Ősi legendáink szerint, midőn eleink István király akaratának engedelmeskedve felvették a keresztséget és megtagadták ősi hitüket, a táltosok megátkozták a magyarságot.
Legyen sorsuk széthúzás és belviszály, soha, semmiben ne egyezzenek, belső féreg rágja a nemzetet, lassú pusztulás végezzen vele…
A kereszténység terjesztői persze ostobaságnak minősítették az átkot, mára mégis közhellyé vált a magyarok széthúzása. Ha nálunk bárki bármilyen sikert ér el, honfitársai rögtön rátámadnak, gyalázzák és gáncsot vetnek neki. Nos, mi ez, ha nem az ősi átok beteljesedése?
Napjaink közéleti állapota aligha szorul bővebb bemutatásra, hiszen nyilvánvaló, hogy vezető magyar politikusok törekednek az ország, a nemzet kettészakítására. És még csak azt se mondhatjuk, hogy új jelenség ez a hazai politikai életben; elég belelapoznunk a történelemkönyvekbe, hogy hasonló helyzetek tucatjaival találkozzunk.
A körülöttünk élő népek előszeretettel dörgőlik az orrunk alá, hogy a magyarok ötszáz éve minden megvívott háborújukat elveszítették. Mi ehhez nyugodtan hozzátehetjük, hogy azért veszítettünk, mert az ország vezetői (sőt, egy-egy hadseregünk vezérkari tisztjei is) ahelyett, hogy a külső ellenséggel hadakoztak volna, tehetségük javát az egymás elleni áskálódásra fordították.
Ez vezetett közvetve a mohácsi vészhez, a Rákóczi-szabadságharc bukásához, az 1849-es kudarchoz, ahhoz, hogy vesztesen kerültünk ki az elsö és a második világháborúból, de még az 56-os forradalom is ezért bukott el.
Úgy tűnik tehát, hogy az átok nagyon is működik. Vagy csupán saját gyengeségünket magyarázzuk vele? Lehet-e hibáinkért valamiféle természetfeletti eröt okolni? És egyáltalán elképzelhető, hogy felelősen gondolkodó nemzetvezetők, amilyenek öseink máguskirályai voltak, holmi vallási nézeteltérés miatt végzetes átkot mondjanak saját véreikre?
A turáni (vagy turini) átok a magyarság egyik feltételezett őshazájáról, az ázsiai Aral-tó környéki Turáni-alföldröl kapta nevét. Az akkori idők magyar ősvallásáról alig tudunk valamit, mert kevés a hiteles forrás. Az bizonyos azonban, hogy szabad vallásgyakorlat működött a nép körében, azaz mindenki abban hitt, amiben akart.
A magyarok hittérítők, kereskedők és utazók révén ismerték már a keleti- és nyugati kereszténységet, az iszlámot, a zsidó hitet és más, kisebb ázsiai vallásokat is. Sűrűn megfordultak köztük idegen népek képviselői, akiket nem korlátoztak hitbéli életükben, sőt ha valaki akart, csatlakozhatott is hozzájuk.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a magyaroknak ne lett volna saját hite. Éppen ezért kevéssé valószínű, hogy holmi hitbéli vita miatt a táltosok megátkozták volna saját népüket. A turáni átok kiváltó oka nem az új vallás, az új hit volt, hanem az, hogy ennek az újnak mondott (és feltűnően könnyen elfogadott) vallásnak idegen papjai voltak, s a nép engedte, hogy idegen urak üljenek a magyarság nyakára.
Mágusaink úgy tartották, hogy az ősmagyar vallás minden más hit alapja és őse volt, belőle alakultak ki a nagy egyházak, amelyek azonban letértek Isten útjáról. Az pedig, hogy a magyarok egy ilyen egyháznak hódoltak be, azt jelentette, hogy Isten népét többé már nem Isten irányította a máguskirályokon keresztül, hanem más emberek.
Még tovább sarkítva a dolgot: már nem Isten uralta az embereket, hanem azok akarták uralmuk alá vonni a Teremtőt. Ez pedig már olyan vétség, amely kiválthatta a súlyos turáni átkot. Ha egy nép elhagyja Istenét, az Isten is elhagyja népét, s a népnek puszitulnia kell…
Manapság pogánynak mondják az ősmagyarokat, s ezt a pogányságot úgy képzelik el, mint a kereszténység ellentétét, holott nyelvészeti bizonyítékok igazolják, hogy pogány kori szókincsünkkel nevezzük meg a kereszténység világát, hogy a magyar nyelv honfoglalás előtti szavaival az egész Bibliát le lehet fordítani. Ez pedig azt mutatja, hogy korábbi hitünk nem állhattott messze a kereszténységtől.
A lélek, isten, hagymáz (ördög), bölcs, boszorkány, stb. mind-mind ősmagyar szavak. A vízzel való meghintés régebben is tisztított, ahogyan a kereszteléskor is a víz tisztító jelképként szerepel. A Mennyei Úr régen is minden; létező dolog teremtője volt, és az engesztelő áldozat is létezett.
Számos középkori templomban örökítették meg Szent László király harcát a kunokkal, és az elrabolt magyar leány kiszabadítását. Csakhogy kimutatták: ez a keresztény legenda valójában egy ősi, keleti eredetű mítosz a világosság és a sötétség küzdelméről. Ennek hősét, a fény bajnokát azonosították az emberek Szent Lászlóval a kereszténység felvétele után.
E küzdelem motívuma egészen Perzsiáig és Sumerig vezethető vissza. Erről szól Gilgames és Endiku harca a démoni Humbabával és az égi bikával. Ennek a kozmikus párviadalnak a párhuzama a táltosok viaskodása a felhőkön szálló fekete bikával, és ezt ábrázolják azok a sumer pecséthengerek, melyeken állat- és emberfejű bikák harcolnak egymással…
Íme az egyenes vonal az ősvallástól a kereszténységig. Ez volt az ősvallás, melyből minden más hit kialakult, elferdítve az eredeti igét. Ezért nem harcoltak elég keményen a magyarok az eröszakos térítések ellen. A táltosok megérttették az emberekkel, hogy mindegy, melyik vallás jelét vetik magukra; ha Isten nevét mondják, a világmindenség erejével töltekeznek újra.
Tulajdonképpen a kereszt jele sem Jézus halálára utal, mert ez is egy ősi szimbólum. Aki a világmindenséget akarja ábrázolni, az két vonalat mutat: egyet északról délnek, egyet pedig keletről nyugatnak. Esetleg felmutat az égre, majd le a földre, aztán körbe a látóhatáron. Ez is kereszt; talán a legősibb jelképek egyike, amelyet a keresztény egyház felhasznált és félremagyarázott.
Mindezzel Rómában a mindenkori pápa is tisztában volt. Egy hamis hit nevében szerveztek világbirodalmat, de nem számoltak a magyarokkal, az igaz hit őrzőivel, akik mindent jobban tudtak, mindent jobban csináltak, akik leleplezhették őket. Ezért kellett idegeneket a nyakukra ültetni, amit viszont csak a vallás nevében tehettek meg.
Ráadásul szükségük volt egy belső emberre, egy olyan főúrra, aki a hatalomért sok mindenre képes. Ez volt Géza fejedelem s fia, István király. Géza Taksony fejedelem fia volt, és puccs nélkül aligha válhatott volna belőle is fejedelem, mivel az ősi rend szerint nem örökölte volna a hatalmat, hanem Taksonynak rangsorban utána következő legidősebb férfirokona. (Később ugyanígy nem Istvánnak, hanem Koppánynak kellett volna követnie őt a fejedelmek sorában.)
Hogy megerősítse magát posztján, Géza szövetségeseket keresett, ám a magyarok közt nem találván eleget, idegenek felé fordult, és ez kapóra jött az egyháznak. Róma hűbéresén, I. Ottón keresztül segítséget ígért Gézának, ha a fejedelem elpusztítja a régi rendet és a régi vallást, amely a kereszténység vesztét okozhatta volna.
Az érdekek itt találkoztak. Géza fiát, Vajkot (Istvánt) német papok nevelték, és feleséget is a bajor uralkodóházból választott neki. Megszilárdította a fejedelmi poszt már-már csupán névleges hatalmát, és a feudalizmus béklyóit rakta a népre.
Az idegen papok partnert láttak benne a kereszténység és a német hatás terjesztésében, ezért segítették céljai elérésében, miközben fiát teljesen a befolyásuk alá vonták. Ma úgy mondanánk, hogy a gyermek Istvánt sikeres agymosásnak vetették alá.
István pedig elszakította a magyarságot keleti gyökereitől, az eredendő ősvallást és az ősi tudást semmisítette meg, amely pedig még a keresztény térítők egy részét is megragadta és felismerésre késztette. Olyannyira, hogy némely templomban magyar írást használtak, magyarul miséztek, és ősi magyar szövegeket gyűjtöttek össze.
Róma azonban ettől félt leginkább, hiszen úgy tűnhetett, hogy nem a keresztények térítik a magyarokat, hanem az ősi tudás győzi meg a térítőket. Ez nem maradhatott ennyiben, ezért István király Kr. 1000-ben a következő rendeletet adta ki:
„… a magyarok, székelyek, kunok valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak… Továbbá a templomokban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinra cseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-től 10 dénárig jutalmat kapjanak A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlélkezés, visszavágyódás megszüntetődjék.”
Ez a rendelet lehetett a kezdete ezeréves balsorsunknak. Nemcsak vallásukat hagyták veszni a magyarok, de hagyományaikat; értékrendjüket és történelmüket is. Ezek nélkül pedig nem lehet igazi jövője egy nemzetnek még akkor sem, ha a turáni átok nem működne.
forrás: Bolyki Tamás – Őstörténetünk titkai
