Hogy az Egyesült Államokban és talán más országokban is létezik egy úgynevezett árnyékkormány, az ma már senki előtt sem lehet kétséges.

Egy olyan politikai, gazdasági, társadalmi hatalmi tényező, amely — ha kell — országok, nemzetek sorsa felett képes dönteni. E titkos szervezet legfőbb irányítói tökéletesen tisztában vannak az UFO-k létezésével épp úgy, mint azok földönkívüli eredetével és talán még céljaival is.

Az érinthetetlenek ezt a tudást képesek saját hatalmuk, befolyásuk növelésére fordítani, még akkor is, ha ezzel az egész emberiség fejlődésének, jövőjének irányát határozzák meg kényük-kedvük szerint.

Az amerikai UFO-kutatók már az 50-es, 60-as években felhívták  közvélemény figyelmét a hivatalosan, törvényes úton megválasztott kormányon felüli titokzatos kormány létezésére, amely igen nagy nyomást gyakorol az Egyesült Államok összes elnökére, szenátusára és törvényhozó testületének tagjaira, és amelyik jóformán az egész országot irányítja, és nem utolsó sorban mindent megtesz azért, hogy eltitkolja az UFO-k létezését.

Akkoriban azonban nem sok figyelmet fordítottak erre; mindaddig, amíg az UFO-kutatók korábbi figyelmeztetése — igaz, burkolt formában — meg nem ismétlődött: magából a Fehér Házból, az Egyesült Államok elnökének leköszönő beszédében!

1961. januárjában Dwight D. Eisenhower beszédében különös mondatok hangzottak el a televízió nyilvánossága előtt. Többek között az alábbiakra hívta fel a figyelmet:

„…az a pénzösszeg, amit évente kénytelenek vagyunk az ország katonai biztonságára elkölteni, jócskán meghaladja a nemzetgazdaságunk külkeres-kedelméből származó éves nettó bevételt… A katonai gépezet és a hozzá tartozó hadiipar azonban együttesen olyan hatalmi tényezőt jelent, amely példátlan az amerikai történelemben. Jelenlétét érezni lehet — mind politikai, mind gazdasági, mind szellemi téren —minden egyes városban, minden államban, minden egyes kormányhivatalban. De őrizkedni kell attól, hogy ez az egyre átláthatatlanabb komplexum akarva vagy akaratlanul túlzott befolyásra tegyen szert az országban. Nem engedhetjük, hogy ez a hatalmi tényező veszélyeztesse szabadságunkat és demokratikus intézményrendszerünket.” (Részlet Dwight D. Eisenhower beszédéből)

Miről is beszélt itt az elnök? Nem másról, mint egy olyan hatalmi tényezőről, amely meglátása szerint túlzott befolyásra tett vagy tehet szert.

Ugyanakkor figyelmeztet is, hogy nem lehet megengedni, hogy a hadiipar és a hadsereg átvegye a hatalmat a demokratikus intézményrendszer felet. Tiszta beszéd, igazi figyelmeztetés volt ez. Nem csoda, hiszen az elnök pár hónappal korábban a saját bőrén is megtapasztalta ennek a láthatatlan erőnek a hatalmát; akkor, amikor az árnyékkormány konspirátorai gondoskodtak arról, hogy meghiúsuljon a nagyhatalmak (Franciaország, Anglia, Egyesült Államok, Szovjetunió) 1961. május 16-i párizsi csúcstalálkozója. Mint ismeretes, a csúcstalálkozó előtt a Szovjet-unió lelőtte a CIA elnöki engedély nélkül útjára indult U2 kémrepülőgépét.

A konspirációra bizonyíték lehet, hogy az oroszoknak feltehetően az ekkor épp Moszkvában élő Lee Harvey Oswald súgta meg, mikor érkezik a kémrepülő. Igen. Jól olvasták. Ugyanarról az Oswaldról van szó, aki később a Kennedy-gyilkosság első számú vádlottja volt, és aki a bizonyítékok szerint nyilvánvalóan titkosügynök lehetett.

Eisenhower igen kellemetlen helyzetbe került. A hidegháborús légkör egyre feszültebbé vált, egyre közelebb hozta a háború szelét, amelyről ő pon-tosan tudta, mit jelent valójában. Nem csoda, hogy mindent megtett volna, hogy elkerülje a konfliktust. Ugyanakkor Eisenhower tisztában volt azzal, hogy a legfőbb veszélyt nem a Szovjetunió, hanem a földönkívüli fenyegetés jelenti.

Nem sokkal az 1952-es washingtoni UFO-inváziót követően, amikor megnyerte a választásokat, megkapta a Majestic eligazító dokumentumokat, majd 1953-as hivatalba lépésétől kezdve folyamatosan tájékozódott az UFO-kkal kapcsolatos fejleményekről.

Eltökélt szándéka volt, hogy tájékoztatja a közvéleményt. Az árnyékkormány befolyásával ekkor találkozhatott először. Talán nem is volt tisztában azzal, mennyire manipulálták döntésében, amikor 1954. február 23- án személyesen is megtekintette a földönkívüli csészealjakat és az idegenek holttesteit — más bizonyítékokkal együtt.

Arról is tájékoztatták, hogy az angol és az amerikai kormány katonai vezetésének titkos erőfeszítései arra irányultak, hogy azonosítsák a lezuhant űreszköz és az abban talált holttestek eredetét is. Eisenhower hozzáállása az UFO-kérdéshez megváltozott. Többé nem kívánta nyilvánosságra hozni az UFO-titkot, sőt ellenkezőleg: mindent megtett, hogy ez a titok titok is maradjon.

De mit láthatott az elnök? ‘Mibe avatták be őt azok, akik megmutatták neki a roncsokat? Vagy csupán ekkor tudatosult benne, hogy az Egyesült Államok elnöke egy nagy kozmikus játszma aprócska játékszere?

Ekkor tudatosulhatott benne, hogy az igazi hatalom képviselője nem ő, nem az Egyesült Államok elnöke, hanem egy titokzatos és érinthetetlen „árnyék-kormány”, amely nem csak birtokában van az UFO-titoknak, hanem azt minden áron meg is fogja védeni.

Nem véletlen hát, hogy Eisenhower leköszönő beszédében nyíltan figyelmeztette utódját, John F. Kennedy-t az egyre átláthatatlanabb komplexum hatalmi befolyására.

Kennedy, aki 1960 novemberében alig több mint 100 000 szavazattal győzte le Nixont, úgy tűnik, értette a figyelmeztetést. Nyomban a CIA tudomására hozta (amely szerinte ennek a gépezetnek az egyik legveszélyesebb eleme volt), hogy darabok-rafogja szaggatni. Leváltotta Allan Dullest, és számos magas rangú katonai hírszerzési tábornokot nyugdíjaztatott a légierő, a haditengerészet és a hadsereg kötelékéből.

Kennedy megértette Eisenhower figyelmeztetését, és tudta, hogy a hatalom igazi mozgatói a hadiipari trösztök, amelyek minden háborúból csak profitálnak, miközben emberek százai, ezrei vesztik életüket — ahogy ez Vietnamban is történt.

1961-ben Kennedy utasította a legmagasabb rangú testületet, az 5412-es bizottságot, hogy dolgozza ki azt a tervezetet, amely szerint békeidőben minden titkos akcióról ezentúl csak az Egyesített Vezérkar dönthet.

Ám a történelem közbeszólt, és ismét megelőzte az elnököt. Az árnyékkormány mozgásba lendült. 1961 áprilisában kitört a „kubai válság”, de Kennedy nem hagyta magát a. Pentagon és a CIA csapdájába csalni. Nem adott légi támogatást az USA-ban kiképzett kubai lázadóknak.

Kennedy döntésében állítólag jelentős szerepe volt a földönkívülieknek és egy titokzatos látogatónak, akinek története inspirálta a népszerű  X -akták sorozat „Eltűnt idő rejtélye” című epizódját.

Kennedy titokzatos látogatója egy bizonyos William Brodie volt. Az a férfi, aki egy rejtélyes eltérítés áldozatává vált 1956. június 13-án, a Piedmont Airlines légitársaság Fayetteville (Kalifornia) és Louisville (Kentucky) között repülő járatán.

A repülőgép minden gond nélkül kezdte szokásos útját, ám mintegy félórával később (8 —9 000 méteres magasságban) valami hihetetlen dolog történt. Különös fény és nyomasztó csend telepedett az utastérre. Az utasok úgy érezték, menten megfulladnak, és mintha a gép is megállt volna a levegőben.

A hátsó sorokból egy elegáns, középkorú férfi felpattant, és sietős léptekkel a pilótafülke felé indult, de amikor az első leszálló ajtóhoz ért, az ajtó magától kinyílt, fény öntötte el az utasteret, és a titokzatos alak már kívül is volt a gépen.

A kapitány ekkor lépett az utastérbe, és megrökönyödve látta a nyitott ajtót, amelyet az egyik utaskísérő segítségével is csak nagy nehezen tudott bezárni. Nem sokkal később a gép megremegett, és mintha mi sem történt volna, továbbrepült a kijelölt légi folyosón.

Csak a titokzatos utasnak, William Brodie-nak veszett nyoma mindaddig, amíg 1961 elején fel nem tűnt a Fehér Ház ovális irodájában. Első találkozójuk alkalmával Brodie átadott egy UFO-kkal kapcsolatos dossziét Kennedynek, akit igencsak elbizonytalanított ennek tartalma. Ez állítólag egyfajta földönkívüli fenyegetés volt, amely az atomfegyverekre vonatkozott.

Ráadásul Kennedynek haladéktalanul döntenie kellett arról, beavatkozik-e Kubában, vagy sem. Az egyik oldalon a katonai vezetés sürgette, a másikon pedig ott volt William Brodie és a dosszié tartalma. Ekkor valami különös dolog történt az ovális irodában. Ted Sorensennek, az elnök bizalmi emberének visszatekintéséből tudjuk, hogy az elnököt két törpéhez hasonló, ellenszenves alak látogatta meg.

Földönkívüliek, akikről később Jacqueline Kennedy is beszámolt későbbi férjének, Aristoteles Onassisnak. A találkozóról annyit tudni, hogy az elnök kiabált a látogatókkal, akik feltehetően megzsarolták vagy megfenyegették, majd falfehér arccal kilépett az irodából, nem szólt senkihez, hanem azonnal az elnöki lakosztályba sietett feleségéhez.

„Úgy tűnik, olyasmit tudott meg, amely egyszerre volt fantasztikus és rémisztő” — írta az események kapcsán Kennedyről szóló könyvében Richard Goodwin.

Ezt követően különös dolgok történtek. Három napra eltűnt Kennedy öccse, Robert. Mint később kiderült, eltérítették vagy fogságban tartották a földönkívüliek. Lehet, hogy az egész eltérítést csak az „árnyékkormány” konspirátorai szervezték meg?

Tény, hogy Kennedy döntött. A találkozás utáni napon bejelentette: az Egyesült Államok nem avatkozik be a kubai eseményekbe. A földönkívüliek beavatkozásának köszönhetően elmaradt a háború, amelyet az árnyékkormány olyannyira szeretett volna kicsikarni.

Kennedy ettől kezdve egészen más ember lett. S bár igaz, hogy 1962 októberében blokádot vont Kuba köré, amellyel pattanásig feszítette a húrt az „érinthetetlenek” nem kis örömére —a színfalak mögött azonban kiegyezett Hruscsovval; ez pedig végzetesnek bizonyult számára.

Új politika kezdődött, amelyet jól szemléltet Kennedy-nek a Washington Egyetemen elhangzott híres 1963-as beszéde, ahol már nem a laoszi és vietnami háborúról, nem a kubai incidensről, nem is az USA katonai világhatalmi szerepéről, hanem egészen másról esett szó:

„…kikerülhetetlen tény, hogy mindannyian ugyanazon a kis bolygón lakunk, ugyanazt a levegőt szívjuk be, egyformán aggódunk gyermekeink jövőjéért, egyformán halandók vagyunk…”

1963 augusztusában Kennedy aláírta az oroszokkal az atomkísérletek korlátozásáról szóló egyezményt; bejelentette, hogy csökkenteni fogja a katonai költségvetést, amely akkoriban 80-100 milliárd USD tett ki évente. 1965-ig haza kívánta hívni az összes amerikai katonát Vietnámból, és kitűzte az új célt is: Az évtized végére embert kell juttatni a Holdra!

Kennedy ekkor már felismerte, hogy a fejlődés útja nem a fegyverkezés, mert az emberiség elérkezett a kozmikus civilizáció korszakába. Ebben jelentős szerepe volt William Brodie-nak, aki szeptemberben még egyszer feltűnt a Fehér Házban, hogy átadja a földönkívüliek ultimátumát Kennedy-nek.

Eszerint az USA-nak a következő lépésként haladéktalanul le kell állítania a nukleáris fegyverek fejlesztését. Ez már nem valósulhatott meg… Az árnyékkormány, az érinthetetlenek hatalmi szervezete — amely jelentős befolyással rendelkezett a CIA, az FBI, a Nemzetbiztonsági Hivatal, és nem utolsó sorban a haditengerészet és a légierő, valamint ezek hírszerző szervezeteire – működésbe lépett.

1963. november 22-én Dallasban egyszer s mindenkorra pont került a földönkívüliek és az „érinthetetlenek” közötti huzavonára. Eldördültek a gyilkos lövések, amelyek egyike örökre kioltotta John F. Kennedy életét. Kennedy törekvései közül talán csak a Holdra való utazás valósult meg, de ma már tudjuk, a színfalak mögött ezt is a hadsereg, a fegyverkezés, a háború céljainak rendelték alá. Nem véletlenül.

A Kennedy-merényletet követően Lyndon B. Johnson személyében olyan elnök lett az „érinthetetlenek” bábja, aki továbbra is a háborút, a hadiipar lételemét támogatta — saját meggyőződéséből, vagy csak azért, mert nem akart elődje sorsára jutni. Johnson elnök Kennedy temetésének másnapján írta alá a 273. számú nemzetbiztonsági utasítást, amely a vietnami háború folytatását tűzte ki célul.

Johnson 1964-ben már 9 billió (!) amerikai dollárt kért a kongresszustól, amelyből 220 milliárdot fordítottak a vietnami háborúra. Arra a háborúra, amelynek legnagyobb haszonélvezői az érinthetetlenek árnyékkormánya, a fegyvergyárosok és a nagybefektetők lettek, miközben a földönkívüliek visszavonulót fújtak.

Csak találgatni lehet, hogy miért, de tény, hogy ezt követően világszerte megszaporodtak az eltérítések, a közeli találkozások. Úgy tűnik, az idegenek ma már belátták: -jobb, ha maguk is „érinthetetlenné”, árnyékká válnak. Talán ezért nem látjuk már őket olyan gyakran.

Közben pedig jöttek az újabb és újabb elnökök. Nixon, Carter, Reagan, Bush, Clinton, akik közül többen is úgy vonultak be a Fehér Házba, hogy mindent megtesznek azért, hogy az UFO-titokra fény derüljön, mégsem tettek semmit. Talán ők is látták mindazt, amit Eisenhower, vagy őket is maga alá gyűrte a titokzatos árnyékkormánynak nevezett láthatatlan erő, amely — ha érdekei úgy kívánják — képes akár az Egyesült Államok elnökét is megöletni.

Nem csoda hát, ha hallgatnak, és a földönkívüliek figyelmeztetése ellenére inkább a háborút, a fegyverkezést támogatják. Miközben ott cseng a fülükben Eisenhower figyelmeztetése, vagy épp Kennedy híres mondata is…

„…kikerülhetetlen tény, hogy mindannyian ugyanazon a kis bolygón lakunk, ugyanazt a levegőt szívjuk be, egyformán aggódunk gyermekeink jövőjéért, egyformán halandók vagyunk…”