Megállapíthatatlan volt, miféle lény adja ki. Nem voltak egyedi jellemzői, amik alapján valakinek a hangját azonosítani lehetne. Teljesen szabályos volt, mellékzöngék, intonáció és más apróságok nélkül. Fogalmam sincs, hogy állította elő őket, de valószínűleg sima telepatikus gondolatok voltak, amiket az egyik időszálamon átküldött, azzal a kommenttel, hogy ezt a lelkemnek hangként kell értelmeznie. Ugyanígy tudna küldeni bármiféle képet, szagot, tapintást meg amit akar, ez csak technika kérdése. Ezt a témát majd részletesen ki fogjuk fejteni a lélek működésével foglalkozó újabb publikációinkban, ha végre elkészül.
– Szóval az Isten megszólalt a fejemben és közölte, hogy írjak le egy bizonyos szót egy lapra. Csak így, mindenféle körítés nélkül. Sejtettem, miről van szó, ezért fogtam egy papírlapot és szó szerint leírtam rá, mit mondott. Aztán nem történt semmi.

– Hogyhogy nem történt semmi? És mi volt ez a szó?

– Azt nem árulom el, mi volt ez a szó, de nincs is jelentősége. A dologra a következő okból volt szükség. Az Isten az akashán keresztül figyeli a munkámat, hogy mit csinálok ebben az életemben. Az adatbankban minden írásom, firkám, rajzom megtalálható. Ez elég tekintélyes mennyiségű anyag, amin még fejlett kereső programmal is időbe telik átfutni. Mivel az Isten számára nincs idő, a szó emberi értelmében vett idő, Ő a teljes életem minden anyagát egyszerre látja, tehát mindent el tud olvasni, amit a születésemtől a halálom napjáig írtam. Ez csak az én számomra van a jövőben, neki nem.

– Később aztán én is megtanultam a saját feljegyzéseim között olvasni, aminek akkor vettem hasznát, mikor lusta voltam gondolkodni. Egy időben rendszeresen azt csináltam, hogy mielőtt leültem volna megírni valamit, előbb megnéztem az akashában, hogy mit fogok leírni. Gyakorlatilag belenéztem a jövőmbe és elolvastam előre az írásaim. Így könnyebb dolgom volt a tényleges leírásuk közben. Nagyon gyorsan tudtam alkotni, nem kellett ott görnyedni a papír vagy a számítógép előtt, mert a mű úgymond megírta magát.

– Ezt nem hiszem el!

– Tudom, hogy ez paradoxon, és senki nem fogja elhinni, de ez az igazság. A jövő már régen lefutott ügy. Mondhatni meg van bundázva. Volt olyan művem, amit 8 évvel az elkészülése előtt már elolvastam. Kíváncsiságból. De milyen sokáig tartott aztán megírni!

– Ezzel kapcsolatban megemlíteném még azt, hogy mielőtt elkezdtem volna filozófiai és más témájú anyagokat írni, több hónappal korábban odajött hozzám az Isten, fényes nappal egy előadás közben, amin épp részt vettem nézőként és közölte, szó szerint idézem: „Aztán majd jó dolgokat írjál rólunk!” Na most, nekem eszemben sem volt akkor még bármit is írni az Istenről meg a teremtésről. Egész más dolgokkal voltam elfoglalva.

– Az Isten egyébként el szokta olvasni a munkáimat, mert volt már olyan, hogy egy nappal azelőtt, hogy befejeztem volna egy nagyobb könyvem írását, már eljött hozzám és közölte, hogy tetszett neki. Még be sem fejeztem, de Ő már elolvasta és reagált rá.

– Hűha! Akkor van egy rajongód!

– Igen, és elmondhatom magamról, hogy legalább egy valaki van, aki elolvassa az írásaimat. Ha más nem is, Ő biztosan. De térjünk vissza az átküldött üzenet témájához.

– Ahhoz, hogy az Isten szükség esetén üzenni tudjon nekem, ellenőriznie kell a kommunikációs vonalat, hogy rendben működik-e. Átmegy-e az üzenet, veszem-e, értem-e miről van szó. Tehát vonalpróbát végez. Átküld egy üzenetet, hogy írjak le valamit, pontosabban egy kulcsszót. Ha leírom, akkor megkeresi az akashámban és megnézi a mellette szereplő időkódot. Amikor ugyanis leírok valamit, a lelkem eltárolja mellé a készítés dátumát is: év, nap, óra, perc pontossággal. Az Isten tudja, mikor küldte el az üzenetet a sajátideje szerint, és látja, hogy mikor érkezett meg hozzám a sajátidőm szerint. Ha nem ment át, akkor hibajavítást kell végezni, jöhet a karbantartó brigád. Ha késve megy át vagy túl korán, akkor a vonalnak időcsúszása van, tehát célszerű trimmelni.
– Valószínűleg minden rendben volt az átvitellel, mert nem szólt semmit és nem történt semmi az ellenőrzés után. A kulcsszó, amit le kellett írnom egy olyan szó volt, amit sem előtte, sem utána soha nem írtam le, tehát biztos, hogy az akashámban csak egyetlen egy helyen szerepel. Így a kereső programnak könnyű dolga van, nincsenek hibás találatok, amik között mazsolázni kellene, hogy melyik a jó.

– Ezt most úgy mondod, mintha az Isten számítógépeket használna.

– Merthogy azt használ. Csúcstechnikát, nem ilyen lassú vackokat, amikkel mi kínlódunk. Neki a lehetséges, megvalósítható legjobb technikája van az univerzumban. Ami nekünk tízezer év múlva sem lesz. Ne feledd, az Isten egy olyan intelligencia, aki évmilliárdok óta létezik és rengeteg ideje volt kutatni meg fejleszteni! Ne becsüld le az Isten képességeit. Aki ilyen nagy böhöm univerzumot tud készíteni és működtetni, annak korszerű technikára van szüksége. Technika alatt ne az emberek technikáit értsd, a kalapácsot meg fűrészt meg autógyárat. Felfoghatod úgy is, mint egy milliárd évekkel fejlettebb földönkívüli lényt, de ez persze megint rossz hasonlat. Az a fő gond, hogy mivel az Isten páratlan létező, ezért minden hasonlat, amit a leírására használunk, teljesen alkalmatlan arra, hogy pontos képet rajzoljon róla.

– Visszatérve az Isten hangjára, hónapokkal később megint megszólalt a fejemben, épp amikor mentem az utcán. Minden további nélkül közölte velem, hogy az előttem látható férfi, úgy 20-30 méterre az úton verekedni fog. Vagyis figyelmeztetett, hogy vigyázzak mit csinálok. Mentem szépen tovább és volt vagy fél percem lélekben felkészülni a balhéra. A pasas valami hajléktalan volt, aki pénzt akart koldulni tőlem. Szépen udvariasan elhárítottam és mentem tovább. A fickó tudomásul vette, odalépett egy másik emberhez, aki viszont durva és barátságtalan volt vele szemben, ezért kapott egyet. Verekedtek kicsit a hátam mögött. Biztonságos távolból visszanézve láthattam a bunyót. Nem volt komoly, csak elszabadultak az indulatok.

– Ezzel jelezte az Isten, hogy odafigyel arra, amit csinálok. Nyomon követi az eseményeket és szükség esetén előre látja mi fog történni. Ez főleg akkor hasznos, ha valami tényleg veszélyes dologba készülök épp belefutni, mint a vakegér. Szóval nem úgy van az, hogy valakit véletlenül baj ér és áldozatul esik valaminek. Balesetnek vagy támadásnak. Ha az Isten nem akarja, hogy bajom essék, akkor nem fog.

– Volt olyan, hogy nem tudtam vonatra szállni egyszer, mert sehogy se jött össze a dolog. Másnap látom a tv-ben, hogy az a szerelvény szépen kisiklott, beleborult az egyik kocsi az árokba és sokan megsebesültek. Hát ennyit a véletlenekről. Nekem van vélelmem arról, hogy működnek ezek a dolgok.

– És mi van akkor, ha a figyelmeztetés ellenére kerülsz bajba? Akkor az a te hibád nem?

– Igen. A hibázástól az Isten sem tud megmenteni, legfeljebb enyhítheti a károkat. Egyébként az Isten is szokott tévedni. Gondolj bele, hogy milyen rengeteg, több trilliárd lélek van az univerzumban. Rengeteg lakott bolygórendszer, rengeteg galaxis, rengeteg párhuzamos univerzum meg több dimenziószint, szóval nem ismerheti mindegyiket személyesen. Az Isten nagyon sok lelket ismer személyesen, sok százmilliót, de nem ismeri mindegyiket.

– Ez megint egy olyan kijelentés a részedről, amit nem hiszek el. A vallások tanításai szerint az Isten mindent tud és mindenkiről tud.

– Persze, mert a hajunk szálai, sőt a szálakat alkotó atomok elemi részecskéi is számon vannak tartva – valahol. De a dolog nem ilyen egyszerű. Én inkább azt mondanám, hogy mindenről tudhat, de konkrétan nem tud mindenről. De engedd, hogy elmondjam, mire gondolok.

– Szóval azt csinálja, hogy mielőtt szóba állna valakivel, előbb az angyalok, lélekfelügyelők által összeállított, és rendeszesen frissített jelentéseket kikeresi a helyi adatbankból. Betölti magának az illető személyi adatlapját, amiből azonnal megtud róla egy csomó mindent. Aztán ennek segítségével úgy tud a lélekkel szóba állni, mintha személyesen is jól ismerné és tényleg mindent tudna róla.

– Nagyon ügyes a módszere, amiről nem sokan tudnak, mert nem reklámozza az Isten. Így épül fel a mindentudásába és mindenhatóságába vetett hitünk. A mi politikusaink imádnák ezt, ha minden választópolgárról mindent tudhatnának a titkosszolgálat segítségével. Közvetlenül és bizalmasan megszólíthatnák a szavazókat. Meg persze a kereskedők hatékonyabban rásózhatnák az emberekre az árújukat. Ez a személyre szabott reklám, amivel folyamatosan próbálkoznak, a jogvédők meg harcolnak ellene. Az Isten meg így működteti az univerzumát. Mert máshogy nem is tudná. Előtte nincsenek és nem lehetnek titkok, különben folyton bajban lenne a kormányzás terén.
– Ha egyszer Ő csinálta, akkor nem is lehetnek titkok előtte. Mindent megtudhat, mint rendszergazda arról, ami benne van a teremtésében.

– Igen. Előfordul azonban, hogy az adminisztrátorok rosszul vezetik az adatokat. Késedelmesen vagy hiányosan, és ilyenkor az Isten téveszt. Rosszul viszonyul a teremtményéhez. Volt már részem ilyenben, amikor az Istennel beszélgettem és láttam, hogy totálisan melléfogott a szövegével. Finoman ki kellett javítanom, hogy nem úgy van az, tessék frissíteni az adatlapomat.

– Mivel kapcsolatban?

– Magán természetű. Nem dicsekednék vele. De ezzel a beszélgetéssel kapcsolatban meg kell említenem valami fontos dolgot. Amikor egyes emberek arról beszélnek, hogy ők médiumok és százoldalszámra diktál rajtuk keresztül az Isten vagy Jézus vagy Szűz Mária vagy mások mindenféle bölcsességeket, akkor az esetek többségében valami egészen másról van szó. Ilyenkor valójában a médiumon keresztül egy, a vezetők által megbízott, felhatalmazott angyal, titkár üzen. Úgymond az Isten nevében szólal meg és mond el különböző dolgokat.

– Akkor te honnan tudod, hogy az Istennel beszélsz?

– Mert felismerem. Te is felismered annak a hangját, akivel a telefonban beszélsz. Többnyire legalábbis. Szóval van olyan, hogy hónapokig nem találkozom az Istennel. Csak a szakszellem kollégáimmal beszélgetek meg különféle angyalokkal, esetleg helyi istenségekkel. Máskor meg valamiért igen sűrűn, mondhatni heti rendszerességgel benéz hozzám. Többnyire Ő szokott megkeresni, elmondja amit akar, aztán már megy is tovább. Nem sokszor fordult elő, hogy 4-5 másodpercnél tovább maradt volna. Jézussal is találkoztam már párszor, tíz év alatt tán 4-5-ször, Máriát viszont még nem láttam.

– Ez mitől függ? Hogy kivel találkozol? Egy nagyfőnökkel vagy a titkárával?

– Az az igazság, hogy az univerzum vezetőinek többnyire nincs ideje ilyesmikre, folyton szónokolni és szerepelni, meg lüke kérdésekre válaszolni. Ezért bízzák az efféle feladatokat a titkárokra, kinevezett szóvivőkre. Persze különleges esetekben át tudják venni a vonalat és személyesen is meg tudnak szólalni, ha akarják, csak többnyire nem teszik. Ez részben attól függ, ki kérdez, másrészt pedig, hogy mit kérdez. De nagyon ritka az olyan, hogy egy földi ember olyan fajsúlyosat kérdezzen, hogy a titkár ne tudja rá a választ és kénytelen legyen a felettesét kapcsolni, mint illetékest.

– Az ilyen üzenő titkároknak van rá felhatalmazása, mert kellő szinten beavatottak, hogy helyes válaszokat tudjanak adni a teremtményeknek. Ezért nem buknak le a kérdezők előtt. Csak a fajsúlyosabb kérdéseknél passzolják tovább a kérdést a hozzáértő szakszellemeknek, hogy azok válaszoljanak. Például ha valami agyament műszaki dolgot kérdezel, amihez a titkár nem konyít, akkor pillanatok alatt átkapcsol egy műszaki tudományokban jártas szellemhez és ő válaszol. Ezt sokszor észre sem veszi még a médium sem, nemhogy a kérdező.

– Ez olyan, mint a konferencia beszélgetés akkor?

– Igen. És ugyanez a helyzet a vallásos emberek belső beszélgetéseivel, amiket gondolatban folytatnak az Istennel vagy Jézussal vagy Mohameddel állandóan. Akik ilyeneket mondanak, hogy folyton ezekkel a személyekkel vannak kapcsolatban, hozzájuk imádkoznak, és azok tán még válaszolnak is, azokat finoman megvezetik a feletteseik. Nem rosszindulatból, hanem hogy kiszolgálják az efféle lelki igényeket. Még velem is ritkán állnak szóba a fejesek, pedig folyton húzós kérdéseim vannak. Olyanok, amiktől neked égnek állna a hajad.

– Ez megint egy olyan dolog, amivel rontod a népszerűségét az égieknek. Az emberek szeretik tudni, hogy ők fontosak és személyesen foglalkoznak a csip-csup ügyeikkel az égben.

– Persze, hogy dagadjon az egójuk. Itt most arról van szó, hogy a földi emberek teljesen gyermeki gondolkodásúak, az össztársadalmi tudatlanságnak köszönhetően. Ráadásul mindenféle ostobaságokban hisznek, amiket másoktól hallottak. Főleg a szentkönyvekre hivatkoznak, mert azt hiszik, ami azokban le van írva, azt készpénznek lehet venni. De hát nem így van.

– Ez a vallási fanatizmus. Sok ilyen kis szekta van meg kisegyház, akik okosabbnak hiszik magukat másoknál és nagyon meg akarják magyarázni a dolgokat.

– Én nem akarom nagyon megmagyarázni a dolgokat. Egy szót sem kell elhinni abból, amit mondok. Ha nem hiszed, járj utána. Ott az akasha, olvasgass és nézelődj. Messziről jött lélek azt mond, amit akar. Nekem az a munkám, hogy egy csomó mindennek utána járjak és próbáljam kideríteni az igazságot. Amolyan detektív munka ez.

– De te is tévedhetsz.

– Az biztos. De majd kijavítom. Nem kell kőbe vésni a szavaimat, én is csak ember vagyok. De térjünk vissza az Istennel való kapcsolathoz, jó?

– A szellemi vezetők, felettes létezők inkább ráhagyják az emberekre a naív elképzeléseiket és a titkárok Jézus meg Mohamed nevében válaszolnak a kérdéseikre. Ez sokkal egyszerűbb, mint ott harcolni mindenkivel és próbálni kiverni a fejéből a rossz elképzeléseket. Össze is dőlne az emberek világa, ha a szellemi vezetés minden hülyeségünket kijavítaná és ránk erőszakolná az igazságot. Te sem szoktad az óvodás gyerekedet felvilágosítani bizonyos témákról. Majd ha felnő és odáig jut, szépen fokozatosan be lehet avatni. Ezt az interjút is csak ezért adom. Ez egy kisebb beavatás azoknak, akik már alkalmasak rá, hogy megértsék mi van a színfalak mögött. Pezsegni fognak a gondolatok utána…

– Nekem már most is pezseg az agyam.

– Az imák többsége el sem jut az Isten füléig, mert menet közben a fenntartási rendszer adminisztrátorai leszelektálják és feldolgozzák a bejövő információ özönt. Szóval az esetek többségében ők válaszolnak a kérdésekre, az Isten nevében. Ez pont olyan, minthogy az óvodában a gyerekek a nevelőket óvónéninek hívják és nem a rendes polgári nevükön. Az iskolában meg tanárnéninek, tanárúrnak. Gyakorlatilag az ilyen szavak, mint Jézus, Isten, Mohamed, stb. efféle fedőnevekké váltak. Ellenkező esetben képtelenek lennének a mögöttük eredetileg meghúzódó valós személyek kezelni a folyamatos ima áradatot és kérdésözönt. Nem lenne egy másodpercnyi nyugtuk sem, annyit emlegetnék és zaklatnák őket mindenféle lényeges és többnyire lényegtelen ügyben.

– És mi van akkor, ha egy médium előtt megjelenik az Isten vagy Mohamed? Élőben és szemmel láthatóan?

– Az Isten bármilyen külsőt magára ölthet, tehát nem sok értelme van arról beszélni, hogy néz ki. Viszont a teremtményeivel való kapcsolat megkönnyítése érdekében szokott különböző testeket használni. Az egyik ilyen test Jézusé, de én már több különféle formában is láttam. A lényeg az, hogy a kinézetétől függetlenül mindig tudom, hogy Ő az. Ez másokra is vonatkozik. A lelkek közvetlenül képesek egymást érzékelni és felismerni, függetlenül attól, hogy éppen milyen ruhát, perifériát húztak magukra. A vallások az Isten ember előtt való megjelenését, látását teofániának hívják.

– Hallottam olyasmit, hogy az Istennek óriási teste van. Erről mit tudsz?

– Az Isten szokott használni 5D-s emberi testet is, ami igencsak nagy, a becslésem szerint 160-180 méter magas lehet, de minimum 120 méteres. Mint egy felhőkarcoló. Teljesen emberinek néz ki, egy férfitest fehér ruhában. Szabad szemmel nem látható, csak lélekkel. Néhányszor meglátogatott az Isten ebben a testében is, ami igen meglepő volt.

– Na, végre valami konkrétum! Mesélj, hogy nézett ki?

– Otthon voltam, fényes nappal, mikor egyszer csak megjelent egy hatalmas emberi szem a levegőben, a szoba egyik felében. A szemgolyó átmérője lehetett vagy 90-100 centiméter és engem nézett. Éreztem mögötte az értelmes jelenlétet, ami megfigyelt valamiért. Kábé 15-20 másodpercig nézett, de nem szólt semmit, majd elment.

– Én meg gyorsan kihasználtam a lehetőséget, hogy elvégezzek egy érdekes kísérletet, amíg a szem a szobában tartózkodott. Rögtön felmerült ugyanis bennem a kérdés, hogy amit látok az valóság vagy illúzió? Tényleg valamiféle szemet látok vagy hallucinálok? Azt is szerettem volna megállapítani, hogy a szememmel látom vagy a lelkemmel? Úgyhogy miután megnéztem a szemet, elfordítottam a fejem. Gyakorlatilag hátat fordítottam az Istennek, hogy lássam mi történik. Ha ugyanis a szem valamiféle káprázat, ami az optikai látásom terméke, például a retinámon keletkezett, akkor a fejem forgatásával a szemnek is együtt kellene mozognia, hogy mindig ugyanott látszódjon a látómezőmben. Nos, nem ez történt. A szem maradt a helyén, és én simán láttam a hátam mögött is.

– Úgy értem, hogy kiláttam a koponyámból hátrafelé, a tarkómon keresztül és úgy láttam a szemet. Ebből rögtön tudtam, hogy nem optikai jelenségről van szó, hanem lelki érzékelésről. Az, hogy ez hozzátartozik a normál lelki működéshez vagy annak a zavaraként jelentkezett, már más kérdés.

– A pszichiáterek biztos tudnának rá valami kémiai vagy neurológiai magyarázatot adni. Olvastam ilyenekről régebben, hogy állítólag a klinikai halál állapotában megtapasztalt fénylény meg testen kívüli élmények is csak az agyműködés zavaraiból származnak.

– Hiszi a piszi. A pszichiáterek olyan lükék, hogy az valami elképesztő. Szerintem ők a legalkalmatlanabbak rá, hogy véleményt mondjanak az ügyben. Találkoztam egyszer az asztráltérben egy pszichológussal, aki arról próbált meggyőzni, hogy a testen kívüli élmény hallucináció és ez az egész nem valóságos. Érted? Kilép a testéből amíg alszik és a túlvilágon győzködi az embereket, hogy ez csak illúzió. Na menjen a sunyiba az ilyen! Bele van ragadva a saját materializmusába és másokat is meg akar fosztani a szellemi létezéstől. Ezeket a tökfejeket hívjuk „földhöz ragadtnak”. Aztán ha meghalt, ott fog kísérteni a temetőben a sírja körül, mert ugye ez is csak hallucináció és mennyország pedig nincs. A hülyeség sajnos gyógyíthatatlan, mert nem betegség.

– Hanem állapot. Tehát láttad az Isten szemét. És aztán mi történt még?

– Azt biztosan tudom, hogy mások is látták már az Isten szemét, illetve az 5D-s óriás testét, a Föld legkülönbözőbb pontjain, szóval nem egyedi esetről van szó. Sőt, még festményt is láttam az Istennek erről a testéről, szóval valószínűleg modellt állt valami festőnek, hogy legyen vallásos élménye. Nagyon pontos, élethű képet festett róla az illető, mert azonnal felismertem. Tényleg úgy néz ki.

– Hónapokkal később egyszer láttam még egy másfajta szemet is. Ez sem szólt semmit, csak megnézett és elment. Ez a szem nem emberi volt. Méretre hasonló a korábbihoz, de teljesen más szerkezetű. Leginkább egy virághoz vagy távcsőhöz vagy rakéta fúvókához tudnám hasonlítani. Bonyolult felépítésű volt, érezhetően intelligens, de nem az Isten, hanem valaki más szeme.

– Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy az univerzumot vezető különféle istenségek, felsőbb létezők többféle ilyen megfigyelő rendszert használnak. Talán olyanok ezek, mint valami szonda, amit el lehet küldeni bárhová és rajta keresztül megnézhetők a dolgok. Sőt, ezeken át kommunikálni is lehet, tehát meg tud szólítani gondolatban. Nyilván nem csak egyszerű szemekről van szó, amik révén a fényt érzékelni tudja, hanem a gravitációs hullámokat is látja vele. Ezért mondják azt, hogy az Isten szeme mindent lát.

– Ez már hihetőbbnek tűnik. Láttam régen egy fényképet az Istenről, amint ott áll az ENSZ new yorki székháza előtt. Majdnem olyan magas volt, mint az épület. A bulvársajtóban jelent meg, hogy egy turista véletlenül lefényképezte. Biztos ezzel a testével találkoztál, amikor bedugta a fejét a szobádba.

– Ez a folyamat a hindu vallásban bráhmavid-varishtha néven ismert, ami azt jelenti: az Isten-látásának megvalósítója. Tulajdonképpen természetes jelenség, még ha nem is fordul elő túl gyakran. Valószínűleg azért is mutogatta magát a nagyfőnök nekem, hogy lássak és értsek és később beszámolhassak róla nektek.

3. A BEAVATÁSOKRÓL

– Térjünk rá a különféle beavatásokra. Ez is nagyon szokta érdekelni, főleg a tanítványokat.

– Sokféle beavatást kaptam az évek során, amik igen sokfélék voltak. Volt olyan például, hogy eljött hozzám egy angyal az asztráltérben és átadott egy jégcsapra vagy cseppkőre emlékeztető, kúp alakú tárgyat, amit a talpas részével a homlokomhoz nyomtam. Ez egy pecsét volt az aurámra, ami azt jelentette, hogy felvettek a tanítványi suliba.

– Az ember aurájában egyébként sok szimbólum és azonosító jelzés van elhelyezve, hogy könnyen felismerhető és azonosítható legyen, kicsoda-micsoda az illető. Ezek nem nekünk vannak kihelyezve, hanem a fenntartási rendszer angyalainak, hogy elég legyen egy röpke pillantást vetni valakire, és máris tudják, kicsoda.

– A beavatási folyamat egyébként hasonló az iskolai tanuláshoz. Amikor a lélek megért egy igazságot, a tudás egy valamekkora részét, akkor ezt nyilvántartásba veszik a felettesei. A tanítói, vezetői. Amikor a felhalmozott tudás mennyisége elér egy szintet, adnak neki egy elismervényt. Ez egy hivatalos visszajelzés arról, hogy megszerzett egy beavatási fokozatot.

– Itt nem kell vizsgázni, felelni vagy dolgozatot írni. Csak tudni kell. A lélek gondolatai és egyben a tudása tisztán látható rajta, a belőle áradó sajátrezgésein. A személyes malasztján. A mester csak ránéz a tanítványra és azonnal látja, tudja az információ tartalma alapján, hogy mit tud, mit értett meg eddig. Ezért szerintem sokkal jobb ez a fajta oktatási rendszer, mint a földi számonkéregetős iskola, ami csak megutáltatja a diákokkal a tanulást.

– És azt honnan tudhatom meg, hogy sikerült valamiből levizsgáznom, ha egyszer én nem látom a beavatási szimbólumaimat, amik rajtam vannak?

– A lelked tudni fogja. Ez később realizálódik a tudatodban, ha kellően odafigyelsz és észre fogod venni. A fenntartási rendszer adminisztrálja a lelkek beavatási fokozatait, de ennek van egy átfutási ideje. Én úgy tapasztaltam, hogy ez 2-3 hónap szokott lenni általában. Tehát amikor elérek egy beavatási fokozatot, mert elsajátítottam bizonyos ismereteket, akkor az ezzel kapcsolatos adminisztrációs űrlap vagy mi bekerül a nyilvántartási rendszerbe. Aztán kábé 2-3 hónap múlva jön meg a visszajelzés, hogy megkaptam a beavatási fokozatot. Ennyi ideig tart, míg átfut az adminisztráción az űrlapom.
– Ettől függetlenül a mesterek gondoskodnak róla, hogy az ember hamarább is megkapja a nem hivatalos visszajelzést arról, hogy jól gondolkodott. Ez a pozitív megerősítés, hogy rájöttél a megoldásra. Ilyenkor a környezet, az univerzum válaszol, intelligensen és ezerféle módon. Ez valami teljesen misztikus jelenség, amit sokan ismernek.

– Például?

– Nekem volt olyan, hogy a rádióban vagy a tv-ben mondtak olyasmit, ami megerősítette az éppen megszerzett ismereteket. Vagy kinyitottam egy könyvet, elolvastam egy újságot és ott voltak benne a megerősítések. Vagy valaki elment mellettem az utcán és beszélgetett másvalakivel és amit hallottam a szövegelésből, pont az volt a válasz. Ezek nem véletlen egybeesések, hanem tudatos és szándékos reakciók a közeg részéről.

– A világ értelmesen reagál az ember gondolataira. Csak a buta ember számára tűnik mindez véletlennek, mert vélelme sincs róla, mi lehet ez. Nekem meg van róla vélelmem, mert nem tegnap jöttem a falvédőről. Ugyanígy ha valamit rosszul gondoltam vagy írtam le, akkor arra is reagálnak, bár nem mindig. Tehát folyamatosan olvassák az összes jegyzetemet meg firkámat, mindent amit papírra vetek vagy bebillentyűzök egy számítógépbe.

– Az akashán keresztül.

– Igen. Fizikailag ezt úgy tudják megcsinálni, hogy a fenntartási rendszer által működtetett akasha folyamatosan rögzít mindent, amit csinálok. Pontosabban a lelkem az, ami rögzíti és aki hozzáfér az adatbankhoz, aminek én magam is a része vagyok. Mint ahogy egy könyv része a könyvtárnak. Csak én, a könyv olvasni is tudom önmagam.

– Olyan is előfordult, hogy észrevételt vagy kiegészítést fűztek hozzá a gondolataimhoz, mintegy reflektálva rájuk. Ez meggyorsítja és megkönnyíti az ember munkáját, mert látja, hogy nincs egyedül és egy kis segítséget is kap időnként. Nem csinálják meg helyettem, szóval nem arról van szó, hogy lediktálják, mit kell írnom, én meg médiumként jegyzem. Nem, hanem önállóan dolgozom és a kollégák fentről követik a munkám.

4. A TUDÁS KÖNYVE

– Akkor mondhatnál néhány dolgot az akasháról. Mindenkit nagyon felizgatott az az írásotok az akasha működéséről. Egy isteni számítástechnikai hálózatot vázoltatok fel, ami minden fontosat rögzít és aminek a lelkek a termináljai. Hogy is működik ez?

– Volt egyszer régen egy olyan álmom, hogy az Istennel találkoztam. Odajött a közelembe és egy szó nélkül, nagy lendülettel a fejemhez vágott egy könyvet. Úgy dobta, mint a diszkoszt, tiszta erőből. Az pedig belerepült a fejembe, a lelkembe és ott nyom nélkül eltűnt. Érdekes látvány volt, ahogy repülés közben a könyv egy pillanat alatt összezsugorodott az orrom előtt pontnyi méretűvé és úgy szállt bele a lelkembe. Aztán az Isten rögtön tovább is ment, és a szokott szűkszavú módján nem szólt semmit. Nem szokta túlbeszélni a dolgokat, mert úgy van vele, hogy majd kitalálom mit művelt.

– Szóval fejbe vágtak az okossággal és attól vagy ilyen?

– Úgy valahogy. Ez a könyv a tudás könyve. Ha az Isten azt látja, hogy valamelyik teremtményét érdemes komolyan tanítani, akkor küld neki egy könyvet. Ez valójában egy interaktív tanító és súgó program, ami egy pillanat alatt betöltődik az ember lelkébe, települ és futni kezd. Bizonyos helyzetekben aktiválja magát, a beállításaitól függően és információkat ad át az embernek.
– Ezt az átadást aktiválhatja időpont vagy kulcsfogalom, amikor épp gondolkodom egy témán. Már az is felmerült bennem, hogy talán azért hiszem, hogy folyton az Istennel meg mindenféle okos szellemekkel beszélek, mert a könyvet Ő írta és csinálta. Ez hasonló egy videofilmhez vagy számítógépes játékhoz. Az Isten kivetített képe benne az interaktív oktató. A narrátor, aki súg munka közben. Mindig csak a lényeget, röviden, tömören, fogalomnyelven. Aztán ha elkezdek agyalni a kapott dolgokon, például leírom, akkor további segítséget ad.

– Tudsz valami konkrétat is mondani arról, hogy működik ez a könyv?

– Volt olyan, hogy sétáltam az utcán és elkezdtem gondolkodni egy tudományos témán. Űrkutatással kapcsolatban. Erre beindult a könyv a fejemben és dőlni kezdtek a megoldások, alig győztem tudatosítani őket. Percek alatt több órányi végiggondolásra elegendő információ jelent meg bennem és hirtelen nagyon okosnak éreztem magam. Úgy értem, pontosan tudtam, hogy kell csillagközi űrhajót tervezni, fejleszteni meg építeni, sőt üzemeltetni. Ezek földönkívüli anyagok voltak, tehát az, hogy más civilizációk hogy csinálják az űrhajóikat. Nem én találtam ki, mert előtte fogalmam sem volt az egészről, hanem betöltődött. A NASA emberei a mamájukat is eladnák ha így juthatnának a megoldásokhoz.

– Aztán napokig tartott mindezt leírni és valami használható publikációt készíteni belőle. Később majd közzé fogjuk tenni, ha eljön az ideje. Még gyűjtünk hozzá anyagot, tudod, hogy kellően alapos munka legyen.

– Ettől mindenki dobni fog egy hátast. Had kérdezzem meg gyorsan, te emlékszel olyan előző életedre, amikor földönkívüli voltál valahol?

– Igen, bár nem sokra emlékszem. Viszont azt tudom, hogy űrhajós is voltam és szolgáltam igazi, nagy csillagközi űrhajón. Egyszer megnéztem ezeket az emlékeimet. Akkor is ember voltam, csak nem földi ember. A hajóink korong és henger alakúak és belül hasonlóan néznek ki, mint Star Trekben az Enterprise folyosói. Hasonlóan, de nem ugyanúgy. A személyzet csak emberekből áll, tehát nincsenek különféle fajú idegen lények egy űrhajón összeeresztve. A személyzet teljesen homogén, mert így nincs gond az eltérő biológiából, nyelvből, kultúrából és gesztusokból. Filmen jól mutat a vegyes legénység, a valóságban nem.
– Egyébként a poén kedvéért megjegyzem, hogy a hajóm, aminek egy darabig a kapitánya voltam, még mindig megvan. Szolgálatban van és járja a galaxist. Utána néztem az akashában. Ezek a hajók 500 meg 1000 földi évig is működőképesek maradnak, csak néha kell kicsit karbantartani őket. Szóval strapabírók, nem úgy, mint az űrsiklók.

– Akkor lehet, hogy onnan tudod, hogy kell űrhajót építeni, hogy a flotta akadémián vagy űrhajós képzőben megtanultad, nem? És lehet, hogy arra emlékszel?

– Lehet. Azóta már tudok annyit a témáról újra, hogy egy-két napi gyorstalpalás után megint el tudnék vezetni egy olyan hajót. Nem érteném a működését az utolsó csavarig, de ki tudnék állni vele a garázsból.

– Mit gondolsz, van rá esélyünk, hogy belátható időn belül, mondjuk egy emberöltő alatt nekünk is legyenek csillagközi űrhajóink? Ha mondjuk minden támogatást megkapnál a világ kormányaitól, pénzt, paripát, fegyvert…?

– Pénzt, eszközöket és embereket. Talán igen, talán nem. Kis hatósugarú járgányokat biztos tudnánk építeni, amikkel körbeszaladhatunk itt a Naprendszerben, de a csillagközi utazás meg a térugrás a térbúrán kívülre már húzósabb dolog. Még nagyon az elején vagyunk a fejlesztésnek, épp csak kezdjük befejezni az alapkutatást. Utána jön a mérnöki munka.
– A fő gondot most a számomra az ötleteim rögzítése jelenti. Az, hogy nem tudok olyan gyorsan írni vagy beszélni, mint ahogy gondolkodni és felfogni a dolgokat. Rengeteg olyan ötletem van, amik már évek óta várják, hogy sorra kerüljenek és közzé tegyem őket. Amikor nagyon behavazódom munkával, akkor kérem, hogy álljon le a folyamat és olyankor csend van a fejemben. Tehát nincsenek ötleteim, nem folytatok megbeszéléseket a szakszellemekkel, csak dolgozom a korábbi anyagokon.

– De mégis, mi ez a könyv, ami a lelkedben van? Hogy kell ezt érteni?

– A könyv egy szoftver, lélekbe írt program. Fizikailag ez valószínűleg a feltudatomnak abba a részébe van beírva, feltelepítve, ahol az írási sor vége van. Ugye a feltudat fizikailag egy tárcella rendszer, aminek a celláiba meghatározott sorrendben íródnak be az életünk élményei, az egyes érzékszervi információk és a hozzájuk fűzött megjegyzések, gondolatok, stb. A könyv valószínűleg az utolsó írási szektorokban van, ahová csak 90-100 éves koromban írna egyébként a lelkem. Így nincs útban az író-olvasó rendszer számára, mintha egy külön swap partíción lenne. Ez most megint számítástechnikai hasonlat, tehát ne tessék szó szerint érteni, mert a lélek nagyon nem úgy működik, mint az elektronikai számítógépeink, de ennél jobb földi hasonlatokat nem tudok rá sajnos.
– Ez a program valahogy lát engem, tud minden rezdülésemről, gondolatomról. Ezért nem tudom, igazából hogyan aktiválom, mert nem én keresem vele a kapcsolatot, hanem ő jelentkezik. Fizikailag azért nem látom a programot magamban, az emlékeim között, mert vagy rejtett fájlként van feltüntetve az élménykeresőm számára vagy egyszerűen nem vezet oda tudatos emlék kapcsolatom. Nincs becsatolva az információs mátrixomba.

– A könyv persze nem tartalmazza ténylegesen a mindentudást, hanem csak biztosítja a hozzáférést a számomra az akashához, mint valami számítógépes terminál. Így a szoftveres tartalma valószínűleg egy vezérlő és installáló programból, egy kapcsolattartó interfészből, egy tartalomjegyzékből meg esetleg egy narrátor modulból és kereső programból állhat. Az interfész biztosítja a kommunikációs kapcsolatot az időszálas hálózaton keresztül az akashával, illetve az Isten valamelyik titkárával, aki szükség esetén tud segíteni. A tartalomjegyzék amolyan könyvjelző tároló, amiben szerepelnek mindazok a témák, amikhez hozzáférhetek, illetve amikkel eddig foglalkoztam. Szóval a könyv úgy működik, mint egy internet böngésző, csak sokkal jobb és többet tud.

– Nekem is kéne egy ilyen. Hogy lehet ilyet szerezni?

– Majd kapsz ha a feletteseid úgy látják jónak. Egyébként valószínűleg sokféle ilyen könyv létezhet, attól függően, hogy ki írta a programot és milyen célra használható. Erről nem sokat tudok, mert az eddigi munkám során nem foglalkoztam ilyen részletkérdésekkel. De a hinduknál szó van arról, hogy a tudásnak 64 könyve van. Ezek tematikusan tárgyalják az isteni tudás egyes területeit. Tehát az Isten nagy könyvekbe összeírta, összefoglalta mindazokat a dolgokat, amik fontosak ővele és a teremtéssel kapcsolatban. Ezek lexikonok és tankönyvek egyszerre, amikből a megfelelő szinten beavatottak tanulhatnak. Mármint a mennyországban, szóval a földi emberek ehhez általában nem férnek hozzá.

– Neked mégis van.

– És másoknak is, megnyugtatlak. Csak nagyon kevés öreg lélek kap rá lehetőséget, hogy innen a Földről hozzáférjen az isteni tudáshoz. Ha nem így lenne, sokkal gyorsabb lenne a társadalmi és tudományos fejlődésünk is, és persze az ebből fakadó problémák is jóval nagyobbak lennének. Arra gondolok, hogy erkölcsileg nem fejlődik együtt az emberiség a tudásával. A kőkorszaki agyunkhoz régen jó volt a kőbalta, most viszont már atombombákkal esnek egymásnak az ősemberek és ez komoly baj. Na, ezért tartják távol tőlünk az isteni tudást, hogy ne tudjuk azt is rosszra felhasználni.

– És attól nem félsz, hogy amiket eddig publikáltál meg később még fogsz, azokat is rosszra fogják felhasználni?

– Nem félek. Tudom, hogy rosszra is fel fogják használni. De tudod, ez nem ilyen egyszerű. Ha túlvéded és agyonfélted a gyereked, és sosem adsz a kezébe gyufát, nehogy megégesse a kis kezét vagy felgyújtsa a lakást, akkor egy infantilis nagy hülye lesz belőle mire megnő. Megnőtt lesz, nem felnőtt. Sajnos a felnőtté válás áldozatokkal és szenvedéssel jár. Ez benne van a pakliban. Annyi tudást adunk most, ezekben az évtizedekben az embereknek, ami elég sok ahhoz, hogy kicsit érjenek és gondolkodjanak rajta, de ahhoz pont kevés, hogy nagy disznóságokat tudjanak vele csinálni. Vagy ha mégis, hát keményen meg kelljen küzdeniük érte.
– Nem tiltjuk meg nektek, hogy rosszat csináljatok. Amelyik gyerek nem rossz, az vagy beteg vagy hülye. Persze az emberiség eléggé keverék közösség, mert rossz is, beteg is, hülye is szegény. De majd javulni fog, ahogy elhullik a férgese és lassan kikopnak a régi bűnök az emlékezetéből. Egy ekkora közösség érése mindig hosszú folyamat, amit mi csak katalizálunk. Böködjük a tudás botjával, hogy menjen már előre.

– És ehhez használjátok föl az isteni tudás könyveit, mint oktatási segédletet.

– Itt ne olyan kis könyvekre gondolj, mint amikkel az emberiség rendelkezik, hisz az emberiség összes tudása az ezrelékét sem teszi ki az Isten tudásának. Ezért vagyunk mi csak óvodások a rendszerben. Ezekben a könyvekben minden össze van foglalva például a matematikáról, fizikáról, biológiáról, anyagtechnológiáról, történelemről, lélektanról, stb. Amit csak az univerzumban élő rengeteg léleknek sikerült eddig összegyűjtenie, kitalálnia a teremtés kezdete óta. Szóval ennél korszerűbbet ne keress, mert nem létezik.

– Ezek gondolom nem olyan statikusak, mint a papírkönyvek, hanem elektronikus könyvre hasonlítanak? Tehát vannak benne képek, meg filmrészletek meg linkek?

– Igen. A könyvek tele vannak linkekkel meg kereszthivatkozásokkal egymásra és más, kiegészítő művekre, lábjegyzetekre az akashában. Amikor az ember kutakodik bennük, akkor könnyű ezek mentén átjutni egyik szakkönyvből a másikba, mert a dolgok összefüggenek. Van egy fizikai probléma például, aminek a megértéséhez ismerni kell egy csomó filozófiai, matematikai, kozmológiai meg lélektani dolgot is. Így aztán könnyű beleveszni a tudásba, mert az egész megértéséhez az egészet érteni kell és átlátni. Szóval ez igen nehéz feladat.

– Elvileg a könyvek segítségével fel lehet venni a kapcsolatot azokkal a lelkekkel is, akik az adott téma szaktekintélyei az univerzumban. Amolyan telepatikus videotelefon vonalon keresztül vagy mintha e-mailt írnék, lehet nekik üzenni ha valamit nem értek és a könyvből nem derül ki a lényeg. Vagy hibát találok a könyvben, hiányosságot, vagy egyszerűen csak beszélni szeretnék olyanokkal, akik az adott témával sokat foglalkoztak és tudnak érdemben válaszolni.

– Az időszálas hálózaton keresztül így bárki elérhető, aztán már csak az a kérdés, hogy fogadja-e a hívást. Ha régi témáról van szó, ami sok millió éves, az is lehet, hogy az illető lélek már nem is létezik, mert befejezte az önálló létezését és visszaolvadt a teremtőjébe. De még olyankor is tud válaszolni, ha a teremtője hajlandó az információs mátrixát elővenni az emlékei közül és futtatni a kedvemért. De ezek már nagyon szakmai dolgok, amikkel most nem akarok senkit fárasztani. Az a lényeg, hogy a rendszer úgy működik, mint a földi internet meg az egyetemi kutatóközpontok, csak univerzum méretben.

5. AZ AKASHA ADATAI

– És konkrétan, hogy működik ez a letöltés? Hogy néz ki? Mintha interneteznék?

– Nem teljesen. Amikor az akashából töltök le információkat, az többnyire olyan élmény, mintha spontán eszembe jutnának mindenféle érdekes gondolatok, erőlködés nélkül egy témával kapcsolatban. Egyszerűen bevillannak, mintha csak eszembe jutna a megoldás. És tényleg ez van, hogy eszembe jut az akashából a válasz. Pszichikailag úgy tűnik a számomra, mintha én találnám ki a megoldást, de nem. Ez csak annyiból igaz, hogy ezek valóban az én gondolataim, mivel én gondolom el őket. De kívülről vannak belém ültetve, elgondoltatva velem, általam. Akkor válik feltűnővé a dolog, amikor leírom és később visszaolvasom őket. Nagyon célirányosak a kapott információk. Én sokszor nem szoktam ilyen okos lenni.

– Pedig okosnak kell lenned, ha megérted ezeket a dolgokat. Másoknak nem megy ilyen könnyen, te meg láthatóan kirázod a kisujjadból a megoldásokat.

– Gyakorlat teszi a mestert. Az Eseményhorizonton sok írás elkészítésében voltam közreműködő, hozzájárultam gondolatokkal egyes ötletekhez. Mielőtt bárki azt hinné, micsoda nagy fölfedezések ezek, el kell áruljam: nem így van. A korszerűnek tűnő tudományos és paratudományos elképzelések valójában ősrégiek. Mi csak újra kibányásztuk őket az adatbankból. Előttünk már sok milliárd lélek felfedezte őket az univerzumban sok millió helyen az elmúlt sok milliárd évben.

– A nyilvánvaló és örök érvényű igazságokat folyamatosan, rengetegszer újra felfedezik a teremtésben, mivel ez a megoldás. Így folyton beleíródnak az univerzum morfogenetikai terébe, a világéterbe és az isteni köztudatba. A hülyeségek folyton változnak, de az okosság állandó. És állandóan frissül a rendszerben mindazok révén, akik éppen rajta gondolkodnak.
– Ebből az is következik, hogy valóban új, totálisan új dolgokat fölfedezni nagyon nehéz. Olyasmit, ami korábban nem volt meg a mindentudásban, tehát az Isten se tudott róla, és még soha, senki nem fedezte föl, szinte lehetetlen föltalálni. Hatalmas mázli kell hozzá, hogy valaki ilyesmire bukkanjon, akár véletlenül, akár szándékos kutatómunka eredményeként. Annak ellenére így van ez, hogy a tudományos kutatással foglalkozó lelkek egyik fontos munkája szerte az univerzumban, hogy új dolgokat fedezzenek fel. Hogy gyarapítsák az egész tudáshalmazt olyasmivel, ami még nem volt korábban.

– Te találtál már föl ilyen új dolgot?

– Persze, a vak tyúk is talál szemet. Mindössze egyszer sikerült új dolgot fölfedeznem ebben az életemben, még évekkel ezelőtt. Onnan tudtam, hogy új dolgot találtam ki, hogy a felettes létezőm azonnal fölfigyelt rám. Láttam, ahogy rám kapcsolódott és megvizsgálta az ötletet, majd mint rossz megoldást, elvetette.

– Kár. Akkor ez nem volt hasznos felfedezés.

– A rendszer számára a rossz megoldások is tudást jelentenek, hiszen ha kiderül valamiről, hogy nem jó, az is tudás, mivel ki lehet zárni a jó megoldások köréből. Az Isten épp ezért az összes tévutat is igyekszik bejárni és földeríteni. Ideje és energiája bőven van rá, meg amúgy sincs más dolga, hát mindent megteremt és kipróbál, amit csak lehetséges.

6. AZ IDŐTÜKRÖK

– Mondok egy konkrét példát arra, mire képes az akasha. Az anyagi részecskék felszínjelenségét okozó időtükrök működésén agyaltam egy időben. Erről azt kell tudni, hogy nagyon bonyolult dologról van szó és senki nem érti itt a Földön, mi ez és hogy működik. Én sem értem, pedig mindent tudok róla. Hogy ez miért van, azt mindjárt elmondom.

– Szóval ez a lényeg, mert ez teszi megfoghatóvá a barionokat. A protont és neutront, de az elektront is. Az időtükrök felszíne egy olyan speciális időellentmondás eredménye, ami csak egy szűk zónán belül működik, keletkezik, aztán gyorsan elmállik, megszűnik. Előtte-utána semmi érdekes nincs benne, de abban a tartományban totálisan visszaverő minden időforrás számára és gyakorlatilag áthatolhatatlan. Visszapattannak róla a fotinók és a többi részecskék. Ettől látszik szilárd bogyónak az anyag. De persze nem az. Az egész teljesen transzcendens és a tükrök alatt egy üres lufi van, benne időhurkokkal.

– Ez a modell nem igazán kompatibilis azokkal az elképzelésekkel, amiket a hivatalos tudomány szakértői hangoztatnak az anyaggal kapcsolatban.

– Persze, mert mi nem vagyunk tudományosak. Ez ki is van írva az Eseményhorizont nyitólapjára. A paraképességeinket használtuk az anyag szerkezetének vizsgálatához, nem építettünk részecske gyorsítót meg mérőpadot. Így gyorsabb és egyszerűbb tudáshoz jutni.

– Szóval ahhoz, hogy megértsem az időtükrök működését és használható matematikai vagy fizikai modellt tudjak rá csinálni, egy csomó olyan dolgot kellene tudnom, amit emberként nem tudok, mert meghaladja a képességeim. Tehát hiába világosodtam meg és mentem föl az Istenhez, az egyhegyűség állapotába, nem értem vele semmit. Ott tisztán értem és tudom mi ez és hogy működik, de olyan bonyolult, hogy sehogyan sem lehet lekonvertálni, lehozni ide az anyagi világba. Egyszerűen nem lehet magyarra fordítani, mert egy csomó fogalom nincs meg ebben a három dimenziós nyelvben. Megpróbáltam, többször is, de reménytelen az ügy. Mások is próbálkoztak már ilyesmivel, ezt biztosan tudom, és nekik sem sikerült. Túl nagy falat ez az emberi lényeknek, annak ellenére, hogy az alapjai egyszerűek.

 

– Szerintem az emberiség még sok évszázadig, ha nem évezredig nem fog eljutni a tudásban arra a szintre, hogy akár csak esélye is legyen megérteni ezt a folyamatot. Ez sok ezerszer bonyolultabb probléma, mint egy szerinó vagy fotinó működését modellezni.

– Szóval morcos voltam, mert nem boldogultam az időtükör problémával. Annak idején az időhurok működésének lemodellezésére két hét ment el az életemből, amikor reggeltől estig és estétől reggelig csak ezen az egy problémácskán agyaltam, és a végén már dühöngtem, hogy nem tudok egy ilyen egyszerű feladattal megbirkózni.

– Te szoktál dühöngeni? Ráadásul ilyesmiken? Azt hittem egy buddhát nem lehet kiborítani!

– Dehogynem, csak kitartóan kell próbálkozni. A kutatómunka az egy nehéz küzdelem. Aki nem csinálta még, el sem tudja képzelni, micsoda erőfeszítés van minden kis eredmény mögött. Ti csak elolvassátok a publikációkat, meg meghallgatjátok az előadásokat, és azt hiszitek, milyen egyszerű és gyerekjáték az egész. Hát nem az. Egy festményt is könnyű megbámulni és rajongani érte, meg kritizálni, de próbálj meg mázolni egy Botticelli képet, majd meglátod mekkora meló.

– Végül arra gondoltam elkeseredésemben, hogy nem lesz belőlem a szakmám mestere, amíg ezt a problémát meg nem értem. Erre kábé 3-4 másodperccel később egy hatalmas, vakító villanással megjelent előttem a megoldás. Erre mondják azt, hogy villámcsapásszerű megvilágosodás, meg szikrázik az elme, mert tényleg az volt. Az Isten vette a gondolatom és úgy döntött, hogy megtréfál kicsit. Az akashából átküldte vizuális élményként az időtükrök működésének teljes leírását, megjelenítve a lelkem számára az egészet.

– Hűha! Jó vicc lehetett, hogy megmutatta a megoldást.

– Ezt úgy képzeld el, hogy fényes nappal állok a szoba közepén, mert épp sétálgattam, hogy ne csak az agyam tornáztassam. És a lelki látásom előtt hirtelen aranysárga fényben úszva, félkörben megjelentek az időtükrök működését magyarázó térbeli ábrák. A matematikai és fizikai modellek, a hozzájuk csatolt fogalmakkal, kiegészítésekkel, leírásokkal, mindennel. Jó nagy anyag volt, meg lehetne vele tölteni egy könyvet. Mintha egyszerre látnám egy könyv összes oldalát, ráadásul ez négy dimenziós látvány volt és mozgófilm is.

– Az egész felvillanás alig egy másodpercig tartott, aztán szépen elhalványult és kialudt a képe, ahogy lecsengett a hullámtér a lelkemben. Én meg, mint az őrült ordítok a meglepetéstől, és kapkodom a fejem, próbálva minél több részletet kivenni az anyagból és a fotografikus memóriámba betölteni, hogy megmaradjon és később tudjak rá emlékezni és átgondolhassam az egészet.
– De persze hiába erőlködtem, mert ez az a megoldás volt, amit odafönt amúgy is tudok és értek, idelent viszont nem. Szóval itt van bennem a nagy megoldás, de semmit sem tudok vele kezdeni. Nesze semmi, fogd meg jól. Kábé olyan a helyzet, mint Leonardónak a tengeralattjáró meg a búvárszivattyú. Meg lehet csinálni, persze, csak várni kell vele még néhány évszázadot, amíg odáig jut a világ, hogy legyen hozzá technika és egyáltalán, megjelenjen az emberekben az igény az effajta nyalánkságokra.

– Szóval így működik az akasha, amikor rendes hozzáférése van az embernek. Az univerzumban közismertnek számító tudományos tényeket nem fölfedezni nehéz, mert azok ott vannak, könnyen elérhető formában a mindentudásban. Hanem lefordítani az aktuális közeg nyelvére és fogalomrendszerére, amibe éppen reinkarnálódtam, azzal kell megszenvedni.

– Sok száz szakszellemnek kell még leszületnie ide ahhoz, hogy hatalmas munkával legalább egy tisztességesen kicsiny részét lekonvertálhassák az isteni tudásnak. Senki ne higgye azt, hogy az emberiség már hű, de milyen okos, és mennyit tudunk a világról csak azért, mert az elmúlt 400 évben megszaladt velünk a ló. Még mindig csak az elején vagyunk a munkának, épp csak elhagytuk a startvonalat. A célállomást meg csak a magamfajta öreg szakik látják, akik már végigcsináltak néhány ilyen megvilágosodási menetet, különböző bolygókon.

7. EGY KÉRDÉS A NAGY ANYÁHOZ

– Kezdjük a mai beszélgetésünket azzal a kérdéssel az Istenhez, amit említettél! Azt elmondanád újra?

– Persze. Nem titok. A minden létezőben az intelligencia csúcsa az az okforrás, akit Nagy Anya néven ismerünk. Tudom, hogy ezzel csalódást okozok a férfi Isten hívőinek, akik a Nagy Atyát vagy más néven az Öregisten Időt imádják, de a rendszer belső szerkezete miatt nem Ő a csúcsfej. Bár Ő is egy csúcsfej, de hát ugye mindig van az elsők közt egy legelső. A férfiak persze szeretik magukat a teremtés koronáinak képzelni, de itt most valami egészen másról van szó.

– Az egész teremtésből az információ a Nagy Anyánál gyűlik össze. A rendszer aszimmetrikus, ezért az információ eloszlása is egyenetlen benne. Logikus, hogy vannak benne csomópontok, ahol összegyűlik és hiánypontok, ahol mindig kevés van belőle. Másként megfogalmazva vannak akik jól értesültek és vannak akik mindent utoljára tudnak meg. Ez az emberek szintjén is így van. Belőlem is valamiért egy ilyen csomópont lett ebben az életemben. Más életeimben nem voltam ilyen csomópont és legközelebb sem leszek az, csak most. Mondjuk úgy, hogy a munkám mellékhatása, hogy ott kell lennem a dolgok sűrűjében. Ennek pont annyi előnye van, mint amennyi hátránya.

– A Nagy Anya azon a helyen van a teremtésben, ahová fizikai szükségszerűségből gyorsan összegyűlik minden tudás, ezért ő a legokosabb a létezésben. Ezért ha valami igazán húzós probléma vagy kérdés merül föl, akkor tőle érdemes kérdezni. A közönséges teremtmények persze gyakorlatilag soha nem állhatnak szóba vele, hogy ne zaklassák állandóan a trilliárdnyi kérdésükkel. Erre ott van a fenntartási rendszer meg a titkárság.

– Viszont a fenntartóknak, a lokális térszeránoknak a Nagy Anya hozzáférést biztosít. Ezt úgy kell érteni, hogy igazán fontos ügyekben fordulhatnak hozzá és kérdezhetnek az időszál rendszeren keresztül. De ilyesmi nagyon ritkán fordul elő. Olyan ez, mint a piros telefon a nagyfőnökhöz, amit csak vész esetén szabad használni. Viszont mivel az ilyen istenségekből is több trilliárd van a rengeteg univerzumban, ezért így is van elég dolga a Nagy Anyának. Gondolj bele, ha minden térszerán csak ezer évente egyszer kérdez egy dolgot tőle, és a kommunikáció alig pár másodpercig tart, akkor is állandóan, szünet nélkül csörög a telefon odafent.

– Ezt nem tudom elképzelni. Valahogy a számomra az Isten nem egy telefonközpont, amin minden beszélgetés átmegy. Bár ha megnézzük az Életfa szerkezetével kapcsolatos kutatási anyagokat, akkor tényleg eljut hozzá minden rezdülés.

– Pontosan. Szóval évekkel ezelőtt egyszer a Napisten valamiért úgy döntött, hogy megadja nekem a lehetőséget, hogy feltegyek egy kérdést a Nagy Anyának. Talán mert úgy találta, hogy jó ötleteim vannak vagy ez valamiféle kitüntetés, megtiszteltetés a rendszerben, ami csak keveseknek adatik meg. Egyetlen egy kérdés erejéig átengedte a vonalat nekem, hogy valami igazán fontosat kérdezzek a legfőbb intelligenciától. Ez egyben teszt is volt, hogy lássuk, mennyi ész szorult belém? Mert a kérdés sokat elárul a kérdezőről. Okos lélek okosat kérdez, hülye lélek hülyeséget.

– Én inkább úgy mondanám, hogy okos ember hülyéskedik, hülye ember okoskodik.

– Én nem akartam hülyéskedni. Ahhoz ez a lehetőség túl fontos volt, úgyhogy inkább okoskodtam. Hülyének lenni nem szégyen, csak kellemetlen. De majd kinövöm. Szóval akkoriban épp nyakig voltam az időfizika alapjainak kutatásában, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy valami olyat kell kérdeznem, ami nagyon fontos a teremtés működésének megértéséhez és nagyon nem tudunk róla semmit. Tehát aminek a megválaszolásával nagyot léphetünk előre. Ezért azt kérdeztem a Nagy Anyától, hogy az általunk ismert tíz okforráson kívül vannak-e még továbbiak is a minden létező határán túl, valahol a végtelenben?

– Bennem soha fel sem merült volna ilyen kérdés. Akkor tényleg okoskodtál.

– Ez azért fontos kérdés, mert a teremtés hosszú távú fennmaradásához és evolúciójához szükség van az okforrásokra. A jelenlegi rendszert alkotó 10 forrás csak kezdeményezte a teremtést, majd az őskáosz hullámterében szétrohantak és szaladnak most is, kifelé a végtelenbe. Némelyikük már kint van az összes vizekből és ott már tehetetlen. Nem képes teremteni, meg semmit sem tud csinálni azon kívül, hogy létezik és kiárasztja az időhullámait. Ha túl messzire távolodnak a teremtési zónától, az végül megszűnik, és vele együtt a teremtésnek is vége. A másolati forrásrendszerek nem tudnak tovább megmaradni a kedvezőtlen hullámtérben és lebomlanak.

– Ha viszont vannak még okforrások, vagyis nem limitálja semmi a mennyiségüket, csak a továbbiak nagyon messze vannak és ezért még nem tudtak velünk kapcsolatba lépni, akkor van esélyünk. Vagy a fennmaradásra évtrilliárdokon keresztül vagy arra, hogy miután ez a teremtés megszűnt, máshol, később újabb teremtések keletkezhetnek majd.
– A Nagy Anyának elvileg észlelnie kell, ha bármilyen irányból további okforrások hullámai érkeznek felé a végtelenből. Ha bármelyik pontja a jelenleg ismert teremtésnek kölcsönhatásba kerül egy külső rendszerrel, akkor arról Ő biztosan tudni fog. Ezért kellett tőle megkérdeznem a dolgot.

– És mi volt a válasza?

– Azt mondta, szó szerint: „Jönnek még befelé időhullámok”. Tehát vannak még odakint a távolban más okforrások, irdatlan messzeségben, akikkel később a mieink kapcsolatba léphetnek majd, elképzelhetetlenül hosszú idő múlva. Nekik az idő nem számít, mivel ők teremtik azt. Ez az előnye az öröklétnek, hogy pár trillió év csak egy röpke pillanat.
– Valószínűleg többet nem lesz lehetőségem kérdezni, ebben az életemben legalábbis, de nem is baj. Másoknak is meg kell adni a lehetőséget, hogy szóba állhassanak a Nagy Anyával. Időnk végül is van, csak a fizikai testjeink múlnak el, a lelkünk jóval tovább húzza. Gondolkodhatunk még a megoldásokon épp eleget.

8. AZ IDŐSZÁL ÁTFŰZŐ GÉP

– Elmondanád azt az élményedet, amikor annyira megijesztett az Isten? Tudod…!

– Igen. Mondom. Évekkel ezelőtt történt egy hétköznap délutánon, hogy épp meditáltam az ágyamon fekve, amikor azt látom a lelkemmel, hogy megjelenik egy fehér galamb a szobában. A szemem csukva volt, így biztos voltam benne, hogy ez vagy egy vetített kép vagy tényleg bejött a szobába valami asztrálgalamb.

– A galamb egyenesen odarepült hozzám és leszállt a combomra. Aztán kisvártatva eltűnt, mintha megszűnt volna létezni. A következő pillanatban bejött a szobába valami nagy és idegen jelenlét, ami mintha a madár nyomában járt volna. Semmihez sem tudom hasonlítani, mert nincsenek rá fogalmaim. Sose láttam még ilyet. Még azt sem tudtam megállapítani róla, hogy intelligens-e vagy valami robot? Nem anyagból volt, és valamiért nem is láttam semmit, mégis tudtam, hogy ott van. Minden további nélkül fölém telepedett és elkezdett valamit csinálni a testemmel.

– Ez elég kellemetlen volt, pontosabban fájdalmas, mintha az aurámban matatna és asztrális operációt végezne rajtam. Teljesen lenyomott az ágyra, mozdulni sem tudtam és igencsak félelmetes élmény volt, úgyhogy berezeltem és segítségért kiáltottam az őrangyalom után. Ennél többet nem tehettem, de persze semmi sem történt. Az a valami egy szó nélkül dolgozott rajtam. Én halálra voltam rémülve, hogy most mi lesz, aztán úgy 20-30 másodperccel később befejezte a működést. Felemelkedett rólam és minden további nélkül eltűnt, tovább ment valamerre.

– A fájdalom rögtön eltűnt a testemből, újra tudtam mozogni és látszólag minden rendben volt. Csak épp idegileg voltam kibukva a történtektől. Láttam én már korábban mindenféle túlvilági szörnyet meg furcsaságot, a szemem sem rebbent démonoktól, elementáloktól, istenektől és ördögöktől, de ez azért elég rázós volt. A védőpajzsaim, paravédelmi rendszereim mintha nem is lettek volna, simán átjött rajtuk ez a dolog.

– Úgyhogy az volt az első dolgom, hogy utána néztem az akashában, hogy mi volt ez? Az evangéliumokban szerepel egy hasonló dolog, amikor Jézust galamb képében megszállja a szentlélek. Ezt festményeken szokták ábrázolni, fehér galambként, amint ott lebeg Jézus feje fölött. Szóval nem voltam túl boldog, mert az jutott eszembe, hogy ő is hogy pórul járt később, amikor keresztre feszítették. Nagyon nem szeretnék úgy járni, szóval egy picit sem szentültem meg a szentlélek látogatásától.

– Az a szentlelkes dolog nem a Jézus színe változásával kapcsolatos?

– De. Azt nem tudom, hogy elváltozott-e közben a színem, mert az esetnek nem volt szemtanúja, egyedül voltam otthon. Meg fényt sem láttam, és semmit sem hallottam, szóval ez a jelenség meg se mukkant.

– Azt találtam a mindentudásban, hogy egy időszál átfűző gép ment végig rajtam. Ezt a fenntartási rendszer használja, többnyire csak speciális esetekben. Az a dolga, hogy újrafűzze, átélezze az ember belső és külső időszálait. A belső időszálak azok, amik a lelket kötik össze az általa teremtett, bimbózott részecskékkel, atomokkal. A külső időszálak meg azok, amik kifelé vezetnek a külvilágba. Fogalmam sincs hogy működnek, bár elképzeléseim azért bőven vannak róla. Egyszer majd publikálni is fogom az Eseményhorizonton az időszálakkal kapcsolatos kutatási eredményeimet, de most nem részletezem ezt.

– Szóval amikor a Napisten valamiért úgy látja, hogy szükség van ilyen beavatkozásra, akkor a kijelölt személyhez odaküldi a galambját. Ez szerintem egy célravezető rendszer lehet, amit valahogy kivetít. Lehet, hogy gépezet, de az is lehet, hogy csak egy kép, mint a lézerceruza fénye. Megjelöli a célpontot az átfűző gép számára, ami szintén egy mágikus gépezet. Az meg odamegy és elvégzi a programja szerint meghatározott műveleteket.

 

– Tulajdonképpen karbantartást végez, hisz az újrafűzés során megváltoztatja az egyes atomok természetes időcsúszását, mintegy összeszinkronizálja azokat. Vagy épp fordítva, nem tudom. Attól függ, mire van programozva. Az is lehet, hogy speciális szálakat fűz hozzá a lélekhez vagy a testéhez. Amolyan egészségi és informatikai feljavítást végez. Lehet, hogy egyes speciális beavatásokhoz vagy munkakörök betöltéséhez van ilyesmire szükség, ezen nem gondolkoztam.

– A lényeg az, hogy enyhén berágtam az Istenre, amiért szó nélkül rám uszította a gépezetét. Hiába isteni technológia, tényleg nagyon korszerű csúcstechnika, akkor is fájt és igen pocsék élmény volt, mert az átfűzés során megváltoznak a sejteket alkotó atomok gerjesztettségi szintjei és ez mindenféle bolond érzéseket kelt belül, az idegpályákon. Befolyásolja az ingerületátvitelt, mintha idegelnének. És nem adott a gép fájdalomcsillapítót.

– Biztos a járóbeteg rendelésen, ha házhoz jön a doktorgép, nem része az ellátásnak a fájdalomcsillapítás.

– Jó vicc. Majd meglátjuk, mit fogsz szólni, ha veled művelnek egyszer ilyet. Szóval nem azért lettem pipa, mert ezt művelték velem, hanem mert nem szóltak. Magyarul kutyába sem vettek. Mintha csak egy buta állat lennék, ami úgysem érti meg, miről van szó és ezért jobb, ha nem is tudja mit művel vele a gazdája. De hát nem így van, mert másodpercek alatt felfogtam, miről van szó.
– Te sem örülnél neki, ha az utcán elkapna egy orvos, hogy szó nélkül ott helyben megoperáljon. Még akkor sem, ha épp egy rákos daganatot lop ki belőled és megmenti az életed. Rendben van, hogy segít, meg fontos, meg nem lesz semmi baj, de legalább tájékoztatott volna. De senki nem szólt egy mukkot sem. Se az őrangyalom, se a szellemi vezetőm, se a galamb, se a gépezet. Ugye, néma Istennek teremtménye sem érti a szavát.

– A szokásos szűkszavúság a vezetőség részéről. Ők csak teszik a dolgukat, mi meg gondoljunk amit akarunk.

– Ez szerintem komoly hibája a fenntartási rendszernek. Nem került volna nagy erőfeszítésbe írni egy tájékoztató programmodult a géphez, ami a folyamat kezdetekor lefut és áttölt néhány közvetlen gondolatot a páciensbe. Mondjuk kedvesen szól, hogy figyelj, ez most az Isten akaratából történik, kicsit fájni fog, de nyugi, jó lesz utána és hamar vége. Maradj nyugton, nem tart sokáig. Csak ennyit, nem kell túlmagyarázni meg agyon effektezni szemléltető ábrákkal és más nyalánkságokkal. Mert gondolatból ért a lélek.
– Az ilyen élmények után el szoktam gondolkodni azon, hogy mi lehet az olyan leírások mögött, amikor holmi megszállottságról meg gonosz támadásról, az ördög zaklatásáról beszélnek egyesek. Biztos vannak esetek, amikor tényleg az történik, máskor meg talán a fenntartási rendszer gépei működnek és végzik a teremtményeken ezeket a karbantartási munkákat a háttérben. Az emberek meg általában nem értik miről van szó. Így születnek aztán a mindenféle mondák, téveszmék meg babonák. Talán nem ártana végre tiszta vizet önteni a pohárba. Ha az istenek gyerekként bánnak a teremtményeikkel, akkor azok úgy is fognak viselkedni.

9. A SZABAD AKARAT

– Az ilyen erőszakos beavatkozások fölvetik a nagy kérdést, hogy tulajdonképpen mi van a szabad akaratunkkal, amit elvileg az Isten adott nekünk, ha pont Ő az, aki nyugodtan felülvezérel bennünket és ránk erőszakolja a dolgait? Erről mit tudsz mondani?

– Az egyén szabad akarata addig terjed, amíg érvényt tud neki szerezni. Mások szabad akarata ugyanis, ha erősebbek nála, keresztbe tehet neki és eltérítheti a szándékától. Erre milliárdnyi példát láthatunk magunk körül. Mivel a teremtés felépítése egy fraktális hierarchiát követ, a felsőbb létezők bármikor kedvük szerint beleavatkozhatnak az alárendelt teremtményeik életébe. Tehát valójában senkinek nincs szabad akarata, hanem csak korlátozott akarata. A ketrecen belül úgy szaladgál, ahogy akar, de azt nem hagyhatja el, mert a tulajdonos elkapja és visszaviszi.

– Pont ezért akar a Sátán lelkeket vásárolni magának, hogy saját hierarchiát építhessen és konkurálhasson az Istennel. Mert azt meg lehet csinálni, hogy egy lelket átfűznek a Lélekfa egyik ágáról egy másikra. Mint amikor külföldre költözöl és állampolgárságot váltasz. Meg nevet, iratokat, lakcímet, mindent.

– De ehhez az kell, hogy magadtól menj át máshová. Hogy úgymond eladd a lelked egy másik felső vezetőnek.

– Igen, de minden felső vezető fölött ugyanaz az egy legfőbb Isten a csúcsfej, szóval inkább olyan ez, mint a cégen belül átmenni egy másik ügyosztályra. Általában önként mennek át a lelkek, de van olyan is, hogy erőszakkal zsuppolják át, hogy megszabaduljanak tőle vagy egyszerűen elrabolják. Előfordul, hogy egyes istenségek lelkeket rabolnak maguknak, mert azt remélik, hogy az információ tartalmukat hasznosíthatják. Lopnak maguknak egy rabszolgát, hogy onnantól nekik dolgozzon. De ezek elég ritka dolgok, úgyhogy ezt most nem részletezném. Sok olyan disznóság folyik az univerzumban, amiről az emberiségnek most még nem kell tudnia. Majd később elmondjuk, ha itt az ideje.

– Szóval még egészen fiatal voltam, mikor a felettes létezőm megmutatta, hogy is mennek a dolgok a világban. Volt egy jó ötletem, amit nagy lelkesen szerettem volna leírni. Már ott ültem a papírlap előtt, kezemben a tollal, de hirtelen megbénultam. Mozdulni sem tudtam, hogy akár egy pontot tegyek a lapra. Máskülönben minden rendben volt, tehát csak azt akadályozta meg, hogy írni tudjak. Akárhogy erőlködtem, legnagyobb meglepetésemre nem ment a dolog. Ezen a módon jelezte, hogy még nincs itt az ideje annak, hogy írjak. Várjak türelemmel.

– Ez a fajta kényszerítés, nyers erőszak nem csak a test megbénítására terjedhet ki, hanem a lélekben futó személyiség program működése is megakasztható. Tudatbénításnak lehetne a leginkább nevezni. Tehát beleszólhatnak abba, hogy milyen programok fussanak a lélekben és hogyan. Beleírhatnak rossz vagy jó programokat, kijavíthatnak benne hibákat, eltüntethetnek belőle dolgokat vagy beletehetnek olyasmit, aminek semmi keresnivalója ott.

– Ettől engem kiver a frász.

– Nem olyan vészes. Az emberek túl nagyra tartják a szabad akaratukat meg az egójukat. De az az igazság, hogy mi teremtmények gyakorlatilag totálisan kiszolgáltatottak vagyunk az isteneinknek. És ráadásul többnyire nem is tudunk erről, mert szerencsére vagy sajnos csak ritkán élnek a hatalmukkal. Többnyire hagyják, hadd fussanak a báránykák ahogy akarnak, ők csak a csordára figyelnek oda. Az egyén általában nem tud olyasmit csinálni, amivel megzavarná a rendszer globális működését és felborítaná az isteni tervet, a karmikus egyensúlyt.

– Ebben a kijelentésben az is benne van, hogy minden amit megtehetnek az emberek, az valamilyen formában a terv része, legyen jó vagy rossz cselekedet. Az egész túl bonyolult ahhoz, hogy átlássuk, így aztán esélyünk sincs beavatkozni a dolgokba. Mi csak elszenvedjük az életünket, terv szerint, de nem alakítjuk és pláne nem irányítjuk. Sajnálom, hogy ki kell ábrándítanom a túlfűtött éntudattól duzzadó lelkeket, de ez a helyzet.

– Akik tehát ilyen szinten beleszólhatnak az események menetébe, azok a karma urai. A sajátjuké és a másoké is, mert nem csak elszenvedik az eseményeket és reagálnak rájuk, hanem irányítják és létrehozzák őket. Olyannak teremtik meg a valóságot, amilyennek akarják.

10. LÁTNIVALÓ DOLGOK

– A lélekkel való látás élményéről szeretném ha mesélnél.

– A lélekkel való közvetlen látás érdekes módon nem nagyon izgatja az embereket. Mindenki csak az előző életeire kíváncsi, meg arra, hogy mi történik a teste halála után, és nagyjából ennyivel ki is merül az érdeklődése az ezoterikus tudás iránt. Azért én elmondanék néhány apróságot, ha már lehetőségem van rá, hogy mi mindenre jó a lelki látás, ha profin használja az ember.
– Egyszer testen kívül voltam, az asztráltérben és a városunk utcáin bolyongtam. Röpködtem pontosabban, ahogy szokás. És kíváncsiságképpen bekapcsoltam a lelki látásomat, teljes egészében. Normál körülmények között nem használjuk ezt az érzékelési formát, mert nagyon rá vagyunk szoktatva a testi érzékszervek szűk és szegényes jelzéseire. De én nem szoktam megelégedni a hagyományos megoldásokkal, főleg ha van jobb is. Egyszóval elkezdtem a gravitációs hullámok segítségével látni magam körül a világot.

– Nagyon szép volt. Elmondani is alig lehet az élményt. Minden egyforma aranysárga fényben világít. Nincsenek színek, sem árnyalatok vagy árnyékok. Inkább azt mondanám, hogy a különböző gravitációs spektrumot produkáló anyagoknak eltérő az érzete. Másmilyen aranysárgának látszanak vagy hogy mondjam. Erre sincs szó a nyelvünkben.

– Minden dolog teljesen átlátszó, vagyis nagyon messzire ellátni minden irányban, keresztül a dolgokon. Álltam az utcán, és láttam magam alatt az aszfaltutat, a talajt, egész mélyen a kőzeteket lefelé. Oldalirányban átláttam egy nagy épületen, egy áruházon. Simán keresztül néztem a téglafalain. Láttam belül az árúval megrakott polcokat. Átláttam a konzerveken és üvegeken is, meg a túlsó falon, és láttam az utca túloldalát, meg a következő házat utána. Ugyanígy átláttam az embereken is, akik vagy asztráltestben kóvályogtak a szabadban vagy a fizikai testükben mászkáltak, mit sem sejtve arról, hogy belelátok a testükbe.

– Láttam már röntgen televíziót kórházban, de az fekete-fehér volt és gyenge felbontású. A gravitációs látás sokkal jobb és élesebb, szebb képet ad mindenről. A levegő molekuláit is láttam körülöttem, mert azok is világítottak. Vákuumot nem láttam sehol, de ha lett volna a közelben például egy termosz palack, abba belenézve valószínűleg fényhiányt láttam volna a légritka térben a két fala között.

– Ez négy dimenziós látás volt vagy három dimenziós?

– Olyan amilyennek akarom. 3D-s is lehet meg 4D-s is. A kép felbontása annyira jó, hogy száz méterről még el tudtam olvasni egy újságot vagy az autók rendszámát. Szóval ehhez képest a fizikai szememmel való optikai látás meglehetősen szegényes élmény. És nagyon pontosan tudtam fókuszálni, tetszőlegesen beállítani azt, hogy a rengeteg dolog közül éppen mire kívánok koncentrálni. Nem zavart egy picit sem, hogy mennyire információdús a környezet és egy csomó fölösleges dolgot is látok, amire nincs szükségem. Nem vonta el a figyelmemet az a tény, hogy láttam a tárgyak belsejét, az atomi összetételüket, szerkezetüket. A tudatom pontosan képes volt rá, hogy értelmezze a látványt és kezelje a helyzetet. Szóval a lélek jóval többre képes, mint azt a testben élők naivul képzelik.

– Elvileg még egy elemi részecskét vagy egyetlen energiakvantumot is meg lehetne látni ezen a módon, ha képes ráfókuszálni az ember. Kis gyakorlással simán meg lehet tanulni felismerni a különféle atomokat, molekulákat a rezgésképük, fényük alapján, tehát összetétel vizsgálatra is hasznos lenne ez a képesség. Ilyen gravitációs szkennert, érzékelő műszert már régóta fejlesztenek itt Hunniában, meg más országokban is a mérnökök, amivel ez utánozható lenne, de egyelőre nem tudok róla, hogy bárkinek sikerült volna rendesen megcsinálni a gravizort. A megvalósítás műszaki nehézségeiről azt hiszem korábban már volt szó az Eseményhorizonton, meg később is lesz még erről anyagunk.

11. VILÁGI ELLENÁLLÁS

– Érdekes, hogy vannak ezek a parajelenségek, és mennyire elutasító meg szkeptikus, meg közönyös az emberiség velük szemben. Rendre kiöntik a gyereket a fürdővízzel együtt, ahelyett, hogy ezer kézzel kapnának utána. Neked mi a véleményed az emberiségnek erről a fajta viselkedéséről?

– Az általunk ismert világ tele van olyan belső ellenállásokkal, a mozgásunkat akadályozó falakkal, amik szó szerint vagy képletesen a változások ellen vannak. Bármit szeretnénk tenni, ezek gondosan lefékezik az erőhatásokat, különféle beavatkozásokat. Disszipálják és lerontják őket és így nagyon nehéz bármi javulást előidézni a rendszerben, akár jó, akár rossz irányba próbálkozunk.

– Az emberiség igazából, a lelki lényegét tekintve nem fejlődött semmit az elmúlt 6000 évben, mióta legutóljára beköltözött a Földre. A legutóbbi nagy telepes hullámban, még az utolsó vízözön előtt. Csak a díszletek változtak, a felszínes külsőségek. A tárgyaink amiket előállítunk és az államalakulatok, amik keretein belül játszadozunk, de az ember alapvető természete nem. Az, hogy milyenek vagyunk, mereven rögzült egy nem túl kellemes formában. Erre mondják azt az indián sámánok, hogy az emberek gyűjtőpontja rögzült egy adott helyzetben és ez szabja meg a világ látásának módját, valamint a gondolkodásunkat. Ezt a helyzetet hívjuk racionalitásnak.

– Ennek vannak előnyei és hátrányai egyaránt. A személyiségünket meghatározó logika, önzés, gondatlanság, tudatlanság, maradiság és földhözragadtság, de a korlátoltság és kételkedés is ide tartozik. Lehet azt mondani, hogy ezek csak az emberi szellemnek egy részét teszik ki, és az ember ennél azért jóval bonyolultabb és színesebb lény, de az az igazság, hogy alapvetően minden színesség csak púder. Álca, civilizációs máz és önreklám, amivel eltakarjuk egymás és önmagunk elől a lényeget. Egy látó előtt ezek a dolgok mind tisztán láthatók. Üvöltenek, mint a sakál.

– Miért? Te milyennek látod az embereket a púderjük alatt?

– Amilyenek valójában. És nem sok hízelgőt tudok rátok mondani. Amikor megyek az utcán, a közelemben elhaladó emberek aurájával érintkezésbe lép az enyém. És átszűrődik az, hogy milyen érzések és gondolatok kavarognak az emberekben. Akkor is, ha nem figyelek rá, spontán átjön sok minden és perturbálja a rendszeremet. Látom, hogy mennyien szomorúak, boldogtalanok, depressziósak, unottak, utálkozók, gyűlölködők, haragvók. Tombolnak bennük az indulatok meg az elkeseredés a legkülönfélébb dolgok miatt. Nagyon ritkán látok boldog, felszabadult embert vagy pláne olyat, aki szerelmes vagy valami magasztos érzés uralná. Persze lehet, hogy ez csak az utca miatt van. Nem lehet megítélni az embereket az alapján, amit az utcán kimutatnak. Ahhoz együtt kell élni velük és egész nap látni a reakcióikat. De mindenesetre a trendekről sokat elárul, hogy főleg a fiatalok szoktak boldogok és felszabadultak lenni. Akik még nem tudnak eleget a világról.

– Minél öregebb valaki, annál több a gondja, baja, amik megkeserítik a mindennapjait. Ezek halmozódnak, akkumulálódnak és végül elkerülhetetlenül kitörnek, sokszor teljesen rossz helyen és időben próbálva levezetődni, erőszakos módon. De mivel mindenki törekszik elkerülni a konfliktusokat, mert civilizációs ártalom nálunk, hogy kerüljük a nyílt agressziót, ezért az árnyékba süllyednek a problémák. A tévében őrülten erőszakos filmek mennek és a hírek is erre vannak kihegyezve, miközben az életünkben nincs megfelelő helye az erőszaknak. Úgy értem, őszintén és nyíltan nem tudunk szembenézni vele, foglalkozni vele és levezetni valahogy. A hozzáállásunk teljesen álságos és katasztrofális.

– Erről beszél a könyveiben több helyen a Rüdiger Dahlke is, a német pszichológus, aki a lelki betegségek testi manifesztációinak elemzésével szerzett magának hírnevet.

– Igen. Az látható, hogy sokan alig várják, hogy gyűlölhessenek. Ott van bennük a késztetés a sorozatosan elszenvedett veszteségek, megaláztatások, kudarcok miatt, hogy bosszút álljanak, így csak arra várnak, hogy mikor köthetnek bele valakibe. Nagyon szépen látszik az aurájukon az efféle nyomorodottság. Ez az információs mátrixuk deformációja, amit szeretnének kirúgni, trimmelni valahogy. A labda is arra törekszik, hogy gömbölyű legyen, nem lapos. Feltéve, hogy van benne levegő, ami tartást ad neki. Az embernek a tartását és identitástudatát rombolja a legjobban az efféle elnyomott indulat. Szépen leeresztenek tőle, feladják a korábbi elveiket, erkölcsi tartásukat.

– Minél jobban szétesik a társadalom egyénekre, tehát minél jobban elszigetelik magukat az emberek egymástól, hogy senkihez ne kerüljenek közel, veszélyes közelségbe, annál nehezebbé válik kiadni ezeket a konfliktusokat. Így a harc teljesen sunyivá és alattomossá vált mostanra. Mert bármit csinálunk, teljesen nem tudjuk elszigetelni magunkat a többiektől, valami kis érintkezési zóna mindig marad és akkor oda koncentrálódik az ellentét. Az akadályok is ott jelentkeznek, amik az efféle pusztító őszinteséget lefojtják.

– Igen, de gondolj arra, hogy nem lehetünk egymással szemben mindig őszinték. Nem mondhatjuk meg folyton az igazat, a magunk igazát a másiknak, mert abból még nagyobb baj lenne. Aki folyton igazat mond, az gyorsan elviselhetetlenné válik a környezete számára, mert szisztematikusan lebontja a kollektív társadalmi hazugságokat, amik alapján a rendszerünk felépül.

– Igen. Pontosan. Te most azt mondod, hogy muszáj hazudni, a kisebb rossz érdekében. A miniszterelnök hazudik, a nép elfogadja. Aztán igazat mond, kiderül a helyzet és botrány van belőle, meg tüntetés és erőszak. Olyan ez, mint mikor a lappangó kór kitör a szervezetben és nyílt gyulladássá válik, ami képes leteríteni az egész embert. Te mit választanál? A rejtett rothadást az üszkösödésig vagy a nyílt harcot, szemtől szemben?

– A háború rossz dolog. Sok pusztítás, szenvedés, ártatlanok halnak meg, és a végén mindenki vesztesnek érzi magát, még a győztesek is.

– Nagyon emberi a megközelítésed, azért mondod ezt. Már mondtam, hogy nincsenek ártatlanok. A békében is állandóan pusztítunk, mert ugyanúgy meghalnak az emberek és ugyanúgy lebontjuk a régi házakat az újak miatt. És békében is folyton veszítünk, valahányszor tűrni vagyunk kénytelenek a nehézségeket és megalázkodunk az erősebbek előtt, mert muszáj.
– Egy háborús zónában ellenben viszonylag tiszta a helyzet. Lehet tudni, hogy ki az ellenség és mire kell vigyázni. Mert ott az agresszió nyíltan jelentkezik. A béke szerintem sokkal rosszabb. Mert nincsenek frontok, világos jelzések, hogy ki az ellenség és ki nem. Olyan a helyzet, mint a gerillaháborúban vagy a terroristákkal. Bárhol, bármikor, bárki ellened fordulhat bármilyen okból és a legalattomosabb módon tesznek neked keresztbe, és a végén maximum vigyoroghatsz a gonoszságukon.

– És az a legrosszabb az egészben, hogy sok ember annyira elfolytja a saját tudatosságát, hogy fogalma sincs arról, mit csinál. Tehát nyilvánvaló gonoszságot cselekszenek belső indíttatásból, és utána azt hiszik, hogy jót tettek. És felháborodottan tiltakoznak, ha próbálod megmutatni nekik, hogy nézd milyen gonosz és szemétláda vagy. Nem látnak, mert nem akarnak és nem tudnak, mert nem akarnak.

– Ez igaz. Ilyennel én is sokszor találkoztam és utálom is miatta a világot. Na, ez pont egy olyan téma, amivel senki nem szeret foglalkozni, mert ha mélyre ásunk, csak mocsár és ocsmányság van odalent. Ezek a dolgok szerintem az ember civilizálódásának árnyékos részei, a mellékhatásai annak, hogy értelmes lények vagyunk. Amíg vadak voltunk, könnyű volt visszaütni meg megölni a másikat, most meg sunyi módszerekkel kell harcolni. Ideológiával, álnoksággal, folyton cselezve, púderezve a képünket.

– A civilizáció ára az agresszió elfojtása. Sokszor egy ilyen helyzet áldozataként még csak vissza sem lehet lőni, mert többet veszítenél, mint amennyit nyersz a megtorlással. A rendszerbe beépített különféle akadályok lehetetlenné teszik, hogy visszaüss azoknak, akik kitolnak veled és megkeserítik az életedet. Ha mégis megpróbálod, akkor ezerszeres erővel vágódik vissza az egész, vagyis a társadalom megtorolja a tiltakozást. És ez baj.

– Folyamatosan megaláznak és lenyeletik veled a békát, mondván, hogy ez szükséges és fontos és muszáj. Hogy ez a dolgok rendje, mert te csak alárendelt vagy, buta rabszolga, akivel bármit meg lehet csinálni, mert nem tudsz hatékonyan visszavágni. Persze visszavágsz, ha elég ügyes vagy, mert eltanulod a módszereket és te is ugyanolyan sunyi leszel. Örök probléma, hogy a gonoszságok ellen való harc csak gonosz módszerek bevetésével lehet eredményes. Na, ezért nem fejlődik a rendszer, mert mindenki visszahúz mindenkit. Így együtt fővünk az üstben és nem lehet belőle megszökni.

– Végül is pokolnak hívják a Földet a túlvilágon, nemde? Aki ide születik, az pokolra száll.

– És mi vagyunk egymás ördögei. Ezért fojtódik el sok minden, amik aztán a túlvilágon szabadulnak fel a lélekből és ellenállhatatlan erővel kényszerítenek a bosszúra. Egy csomó ember csak azért reinkarnálódik, hogy másokon bosszút állhasson. Ezek addig manővereznek a rendszerben, míg optimális pozícióba nem kerülnek ahhoz, hogy belerúghassanak másokba, akik évszázadokkal vagy évezredekkel korábban szemétségeket műveltek velük. Egy csomó ilyen kis játszma folyik most is a Földön, jól láthatóan. Nem csak egyének, hanem népcsoportok között is. Na ezért pokol ez a fajta béke.

– Tudod, mint amikor a főstróman kiáll a nép elé és azt mondja, hogy márpedig demokráciát fogunk csinálni más országokban. Rájuk erőltetjük a demokráciát minden áron, ha beledöglenek, akkor is. Mert így helyes. És ha tiltakoznak, akkor terroristák, akikkel meg helyből nem tárgyalunk, csak szépen lebombázzuk őket. Nem számít, hogy esküvői menet vagy templom az, egy füst alatt szétlőjük aztán demokratikusan eltemethetik a halottaikat.

– De el fogják veszíteni a harcot. Az ilyen támadásokkal csak erősítik az ellenállást és visszafelé sül el a dolog.

– Persze. A Föld a legjobb irányban halad a totális diktatúra és végtelen elnyomás felé. Egyszer beszélgettem az Istennel ezekről a dolgokról. Politikáról, társadalmi változásokról meg az új világrendről, amit mostanában akarnak ránk erőltetni nagy demokratikusan. Ő azt mondta, idézem szó szerint, hogy: „A végén mindig diktatúra szokott lenni”. Ez alatt azt értette, hogy amikor egy ilyen típusú alvilági helyen, mint amilyen most a Föld, a teremtési ciklus a végéhez közeledik, mindig bedurvulnak a dolgok. A sok gazság miatt kezd összeomlani a rendszer. Pénzügyileg, politikailag, katonailag, társadalmilag, egészségileg, iparilag, szóval mindenhogy. És demokratikusan, meg holmi emberi jogok tiszteletben tartásával már nem lehet működtetni a kócerájt. Egyszerűen muszáj eldiktátorosítani a társadalmat, különben szétesik az egész.

– Erőszakkal egy darabig még lehet fékezni az anarchiát, ha folyton lelövöd meg bebörtönzöd az ellenállókat, meg zsarolsz mindenkit a jogszabályokkal és az alapellátással. Az ennivalóval, vízzel, energiával, pénzzel. Aztán ahogy tovább csúszik lefelé a lejtőn a rendszer, már ezzel sem lehet megállítani és akkor van a buli vége. Polgárháború, anarchia, pusztulás, világ vége, ítélet napja, stb.

– Ezek mind olyan dolgok, amiket én nagyon nem szeretnék megélni. Remélem akkor már nem fogok élni, mikor ez bekövetkezik.

– Akkor kezdhetsz magadnak kötelet keresni, mert nem vagy elég öreg hozzá. Az összeomlás még a mi életünkben be fog következni, feltéve, hogy megérjük. Egyikünk sem lesz már nyugdíjas, abban biztos lehetsz. De legalább nem kell aggódnunk amiatt, hogy nem tudunk majd megélni a nyögdíjunkból.

– Ha látod mindezt, és érted is mi miért történik, akkor tudod, hogy a Földön ezerfrontos háború zajlik. Mindenki lő mindenkire, a legkülönfélébb eszközökkel, szavakkal, hétköznapi döntésekkel, szabályokkal, szokásokkal, zsarnoksággal. Ez a helyzet abból az állapotból következik, amiben az emberiség évezredek óta megrekedt. Semmiféle istenség meg megváltó nem változtathat rajta, és teljesen fölösleges arról győzködni az embereket, hogy ne csinálják ezt, mert milyen rossz. A szemedbe fognak vigyorogni, hogy mi milyen jók vagyunk és mennyire jót akarunk, és nem csináltunk semmi rosszat, és hogy valójában te vagy a rossz, aki felvilágosítod őket. Aztán rögtön hátba szúrnak, leköpnek, kizsebelnek és letaposnak. A rendszert uraló kényszerterek hajtják őket, amit már korábban említettem. Mi csak elszenvedjük az életünket, nem csináljuk ténylegesen. Most egy ilyen forgatókönyv fut a teremtésben és nem fog leállni, amíg a végére nem ér.

– De hogy írhatott az Isten ennyire rossz forgatókönyvet?

– Egyik nap vígjáték megy a tévében, másnap romantikus film, aztán sci-fi, majd akciófilm. Fő a változatosság. Most épp ez van soron. Horrorfilm meg dráma és tragédia. A lényeg, hogy jól játsszuk a szerepünket, ahogy meg van írva.
– Ez egyben azt is jelenti, hogy mi csak egymás szemében vagyunk rosszak és bűnösök, mert nem látunk a színpad mögé. Az Isten szemében nem csinálunk semmi rosszat, csupán végrehajtjuk a nekünk írt műveleteket. Eljátsszuk a szerepünket. Az én szerepem például az, hogy figyelek, mindent látok, mindenről tudok, mindent értek, de semmit sem tudok tenni, mivel nem dolgom bármit is tenni. Csak néző vagyok. Elmondhatom, miket látok, de ezzel semmin sem fogok változtatni, mert mindenki csinálja tovább a maga kis hülyeségeit, ami a végzetéhez vezet.

– És senki sem tehet semmit?

– A világot semmiféle csodával nem lehet megváltani, de nem is kell. A tényleges megváltás az lesz, amikor a program kifutja magát és a végén leáll. Meg lehetne akasztani, például ha gyorsan kirobbantanánk egy atomháborút és letakarítanánk az emberiséget a felszínről, de azzal csak eltolnánk a problémát a következő teremtési ciklusba. Tehát az Isten nem kapná meg, nem élné meg azt, amit ezzel a világgal meg akar tapasztalni. Akkor kénytelen lenne a következő teremtési ciklusra átvinni ezt a balhét és ott folytatná, kényszeresen, ahol itt megszakadt. Szóval pár ezer év múlva, az újrateremtett Földön megint ebben a lehetetlen helyzetben találnánk magunkat.

– Szerintem ezek miatt a gonoszságok miatt lettek sokan ateisták. Tudod, akik azzal a dumával jönnek, hogy nincs Isten, mert ha lenne, akkor nem engedné meg ezt a rengeteg gonoszságot meg igazságtalanságot. Tehát biztos nincs.

– Elég gyermeteg hozzáállás. Az Isten nem egy jóságos öreg bácsika. Van benne jó is, ráadásul tényleg öreg, de egyáltalán nem olyan, mint amilyennek az emberek képzelik. Én találkoztam már az Isten rossz oldalával is, láttam néhány isteni gonoszságot meg sunyiságot, szóval ismerem az érme mindkét oldalát. Ettől egész a rendszer. Nem csak a jó tudásból lehet levizsgázni és megvilágosodni, hanem a rossz tudásból is. Ez egyébként sokkal nehezebb műfaj. Vannak akik fehér mágiáról meg fekete mágiáról beszélnek, de ez is eléggé sántít. Én inkább színes mágiáról beszélnék. Az olyan szélsőséges dolgok, mint a csak jó fehér meg a csak rossz fekete kiégetik a valóságot. Gautama Buddha megmondta, hogy járjatok a középső úton. Egyensúlyozzatok a végletek között. Mintha teljesen elfelejtette volna az emberiség azt a tanítást, hogy: „Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úrnak neve”.

– Igen, ez engem is irritál egy ideje. Ha süt a Nap az jó idő, ha esik az eső az rossz idő. És a rossz időt milyen sokan szidják. Nem fogják fel, hogy kell az eső, mert különben aszály van és nem lesz termés.

– Persze. Ha valami jót kapsz az Istentől, akkor meg van köszönve és jaj de jó, ha meg rosszat kapsz, akkor kígyót-békát kiabálsz rá és leanyázod? Hogy is van ez? Talán pont ezért van sok vallásban dualizmus, a jó és rossz örök harca. A Jóisten harcol a Rosszsátánnal, és az egyik előtt pitizünk, hogy segítsen, a másikat meg leköpjük. De hát gyermekeim, egy a létezés. Ha a rosszat leköpöd, a világ felét utasítod el. Mint aki csak belélegezni akar, kilélegezni nem, mert az veszteséget jelent és azt nem akarom! Tudom, hogy hülyék vagytok, de ennyire azért ne legyetek már…! Tessék már végre felnőni agyilag!

– Most ezzel jól beolvastál a népnek. Nem fognak szeretni…

– A gyerek is utálja az anyját, ha az beletölti a spenótot meg hazazavarja a játszótérről leckét csinálni. De hagyjuk az ilyen lelki fröccsöket és térjünk vissza a fajsúlyosabb kérdésekhez. Hol is tartottunk? A háborúnál? Várj, meg van mit akartam még elmondani!

– Érdekes kérdés, hogy ha ennyire kényszeres és felülvezérelt a teremtés, akkor az úgynevezett tanítók és mesterek tulajdonképpen mit is csinálnak itt? Mert láthatóan teljesen sziszifuszi munkát végeznek a lelkek szellemi szintjének, tudásának emelésével, akiket állandóan visszahúz és lebutít a világ. Olyanok, mint az orvosok, akik egy ismeretlen betegség ellen küzdenek és a tüneteket próbálják enyhíteni, de alapvetően nem változtathatnak a tényeken. A beteg haldoklik és fel fog fordulni. Esetleg adhatunk neki fájdalomcsillapítókat, meg hívhatunk papot, hogy gyónjon, meg letörölhetjük az arcát.

– Hát, tudod én találkoztam már néhány ilyen mesterrel és nem voltam lenyűgözve tőlük. A többségük még igencsak utánképzésre szorulna. A lelki betegségek ápolásának terén is.

– Ne feledd, hogy ők is feltudati törléssel születnek testbe, és sok tanulás, szívás meg gyakorlás árán lesznek azzá, amik előtte voltak odaát. A mesterek tehát nem az emberiség megmentésén dolgoznak, hanem abban segítenek, hogy elviselhetőbb legyen a halála, pusztulása a rendszernek. Ez amolyan hospice szolgálat. Fogod a kezét és végignézed az agonizálását. És közben te is meghalsz vele együtt, szóval orvosnak lenni nem jelent könnyebbséget. Épp ellenkezőleg. Mert te tudod vagy legalább sejted, mi történik, míg a másik csak néz rád a buta szemeivel és szenved, mint az állat. Az Isten meg végignézi a műsort, otthon a foteljében ülve és eszi a popcornt. Neki ez csak film, amit ő írt, forgatott, rendezett és játszott és egyben megnéz. Akciófilm és tragédia. Színes, hangos, szagos, élethű film.

– Ezt a műsort én is szívesebben nézném, minthogy szerepeljek benne. Ha egy számítógépes játékban lelőnek, az nem fáj és újra lehet kezdeni a pályát. Ha a valóságban lelőnek, az fáj és mennem kell egy kört a szamszárában. Sokáig tart és fárasztó az egész. Nem lehetne segíteni valahogy ezen? Hogy ne legyen ennyire drasztikus és élethű a valóság? Nekem ez túl kemény!

– Panaszaival forduljon az üzemeltetőhöz. Ha nem lenne élethű, még jobban ellinkeskednétek a kiképzést.
– Szóval az van, hogy nagyon nehéz, sőt nem is lehet úgy segíteni az embereken, ha ők ezt nem akarják, nem tesznek semmit önmagukért. A mentőövet be tudjuk dobni értük, de ha nem fogják meg, akkor nincs segítség. Ellökik a mentőövet és tovább kiabálnak, hogy segítség. Ez a fajta stabil hülyeség vagy szellemi megrekedés, a változásra való hajlandóság hiánya okozza az egész rendszer pusztulását. Mert a világ megváltozott, de az emberi természet nem. Bizonyos kérdésekben most is ugyanolyan hibás nézeteket vall az emberiség, mint lélekcsoport, mint régen. Te is, ez tisztán látszik a hozzászólásaidon, pedig te rengeteg mindent értesz meg átlátsz. Ez mutatja, milyen nehéz elszakadni a közeg dogmáitól.

– Szóval tenni kéne valamit, de csak vitatkozunk és nem változtatunk semmin. A politika szép példa arra, hogy kell sokat dolgozni a világért úgy, hogy közben ne csináljunk semmi érdemlegeset. A műsornak viszont lassan vége lesz. Meg én is berekedek a sok dumától.

– Folytathatjuk később is a beszélgetést.

– Jó. Tehát a közelgő bolygó katasztrófa, amiről már mindenki hallott, de senki sem tud semmi biztosat, majd erőszakkal fogja kizökkenteni az emberiséget ebből az állapotból. Mert aki nem halad, az taszajtatik. De erről nem fogok most beszélni, legyen csak meglepetés.

12. AZ ÖNMEGTARTÓZTATÁS

– Akkor szerintem kezdjük az önmegtartóztatással. Úgy tudom, neked nincs barátnőd. Néha szoktalak látni lányokkal, de többnyire egyedül futkározol a világban.

– A hindu és buddhista vallásban az önmegtartóztatás (brahmacharja) erénynek számít és a tanulás szükségszerű részének, módjának. Vannak előnyei és hátrányai egyaránt.

– A cölibátus lényege a lelki béke kialakítása és fenntartása. A párkapcsolat azt jelenti, hogy két különböző, bár hasonló ember együtt próbál szembenézni az élet problémáival. Az ellentmondásokkal, nehézségekkel és kihívásokal. Közösen akarnak megküzdeni az önmegvalósítással, hogy fejlődhessenek értelmükben. Ez az aszimmetriájuk miatt csupa konfliktusal és szenvedéssel jár, elkerülhetetlenül. Olyan kapcsolat, ami kellemes és jó a résztvevő felek számára, gyakorlatilag nem létezik a Földön. Ez csak egy szép mítosz. Vágyott cél, vonzó álom meg ábránd, aminek nincs a valóságban realitása. A mennyországban megvalósítható, de ugye most nem ott vagyunk.

– Ezzel megint egy csomóan nem fognak egyet érteni. Akik harmonikus kapcsolatban élnek egymással és jól érzik egymást…!

– Az más kérdés, hogy akiknek kevés gondjuk van az életben, azok ezeket tudatosan vagy tudatlanul elfedik, eltakarják önmaguk és mások elől. Ezek fogják azt nyilatkozni ha megkérdezzük őket, hogy minden rendben és minden nagyon jó a számukra. Ez a valóság elferdítése, módosítása, speciális feldolgozása: a tényeket az elképzeléseinkhez igazítjuk. Mivel erre vágyunk, megteremtjük, még ha látszólag is.

Ha nem lenne az emberi testeknek két neme, tehát például osztódással vagy bimbózással szaporodnánk, akkor nem élnénk párkapcsolatban meg családban. És fele ennyi gondunk nem lenne egymással. Az Isten kísérleti jelleggel csinálta ezt a fejlesztést, hogy lássa, hogy boldogul akkor, ha van közeli társasága.
– Szóval a szerelem és más illúziók elvesztésével csak az anyagi érdekek maradnak, mint összekötő erő a két ember között. Mert mi másért élne együtt két ember, ha nem muszájból? És ha az anyagi kényszer nem elég erős, akkor veszekedés és elválás a kapcsolat vége.

– Ez így elég lehangoló képet fest a teremtésről. Szerintem a szerelem a legcsodálatosabb érzés az életben. Meg a legszörnyűbb is, amikor nem működik. Nem viszonozzák, megrontja az idő vagy a külvilág beavatkozásai… Hát igen, lehet, hogy igazad van. Te folyton belegázolsz olyan témákba, amiket mások gondosan elkerülnek. Hogy van bátorságod kimondani az igazságot?

– Ó, én csak bekötött szemmel fütyörészek a sötétben. Mivel fontos dogmáról van szó, ami a társadalom szövetébe mélyen és szinte kiirthatatlanul beépült, mint az emberrel kapcsolatos alapvető elképzelés, hogy a párkapcsolatban élés a normális dolog, ezért az ellenkezőjét bizonyító tapasztalatok kiszorulnak a társadalmi gondolkodásból. A viccek, tréfák területére, illetve kórosnak minősülnek. Szociopatának, szingli értékrendnek bélyegzik meg, ami nem egészséges. Pedig nem az. Ezek a tapasztalatok mutatják, hogy merre van az igazság. De az emberek inkább figyelnek arra, amit megteremteni akarnak, mint a valóságra. Az senkit nem érdekel.

– A buddhákat kivéve.

– Csak a nős férfi tudja, mi az igazi boldogság. De akkor már késő. Ugyanezt a nők is elmondhatnák magukról. Ha egyedül van valaki, számos konfliktusra nincs lehetősége. Így miután a saját belső konfliktusait lerendezte az illető, feltéve, hogy képes rá, a lélek megnyugodhat és tanulhat. A lényeges dolgokra összpontosíthat. Nem kell a figyelmét folyton a másikra összpontosítania. Egyedül tehát sokkal könnyebb nyugalmi állapotba kerülni, mint kettesben vagy többesben. Egyedül hamarább elérhető a boldogság és kiegyensúlyozottság, a lelki béke állapota.

– A „többes” alatt gondolom nem a szerelmi háromszögeket érted, hanem a családot, kisgyerekkel? Ugye?

– Igen. De ha van egy párod, akkor könnyen találkozhatsz valaki mással, akit összehasonlíthatsz vele. És akkor látni fogod, hogy jobb nála. Mert mindig akad egy jobb annál, ami éppen van. Ez egy örök kísértés. Elvégre mind szeretnénk a lehető legtökéletesebb kapcsolatot megvalósítani magunknak, nem? A lehető legtökéletesebb párral. Ha van jobb is, nosza, cseréljük le, mint az autót, telefont, ruhát, stb.

– Fogyasztói társadalom. Társakat fogyasztunk és a végén csak szemét kapcsolataink maradnak.

– Találó megfogalmazás. A megvilágosodás segít felismerni és elérni ezt az állapotot. Mármint nem a fogyasztást, hanem a lelki békét és kiegyensúlyozottságot! Aki tudatlan, az tele van belső félelmekkel és bajokkal, mindenféle idióta vergődésekkel. Ha ezeket állandóan kimutatja, akkor beszélünk idegbeteg, lelkibeteg, nyughatatlan, szörnyű, kiállhatatlan, elviselhetetlen emberről. A nők inkább hajlamosak erre, szintén a társadalmi neveltetésüknél fogva, nem azért, mert lelkileg ilyen alkatúak. Nincsenek női meg férfi lelkek, mert a lélekbarionnak nincs neme. De aki sokat reinkarnálódik nőként, az elnőiesedhet. Vagy elférfiasodhat. A szelleme szoftveresen ilyen lesz és rosszul fogja érezni magát az ellenkező nem testében.

– Ez tehát tanult magatartásminta elsősorban, bár tény, hogy más mellékhatások is belejátszanak. Mint a lélek előző életekből hozott tapasztalatai és a külső körülmények lelki békét romboló hatásai például.

– Aki instabil lelkű, nem szeret például egyedül lenni. Sőt, irtózik a huzamosabb ideig tartó magánytól és főként a tétlenségtől, semmittevéstől. Mert a társ megnyugtatja, lecsillapítja a vergődését, miközben persze ő maga ideges és nyugtalan lesz. A társ célt ad, értelmet az ember életének. Leköti az energiáit, elvonja a figyelmét önmagáról, az önmegismerési folyamatról. Minél közelebb van hozzánk valaki, mint társ, családtag vagy szerető, annál intenzívebben képes hatni, befolyásolni minket, jó és rossz irányba egyaránt. Az igazi veszélyt a lelki leromlásra és lehetőséget a fejlődésre tehát nem a tőlünk távol álló, idegen emberek vagy ellenségek jelentik, hanem a közel állók. „Szabadíts meg a barátaimtól, az ellenségeimmel elbánok magam is”, ugye.
– Éppen ezért van nehezebb dolguk minden beavatkozás során, mert könnyebben ronthatják el a dolgokat, ronthatják meg a kapcsolatot a rossz cselekedeteikkel. Ez pedig általában a kapcsolat megszakadásához, az elhidegüléshez, eltávolodáshoz vezet szükségszerűen. Minden ami kezdődött, az törvényszerűen véget is ér idővel.

– Elég tömören összefoglalva valóban ez szokott történni. Akkor most vonuljak el remetének és mellőzzem a szoknya vadászatot, ha meg akarok világosodni?

– Te mondád. A cölibátus témájára visszatérve tehát az önmegtartóztatás és remeteség azért fontos dolog a megvilágosodás útján, mert sokkal jobb egyedül végigcsinálni az önmegismerés rögös és nehéz folyamatát, mint másokkal közösen. Mint mindennek, úgy ennek is megvannak a maga előnyei és hátrányai egyaránt. Tehát ettől függetlenül nem lehet egyértelműen javasolni egyik megoldást sem. Mindenkinek magának kell megtalálnia a számára kedvezőbb életformát.

– Mindenesetre tény, hogy a 20. században tömegessé vált a szingli életmód és az emberek nem házasodnak, nem alkotnak családokat, hanem magányosan, látszólagos szabadságban élik le az életüket vagy annak jelentős részét. Mindez azt mutatja, hogy milyen fontos dologról van szó. Mennyire szüksége van a léleknek az egyedüllétre a tisztán látáshoz, a dolgok megértéséhez, ahol befolyásolástól mentesen végig gondolhatja az életének dolgait.

– Igen, az együttélésben pont az szép, hogy nincs egy perc nyugta sem az embernek. Állandóan van valami, és többnyire gond, amivel meg kell küzdeni.

– A legjobb felfedezéseimet én akkor tettem, amikor éppen nem volt barátnőm, aki elvonta volna a figyelmemet az állandó szöszmötölésével, mindenféle figyelemrabló megnyilvánulásaival. Egy másik ember mellett nem lehet hatékonyan gondolkodni, hacsak nem képes veled együtt gondolkodni és felvenni a tempódat meg követni az irányodat. De ilyesmit elvárni, pláne egy nőtől, aki be van oltva okosságok ellen, nem lehet. Ugyanígy a beavatásaim többségét is egyedül élve kaptam meg. Amikor nőm van, az egyfajta pihenő időszak, szabadságon levés. Olyankor szinte semmi hasznosat sem tudok csinálni.

13. A TUDÁS ŐRZŐI

– Akkor most mesélhetnél kicsit arról, hogy mit is szoktál csinálni konkrétan? Mivel tölti egy buddha a hétköznapjait?

– Kezdjük azzal, hogy a buddhák azok, akik tudnak, mert felébredtek a káprázat nyújtotta álomból, az illúziók világából. Azon buddhák, akik másoknak tanítják a tudást, a Samjak-Sambuddhák a tudás őrzői és tovább adói. Ők a lények üdvére hirdetik az általuk felfedezett igazságot.

– Amíg kevés a tudás egy lokális rendszerben, például a földi emberiség össztudatában, és ez a tudás egyszerű, átlátható, addig sokan megértik. Sokaknak át lehet adni könnyen, gyorsan. A bonyolultabb dolgok egyre kevesebbeket érdekelnek, mert túl sok energiát és időt felemészt a megértésük, elsajátításuk. Szükségessé válik a specializálódás a tudás egyes területei felé, így gyorsan kivesznek a polihisztorok. Ugyanez látható az univerzum szintjén is. A teremtésben a legbölcsebb istenek sem tudnak mindent, hanem valamire specializálták magukat, amiben jók. A többiben mások segítségére szorulnak. Senki sem tud mindenről mindent, még a Mindenható sem. Mert nagyon sokat lehet tudni, de mindent nem lehet és igazából nem is érdemes.

– Az emberi szervezet sejtjei is specializálódtak, mert így hatékonyabb a működésük. Akkor a buddhák olyanok az Isten testében, mint az idegsejtek?

– Hasonlóak. Aki fizikai munkás, az izomsejt. Aki harcos, az limfocita vagy immunoglobulin. A tudás őrzői, papjai az idegsejtek és agysejtek. Ők mindig kevesen vannak, az egész test tömegéhez képest, tehát minden korban és kultúrában, minden bolygón és dimenzióvilágban, az egész világtojásban. Egy nyolcvan kilós embernek másfél kilós agya van. Ennyi is bőven elég, nem kell több.
– Egyszer megnéztem az akashában a rám vonatkozó adatbázist, hogy lássam, nagyjából milyen végzettségem van és ez mit ér az univerzumban, úgy általában. Az szerepelt az adatlapomon, hogy az „Isteni tudás és bölcsesség buddhája” vagyok. Nem földi fogalmakkal volt feljegyezve, de nagyjából így lehet magyarra fordítani. Ez beavatási szint, rangfokozat és beosztás is egyben a lélek hierarchiában. Valami olyan dolog ez a szellemi világban, mint itt a földön az egyetemi professzor. Mellette találtam egy megjegyzést, miszerint ilyen szakmai végzettségű lélek az egész univerzumban kevés van. Mondhatni hiány van ebből a speciális foglalkozásból mindenhol, a pokoltól a mennyországig. Főként azért, mert ez egy nehéz szakma és csak kevesen választják ezt a foglalkozást.

– Ez hasonló jelenség, minthogy a fiatalok többsége manapság üzleti szakra megy tovább tanulni, könyvelőnek meg menedzsernek. Ott nagy a tolongás, míg fizikusnak meg mérnöknek mindig kevesen tanulnak. Ezek társadalmi trendek, hogy a lelkek mire összpontosítanak elsősorban. A földi társadalom nagyon anyagias, földhözragadt, ezért itt nincs se divatja, se megbecsülése a szellemi tudásnak már évezredek óta. Ettől függetlenül az ilyen végzettségű lelkek is itt vannak állandóan, mert ez is fontos. Nem lehet mindenki könyvelő meg menedzser a társadalomban. Valakinek hidat is terveznie kell meg gépgyárat irányítani, tudományos kutatást végezni. Csak erre nem sokan vágynak.

– De benned megvan az elhivatottság. Te akkor is csinálod a dolgod, ha nem támogatnak és egyedül kell harcolnod a butasággal. A kutatócsapat létszáma igen megfogyatkozott az utóbbi időben, mert sokan elmentek inkább dolgozni, hogy meg legyen a betevő falatjuk.

– Mindig el kell döntenünk, hogy mi a fontosabb. Baj akkor van, ha már a fontos dolgokra sem jut idő meg energia. Akkor közel van a bukás napja. Az utolsó időkben van az emberiségnek a legtöbb tudása, de a mindenféle bajok miatt már senkinek sincs ideje tanulni. Kiaknázatlanul maradnak a lehetőségek. Vedd észre, a fiatalok nem olvasnak. És nem is értik, miért kellene olvasniuk. Ez nagy baj. Mindenről tudnak, a médiának hála, de semmihez sem értenek, csak kontárkodnak. Ez egy generáció alatt lezülleszti a társadalmat, mert az öregek nyugdíjba mennek és meghalnak, de nincs kinek átadni a hatalmat, a rendszer vezetését. Ennek a sok narkós diszkópatkánynak, akik csak a mobiltelefon gomb nyomogatásból tudnak levizsgázni? A mai érett, fiatal nők többsége alig tud főzni vagy egyáltalán nem ért hozzá. Nem egy barátnőmre nekem kellett főznöm. Szép kis pár voltunk, mondhatom. Hogy csináljak akkor egy ilyen nőnek gyereket? Gondold végig…!

– Halmozódnak a bajok. Mint a sejtosztódáskor a DNS hibák, aztán rák lesz belőle.

– Ez a társadalom valóban el van rákosodva szellemileg, meg testileg is. A tudás őrzői általában az öregebb lelkek közül kerülnek ki, akiknek már sok ezer élet van a számlájukon és sokat láttak, tapasztaltak mindenfelé. Megértek lelkileg a mélyebb igazságok befogadására. Ezért csak a legkitartóbbak és legokosabbak vágnak neki ennek az útnak, és közülük is csak kevesen jutnak el a buddhaságig. Magyarországon most például rengeteg bóddhiszattva van, azaz buddha jelölt. Több száz, sőt a számuk idővel az ezret is meghaladhatja. Viszont buddhából meg nagyon kevés van, talán egy fél tucat, mert az emberek többsége nem képes megfelelni a megvilágosodáshoz szükséges kihívásoknak. Túl nehéznek és problémásnak találják az egészet, amiben egyébként igazuk van. Ez tényleg nehéz foglalkozás, ezt biztosan mondhatom.

– De te meg a többi buddha segítetek nekik, hogy vigyék valamire? Ugye?

– Dolgozunk rajta. Mestereket képzünk, nem tanítványokat. A mesterek számára ma is, mint régen az jelenti a fő gondot, hogy sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak. Sok ember érdeklődik a tudás iránt. Hozzám is több százan eljöttek már, jelezve, hogy tanulnának tőlem, de csak kevesen szánták el magukat arra, hogy ténylegesen tegyenek bármit a tanulásért. Ez kábé olyan, mintha valaki elméletben akarna megtanulni táncolni. A lábait ugyanis nem akarja megmozdítani a cél érdekében, mert az fárasztó és fennáll a veszélye annak, hogy félrelép és kibicsaklik a lába. Hát így nehéz előrejutni. Aki nem kockáztat, nem is nyer.
– Tehát komoly gond, hogy kevés olyan lélek van, akinek át lehet adni a tudást, hogy megmaradjon, lelkekben élő tudásként. Az ugyanis nem elég, hogy leírjuk a lényeget. Az csak papír, rajta holt szavakkal. Bár a gondolataim beleírom a papírlapba és a tintába, ahonnan egy érzékeny lélek képes olvasáskor kiemelni a maga számára az eltárolt információt, de az elektronikus szövegnél vagy nyomtatott könyvnél, fénymásolatnál ez a varázslat nem működik. Csak az őseredeti szöveg az igazi, amit a szerző csinált. Amikor a képernyőn olvas az ember egy letöltött írást, csak akkor jön át neki a szerző gondolata, ha képes rákapcsolódni az akashára és onnan párhuzamosan tölt még hozzá gondolatokat, kommentárokat.

– Ez az a mágia technika, amit a buddhista imamalmoknál csinálnak a szerzetesek. Hogy teletömik az imahengert papírtekercsekkel, amikre ráírták az imákat. És amikor megforgatod, akkor a hullám doppler miatt lesugározza az anyagába beleírt gondolatokat.

– Igen. A tudás akkor ér valamit, ha élő. Vannak élő emberek, akik értik, képesek tovább gondolni, bővíteni, esetleg korszerűsíteni, átfogalmazni, hozzátenni valami hasznosat. Képesek kijavítani ha elzajosodik, hibák kerülnek bele és félreértések. Az információ torzulása, félreértése sajnos elkerülhetetlen, ezért kellenek az élő tudás hordozók. Az a nyelv, amit senki sem beszél, megszűnik létezni. Hiába marad meg ezer helyen leírva, már holt nyelv. Mi azért dolgozunk, hogy a tudás ne holt tudás legyen.
– Én nem vagyok vallásos fajta, meg hívő sem, mégis rendszeresen szoktam idézni mindenféle vallási tanításokból.

Kereszténységből meg buddhizmusból vagy akár konfucianizmusból, sámán tanításokból, stb. Azért teszem, hogy frissítsem a régi tanokat, jelezve, hogy azok még mindig jók és korszerűek, mert az egyetemes tudás sosem avul el. Az idők végezetéig igaz marad. És persze összekapcsolom az emberek fejében a régi gondolatokat az újjal. Hogy lássák a folytonosságot.
– De nem egyszer láttam, hogy a régi tanításokat kijavítottad. Mert szerinted rosszak voltak.

– Aki nem a mestere, az a hóhéra. Ha nincsenek kellő szinten beavatott mesterek egy társadalomban, akkor gyakorlatilag egy emberöltő alatt a tudás képes tönkremenni, elveszni a köztudatból. Mert a következő generáció megpróbálja értelmezni, a maga számára használhatóvá, emészthetővé tenni a lejegyzett tudást, és mivel nincs aki segítsen neki, elmagyarázza hogy mi micsoda, a gyerekek félreértelmezik, eltorzítják és rossz magyarázatokat fűznek hozzá. Végül a sok okoskodás maga alá temeti az okosságot. Nem minden régi tanítás igaz és jó. Vannak nagy marhaságok is köztük.

– A tudás őrzőinek ezért sok egyéb mellett az is a feladatuk, hogy letisztítsák az eltorzult tudást. Mi újra és újra reinkarnálódunk ide, meg máshová is, ahol szükség van a munkánkra és leszedjük a korábban idehozott tudásról az idők során rárakódott hibákat. Tisztázzuk a félreértéseket és a lényeget próbáljuk tiszta fényében újra átadni. Ez afféle helyreállítási munka, adatmentés a későbbi korok számára. Ilyen munkák bőven olvashatók az Eseményhorizonton, például a Zohár, az Upanisadok vagy a Dzyan könyvének elemzéseiben.

– Ezeket nagyon bírtam. Jó érzés az ókorból származó fizika meg matematika szakkönyveket olvasni és látni, hogy milyen okosak voltak az őseink.

– Az én őseim nem majmok voltak. Űrhajókkal jöttek ide. Lehet, hogy a materialista tudósok ősei a fáról származnak, de az enyémek nem. Ez ilyen egyszerű. Mindenki azt gondol az őseiről, amit akar. Egyébként azok az ősök részben mi vagyunk. Lélekben, hisz akkor is éltünk itt testben. Érted?

– Persze. Ez a tudás, ami hatalom.

– Természetesen. Aki hatalmasság, azé a felelősség a tudás használatában és átadásában. Akinek hatalom van a kezében, annak az egyik legfontosabb dolga mindig az, hogy biztosítsa a hatalom megtartását és tovább örökítését. Hogy felhasználható legyen és ne vesszen el a közösség számára.

– Az elmúlt 6000 évben rengeteg szent könyv, szakmunka és bölcsesség elveszett már, mert az idióták leégetik a könyvtárakat, betüzelik a papiruszokat meg lefordítják, jobbára teljesen rosszul a szövegeket. Aztán hülye magyarázatokat fűznek hozzá, hogy a hajam égnek áll amikor elolvasom és nagyon büszkék az eredményeikre.

– Műferdítést végeznek. Nekik misztikus irodalmi szöveg a fizika tankönyv.

– Az utódlás kérdése nagyon fontos a hatalom fenntartása szempontjából. Az, hogy legyen olyan megbízható személy, akinek át lehet majd adni, ha távozni kell az élet színpadáról. Ha nem találsz utódot, akkor ki kell nevelni a meglévő, alkalmasnak látszó emberanyagból. Tehetségesnek tűnő embereket kell fülön csípni, elcsábítani és fokozatosan beavatni a lényegbe, akik majd átvehetik a tudás őrzését.

– Ha elvész a tudás, teljesen odavész az évszázadok viharaiban, akkor újra fel kell fedezni, ami mindig nehezebb feladat, mint a régi tudás romjait leporolni és megtisztítani. Valamit restaurálni, helyreállítani sokkal könnyebb, mint a semmiből megteremteni. Itt szeretném elmondani, hogy tegyetek róla, hogy az Eseményhorizonton és más helyeken közzétett tudás minél tovább, akár évszázadokon át is megmaradjon az emberiség tudástárában. És hozzáférhető legyen minél több ember számára. Sok helyen és sok nyelven őrizzétek a kész megoldásokat, mint a szemetek fényét. A fordításokat mindig értelemszerűen végezzétek és csak beavatott mesterek foglalkozzanak a fordítással. Ezek tudományos szövegek, nem szépirodalom!
– Miutánunk jönnek majd más mesterek, akik a mi munkánkra fogják alapozni a saját tevékenységeiket, folytatva a kutatást és a tudás bővítését, illetve kijavítva az elkövetett hibáinkat. Biztos mi is hibázunk, ahogy az őseink is elrontottak dolgokat, de ez nem baj. Legalább lesz mit csinálni legközelebb, ha visszajövünk. Ami itt le van írva, az nem dogmatikus tudás, nem olyan szent szöveg, amihez nem szabad hozzányúlni. Ennek a szövegnek nem a betű szerinti kinézete a fontos, mint a Biblia esetében, ami kódolt szöveg, hanem a tartalma, szellemi jelentése. Az értelme. Reméljük, az utánunk jövők hasznát látják majd és sikerül bővíteniük is.

– Tenni fogunk róla, hogy sokáig kint legyen az interneten az összes anyagotok. Gondolom még sok mindent nem tettetek közzé.

– Persze, mert van a tudásnak egy olyan része is, ami annyira ezoterikus, hogy még egy ezoterikus honlapon vagy újságban, könyvben sem lehet közzétenni. Különféle okokból kifolyólag, amiről nem is beszélhetek. Ezt tényleg csak az arra alkalmasaknak, a hétpróbás mestereknek és megbízható személyeknek lehet átadni, akik „felnőttek” lelkileg a tudás őrzéséhez és használatához. Mert a tudás elsősorban eszköz, amit használni lehet: jóra és rosszra egyaránt.

– A gyerek kezébe nem adunk pisztolyt, maximum akkor ha kivettük belőle a tárat és ellenőriztük, hogy üres. De fél szemmel akkor is figyelünk és elmagyarázzuk a gyereknek az eszköz veszélyeit, használatának következményeit. Előbb-utóbb fel fog nőni, és akkor majd használnia kell, hogy lelője az oroszlánt, ami fel akarja falni vacsorára.

– Felteheted a kérdést, miért fontos megőrizni a tudást, ha egy mester simán letöltheti magának az akashából, a világéterből bármikor, bárhol. Nos főként azért, mert a letöltésnek sok nehézsége, akadálya van, ráadásul több a munka vele. Gyorsabb és hatékonyabb leírni a tudást és szövegben átadni, mintha mindenkinek folyton az akashából kéne letöltenie magának mindent. Az emberiség fejlődését pontosan a könyvnyomtatás feltalálása lendítette előre a tudományos fejlődésében, a tudás megőrzésének és átadásának hatékony módszere. A számítógépes kultúrára való átállás, ami szépen halad, ugyanilyen hasznos dolog lesz, mert tovább könnyíti a dolgunkat.

– Régen egy mesternek gyalog vagy lovon, szekéren kellett messzire vándorolnia, több helyen tanulnia, mire nagy nehezen megszerezte a tudás egy kis részét és ezt kevés embernek tudta csak átadni. Most az internetről milliószorta több tudás letölthető, gyorsan lehet tanulni és tovább adni a tudást, kvázi ingyen. Ezeket a sorokat milliók olvashatják majd el a következő évtizedekben, évszázadokban, és nem kellett az átadás érdekében gyalogolnom, körbezarándokolnom a világot.

– Viszont így nem tudod kihasználni a személyes átadásból fakadó előnyöket. A metakommunikációt, karizmát…

– Valamit valamiért. Semmi sem tökéletes. A tudás az élet. Segít megoldani az élet problémáit, túlélni a katasztrófákat, fenyegető veszélyeket. Elhárítani a bajt vagy elmenekülni előle. Most az a feladat áll az emberiség előtt, hogy el kell hagynia a Földet és kiköltözni más bolygókra a továbbélés érdekében. Ezt a bolygót már sikerült alapjaiban tönkretenni, s vagy együtt pusztulunk vele vagy odébb állunk. A feladat rendkívül nehéz, de nem lehetetlen a végrehajtása. Az Eseményhorizonton közzétett elméleti matematikai és fizikai modellek segítenek majd a mérnököknek csillaghajókat építeni a későbbiekben, és olyan technológiát fejleszteni, ami messze jobb lesz a mostaninál. A kérdés csak az, tud-e majd élni vele az emberiség vagy ez a tudás is csak az elnyomás és ostobaság eszköze lesz. Én bízom benne, hogy mindkettő, mert amit el lehet rontani, azt el is rontjuk.

– Ez elég ironikus hozzáállás.

– Fontos, hogy ne veszítsük el a csüggedésünket. Később még szükségünk lesz rá. Minden tudásnak vannak korlátai. Vannak dolgok, amik a bonyolultságuk miatt nem érthetők a legokosabb emberek számára sem, mert túl sok időbe kerülne a felfogásuk. A tanulásra, gondolkodásra rendelkezésünkre álló idő lekorlátozza a lehetőségeinket egyénileg. Társas lényekként, csoportban együttműködve jobb esélyeink lesznek, feltéve, hogy felül tudunk emelkedni az emberi kicsinyességünkön és önzésünkön, a szűk látókörünkön.
– Nagyjából ennyit akartam elmondani. Megint berekedtem… A térerő legyen veletek!

– Köszönjük, hogy koptattad kicsit értünk a hangszálaid. 

forrás: https://esemenyhorizont.uw.hu/2007/ezoter/vallomas.html