A tongai napkapu

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Tongatapu (Tonga) legkeletibb részén áll egy úgynevezett trilithon, három hatalmas kőtömbből összeállított kapu.

Függőleges oszlopai nagyjából hat méter magasak, a tartóoszlopok vágataiba tökéletesen illeszkedő felső kőgerenda hossza ugyancsak hat méter körül van, és az egész kőkolosszus megközelítőleg száz tonna súlyú.

A kapu neve „Haamongaa Maui” vagyis „Maui (isten) terhe”.

Egy monda szerint Maui isten a tengeren átgázolva egy másik szigetről hozta a két hatalmas követ Tongatapura. Való igaz, a mészkőfajta, a melyből a trilithon készült, nem található meg a szigeten.

Azok szerint, akik egy állítólagos elsüllyedt szigetbirodalom nyomai után kutatnak, erre a legkézenfekvőbb magyarázat az, hogy a trilithon köveinek lelőhelyét elnyelte a tenger.

A tongai kőkaput sokan az angliai Stonehenge déltengeri rokonának tartják, Thor Heyerdahl pedig a tiahuanacói napkapuval állította párhuzamba.

Szerinte ez a két kőív meglehetősen hasonlít egymásra, azzal a különbséggel, hogy a domborművekkel díszített tiahuanacói napkapu egyetlen kőből készült, csendes-óceáni megfelelője pedig háromból.

Később beigazolódott ezeknek az összehasonlításoknak a jogossága, ugyanis IV. Tupou, a Tonga-szigetek királya bebizonyította, hogy a trilithon hatalmas csillagászati segédeszköz, pontosabban „napkapu”, amely Stonehenge köveihez hasonlóan egykor a napfordulók pontos megfigyelését tette lehetővé.

Ezenkívül persze még más, kultikus szerepe is lehetett, hasonlóan angliai és tiahuanacói rokonaihoz.

A tongatapui napkapun az év két fordulópontját a felső kőgerendába vésett, ma már alig kivehető V alakú jel két szára közül hol az egyik, hol a másik szár csúcsára hulló első napsugarak jelzik, amint ezt a király és barátai 1967. június 21-én és december 21-én hajnalban, több száz vagy több ezer év óta először újból megfigyelhették, miután eltávolították a trilithon elől a napfény útját elzáró fákat és bokrokat.

Legújabb cikkek
Tikoloshe

Tikoloshe: A dél-afrikai mitológia gonosz démona

A Tikoloshe a dél-afrikai hagyományokban szereplő gonosz démon, melyről úgy tartják, hogy többféle alakot is képes felvenni, így például törpeként ... Tovább
kézfogás üzenete

Sok mindent elárul egy emberről, hogy milyen a kézfogása

Egy, a Social influence című folyóiratban megjelent tanulmány azt próbálta kideríteni, hogy a kézfogás segíthet-e az embereknek jobban megítélni másokat. ... Tovább
Turáni átok

A turáni átok és a magyar nemzet széthúzása

Ősi legendáink szerint, midőn eleink István király akaratának engedelmeskedve felvették a keresztséget és megtagadták ősi hitüket, a táltosok megátkozták a ... Tovább
chilei szenátor ufo-esete

Egy chilei szenátor azt állítja, hogy 2012-ben elrabolták az idegenek

Karim Bianchi chilei szenátor úgy véli, 2012-ben földönkívüliek rabolták el. Az eset részleteiről nemrégiben beszélt az újságíróknak. Azon a bizonyos ... Tovább

A világon először kommunikáltak álmaikon keresztül egy forradalmi kísérlet résztvevői

Egy neurotechnológiai cég azt állítja, hogy a világon először sikerült elérnie az álomalapú kommunikációt két alvó személy között. A mérföldkőnek ... Tovább
dinoszaurusz

Lehetséges a dinoszauruszok újraélesztése?

A tudomány már bizonyította, hogy képes összetett anyagcserével rendelkező élőlények klónozására. Ha a dinoszauruszok maradványaiból elő lehetne állítani egy DNS-mintát, ... Tovább
Eagle River-i UFO eset

Palacsintával jutalmazták a földönkívüliek a segítőkész férfit

A történet abszurditása ellenére, az ügyben hivatalos vizsgálat is folyt akkoriban, a nyomozásba pedig még a Kék Köny terv (Blue ... Tovább
Pókember hálóvető technológia

Pókember ihlette hálóvető technológiát fejlesztettek ki a kutatók

A képregényhős Pókemberéhez hasonló szupererős fonalat készítettek a kutatók. A prototípusokkal ugyan még nem fogunk épületek között hintázni, de a ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend