Cuzco, az Inka Birodalom régi fővárosa ma minden Peruba látogató turista mágneses vonzáspontja. A város 3500 méter magasan fekszik egy lejtős hegyekkel övezett völgyben.
Senki sem tudja, valójában hol keresendő Cuzco eredete. A klasszikus archeológia „legendás kezdetekről” beszél, melyet csodálatos módon a Krisztus utáni XIII. századra tesz.
Tény, hogy Cuzco a XV. században, Pachacuti kormányzása idején az Inka Birodalom központja volt, és 200 000-300 000 lakost számlált. A város fölött, északi irányban terül el a Sacsayhuaman erődítmény. Megalitikus falai számtalan spekulációra és elméletre adnak okot.
Naponta buszok tömegei és kipufogógázt okádó taxik százai szállítják ide a turistákat. A ciklikus, cikkcakk formában emelt fal 540 méter hosszú és három, egymás fölött elhelyezkedő síkban 18 méter magasra emelkedik.
A yucaykőből és fekete andezitből pontosan összeillesztett kődarabok tömege eléri a 360 tonnát is. A legnagyobb darab 9x5x4 méteres. A létesítményt az inkáknak tulajdonítják, mert a különböző sarkú kőkolosszusok egymásba fűzése tipikus inka építészeti sajátosság.
A tudósok ennek ellenére úgy vélik, az erődítmény több ezer éves. Nem átlátható, miféle ellenség miatt építettek volna az inkák ilyen hatalmas erődítményt, végül is birodalmukban korlátlan hatalmat mondhattak magukénak. Ráadásul a fal nem illik a tájba és nem illik ehhez a magassághoz. Mi ellen kellett tulajdonképpen védekezniük?
Az inkák Manco Capac ősapára vezetik vissza dinasztiájukat, aki mint a Napisten fia alapította a birodalmat. Manco Capac csodálatos tudásanyagot mondhatott magáénak, ugyanis tanító volt, aki a képzetlen Andok-lakóknak elmagyarázta, hogyan kell növényeket termeszteni, vízvezetékeket és templomokat építeni.
Talán Sacsayhuaman érthetetlen falai Manco Capac ősapa isteni ismereteire vezethetők vissza. Jóval a legendás Manco Capac előtt, az Inka Birodalom feltételezett kezdetét megelőzően Cuzco környékén egy ismeretlen kultúra megalitikus városa állt, melynek építői
úgy „játszottak” a sziklákkal, mint a mi gyermekeink a Legóval.
Amikor Pachacuti (1438-1471) inka uralkodó Cuzcót újjáépíttette, templomokat és palotákat emeltetett az ősi város hatalmas megalitjain. A várost állítólag Viracocha isten építette és eredetileg Acamamának hívták. A Cuzco alatti ásatások során valóban találtak 3800 éves csontokat, az 1950-es pusztító földrengés pedig két megalitikus templomot hozott a felszínre.
Ezek egyike, egy csiszolt, zöld dioritból épült templom csupán 80 méterre fekszik Cuzco főterétől. Ugyanennek az 1950-es földrengésnek köszönhetjük a Quorikancha, az egykori inka szentély „feltárását”, mely pontosan a Santo Domingo-kolostorban illetve alatt terül el.
A spanyol krónikások szerint ebben a szentélyben aranytrónon ültek az inka uralkodók konzervált múmiái, minden terem arannyal és ezüsttel volt kirakva, a csillagtemplomban pedig óriási arany napkorong és sok más csillag ragyogott a mennyezeten. Az inkák tudtak a Cuzco körüli évezredes szuperváros talányos, megalitikus épületeiről, mert nem csupán építkeztek ezekre, hanem saját céljaikra is felhasználták őket.
Mikor a spanyolok fosztogatva, rabolva, gyilkolva terjesztették a keresztény vallás jámborságát és békéjét, óriási mennyiségű nemesfém és drágakő került a kezükbe, ám a kincs jelentős része, melyet saját szemükkel láttak, titokzatos módon eltűnt a történelem előtti kor föld alatti labirintusaiban, a „chinkanákban”.
A „chinka-nák” évezredekkel régebbiek, mint az Inka Birodalom. A sziklába művészien vájt aknák és folyosók keresztezik egymást, összefonódnak, kanyarognak, egymás fölött és alatt különböző irányokba futnak. Csupán a megfelelő ismeretekkel bírók merészkedtek le a labirintusba, még az inka Garcilaso de la Vega is csak addig mert elmenni, ameddig a napfény bevilágított.
A labirintus szoros összefüggésben áll a föld feletti rejtéllyel. Sacsayhuaman falainak lesimított felületén fekszik „Muyuc Marca”, a három koncetrikus kőkörből álló képződmény, melyet ma a turistáknak az „inkák kalendáriumaként” tálalnak.
„Muyuc Marca” impozáns látvánnyal szolgál, és inkább egyfajta „számlapra” emlékeztet. A három kört „tárolókra” osztották. Ma is látható az andezitből készült vízvezeték, valamint a lecsiszolt monolitikus blokkok, melyek egykor egy óriási alagút alját képezték.
Csak pár száz méterre Sacsayhuaman inka falaitól, a Pisac felé vezető út mentén fekszik Kenko Grande, az érthetetlen megalitkultúra másik csodája, melyet Viracocha istennek tulajdonítanak.
„Kenko” jelentése „tekervénnyel teli”, és a kőből készült létesítmény valóban hű a nevéhez. A több mint három méter magas, kissé előrehajló sziklafalak simára csiszoltak, a lépcsőfokokat, bemélyedéseket és hajlatokat a sziklából vágták ki.
A talányosan egymásba ékelődött aknák sejtetni engedik, hogy Kenko Grande eredeti formájában egészen más célt szolgálhatott, mint amit ma gondolunk.
Az inkák szentélyként használták. Két különböző építészeti stílus figyelhető meg rajta: az ismeretlen megalit technikusok gigantikus törekvései és az inka szentély ehhez képest jóval szerényebb falai.
