Karl Brugger (1941 – 1984) tudós történész és szociológus évekig újságíróként dolgozott Dél-Amerikában. 1974-től a Deutsche Rudfunk Rio de Janeiro-i tudósítója volt, emellett pedig az indián ügyek specialistája.
1972-ben Manausban, ott, ahol a Rio Solimoes a Rio Negróba ömlik, tehát azon a helyen, ahol az Amazonas kezdődik, Brugger megismerkedett egy indiánnal, Tatunca Narával. Mesztic létére Tatunca Nara volt az ugha mongulala, adakka és a haisa indiánok törzsfőnöke.
Brugger sok fáradsággal és emberismerettel legyőzte a mesztic bizalmatlanságát. Ekkor olyan történetet hallott az indiántól, amely – ahogy mondta – a legkülönösebb, ami valaha is a fülébe jutott. Ez a mongulala törzs története a „15 000 évvel ezelőtt az istenek által kiválasztott nép”históriája.
Ez a történet – mondta a törzsfőnök – minden eseményével együtt „Akakor krónikájá”-ban van leírva.
Brugger a hotelszobájában vett fel egy „végtelenül hosszú, csupán a magnószalagok cseréjének idejére megszakított monológot”. Tatunca Nara története a kiválasztott törzs nulla événél kezdődik és 12 453-ban fejeződik be. Ez azt jelenti, hogy a krónika a mi időszámításunk szerint Kr. e. 10 481 – ben kezdődött és 1972-ben fejeződött be.
Összesen tizenkét magnószalag telt meg. Brugger nem volt biztos benne, vajon egy fantasztikus „mesét” hallott, vagy megtörtént eseményekről szóló tudósítást. Foglalkozásánál fogva szkeptikus volt, így fáradságos kutatómunkával utánajárt az elhangzottaknak, sőt dokumentációs kutatást is végzett.
Amikor aztán Tatunca Nara egy későbbi találkozásuk során ismét ugyanolyan részletességgel mondta el a történetet, „mintha kívülről megtanulta volna”, Brugger „hinni” kezdett benne, s a történet iszonyú volta szinte megkövetelte, hogy foglalkozzon vele.
Brugger megvizsgálta az információk igazságtartalmát, leírta a magnószalagokon lévő szöveget és nyilvánosságra hozta. Bruggerrel tudni lehetett, hogy nagyon alapos munkát végez, és nincs egyetlen olyan ember sem, aki félre tudná vezetni őt!
A „Jaguár könyve” egy telepítésről tudósít, amelyet az istenek végeztek a Földön, egészen a második világkatasztrófa kezdetéig.
A „Sas könyve” az indián időszámítás szerinti 6 000 és 11 000 között történt eseményeket foglalja össze.
Szó szerint idézünk Tatunca Nara elbeszéléséből, úgy, ahogy Karl Brugger lefordította, megszerkesztette és megjelentette 1975 májusában:
„Akakor krónikája, amely az én népem megírt története, a nulla órával kezdődik, akkor, amikor az istenek elhagytak bennünket. Akkor Ina, Ugha Mongulala első fejedelme mindent leíratott, ami megtörtént, értelmes nyelven és jól olvasható írással. Így keletkezett Akakor krónikája, a világ legősibb népének története. Kezdetben, a nulladik órában, amikor elhagytak bennünket régebbi uraink … És tudósít az idők kezdetéről, amikor az én népem még egyedül volt az egész földrészen…
Kezdetben volt a káosz
Az emberek úgy éltek, mint az állatok, oktalanul, minden tudás nélkül, nem voltak törvényeik, nem értettek a föld megműveléséhez, nem volt ruházatuk sem, hogy meztelenségüket befedjék. A természet titkai idegenek voltak számukra. Régi fejedelmeink uralkodását sűrű fátyol borítja, mert a papoknak nem volt szabad elárulniuk semmit. A hagyományok szerint az ősök nulladik órája a fehér barbárok időszámítása előtt 13 000 évvel volt. Akkor egyszerre aranyos ragyogású hajók tűntek fel az égen. Hatalmas tűzcsóvák világították meg a síkságot. A föld rengett és dörgés hallatszott a dombok fölött. Az emberek tisztelettel meghajoltak a hatalmas idegenek előtt, akik azért jöttek, hogy birtokukba vegyék a Földet.
Sok bolygó birodalma
Az idegenek Svertának hívták messzi otthonukat, amely valahol távol, a világűr mélyében volt. Ott éltek őseik. Azért jöttek, hogy tudásukat átadják más világoknak is. Papjaik úgy mondták, hogy az idegenek birodalma hatalmas; sok planétából áll, olyan sokból, mint a porszemek az úton. És elmondták azt is, hogy mindkét világ, az ő régebbi uraik és a Föld urai minden hatezer évben találkoznak. Akkor jönnek vissza az istenek… Ki tudja felfogni az istenek cselekedeteit? Ki értheti meg, mikor mit tesznek? Ők valóban hatalmasok, így tetteik felfoghatatlanok a halandó ember számára. Ismerik a csillagok pályáját és a természet törvényeit. Valóban, a világ legfőbb törvényeit ismerték előttünk. Az ősatyák százharminc családja jött le a Földre…
Akakor krónikája, az ugha mongulala nép írott története csak korábbi uraik eltávozásával, a nulladik évben kezdődik. Akkor parancsolta meg Ina, Ugha Mongulala első fejedelme minden történés leírását, értelmes nyelven és jól olvashatóan, és a korábbi uraikat megillető tisztelettel…
Akakort, az Ugha Mongulala birodalom fővárosát 14 000 évvel ezelőtt alapították, a korábbi uralkodók irányításával. Tőlük származik az Aka név is, amely erődítményt jelent. A kor jelentése: kettes szám. Akakor tehát a kettes erődítmény…
Az ősök templomvárosa az én népemnek is rejtély maradt. Az építkezés felfoghatatlanul magas tudásról tanúskodik. A piramisok nemcsak az istenek lakhelyei voltak, hanem élet és halál jelképei is, azonkívül a Nap, az élet, a fény szimbólumai. A korábbi uralkodók azt tanították, hogy van egy hely az élet és halál, az élet és a semmi között, amelyben más idő uralkodik. Számukra a piramisok összeköttetést jelentettek egy másik élethez…
A világ négy sarkát és négy oldalát teremtették meg a kozmosz urai, akik az ég és a föld teremtményei voltak…
A nap, amikor az istenek elhagyták a Földet
Az istenek Akakorból uralkodtak a Föld és az emberek felett. Hajóik gyorsabban röpültek a madaraknál is. Olyan hajók voltak, amelyek vitorlák és evezők nélkül is elérték céljukat, akár nappal volt, akár éjszaka. Mágikus köveik is voltak, amelyeken át a távolba is elláttak. Látták a városokat, folyókat, hegyeket, tengereket. Minden tükröződött benne, ami a Földön vagy az égen volt. De a legcsodálatosabbak föld alatti lakóhelyeik voltak. És az istenek választott szolgáikra hagyományozták végrendeleteiket. Mert a régebbi urak egy vérből valók voltak, ugyanattól az apától…
Azon a napon, amikor az istenek elhagyták a Földet,odahívták Inát… »Ina, mi most visszatérésre készülünk.Elláttunk benneteket jó tanácsokkal. Most visszamegyünk a mieinkhez… Itt befejeztük a dolgunkat. És leteltek napjaink is… De ha valami veszélyeztet benneteket, visszajövünk hozzátok. Most viszont vezesd ide a kiválasztott törzset! Vidd le őket a föld alatti lakóhelyekre, azok megvédenek minden katasztrófától!« …
És Ina látta, amint hajóikkal az ég felé indultak, tűz és dörgés közepette. Akakor hegyei fölött végleg eltűntek. Csak Ina látta az elmenetelt.
A nulladik órában, a fehér barbárok számítása szerint Kr. e. 10 481-ben hagyták el az istenek a Földet. Ezzel megadták a jelet népem történetének újabb fejezetéhez. Félelmetes idők vártak rájuk, mivel korábbi uraik úgy eltűntek, mint a hullócsillag az égen…
Csak az istenek képe maradt meg a kiválasztott szolgák szívében. Vágyódó tekintettel pillantottak fel az égre. De az aranyozott hajók nem tértek vissza. Üres maradt az ég. És csendes. És üres is maradt…
Akakor krónikája a kiválasztott nép titkait tartalmazza… Leírja az istenek választott népének felemelkedését és hanyatlását egészen a világ végéig, addig, amikor az istenek újra visszatérnek, miután egy harmadik hatalmas katasztrófa kipusztítja az emberiséget…
Így van leírva és ezt mondják a papok. Így jegyezték fel értelmes nyelven és jól olvasható írással.”
Tatunca Nara aztán beszámolt az előző két katasztrófáról, amely majdnem az egész emberiséget kipusztította. Kr. e. 10 468 – ban egy elképzelhetetlenül hatalmas vízözön támadt, amelyet extrém klímaváltozás kísért:
Ez a hír az emberiség pusztulásáról. Mi történt a Földdel? Mitől rendült meg? Mitől táncoltak a csillagok?Mitől özönlöttek a vizek a hegyek fölé?… Rettenetes hideg lett, és jeges szél járta be a Földet. Aztán olyan szörnyű forróság támadt, hogy lélegzetvételkor égett az emberek torka. Az állatok és az emberek páni félelemben menekültek, kétségbeesve rohantak mindenfelé.Felkapaszkodtak a fákra, de az ágak messzire repítették őket. Igyekeztek elbújni a barlangokba, de azok is rájuk omlottak. Ami alul volt, föntre került, ami fent volt, lesüllyedt a mélységbe…
Amikor azok, akik túlélték mindezeket a szörnyűségeket, előkúsztak rejtekeikből, teljesen megváltozott Földet láttak. Ugha Mongulala egy része teljesen átvészelte mindkét katasztrófát. És végre visszatértek az égből a rég várt istenek is:
Még félhomály derengett a Földön, a Nap és a Hold is homályba burkolózott. Akkor jelentek meg a hajók az égen, hatalmasan és aranyosan csillogva. A kiválasztott szolgák maradéka között nagy volt az öröm, hiszen korábbi uraik tértek vissza. Azok fénylő arccal léptek ki a földre. A kiválasztott nép lábaik elé rakta ajándékait: nagy erdei madarak tollait, mézet, tömjént és gyümölcsöket….
Mindenüket odahozták, amijük volt, de sok már nem maradt… Az emberek közül is csak kevesen érték meg, hogy régi uraik lába elé borulhassanak…
Ez történt az én népemmel… csak az emlékek maradtak meg… és a teleírt tekercsek meg a zöld kövek. Papjaink Akakor föld alatti templomjaiban őrizték őket, ahol Lhasa repülő korongja található, meg az a különös jármű, amely a hegyeken és a vizeken át is képes közlekedni. A repülő korong aranyosan ragyog, és ismeretlen fémből készült. Olyan, mint egy agyaghenger, magassága akkora, mint két, egymáson álló emberé és ugyanolyan széles. A korongban két ember fér el. Nincs se vitorlája, se evezője.
De papjaink elmesélték, hogy Lhasa ezzel gyorsabban tudott repülni a leggyorsabb sasnál is, és olyan könnyen mozgott a felhők között, mint egy falevél a szelek szárnyán. Hasonlóan titokzatos a különös jármű is. Hét hosszú lábon áll egy ezüstös csészeforma. A lábak közül három elöl, négy hátul található. A meghajlított bambuszrudakhoz hasonlítanak és mozgathatók. A végükön akkora kerekek vannak, mint egy tavirózsa…”
Ezek szerepelnek a magnófelvételeken, amelyeket Karl Brugger lefordított és sajtó alá rendezett. A leírtak egy latin – amerikai néptörzs hagyományai, a Kr. e. 13 000 – ik évtől kezdve. A „korábbi urak, akiket isteneknek neveztek” – mondta Brugger – a Földre jöttek és átformálták „az ő tudásuk szerint” azokat, akiket itt találtak. Neveket adtak nekik, megtanították őket az érthető beszédre és az írásra, átadták mezőgazdasági ismereteiket és törvényeket alkottak, amelyek részben még ma is érvényesek, és oltalmat nyújtottak nekik a föld alatti lakóhelyeken.
Tatunca Nara jogosan mondhatta magnóra ezt a „tudósítást”. Ami az ő származását illeti:
„A fehér barbárok 1937. évében az istenek uralkodása utáni 12 416. évben lépett Akakor a rég várt fejlődés útjára. Reinha szült egy fiút, Sinkaiát. Sinkaia elsőszülött fia vagyok én, Tatunca Nara, Ugha Mongulala utolsó törvényes uralkodója…”
Tiszta materializmussal telített jelenükben Tatunca Nara tudósítása hihetetlennek hangzik, mert ennyi fantasztikum nem fér bele kicentizett „világképünkbe”, ezért belerakjuk a HIHETETLEN feliratú fiókba. De aki el tud szabadulni az idők szellemétől, és csak egy kicsit is eltávolodik a matériától, annak számára ez a történet tele van realitásokkal.
Felhasznált irodalom: Erich von Däniken: Beweise című munkája
