Az inkarnáció folyamata egy életet vesz igénybe. Ez nem olyan, ami a születéskor történik, és aztán befejeződik. Leírásához metafizikai kifejezéseket kell használnunk.
Az inkarnáció: organikus lélekmozgás, melyben a magasabb, finomabb rezgések vagy lélekaspektusok folyamatosan sugárzanak lefelé, a finomabb auratesteken keresztül a sűrűbbek felé, legvégül a fizikai testbe.
Az egymást követő energiákat az egyén növekedése során használja életében. Az élet minden fő szakasza új és magasabb rezgésszámoknak felel meg, és különböző csakrák aktiválódásával jár együtt. Minden fázisban új energia és új tudat válik a személyiség számára hozzáférhetővé, hogy ezáltal kitágulhasson.
Innen nézve: az élet csupa izgalmas élmény és kaland a lélek számára. Az inkarnálódás folyamatát a felsőbbrendű én irányítja. Ez az életminta az aura hetedik rétegében, a keterikus szinten tárolódik.
Dinamikus minta, amely az ember élete és növekedése során meghozott szabad döntései, választásai mentén folyamatosan változik. A növekedési folyamat beindulásával megmutatkoznak az egyén képességei, amelyekkel a magasabb szintű rezgéseket (energiákat), tudatállapotokat fenn tudja tartani szállítására az aura testein és csakráin keresztül, így fog át egyre tágulóbb valóságokat, ahogy fejlődésében halad előre életének útján.
Amint minden egyén fejlődik, éppúgy halad előre az egész emberiség is. Minden nemzedék általában magasabb rezgésszámot képes fenntartani, mint az őt megelőző nemzedék, s így a fejlődése síkján az egész emberiség a magasabb rezgésszámok és tágabb valóságok felé halad. Az emberiség fejlődésének erről az elvéről sok vallásos szöveg tesz említést, pl. a Kabbala, a Bhagavad Gitá, az Upanisádok és más szövegek.
A fogamzás előtti inkarnálódási folyamatról madame Blavatsky, és a napjainkhoz közelebb eső időkben Phoebe Bendit, Alice Bailey és Eva Pierrakos írt. Éva Pierrakos elképzelése szerint az inkarnálódott lélek találkozik útmutatóival, hogy velük megtervezze eljövendő életét.
E találkozás alkalmával a lélek és útmutatói megfontolás tárgyává teszik a lélek növekedésében véghezvivendő feladatokat, eldöntik, milyen karmával kell találkoznia, és megbirkóznia a léleknek, milyen negatív hiedelemrendszereket kell élményein keresztül megtisztítania.
Ez az életmunka általában az illető feladatához kapcsolódik. Például valakinek a vezetői voltát (leadership) kell fejleszteni. Ha ez az ember belép a fizikai világba, olyan
helyzetekben találja magát, ahol vezetőnek lenni kulcskérdés. A körülmények az egyes személyek számára teljesen eltérőek lehetnek, de a hangsúly ugyanazon van.
Ha az ember olyan családba születik, amelynek gazdag vezetői öröksége van, köztiszteletben álló vállalatok, részvénytársaságok vezetői, vagy politikai vezetők családjába, míg a másik olyanba, ahol a vezetői szerep nem létezik, s a vezetőket negatív figuráknak tekintik, akiket le kell dönteni, vagy lázadni kell ellenük. Ennek az
embernek az a feladata, hogy kiegyensúlyozott és komfortos módon megbékéljen a körülményeivel.
Éva Pierrakos szerint a Jelek fejlettségétől függ, hogy mennyi tanácsot kap útmutatóitól. A szülőket úgy választjuk, hogy a lélek számára képesek legyenek nyújtani a szükséges környezeti és fizikai élményt. Ezek a választások határozzák meg az energiáknak azt a keverékét, mely ténylegesen megformálja a lélek számára fizikai vivőeszközét, testét, melybe célja végrehajtása érdekében inkarnálódik.
A lélek új inkarnációjába két feladatot visz magával: egy személy és feladatot, saját megtanulandó „leckéjét” (mint pl. a vezetés) és egy „világ-feladatot”, ami az illető lélekvilágának adandó ajándéka. A terv olyannyira egyedi, hogy az embert személyes feladata végrehajtása teszi alkalmassá világfeladata elvégzésére.
A személyes feladat megoldása felszabadítja a lelket, felengedve energiáit, melyeket aztán a világfeladat megoldásában használhat fel.
Születés
A születés az érkező számára egyedülálló, különleges időben történik. E ponton a lélek elveszti az őt körülvevő éteri anyaméhet, és először lesz kitéve a környezeti hatásoknak.
Először van egyedül a mindannyiunkat körülvevő energiaóceánban. Megérinti ez a mező. A mennyei testek nagyobb, erősebb mezői is születéskor hatnak először a lélek új energiamezőjére. És természetesen ez az a pillanat, amikor egy új mező hat az energiaóceánra, mely hozzáadódik és gazdagítja azt.
Olyan ez, mintha az élet nagy szimfóniájának egy újabb hangja szólalna meg és adódna hozzá a szimfóniához.
Csecsemőkor
A fizikai világba ébredés folyamata a születés után folytatódik. Ez alatt az idő alatt a csecsemő gyakran alszik, a lélek magasabb energiatesteit foglalja el. Kötetlenül elhagyja fizikai és étertestét, s azokat hagyja a testépítés munkájával foglalkozni.
Az élet korai szakaszaiban a gyermek feladata az, hogy hozzászokjon a behatárolt fizikai érzékleteihez, a háromdimenziós térhez. Nagyon sok újszülöttet láttam küzdeni ebben a folyamatban. Még mindig van valamilyen szintű tudatosságuk a spirituális valóságról, s én láttam küzdelmüket, amint megpróbálták elengedni spirituális játszótársaikat és szüleiket, és érzelmeiket átvitték az új szülőkre. Azoknak az újszülötteknek, akiket megfigyeltem, nagyon tág, nyitott koronacsakrájuk volt. Azzal küzdöttek, hogy belepréseljék magukat egy parányi bébi testének fogságába.
Amikor látom őket, hogy elhagyják fizikai testüket, és magasabb rendű szellemtesteikbe költöznek, sokszor három és fél méter magas szellemeknek látszanak. Emberfeletti küzdelmükbe kerül, hogy kinyissák legalsó, gyökércsakrájukat, és hozzákapcsolódjanak a földhöz.
Erre példa egy fiú, aki a vártnál egy hónappal később született. Nagyon gyors szülés volt, s a rákövetkező napon magas láza lett. Az orvosok agyvelőgyulladásra gyanakodtak, így lumbalpunctiót végeztek. A lumbalpunctiót a keresztcsonti csakra területén végezték. A gyermek azzal küszködött, hogy elengedje két spirituális játszótársát, és egy spirituális női lényt, aki maga sem tudta őt elengedni.
E küzdelem során útmutatója jelenlétében nyitott a föld felé, és kapcsolódott hozzá. Majd elvesztette a kapcsolatot útmutatójával. Látta játszótársait és a nőt is, és kétségbeesetten harcolt a két világ között. Ebben az inkarnálódás ellen folytatott küzdelemben keresztcsonti csakráján át, s jobb felé is energiát lövellt ki, hogy elkerülje a gyökér csakráján keresztüli meggyökeredzést.
Erre részben azért is képes volt, mert a lumbalpunctiót követően az aurán maradt egy lyuk. Egy rövid ideig tartó harc után újra felvette a kapcsolatot útmutatójával, és megnyugodott, megnyitotta a gyökércsakrát, és újra elkezdte a leszületés folyamatát. Próbáltam gyógyítani.
Először elfogadta, majd visszautasította. Minden alkalommal nagy hűhót csapott, amikor energiát próbáltam küldeni aurájába.
Tudta, miben mesterkedek, és nem akarta hagyni, hogy a közelébe kerüljek. Amit tenni próbáltam: az auralyuk bevarrása a hetedik szinten, a keresztcsonti csakrán át, és az energia lefelé irányítása. Nem akarta hagyni. Úgy is próbálkoztam, hogy mély álmában közelítettem meg. Amikor kb. 30 cm közeibe kerültem, felébredt, és hevesen sírni kezdett.
Ez nyilvánvalóan egy mélyen zajló küzdelem volt, és nem akarta, hogy bárki segítsen neki.
Ebből az alapvető harcból származott egy másodlagos probléma: a sok sírás a napfonadék túlzott igénybevételével járt, s így bélproblémát okozott.
Miután eldöntötte, hogy megmarad a fizikai síkon, kezelték ezt a panaszát. E gyermeket asztrológiai képe tisztán potenciális vezetőnek mutatta.
Az érkező lélek gyakran a koronacsakrán lép be, és ezen át is hagyja el a testét, ahogy elkezd dolgozni a gyökércsakra megnyitásán annak érdekében, hogy gyökereket növesszen a fizikai síkba.
A gyökércsakra ebben a fejlődési stádiumban nagyon keskeny tölcsérnek látszik, míg a koronacsakra nagyon tágnak. A többi csakra olyan, mint az apró, lapos, kicsiny kínai teáscsészék, s ezeket keskeny energiavonal vezeti vissza a testbe, a gerincbe.
A csecsemő általános mezője amorf, alaktalan és kékes vagy szürkés színű. Amikor a csecsemő figyelmét egy fizikai síkon lévő tárgyra függeszti, aurája kifeszül és ragyogóbbá válik, különösen a fej körül. Amikor figyelme gyengül, az aura színe is halványul, bár valamit megtart az élményből, szín formájában.
Minden új élmény új színt ad az aurához, és növeli egyediségét. Az auraépítés munkája egész életünkben folyik, hogy az egyén teljes élettapasztalata megtalálható legyen az aurában. A születés után anya és gyermeke között fennmarad egy nagyon erős energiakapcsolat. E kapcsolatra gyakran mint „csíraplazmára” hivatkoznak.
Ez az anya és gyermek között születéskor a legerősebb, de valamilyen, bár nem ennyire hangsúlyozott mértékben, fennmarad közöttük egész életükön át.
Ez a pszichés köldökzsinór az, amin keresztül a gyermekek éveken át kapcsolatban maradnak szüleikkel. Sokszor egyikük megérzi azokat a traumatikus élményeket, amelyek esetleg tőle nagy távolságban, a fizikai síkon a másikkal.
A gyermek mezője tökéletesen nyitott, és teljesen kiszolgáltatott annak a légkörnek, amelyben él. Akár nyíltan, akár burkoltan zajlanak a családi történések, a gyermek érzi, mi történik szülei között. A gyermek állandóan reagál bioenergetikai környezetére, temperamentumához illő módon.
Bizonytalan félelmei, fantáziái, dührohamai lehetnek, vagy megbetegedhet. A gyermek valamennyi csakrája nyitott abban az értelemben, hogy nem burkolja őket védőernyő, amely megszűrné a beérkező pszichés hatásokat.
Ez a gyermeket nagyon sérülékennyé, és mindenféle benyomásra fogékonnyá teszi, így, noha a csakrák még nem fejlődtek ki a felnőtt szintre, és a beléjük áramló energiát is bizonytalan módon éli át a gyermek, az energia így is egyenesen a gyermek mezőjébe áramlik, és azzal neki valamilyen módon bánnia kell.
Kb. 7 éves korban védőernyő formálódik a csakranyílások fölé, ami sokat kiszűr az Egyetemes Energiamezőből érkező hatások közül, így tehát a gyermek már nem oly sebezhető, mint korábban. Ezt a stádiumot láthatjuk a gyermek növekedése és egyedivé válása során. Ez az értelem nyilatkozásának ideje.
Sokszor látjuk, hogyan dől hátra, és fészkeli be magát a kisgyermek anyja vagy apja ölébe. A gyermeket a szülő mezője védi a külső hatásoktól. A gyermek e nagyfokú sebezhetősége miatt magam nagyon konzervatív vagyok a tekintetben, hogy beengedjek-e egy gyermeket felnőtt csoporttal folytatott pszichoterápiába vagy sem.
A felnőttnek elképzelése sincs arról, milyen érzés gyereknek lenni, hacsak nem regrediál a sebezhetőségnek erre a szintjére. Láttam szülőket, akik akaratlanul szükségtelen pszichés sokknak tették ki gyermekeiket, amikor elvitték felnőttek közé csoportterápiába – azt gondolván, hogy ez egy progresszív dolog. A felnőtt dühe sokkolja a gyermeket, a gyász és depresszió pedig elönti, mint a köd.
A szoptatás a fizikai táplálás mellett éterikus energiát is nyújt a gyermeknek. Mindkét mellbimbóban van egy-egy kicsiny csakra, mely energiát ad a csecsemőnek. Emlékezzünk arra, hogy a csecsemőnek még nem fejlődtek ki a csakrái, s így ő még nem metabolizálja az élete fenntartásához szükséges összes energiát az Egyetemes Energiamezőből.
A kisgyermekkor
Ahogy a gyermek növekszik, és második csakrája kezd kifejlődni, érzelmi élete gazdagabbá válik. A gyermek fantázia világot sző, melyekben élhetne. Kezdi önmagát anyjától különálló személynek érezni, s e fantáziavilágok segítik őt a szeparáció megvalósításában. Étertestéből amőbaszerű nyúlványokat küld e tárgyak köré.
A tárgy az én részévé válik. Ha ezt a tárgyat erőszakosan kiragadják a gyermek kezéből, ez elszakítja a mezőt, és fájdalmat okoz a gyermeknek, fizikai és érzelmi fájdalmat egyaránt. A kétéves kor kezdete előtt a gyermek szüleit mint magához tartozókat látja: „az én papám”, „az én mamám” és így tovább. (A vörös-narancsszín, és a rózsaszín láthatóbbá válnak az aurában.)
A gyermek megtanul másokhoz viszonyulni, tanulja az alapvető szeretetet. Az energiamező terminusaiban gondolkodva: a gyermek képes elszakadni az anya mezőjétől, miközben egy éteri köldökzsinór még mindig összekapcsolja kettőjüket. Megkezdődik tehát a szeparáció, és az önálló identitás kifejlődésének folyamata.
A gyermek fantázia teret teremt, abban él, de még mindig van mamája, akihez egy éteri köldökzsinórral kapcsolódik. Még mindig visszapillanthat a mamára, és láthatja, nincs túl messze. A „tisztánlátó” szemeknek a tér mint energiából megalkotott tér jelenik meg, mely főleg kék, éteri szintű energiából áll. Ez olyan tér, amelyben a gyermek egyedül szeret játszani, vagy ha egy játszótársat beenged, akkor azt nagyon megnézi, nehogy túl sok zavart okozzon a térben.
E stádiumban a gyermek énje még nem elég erős ahhoz, hogy valóban el tudja határolni magát a másiktól. Azon küszködik, hogy megtalálja egyediségét, miközben még mindig mindennel kapcsolatban lévőnek érzi magát. A személyes tárgyak az egyedivé válás definiálásának eszközeivé válnak. Ebben segít a személyes energia tér.
Így amikor egy 5-7 éves korú gyermekhez egy másik gyermek jön látogatóba, hogy megnézze szobáját, a vendéglátó vergődik a másikkal való kapcsolatbanlét iránti vágy és önmaga képének őrzésére való törekvés között. Így küzd azért is, hogy személyes tárgyait ellenőrzése alatt tarthassa, ezek segítenek neki önmeghatározásában, és ezek köré helyezte ki energia tudatát.
Az a küzdelem lényege, hogy saját egyediségének felismerése és fenntartása mellett képes legyen egy tőle különböző másik személlyel való kapcsolat átélésére. Hétéves kora körül a gyermek rengeteg arany-energiaszálat kezd beleszőni a környezetébe. Tere szabadabbá, tágasabbá, nagyobbá válik, és már inkább látogatóihoz, mint anyjához kapcsolódik.
Mivel énérzése már erősebb, a gyermek most már kezdi látni hasonlatosságát más emberekhez. Saját személyes terén belül már erőteljesebb önkifejezést is megenged a másiknak. A látogató számára lehetőséget ad, hogy mindenféle energiaalakzatokat hozzon létre az ő privát terében. Ez „mulatságosabbá” és „élőbbé” teszi a dolgokat, és növeli a fantáziaéletet.
A gyerekek a „banda” stádiumába jutnak. A gyermeknek 7 éves korában már valamennyi csakráján van védőernyő, ami a körülötte lévő mezőből nagyon sok hatást kiszűr. A gyermek nagyobb biztonságban érzi magát, mivel auratestében már nagyobb biztonságban van.
Forrás: Barbara Ann Brennan: Gyógyító kezek című könyve
