A radiesztéták úgy tartják, hogy a vízerek jópár kedvezőtlen élettani tulajdonság, de akár halálos betegségek vagy végzetes autóbalesetek előidézői is lehetnek, a szkeptikusok viszont csak legyintenek a már ókori forrásokban is feljegyzett megfigyelésekre.
A vízérsugárzás a földalatti rétegekben található vízzáró rétegek között kialakuló átszivárgó vízmosások következtében alakul ki. Polarizálja a föld belsejében lévő energiákat és térhálós sugárzásokat. Az emberi szervezet 60-70%-a víz.
A vízerek frekvenciái nagyon hasonlítanak az ember szerveinek frekvenciáihoz. A vízérsugárzás információtartalma megzavarja az emberi test harmónikus működését. Ha ezek a negatív információk eljutnak a sejtjeinkhez, akkor megfelelő védelem nélkül betegségek kialakulását okozhatják. Még komolyabb a helyzet, ha több vízér találkozik és együttesen fejtik ki hatásukat.
Az alábbiakban Dr. Egely György kutató, feltaláló és szerző tapasztalatait osztjuk meg:
A ’60-as években mesélte édesapám a következő történetet. Egyik éjszaka autóval jöttek haza Miskolcról a 37-es úton. Egy árokba csúszott, terebélyes fának csapódott, összetört gépkocsit vettek észre az út mentén.
Kiszálltak és látták, hogy két utasa még nyöszörög, él. Nem mertek hozzájuk nyúlni, mert az egész fülkét elborította a vér. Tinédzser koromban mutatta meg ezt a helyet édesapám: utána még évtizedekig jártam Szerencs és Miskolc között ezen az úton.
Vannak gyönyörű, régi fákkal szegélyezett szakaszai, ilyen helyen történt az a bizonyos baleset is. A ’70-es években, amikor szaporodni kezdtek a gépkocsik, a régi tragédia helyén egy körülbelül 100 m-es zónában újabb és újabb keresztek és koszorúk jelentek meg. Ez volt a halálszakasz.
Érthetetlennek tűnt, hogy ezen az egyenes, jól belátható, kanyar nélküli útszakaszon miért halnak meg olyan sokan. Néha kettős baleset is előfordult ugyanott.
Az újságokban csak úgy írnak ezekről, hogy „a gépkocsi ismeretlen okból áttért az út másik oldalára és ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő járművel”.
Nemcsak ezen az úton, hanem másutt az országban és a világban is vannak hasonló halálszakaszok. Az sejthetö, hogy ennek oka
az út alatt áthúzódó vízerek.
Évszázadok, talán évezredek óta ismeretes, hogy
a föld alatt megbúvó vízereket megérzi az ember.
Ehhez elég két „L” alakú pálcát a kezünkbe venni, magunk elé tartani és szép lassan sétálgatni. Ahol egy föld alatti búvópatak csörgedezik, ott a két pálca összehajlik vagy szétnyílik.
Ez a jelenség nem más, mint öntudatlan izomreakció. Nem valami misztikus erő mozgatja a pálcákat, hanem izmaink húzódnak össze vagy ernyednek el ezen szakasz felett.
Lazának kell ilyenkor lenni, természetesen viselkedni, hogy érzékelhessük a vízeret. Ez az érzékenység nem általános, csak minden harmadik, negyedik embernél mutatkozik a reakció. Ez az, amit nem éppen találó módon „földsugárzásnak” neveznek. (Azért rossz ez az elnevezés, mert a hatás valószínűleg nem sugárzás.)
Ha valaki már hosszabb ideje ül a volánnál, lazán, nyugodtan vezet, de érzékeny erre a jelenségre, bekövetkezhet a baj. Amint áthalad a vízér fölött, mindkét keze rövid időre önkéntelenül megrándul. Ez elég lehet ahhoz, hogy elrántsa a kormányt, így netán az árokba, vagy útszéli fának vezessen, esetleg a szembejövő jármű felé rántsa a volánt.
Nemcsak itt okoz gondot ez a jelenség. Statisztikailag kimutatható, hogy vannak olyan kórházi ágyak, ahol több beteg hal meg az átlagosnál. Én is láttam ilyet. hátizsákos közel-keleti utamon 1972-ben Damaszkuszban paratífuszt és fertőző májgyulladást kaptam.
Miután hazajöttem, néhány hét múlva besárgultam, karanténba kerültem. Az egyetemi kollégium orvosa nem ismerte föl, hogy sárgaságom van, mert szerencsétlenségemre a kollégiumi betegszoba függönyei mind sárgák voltak, és abban a szobában minden sárgának látszott.
Nagyon elesett állapotban kerültem kórházba, a legsúlyosabb betegek közé fektettek a karanténba. Máig is emlékszem, amikor bevittek a betegszobába, a főnővér azt mondta a beosztott növérnek:
„Ne a sarokba, ő még fiatal!”.
Az ablak mellé, a sarokba azok a betegek kerültek, akiken már nem nagyon lehetett segíteni.
Persze mindnyájan elég rossz börben voltunk. A sarokban viszont egymás után üresedett meg az ágy, ott gyakrabban haltak meg az emberek. Azóta is csak így, városi legendaként hallottam hasonló történeteket.
Ha előadásaim után néha kórházi növérekkel beszélgettem, elmondták, hogy tényleg vannak olyan ágyak, amelyekben hoszabb ideig tart a gyógyulás, vagy ahol gyakrabban halnak meg a betegek.
Talán megint csak azt a bizonyos föld alatti vízeret lehet a dolgok mögött sejteni. Természetesen otthon vagy a munkahelyen is vannak olyan zónák, ahol az ember rosszabbul érzi magát, mint akár 1-2 méterrel odébb.
Tudtam olyan lakásokról, ahol egymás után haltak meg a lakók. Néha újsághírekbe is bekerülnek olyan utcák, ahol sorozatosan betegednek meg rákban az emberek, méghozzá egy vonal mentén. Megint „földsugárzást” lehet sejteni a dolgok mögött. Ennél a pontnál már tetten érhető a tudomány mint intézmény tehetetlensége. Nem szeretik ezt a jelenséget.
Az, hogy ki mit szeret. ízlés dolga. A paradicsomos káposztának még a puszta gondolatára is rosszullét fog el, de eszembe se jutna, hogy betiltassam, ha netán én lennék a király.
Az viszont, hogy egy jelenség megbetegít, netán megöl embereket, fontos lehet. A tudománynak mint intézménynek egyik dolga az lenne, hogy alaposan, tisztességesen utánajárjon az ilyen feltevésnek. A tudomány mint módszer erre tökéletesen alkalmas.
Akár néhány diplomázó orvostanhallgató, matematikus, mérnök vagy fizikus is utána tudna nézni statisztikai módszerek felhasználásával és egyszerű mérőkészülékek segítségével.
Felhasznált irodalom: Dr. Egely György: Vízautók… Antigravitáció… című könyve