Álmaink és a telepátia

Vajon ki ne tapasztalta volna, hogy – mondjuk – mosogatás vagy a reggeli öltözködés közben egyszer csak valami az agyába villan: kórházi ágyon fekszik az épp táborozó gyerek, vagy egy határozott hang azt súgja: ne ülj ma autóba, ha jót akarsz…

Ilyenkor egy pillanatra megállunk, esetleg bele is sápadunk, aztán rohanunk telefonálni a gyereknek a táborba, és csak nagyon-nagyon félve ülünk kocsiba. Ha beigazolódik a jóslat, megborzongunk, és ekként morfondírozunk: megéreztem!

Szoros érzelmi kapcsolatban

Agyunk működésének minden részletét ma sem ismerjük teljesen, és a megérzéseknek, a telepátiának a létezése sincs tudományosan bizonyítva. Azt azonban megfigyelték, hogy leggyakrabban olyan emberek képesek azonos hullámhosszon rezdülni, akik szoros érzelmi kapcsolatban állnak egymással, például gyerek és szülő, testvérek vagy szerelmesek.

Amióta a világ világ, próbálunk elfogadható magyarázatot keresni a lelkünkben zajló folyamatokra: míg a buddhista haszontalannak tartja, és elutasítja a fantáziák világát, a keresztények isteni sugallatnak vélik, a parapszichológusok egy része pedig a kozmosz és az emberi agy kapcsolatának tulajdonítja a különös jelenséget. C. G. Jung szerint a civilizált ember annyira el van telve saját magától, annyira belebonyolódott szubjektív tudatosságába, hogy mindenható lényként ítélkezik a természet jelenségei felett, miközben legnagyszerűbb eszközét, tulajdon pszichéjét alig veszi tekintetbe.

Vitatják a létezését

“A pszichológusok kísérletekkel igyekeznek igazolni a telepátia, a megérzés létezését”, mondja Lisznyai Sándor pszichológus. “Például számokat, vagy fogalmakat ábrázoló kártyákat mutatnak az egyik kísérleti alanynak, a másiknak pedig ki kell találnia, hogy az illető mit látott. Akkor beszélünk telepátiáról, ha valaki többször találja el a kártyán szereplő fogalmat, mint az átlag, vagy mint azt a valószínűség számítás igazolná”.

Lehet, hogy csakugyan létezik ilyesmi, de még sok a kérdőjel. Sokáig azt feltételezték, hogy ez a fajta kommunikáció kémiai alapokon nyugszik: egy tudatos szinten nem érzékelhető illóanyagot bocsátunk ki magunkból, és ezt a másik, bár nem tudatosan, megfejti, értelmezi. Jung szerint az egész emberiségnek egyetlen közös lelke van, így lehetséges a gondolati együtt rezdülés is.

A mai racionális pszichológia viszont abból indul ki, hogy a megérzések az állandó gondolatainkból, félelmeinkből, szorongásainkból táplálkoznak, és csak véletlenszerűen igazolódnak be. Hiszen nap mint nap foglalkozunk azzal, hogy mi lesz, ha egyszer karambolozunk, vagy beteg lesz a hozzátartozónk, ám ha egyszer bejön, azt mondjuk, megéreztük. Ha pedig mégse, elfelejtjük, nem tulajdonítunk neki jelentőséget. “Sajnos, a negatív előérzetek gyakoribbak, mint a pozitívak” – mondja Lisznyai Sándor. – “Alighanem azért, mert azt gondoljuk, jobb félni, mint megijedni, vagyis ha előre készülünk a rosszra, ezzel megbékíthetjük a sorsot, és elkerülhetjük a bajt”.

Telepátia és álmok

Álmaink bátrabbak, mint éber gondolataink – mondja Lisznyai Sándor. A nappal tudatosan nem érzékelt események álmunkban előtörhetnek, és vagy szimbolikusan, vagy konkrétan megismétlődnek az agyban.

alvó nő

Ezeket aztán úgy éljük meg, mintha jóslatok volnának. Holott valószínűleg csak annyi történik, hogy a másik ember mozdulataiban, arcvonásain, arcszínén már látjuk a közelgő betegséget, épp csak nem észleljük tudatosan.

Ha például nagyanyánktól valaha azt hallottuk, hogy sárral álmodni betegség, az agyunk máris üzen: összehozza a szerettünk sápadt arcát meg a kódként működő sarat.

A Nautilus-legenda

Telepátiának a közvetlen kommunikációt nevezzük két személy között, akiket a távolság megakadályoz abban, hogy hagyományos módon teremtsenek kapcsolatot egymással. A két személy ugyanabban a pillanatban ugyanazt gondolja, de anélkül, hogy a kommunikáció során öt érzékük egyikét is használták volna. Noha számos kísérlet foglalkozott már vele, még nem találtak magyarázatot a jelenségre, de a létezését többször bebizonyították.

Az anekdota szerint a Nautilus tengeralattjáró legénységével akkor is sikerült telepatikus kapcsolatot létrehozni, amikor az Északi sark közelében a jégmező alá merülve kívül kerültek a rádiólokátorok hatáskörén. Az eddigi megfigyelések szerint a telepatikus kapcsolat létrejötte azonban gyakran lassú. Mert még ha az érkező üzenet világos is, a címzett nem mindig számít rá, és ilyenkor nem várja felkészülten. Veszi ugyan az üzenetet, de néha meglepően hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy felfogja: üzenetről van szó, és neki ezzel valamit kezdeni kéne.

Hirdetés