Tudomány és technika

A mesterséges intelligencia veszélyeire figyelmeztet a Google egyik alapítója

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Sergey Brin, a Google társalapítója szokásos éves levelében a mesterséges intelligenciára helyezte a hangsúlyt.

Az elmúlt éveben jó néhány olyan hangot lehetett már hallani, akik a mesterséges intelligencia – és annak fejlesztése – kapcsán óvatosságra intettek. Ilyen volt például Stephen Hawking, de erős aggályainak adott hangot Elon Musk is. Most egy újabb szaktekintély figyelmeztetett a mesterséges intelligencia veszélyeire.

A napokban a Google társalapítója, Sergey Brin szerint a mesterséges intelligencia jelenlegi fejlesztése egyfajta technológiai reneszánszot hoz el. Az újdonságnak aminek azonban nemcsak pozitív oldala, veszélyei is lehetnek. A mesterséges intelligencia új kérdéseket és újfajta felelősséget is jelent.

Brin megjegyzi, a Google 1998-as megalapításakor a neurális hálózatok és a mesterséges intelligencia csupán „lábjegyzet” volt a számítástechnikában, az elmúlt egy évtized gépi tanulása azonban megváltoztatta mindezt. Mára ezeknek az algoritmusoknak a zöme irányítja a Google legtöbb szolgáltatását: ott fut a Google Fotók vagy a Google Fordító hátterében, irányítja a Waymo önvezető autóit, betegségeket diagnosztizál, új bolygókat fedez fel.

A szakember szerint ugyanakkor több kérdés is felmerül a mesterséges intelligenciával kapcsolatban: van, aki a sci-fikben látott kimeneteltől fél, mások az önvezető autók elterjedését várják tőle. Brin szerint az Alphabet minden ilyen problémát figyelembe vesz, beleértve az algoritmusok munkaerőpiacra és az álhírek terjedésére gyakorolt hatását is.

Érdekes ugyanakkor, hogy Brin nem tett említést az egyik „legnyilvánvalóbb” területről, a mesterséges intelligencia katonai felhasználásról. Ez azért is érdekes, mert az Alphabet nemrég a Pentagonnak segített olyan gépi tanulási eszközökkel, amelyek a drónfelvételek elemzését végzik el. Bár a cég határozottan kijelentette, a fejlesztést kizárólag „nem támadó jellegű” feladatra használják fel, a Google alkalmazottai mégis azt követelték, a cég szálljon ki a katonai projektből.

Brin szerint a jövőre nézve ő maga optimista, mégis egy olyan úton jár a világ, amelyen óvatosan, felelősséggel és alázattal kell végigmennünk. A The Verge szerint mindez azt jelenti: a mostani helyzetből már nincs visszaút.

forrás: hvg.hu/The Verge

Legújabb cikkek

Súlyos titkokat árult el a holdra szállásról fiának az egykori Pentagon-dolgozó

Sokak figyelmét felkeltette az a bejegyzés, melyet a napokban posztolt egy Reddit-felhasználó. – írja a Daily Star nevű brit lap. ... Tovább

Szeptember végén jár le az amerikai kormány és egy földönkívüli faj közötti 70 éves fegyverszünet – állítja egy UFO-informátor

Az emberiség történelmének egyik legdrámaibb eseménye veszi kezdetét az elkövetkező hónapokban – állítja, Charles McNeal UFO-informátor. A férfi elmondása szerint ... Tovább

Óriás a salvadori dzsungelben?

Óriások. Legtöbbünknek csupán mondabeli szereplők vagy mesefigurák jutnak eszünkbe róluk, ám újból és újból felbukkannak olyan történetek, melyek azt állítják, ... Tovább

Szerencsét hozott az elátkozottnak hitt baba egy ausztrál férfinak

Tulajdonosa semmi pénzért nem válna meg tőle. Kerry Walton igencsak meglepődött, amikor 1972-ben egy ijesztő babára bukkant egy 200 éves ... Tovább

Pár év, és ilyen robotok végezhetik az otthoni házimunkát

Az 1X robotikai cég bemutatta legújabb humanoid robotját, amely úgy néz ki, mozog és viselkedik, mint egy valódi ember. Lenyűgöző ... Tovább

A vienne-i zsinat és a templomos rend kincsei

A vienne-i zsinat 1311. október 16-án ült össze, hogy meghallgassa a templomosrend elleni vádakat, és megreformálja az egyházat. A pápai ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend