Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

A Szerelem Alkímiája

img

Vörös Oroszlán. Az ezoterikus tanokba beavatottak mind tudják, hogy így nevezik az Örök Élet italát. A vörös szín a hevület, a belső lángolás színe, az oroszlán a fékezhetetlen vadállatias erő.

A szerelem pedig, maga a Vörös Oroszlán, amely átformál, átszellemít, olyan transzmutáció, szellemi átváltozás, mely átalakulás végén bábállapotunkból szárnya bontott pillangóként egy sokkalta szebb és légiesebb állapotba jutunk.

Kémia vagy alímia?

Mikor valaki „szerelmes” lesz, bizonyítható és mérhető módon megváltozik vegykonyhája. Testében boldogsághormonok szabadulnak fel: ópiumszármazékok, mint az amfetamin, feniletilamin, valamint endorfinok, oxitocin, inzulin és adrenalin.

A szigorúan materialista felfogást valló tudós elmék, Petri csészéik fölé görnyedve, ráncolt homlokkal mondhatnák, hogy mindezek megfelelő keveréke maga a „szerelem”, ami receptre felírható. Sokan hisznek is ebben. Hogy a megfelelő vágygerjesztő szer, az úgynevezett afrozodiákum kikeverésével, bárkit szerelemessé lehet tenni.

Elég a megfelelő szerelmi bájital, és kész a formula. A célszemély megeszi, megissza, hozzáér és máris „elvarázsolódik”, szerelembe esik. Így ejti rabul szerelmével a vándorló Odüsszeuszt Kalipszó nimfa, vagy Arthur királyt a bűbájos  Morgána.

A megfelelő vegyületek találkoztatásával kiváltható egy nemi vágyakozás, amelyhez talán tényleg nem is kell több mint kémia, néhány hormon. Sokan teljesen hamis módon ezt is szerelemnek nevezik, miközben mindez nem több, mint testnedvek kipárolgásának olcsó tűzijátéka. Egyszerű kipárolgás a valódi vörös tűzhöz képest.

Háromszor is szerelem

Minden valamire méltó szellemi hagyomány megkülönbözteti az emberek közötti vonzalom fajtáit, és mélységük és minőségük szerint rangsorolja őket. Az ókori görög filozófiában például az érosz, fília, és agapé szavak a „szerelem” fokozatait és egyben a lélek erényeinek nemesedését takarták.

Az érosz a test szerelme: egyszerű vonzalom, ami a testiség szintjén, a puszta formára irányul. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ebben a felfogásban az erotika, a szép testalkatok közötti párosítás, nemesítés hajtóereje.

Egy szép női test egy szép férfi testtel való kiegészülésében leli örömét. Az ilyen testi öröm, ha mélyebb tartalmat nem kap, egyszerű kielégülés, ami addig tart, amíg a kémiai markerek derűs illatfelhője el nem vonul. Ez általában 2-3 évig tart, ezután a biokémiai szikrának nyoma sem marad.

Ezért áll tovább mindenki egy pusztán felszínes, testi kapcsolatból. Mert érzi, hogy a valódi szerelem ennél csak mélyebb kapcsolat lehet, ahol a lelkek egymásra hangolódva, egy belső harmóniát is megteremtenek.

Éppen ezért a görög filozófiában a fília, már a lelkek szerelme. Amikor a testi forma és alak mögött, két ember a másikban magát a személyt szereti. A karakterét, a humorát, a személyiségét. Amikor két ember a lélek szintjén szereti egymást, egyáltalán nem kell, hogy külsőleg „szépek”, testalkatilag vonzóak legyenek. Ezen a szinten a szerelmesek átlátnak a megjelenés, és a testiség múlandó bábjátékán, és szemük előtt a másik ember jelleme lebeg. Egymásba, és nem egymás testébe szerelmesek.

A szerelem ezen formájában a szerelmünk lehet csúnya, idomtalan, idős vagy beteg, a lelkek közötti harmonikus együttrezgés az ami számít. Értjük egymás szavát, mielőtt a másik kimondaná. Pontosan tudjuk és érezzük amit gondol, anélkül, hogy szavakba öntené, mert mi magunk lelki szinten együtt rezdülünk a szerelmünkkel, éppen úgy ahogy ő.

Az ilyen szerelmesek számára, mindig a másik a legfontosabb, és éppen ezért az ilyen szerelmes az igazi értelemben vett szerető. Akinek nem az a fontos, hogy őt szeressék, hanem hogy ő szerethesse a másikat: a szerelmét. Ha az ilyen szerelem kölcsönös, egy életen át elkíséri a szerelmeseket, akik egymásba feledkezve, még öreg korukban is boldogan fogják némán egymás kezét.

Ők azok, akik életük végeztével egymást keresik és találják meg újra és újra, újjászülető megtestesüléseik végtelen láncolatában. Sokan gondolhatják, hogy az itt leírt fília, az örök szerelem valódi formája. Amikor két lélek egymást egy életen át képes odaadóan, hűséggel és harmonikusan szeretni. A valódi vörös oroszlán mégsem ez. Legalább is én így gondolom.

Ahogy maga az életelixír, a szerelem legmagasabb formája sem való mindenkinek. Ha egy beteg test, egy ifjú lélek, vagy éretlen szellem próbálná magához venni az örök élet italát, az elixír bizonyára és rövid időn belül a halálát okozná. Mert olyan mértékű erőteljes átváltozással jár, amelyet képtelen lenne felkészületlen életével befogadni. Hasonlóan van ez a szerelem valódi formájával is.

A valódi szerelem

Az agapé a szerelem alkímiája, ami a sárarany lelkű halandó emberben, felszabadítja a halhatatlan, öröklétű szerelmet. Ez az, amit „feltétel nélküli elfogadásnak, nagybetűs SZERETET-nek hívnak”. Aki így szerelmes, nem a másik testéhez, vagy személyiségéhez vonzódik.

Egyáltalán nem vonzódik, nem kötődik, nem ragaszkodik a másikhoz. Szerelmes. Nem vár és nem követel a szerelmétől semmit, nem szab feltételeket, egyszerű és egyetemes bölcsességgel megnyílik a másiknak. Kész befogadni őt, minden erényével, erénytelenségével, erősségével és gyengeségével együtt.

Nem azért szereti a másikat, mert az ilyen vagy olyan, mert valamit tesz vagy nem tesz, hanem mert együtt van a másikkal. Az agapé, együtt-lét. És az együttlét olyan formája, amely messze meghaladja a megértés és megmagyarázás suta kényszerét. Miért pont ő a szerelmem? Bármilyen válasz ostobán hangzana a szerelem ilyen mértékével mérve. Mert jó testalkatú, mert szép, mert intelligens, mert okos, mert jó a szakmája, mert kedves, stb.?

A valódi szerelem nem racionális, nem okok és okozatok eredménye. Nincs benne számszerűség és mérték. Aki bizonygatja, hogy mennyire szereti a másikat, bizonyosan nem szerelmes, mert a szerelemben nincs arány és mérték. Önmagában teljes és egész, aminél sem több, sem kevesebb sem létezik.

Még kifejezni és megmutatni is lehetetlen, hacsak a másik, szintén nem szerelmes. Mert akkor a szerelmesek tudják, hogy nincs szó, nincs tett, és nincs dolog amivel elmondható lenne az a boldogság, amit a szerelmessel töltött együttlét jelent. Minden pillanat, ami maga a teljesség. Az ilyen szerelmesek nem kell, hogy egymásnak percenként elmondják mennyire szeretik egymást, nem kell hogy kedves kis ajándékokkal halmozzák el egymást.

Egyszerűen csak jelen vannak a másik számára, és ez önmagában elég. Jelenlétük intenzív, figyelmes, érdeklődő, és feltétel nélküli. Nincs benne semmi különös, sem adni sem kapni nem akar semmit, mégis a lehető legtöbbet adja és kapja ezáltal. Persze ez kívülről nagyon kevésnek és érthetetlennek tűnik.

A szerelem univerzális formája

A szerelem ilyen formája univerzális is lehet. Tárgya és alanya lehet egyetlen személy, egy család, egy kisebb-nagyobb közösség, egy nemzet, egy létforma, maga az emberiség, az összes élőlény, végső soron maga a látható és láthatatlan világegyetem.

karmikus szerelem

A feltétel nélküli szerelem ugyanis átváltoztat, transzmutál. Megmutatja, hogy a vonzalom, és ezáltal a boldogság, teljesség, nem kötött semmilyen feltételhez. A szemlélőben, a szeretőben lakozik, akik a szeretet teljes elfogadás és feltétel nélküli jelenlét által jut a másikkal való együttlét legmagasabb fokára. Az együttlét ilyen fokát hívják az ind filozófiában szanszkrit nyelven szatszang-nak, a teljes Léttel való összhangban levésnek, amihez egyetlen út vezet: minden feltétel elengedése, feladása, ami közénk és a jelen pillanat teljes elfogadása közé áll.

Aki ezt az elengedést megteszi, a szerelem legegyetemesebb formáját, az isteni szeretetet nyeri el, amely feltétel nélkül szeret mindent és mindenkit, mint a nap sugara, mely kivétel nélkül ragyog be mindent, mindenkit, mindenhol.

szerző: Tarr Bence László –  tarrdaniel.com

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar