Az egészségügyi biztosítások díjaiból egyetlen centet sem fordítanak az egészségre. Csak a betegség költségei téríthetők vissza. Amikor az orvosok semmi rendelleneset nem találnak, akkor a biztosítás miatt szinte fabrikálniuk kell egy diagnózist.
Próbáld meg elképzelni a következő jelenetet. Elmész az orvosodhoz, és közlöd vele, hogy szeretnéd tovább javítani az egészségi állapotodat, és ebben az ő segítségét kéred.
A válasz valószínű valami ilyesmi lesz: „Egészség? Mi nem kezeljük az egészséget.”
Ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy dohányzol, akár csak napi néhány szál erejéig, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem marad el a szentbeszéd. Ha nem, akkor üres kézzel fogsz távozni.
Azt javaslom, ne nagyon erősködj, mert lehet, hogy megszállottságot diagnosztizálnak nálad, és pszichiátriai esetként bekerülsz a nyilvántartásba. És akkor majd kapsz egy receptet néhány piruláról, hogy megnyugtassák az idegeidet.
Mindez nem a rosszindulat, hanem a tudatlanság miatt van így. Az évek során nekünk, orvosoknak a betegséget tanították, nem az egészséget. Az egészség meghatározása:a betegség hiánya. Ha nem vagy beteg, akkor automatikusan egészséges vagy; tehát nincs szükséged ránk.
Lehetetlen egészség
Az orvosok jövedelmét az ellátás díjtételei határozzák meg. Mégis a vizit, azaz a beteg és az orvos közötti rendszeres érintkezés, olyan aktus, amit a legkevésbé díjaz a rendszer. Pedig ez az az aktus, ami a legfontosabb.
Azok a lelkiismeretes orvosok, akik rászánják az időt – legyen az páciensként fél vagy egy óra – ,aligha képesek fedezni működési költségeiket. Az ellátási díjtételeket a kormányok és a biztosítók szabják karöltve, hogy az orvosokat rászorítsák a betegre fordított idő minimálisra való korlátozására.
Emiatt az orvosok a problémák átbeszélését, a részletes kivizsgálást, a tanácsadást, a bátorítást vizsgálatokkal, receptírással, vagy műtéti beavatkozások elrendelésével helyettesítik.
A rendszerek, melyeket egészségügyinek hívunk, valójában betegségügyi rendszerek.
Erre egyszerűen nincs más szó. A betegség központú orvostudományt gyakoroljuk, amely:
- a betegségre koncentrál az egészség helyett
- csak a test létezését ismeri el
- kizárólag a tüneteket kezeli, nem pedig az okokat
- sötétben, függőségben tartja a pácienst
- a fogyasztást ösztönzi
A tünetek kezelése, az értékek beállítása
A kórtünet egy olyan problémának a fizikai megjelenése, mely sokkal mélyebb annál, mintsemhogy láthatnánk. Szervezetünk csodálatos szerkezet, mely szó nélkül, folyamatosan alkalmazkodik a mindenkori feltételekhez. Csak amikor túlterheljük, akkor jelez nekünk, s bizonyos tüneteket mutat. A fizikai tünet a test nyelve. Micsoda lehetőség!
Ilyenformán a láz a test megnyilvánulása, amelyik önmagát védi a támadástól, a külső agressziótól. Ez az egészség jele! Ne próbálj beavatkozni! Sajnos, a betegség központú orvostudomány nem hallgat a jó szóra!
Arra tervezték, hogy elnémítsa a tüneteket, mint például a fájdalom, fáradtság, rossz közérzet; hogy az olyan jeleket, mint a láz, a duzzanat, a gyulladás, a tumor eltüntesse; hogy helyreállítsa a koleszterinszint, a vércukorszint, a kalciumszint mutatószámait; hogy „normalizálja” a viselkedést depresszió, idegesség esetén.
A tünet, mint a jéghegy csúcsa, kívánatos. Szívességet tesz nekünk. Elárulja, hogy valami sokkal jelentősebb dolog rejtőzik a felszín alatt. A tünetek kezelése olyan, mintha letarolnánk a jéghegy felszín feletti részét. Nem csoda, hogy meg vagyunk lepve, amikor hajónk beleütközik, és elsüllyed.
Nem elég, hogy ártunk a testünknek, amikor a tüneteket kezeljük, ráadásul még jobban megbetegítjük magunkat azokkal a gyógyszerekkel és drogokkal, amikkel a tüneteket kezeljük. A műtétekről nem is beszélve. Amikor ez történik, még jobban megzavarjuk a testet, olyan időszakban, amikor egyébként is küzd a felszínen maradásért. Tönkretesszük az egészségünket. Megbetegítjük magunkat.
Miért csinálják ezt az orvosok? Mert ezt tanulták:a betegséget, no és mindenekelőtt a tudományos dogmák feltétlen tiszteletét.
A probléma figyelmen kívül hagyása
Habár nem látjuk a problémát, az nem azt jelenti, hogy nem is létezik. A problémák mindig rejtve vannak. Fel kell kutatnunk őket. De megtesszük-e?
Egy materialista civilizáció termékei vagyunk, és azt akarjuk, hogy fizikai problémáinkat (tünetek és jelek) azonnal megoldják. Ezt várjuk el orvosainktól, és ez az, amit kapunk tőlük. Mi több, az orvostudomány is materialista beállítottságú. A szentnél-is-szentebb Tudomány nevében csak a látható, tapintható, érhető anyagot ismeri el. Mintha más nem is létezne.
A tudományos orvoslás szemében az ember nem több látható fizikai testnél
- gondolatok és érzelmek (láthatatlan testek) nélkül
- tudat (lélek) nélkül.
Mi több, az orvostudomány megtagadja az emberi lény valódi lényegét: a szellemet.
Pedig a betegség mindig a mélységből tör fölfelé, mielőtt megmutatkozna a felszínen.
A betegség a lélekben kezdődik: az OK. Megtelepszik a láthatatlan testben: a PROBLÉMA. Megmutatkozik a fizikai testben: a VÉGEREDMÉNY.
Drága mulatság nem korrigálni a problémát, mivel az továbbra is jelentkezni fog. Néha ugyanolyan formában, néha másképp. De az ugyanaz a rejtett probléma marad, amelyik figyelmeztet, és segítségért kiált. Minden alkalommal egyre hangosabban kiált, minden alkalommal egyre erősebb és erősebb gyógyszerekkel válaszolunk.
Egészen addig a napig, amikor a test végül egyszerűen nem bírja tovább, és felrobban. Ekkorra ez már vészhelyzet. Kórház. Műtő. Egyik vizsgálat a másik után. A polip végképp megragadott minket csápjaival. Kezdetét veszi a rémálom.
Betegségek okozása
Néhány betegséget maga az egészségügyi rendszer idéz elő. Ezek az orvosi eredetű betegségek, melyekről részletes leírást találunk Ivan Illich a „Medical Nemesis – The Expropriation of Health” („Az Egészségügy Végzete és – Az Egészség Kisajátítása”) című könyvében.
Az egészségügy nem elégszik meg azzal, hogy kiiktatja a páciensek saját tulajdonságát, s megfosztja őket attól, hogy megéljék a fájdalom és a betegség valódi jelentését, hanem a tetejébe még jobban meg is betegíti őket.
Kénytelen vagyok a védőoltásokra gondolni, amelyek teljesen megtörik a gyermeki szervezet védekező mechanizmusát. Előfordul, hogy akár 35 oltáson is túlesnek, mire elkezdik az iskolát. Aztán meg csodálkozik az ember, hogy már megint fülgyulladás gyötri őket, később az allergia, a rák, a szklerózis multiplex, az AIDS és a többi. A betegségek listája hosszú egy immungyenge népesség körében.
Érdekes megjegyezni, hogy a védőoltások csak azután jelentek meg először, hogy a nagy járványok már természetes módon lecsengtek.
De az oltás veszélyeit sehol nem említik, sehol nem jelzik, hacsak nem váltanak ki erős reakciót rögtön a beoltás után.
Álbetegségek gyártása
A megelőzés nevében az ember támad, tör-zúz, rombol. És eközben anyagilag is tönkretesszük magunkat. Vegyük például a terhességet. Mi lehetne ennél természetesebb? Őseinknek is születtek gyerekeik, sőt, nagyobb számban is, mint ma, és ők ugyanolyan egészségesek és értelmesek voltak, mint a mieink, anélkül, hogy valaha is orvoshoz mentek volna.
De ez már a múlt. A megelőzés jegyében, vagy hogy a gyerek ne szülessen hibásnak, vagy nem tudom miért, az anyák gyaloggá válnak az egészségügyi rendszer sakktábláján. Nem az számít, Ő hogy van. A lényeg, hogy a baba „normális” legyen. Azaz, hogy megfelelejen a statisztikai normáknak.
Néha az anyát ultrahangos vizsgálatnak vetik alá. Ha a magzat beszélni tudna…!
Aztán ha hízni merne, az orvos egyből megdorgálja, és jól megijeszti. Ettől kezdve az anya aggódik. De a helyzet még rosszabb lesz, ha valami paraméter nem a normáknak megfelelően alakul, vagy kétséges.
Ekkor pokoli vizsgálódás kezdődik. Ha a magzat nem követi a menetrendet, mesterségesen beindítják a szülést, vagy császármetszést rendelnek el. És hogy a későbbi komplikációkat elkerüljék, az anyának ettől kezdve már csak császáros szülése lehet. Az úgynevezett „normális” szülésnél rutin beavatkozásnak számít az epiziotomia. Ez egy nagy, mély vágás a vaginán, azért, hogy megelőzzék a berepedést.
Egy nő életének minden természetes állapotát úgy kezelik, mint betegséget. Nem sorolom tovább, hogya nők testét hogyan rongálják, zsákmányolják ki, a lista egyszerűen túl hosszú.
Ám nem csak a nőkről van szó. A gyerekeket, akik nem illenek az elfogadott mintába, szintén gyógykezeléseknek teszik ki. Azt a gyermeket, aki fegyelmezetlen, vagy nem felel meg a szabvány statisztikai normáknak, „hiperaktívnak” nyilvánítják, és egy nem létező betegség miatt gyógyszerezik.
Ez a társadalom begyógyszerezése. A gyógyszergyárak ezt magyarázzák nekünk, és ezt számokkal is alátámasztják, hogy a gyógyszerek költségei nem haladják meg az összes egészségügyi kiadások 5%-át sem. És, hogy költségvetésük jelentős részét kutatásokra fordítják. Azt viszont nagyvonalúan elfelejtik közölni, hogy reklám és promócíós költségeik 2-3-szor nagyobbak, mint a kutatásra fordított összeg.
Azt sem említik, hogy ezek a kutatások a már létező, jól jövedelmező termékekre összpontosítanak, nem pedig újakra, amelyekre konkrét betegségek leküzdéséhez nagy szükség lenne. Azt sem tőlük tudjuk, hogy éppen a gyógyszeres kezelés az oka számos betegségnek és halálnak, s hogy a kórházi kezelési költségek egyharmadát a gyógyszerkiadások teszik ki.
Egy kis történelem
Az a fajta orvoslás, amit ma csinálunk, a betegségről szól. Vajon ez mindig így volt? Nem. Mivel a problémák túlnyomó része nem túl jelentős, és érzelmekre vezethető vissza, nem igényelnek különösebb orvosi beavatkozást. Ehelyett inkább az egyénnek van szüksége rá, hogy meghallgassák, tanácsokat kapjon, és biztassák.
Ezenkívül a nők azok, akik ügyelnek a család egészségére, akik konzultálnak az orvossal a gyerekeik és még a férjük nevében is. Az egészség mindig is a nők érdekeltsége volt.
Gondoskodni valakiről alapvetően női hivatás. Érzelmeket, intuíciót, felismeréseket, jó megfigyelőképességet, könyörületet, odaadást, szeretetet és bölcsességet igényel.
Ezek a tulajdonságok örökletesen női jellegűek, és általában erősebben fejlettek a nőkben, gyerekekben, idősekben, a szerény természetű emberekben, valamint az extraszensz képességekkel megáldott emberekben. Ez az, ami miatt az egészségápolást elsősorban nők látták el.
Családos anyák és nagyanyák gyógyító szereik tárházával. Dadák, bábák, kuruzslók, gyógynövényekkel gyógyító javasasszonyok stb. Empirikus (vagyis tapasztalati) alapokon gyógyítottak, a tapasztalatokra és a józan észre alapozva.
Az egészségügy nem került sokba, így a szegények számára is elérhető volt. Az emberek bölcs embereknek hívták őket. A hatóságok pedig úgy bántak velük, mint a boszorkányokkal és a sarlatánokkal.
Miután az – akkoriban mindenható – Egyház a betegségeket az elkövetett vétkekért járó isteni büntetésnek tekintette, a betegségeket, a szenvedést és a halált üdvösnek és hasznosnak találta. Ennek okán ellenezte az orvostudomány gyakorlását; amit egészen a 13. századig nem fogadott el. Ekkor az egyetemeken orvosi fakultások nyíltak, ahonnan a nők ki voltak tiltva.
Így született meg a hivatalos orvostudomány, amelyet már a férfiak uraltak. Az Egyház szigorú ellenőrzése alatt állt, amely kiterjesztette rá saját doktrínáit. A hatóságok által elismert orvoslás a babonákon alapult. Férfiak űzték, és a gazdagok érdekeit szolgálta. A hatóságok már nagyon hamar eltiltottak bárkit az orvostuomány gyakorlásától, akinek nem volt diplomája.
A férfiak megjelenése az egészségügyben egyben a nők által végzett orvoslás felszámolásának kezdetét jelentette. Azét az orvoslásét, mely gyakorlatias, hatékony és megfizethező volt.
Miért űzzük mégis szinte kizárólag a betegség központú orvoslást? Ami ráadásul egy vagyonba kerül.
A válasz: a hatóságok rákényszerítik a gyógyászokat, hogy az ő érdekiket szolgálják. Akár a sötét középkor inkvizíciós vallási törvényeiről, akár napjaink egészségügyi törvényeiről van is szó, az eredmény mindig ugyanaz.
Emberek egy kis, kiváltságos csoportja törvényeket alkot, hogy uralhassa, kiszipolyozhassa a többséget; főleg azokat, akik a legnagyobb szükségben szenvednek a társadalmunkban. A történelem egyszerűen megismétli önmagát.
Felhasznált irodalom: Ghislaine Lanctot: The Medical Maffia/Rejtélyek szigete
