A párkapcsolatok nem képeznek megbonthatatlan karmikus köteléket, hiszen ezek nem olyan égben megkötött szerződéseken alapulnak, mint a gyermek-szülő kapcsolat.
A leszületés, illetve a szülők megválasztása olyan egyértelmű, az égben meghozott döntés, melyet földi eszközökkel megváltoztatni szinte lehetetlen. (A „szinte” azt jelenti, hogy 100%-ig mégsem lehetetlen, ugyanis az abortusz egyike azon eszközöknek, amikor egy égben hozott döntésbe földi eszközökkel avatkozunk be a lehető legdrasztikusabban. Ez karmikus szinten komoly bűnnek számít.)
Leszületés előtt a lélek számtalan egyéb, kevésbé megváltoztathatatlan megállapodást is köt más lelkekkel. Ezen megállapodások mind-mind a tapasztalatszerzés, a fejlődés céljait szolgálják.
Többek között ilyen megállapodások „szabályozzák” azt, hogy életünk során kikkel kerülünk egyáltalán kapcsolatba.
Minden találkozás, minden kapcsolat karmikus háttérrel rendelkezik tehát.
A párkapcsolatok a fejlődés legintenzívebb lehetőségét adják számunkra éppen ezért karmikus értelemben a párkapcsolat (kapcsolat a szeretett emberrel) a legelső helyen áll. Ez egy más minőségű kapcsolat, és bár bontható, fontossági sorrendben megelőzi a szüleinkkel és a gyermekeinkkel való – bonthatatlan – kapcsolatot is.
Leszületés előtt a lelkek elvi megállapodást kötnek egymás között a párkapcsolatokat illetően is, azaz ezek a kapcsolatok már az égben megköttetnek. Igen ám, de a leszületésünkkel a szabad akaratunk azonnal működésbe lép, és legyen az bármilyen égi eredetű döntés, nem minden esetben aszerint fog megvalósulni.
Ahogyan persze eltérünk eredeti életfeladatainktól, úgy a karmánk folyamatosan módosul. Így egy-egy szabad akarat alapján meghozott döntés hatására a karmánk újabb/más feladatokat ró ránk, melyek mintegy késleltetik eredeti elképzeléseink megvalósítását.
Így kerülhet sor arra, hogy egy égben megkötött frigyhez más, akár több partnerkapcsolaton keresztül vezet az út. (Vagy esetleg el sem vezet ebben az életben.) Ezek a kapcsolatok, illetve ezek a partnerek, társak mintegy közreműködnek abban, hogy megtalálhassuk az égben választott párunkat.
Amennyiben a férfi és a nő jelentősen nem tér el a karmikus főfunkcióik teljesítésétől, tehát a párválasztás során ennek megfelelően viselkednek (azaz a nő nőként a férfi pedig férfiként), úgy az igazi megtalálása többszörösen egyszerűbbé válik.
Az égi párok mellesleg már leszületésükkel igyekeznek segíteni egymásnak a megtalálásban, többek között abban, hogy eleve nem születnek le egymástól távol. Az igazi tehát minden bizonnyal valahol a közelünkben lakik, talán még 15 km-t sem meghaladó távolságban tőlünk.
A idők folyamán persze a párok egymástól messzire sodródhatnak, ám mindig akadnak olyan élethelyzetek és úgynevezett véletlen alkalmak, amikor újra és újra egymás mellé kerülnek. Sokan csodálkoznak azon, hogy gyermekkori ismerősök jóval később egymásra találnak és házasságot kötnek.
Pedig nincs ebben semmi rendkívüli. Az égben köttetett párkapcsolatok közös missziót visznek végbe, miközben a társak kölcsönösen segítik egymást. Gondolhatnánk, hogy egy égben köttetett kapcsolatban minden megy, mint a karikacsapás. Ez nem így van.
Ezek a kapcsolatok komoly próbatételeknek vannak kitéve, de legyenek azok bármilyen kemények, ezek az emberek egymást képtelenek elhagyni. Minél távolabbra sodródnak egymástól, annál erősebb vonzóerő lép fel kettejük között. Minél közelebb vannak egymáshoz, annál lazább a kettejüket összefogó kötelék és igazából akkor élnek maximális szabadságban, ha teljesen egymással vannak.
A karmikus kötelék annál erősebb, minél inkább szembeszegül a két fél a kettejükre háruló közös feladattal. Ha tehát egy párkapcsolatot békétlenül szakítunk meg, ha az egyik fél a másikra neheztel, akkor a kettejüket összekötő karmikus kötelék erősebbé válik, de még mindig nem megbonthatatlanná.
Megbontottá akkor válik, ha kettejük közös ügyét békében rendezték, és egymást harag, neheztelés, ítélet nélkül bocsátották útjára. Az égben köttetett kapcsolatok esetében a feleket azonban a földön csakis a halál választhatja el, s ez akkor következik be, amikor a közös missziójukat teljesítették.
A túlélő félnek ebben az esetben már csak saját feladatai maradtak. Amíg az ún. közbenső párkapcsolatainkat nem rendeztük le maradéktalanul, addig nem találhatunk rá az igazira, égi társunkra.
Addig ugyanis olyan erős karmikus kötelék fűz bennünket ezekhez az emberekhez, mely nem teszi lehetővé a szabaddá válást. Amikor egy kapcsolatban valamely fél úgy érzi, hogy az számára nem megfelelő, akkor az első lépés sohasem a szakítás.
Főleg akkor nem, ha közös gyermekük is van. (A közös gyermek egyébként amúgy sem teszi lehetővé a karmikus kapcsolatok felszámolását, de ebben az esetben a kettejüket közvetlenül összekötő kötelékről van szó, nem pedig a gyermek révén fennállóról.)
Egy kapcsolatban rejlő problémákat bármelyik fél egymagában is képes kezelni. Amennyiben ezek a problémák feloldásra kerültek, és ketten, közösen úgy érzik, hogy nincs egymással már dolguk, akkor a szakítás éppen azt a célt szolgálja, hogy ki-ki megtalálhassa az igazit. A bontható karmikus köteléket tehát csakis a teljes tehermentesítés után lehet végérvényesen megszüntetni.
Igen, szakítsunk, ha mindketten így is érezzük. Igen, szakítsunk, ha egymással minden közös feladatunkat rendeztük. Ez abszolút nincs ellentmondásban azzal, hogy mindenki olyan férjet/feleséget kap a sorstól, amilyet megérdemel.
Ez pontosan azt a célt szolgálja, hogy egy-egy ilyen ún. problémás kapcsolattal megoldhassuk azokat a feladatokat, melyek nélkül nem találhatnánk rá égi társunkra. Sorsunkat – szabad akaratunk keretei között meghozott döntéseinkkel – mi magunk alakítjuk.
A döntéseknek azonban következményei vannak, és ilyen következmények az ún. megérdemelt kapcsolatok. Ha letértünk arról az útról, ami közvetlenül az igazihoz vezetne, akkor jönnek ezek a „kisegítő” kapcsolatok.
A szakítás sohasem lehet egyoldalú. Karmikus értelemben soha sincs hibás fél, csak erős kapcsolatról beszélünk. A deformálódott kapcsolat sohasem róható fel csupán az egyik félnek.
Egy köteléknek két vége van, tehát mindkét fél kell ahhoz, hogy abban erő ébredjen. Viszont elegendő az egyik fél ahhoz, hogy ez az erő megszűnjön. A „már nem bírom tovább tűrni” vagy „elegem van belőle” tipikusan olyan helyzetek, amelyek a probléma elől való elmenekülést jelentik, tehát a kötelék még erősebbé válásához vezetnek. Az agresszor és áldozat kérdése karmikusan éppen fordítva kezelendő.
