Ma úgy tudjuk, hogy a dinoszauruszok kb. 65 millió éve kihaltak, az emberiség története pedig nem tekint vissza 2 millió évre sem, tehát e két faj semmiképpen sem találkozhatott. Ennek azonban ellentmondani látszanak az amerikai kontinensen fellelt rendkívül különös régészeti leletek.
A történet 1944 júliusában kezdődött, amikor Waldemar Julsrud, Mexikóba kivándorolt, és Acambaroban letelepedett német kereskedő, egy nagyobb esőzés utáni lovaglása alkalmával furcsa kerámiafigurákra lett figyelmes, melyeket a víz mosott ki a föld alól. Mivel mindig vonzódott a művészeti emlékekhez, szerény fizetésért helybeli munkásokat toborzott, és segítségükkel megkezdte a lelőhely feltárását. Hihetetlen meglepetések vártak rájuk.
Nyolc évvel később Julsrud több mint 30.000 kerámiafigura tulajdonosának mondhatta magát. A legnagyobb figura magassága 98 cm, a leghosszabb meghaladja a másfél métert is, bár nagyon nagy többségük arasznyi méretű. A tárgyak között akadnak – mondhatni – ,,szokásos” régészeti leletek: emberábrázolások, edények, pipák, ám felbukkannak sokkal meglepőbb tárgyak is, például stilizált ábrázolású – némileg matrjoska babára emlékeztető – múmiák.
A szenzációt azonban nem ezek, hanem a különböző állatokról mintázott szobrok jelentették a kutatóknak, ugyanis itt megtalálhatók voltak mamutok, különböző fajta dinoszauruszok, sőt emberek és őshüllők közösen, mintegy szoborcsoportban ábrázolva. Láthatunk kölyök-dinoszauruszt etető asszonyt, ősállat farkába kapaszkodó – vagy épp azon lovagló – embert, véres összecsapásokat ember és állat között, sőt felbukkannak olyan figurák is, melyeket a paleontológusoknak nem sikerült azonosítaniuk. Kétségtelen, hogy akad néhány ,,fantázialény” is a szobrok között, nagy többségüket azonban a szakembereknek sikerült besorolni az általuk ismert lények közé.
Amikor híre ment a feltárásnak, néhány régész meglátogatta ezt az eldugott városkát, ám amint meglátták a dinoszaurusz figurákat, szinte elmenekültek. 1954-ben a Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet kiküldte négy régészét a helyszínre, akik megállapították, hogy az ásatások szabályosan folynak, de jelentésükben mégis kritikusan nyilvánultak meg. Nem így gondolkodott azonban a rendkívül szerteágazó érdeklődéséről ismert Charles H. Hapgood, a New Hampshire Egyetem antropológia és történelem professzora. Acambaroban való megjelenése új fejezetet nyitott a kutatásban.
Hapgood professzor szinte egész életében foglalkozott az acambaroi leletekkel, többször járt Mexikóban, segítette a kutatást. Waldemar Julsrudról, mint a tudomány iránt elkötelezett emberről beszélt, aki soha nem próbálta meg anyagi haszonszerzés céljára felhasználni gyűjteményét. A helyi lakosság is támogatta a feltárást, sőt Acambaro város rendőrfőnöke, Altimarino parancsnok engedélyezte, hogy a település egész területén ásatásokat végezzenek.
1968-ban aztán a professzor kapott pár olyan mintát, melyben szerves anyagok voltak, így C14-es módszerrel kormeghatározást tudott végeztetni a westwoodi Teledyne izotóplaboratóriummal. A vizsgálat eredménye szerint a dinoszaurusz-szobrocskák 6500 évesnek bizonyultak. A későbbiekben több különböző laboratóriumban vetették alá ehhez hasonló vizsgálatoknak a kerámiafigurákat, az eredmények 4500 – 6500 évesnek becsülik a leleteket.
