Az amerikaiak már 1959-től azon dolgoztak, hogy saját bázist hozzanak létre a Holdon

A hidegháború idején a nagyhatalmak mai szemmel nézve furcsábbnál furcsább ötletekkel álltak elő. Az olyan egyszerű és földhözragadt tervek mellett, minthogy legyen egy olyan számítógépes hálózat, ahol szabadon áramolhat az információ – ami gyakorlatilag az internet alapjának tekinthető – nem álltak messze a döntéshozóktól az olyan ötletek sem, minthogy telepítsenek egy katonai bázist a Holdra.

A Hold központi témája volt a hidegháborúnak, az amerikaiak és a szovjetek is az elsők akartak lenni, akik elérik. Miután a szovjetek bejelentették, hogy a Holdon tartják majd Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulóját (amin természetesen civilek is részt vesznek majd), az amerikaiaknak azonnal válaszlépést kellett kitalálni. Erre jött létre a Project Horizon, ami azt dolgozta ki, hogyan lehetne megvalósítani egy katonai és tudományos központ létrehozását a Holdon.

A szovjetek nem mehetnek a Holdra

Az amerikaiak számára teljesen elfogadhatatlan forgatókönyv lett volna, hogy a szovjetek lépjenek legelőször a Holdra.

  • Tartottak attól, hogy kitűzik rá a zászlójukat, és azzal gyakorlatilag a maguknak tekintik az egészet, így esetleg háborút kell majd indítani érte.
  • Az sem lett volna kedvükre, ha katonai bázist építenek a Holdra, ahonnan akár nukleáris fegyverekkel lőhetik Amerikát.
  • Nem szerették volna, ha esetleg ott olyan tudományos adatokhoz, technológiákhoz vagy új nyersanyagokhoz jutnak, amikből beláthatatlan előnyük származik.
  • Csinálhatnak ott olyan bázist is, ahonnan még távolabbra juthatnak a világűrben.
  • Egyébként is hatalmas presztízsveszteség lenne, még akkor is, ha esetleg a szovjetek a fentebbiek egyikét sem valósították volna meg, sőt még nagylelkűen az amerikaiakat is beveszik a kutatásokba.
  • És ahogy Lyndon B. Johnson is mondta “ Nem hiszem, hogy ez a generáció rá tudná venni magát, hogy minden este a kommunista Hold fényénél menjen lefeküdni.”

Ezért még jóval az előtt, hogy Kennedy kimondta 1961-ben, hogy az évtized végéig az ország embert küld a Holdra, és épségben vissza is hozza, a hadsereg már azon dolgozott, hogyan tudnának ott egy egész bázist felépíteni.

Egészen pontosan 1959 májusától dolgoztak a terven, aminek a két fő alappillére az volt, hogy megvalósíthatónak kell lennie, és olyan dolgokat kell felhasználni hozzá, amik javarészt már készen vannak, vagy hamarosan elkészülnek. Minden szakértőjüket ráállították az ügyre, és hamarosan meg is volt a terv.

Már a szállítással lettek volna gondok

Kezdetnek olyan rakéták kellettek a projekthez, amik nagyjából 222 tonna szállítmányt képesek eljuttatni a Holdra. Vagy legalább a világűr egy bizonyos pontjára, ahonnan aztán másik űrhajóval vitték volna tovább a szállítmányt a Holdra – igaz, így többször kellett volna fordulni. Ezzel a fő probléma az volt, hogy a már meglévő rakétákkal nagyjából 2,5 tonna szállítmányt bírtak el, és az is sokat nehezített a helyzeten, hogy olyan űrállomásuk sem volt, ahova a sok szállítmányt el tudták volna helyezni átmenetileg. Az alapfeladat pedig azt mondta ki, hogy olyan dolgokban kell gondolkozniuk, amik már rendelkezésre állnak, ebbe pedig egy űrraktár építése nem fért bele.

Az első és legfontosabb akadályon mégis sikerült valahogy túllendülni, és az lett a forgatókönyv, hogy felküldenek két embert, aki kipakolja a szállítmányt, megnézi mit kell cserélni, mi az, ami nem jó, miből kell másmilyen. Erre olyan 1-3 hónapot saccoltak.

Miután kicserélték, amit ki kell, küldtek volna a Holdra egy építőbrigádot, akik összerakják a bázist. Nyilvánvalóan nem lehet ott megfelelően alapozni, a habarcs sem köt rendesen, ezért panelekből építkeztek volna, de így is kellett volna pár űrbulldózer, és szükség lett volna robbantásokra is. A felépült bázist végül betemették volna a terv szerint, hogy így védjék a meteoritoktól és az ellenségtől. A bázisnak része lett volna egy nukleáris reaktor is, hogy energiával lássa el a központot, emellé a fenntarthatóság jegyében a napenergiát is hasznosították volna. A tervek között szerepelt rekreációs szoba, kórházi szárny, laboratóriumok, és növéánytermesztésre szolgáló melegházak is. Számoltak azzal, hogy kellenek menedékek is támadás esetén.

Békés tudományos bázis, némi katonai feladattal, meg egy rakás atomfegyverrel

A bázis szuperbiztonságos katonai kommunikációs központként is szolgált volna, és egy szállítóűrhajó-járat dolgozott volna alá: a bázison szolgálókat hozta-vitte volna, ezzel érkezett volna az élelmiszer utánpótlás, és a friss oxigén, hidrogén és víz is, ha a Hold felszínén található jég valamiért nem lett volna alkalmas erre. (Ma már tudjuk, hogy nem lett volna alkalmas.)

Természetesen a fegyverkezéssel is nagy terveik voltak, hiszen valahogyan meg kell védeni az ott állomásozókat az esetleges támadásoktól, legyenek azok az oroszok, vagy ET agresszív rokonai. Erre a legalkalmasabbnak a nukleáris fegyverek bizonyultak volna, de persze kaptak volna űrbéli használatra átalakított gépfegyvert is.

Az egyik legbizarrabb fegyver elképzelés az a halálsugár lett volna, ami úgy működött volna, hogy összegyűjti a napsugarakat, és azokat az ellenségre irányítja (nagyjából hasonló módon, ahogyan nagyítóval lehet faleveleket felgyújtani). Volt ennek egy még elvadultabb verziója is a tervekben radioaktív halálsugárral. Mindezt úgy, hogy alapvetően a narrációja az egész beruházásnak tulajdonképpen az lett volna, hogy ez nem katonai, hanem tudományos támaszpont, ahol békés tudományos kísérletek folynak majd.

Az űrruházat sem olyan lett volna, mint ahogyan azt a NASA mostanság elképzeli és használja, inkább olyan, mint a Vasember ruházata: szövet helyett fémpáncélt kaptak voltak az emberek a Holdon.

A bázisnak neve is lett volna, ők lettek volna az Egységes Űrparancsnokság.

Végül mégsem valósult meg

Az egész 8 és fél éves projekt a benyújtott tervek szerint 6 milliárd dollárba került volna, ami 2019-ben 53 milliárd dollárnak megfelelő összeg lenne. Ez ugyan soknak tűnik most, de valószínűleg így is messze alulbecsülték a valós költségeket. A sokkal kevésbé ambiciózus Apollo-program végül több mint 25 milliárdba került. A vietnámi háború meg még ennek az összegnek is a hétszeresébe. Az adófizetők többsége mégis kifejezetten a holdi létet látta felesleges pénzégetőnek, nem a háborút a távoli Délkelet-Ázsiában. De nem a pénz miatt nem valósult meg a projekt: a társadalom egyáltalán nem támogatta a terjeszkedést a világűr felé, másrészt tartottak attól, hogy nehéz lenne úgy eladni a projektet, hogy abból ne törjön ki rögtön a harmadik világháború.

forrás: Juhász Edina | index.hu