Akár tudatában vagyunk, akár nem, mindnyájan „létreálmodjuk” a világot. Amiben részt veszünk, az nem az alvás tevékenysége, amelyet oly jól ismerünk, hanem inkább egy nyitott szemmel való álmodás.
szerző: Dr. Alberto Villoldo
Amikor nem vagyunk tudatában, hogy magával az univerzummal osztozunk az erőn, amellyel a valóság megalkotható, ez az erő kicsúszik a kezünk közül, és az álmunk rémálommá válik.
Azt kezdjük érezni, hogy egy ismeretlen és ijesztő teremtett világ része vagyunk, amelyet képtelenek vagyunk befolyásolni, és ahol az események irányítanak és csapdába ejtenek bennünket. Az egyetlen módja, hogy véget vessünk ennek az ijesztő valóságnak, ha ráébredünk a tényre, hogy ez is csak egy álom – valamint arra, hogy képesek vagyunk egy jobb történetet írni, amelyet aztán az univerzum az együttműködésünkkel megjelenít.
A kozmosz természete olyan, hogy bármilyen elképzelésed van magadról és a világról, az valósággá válik. Mihelyst ráébredsz az erőre, amivel rendelkezel, elkezded nyújtani bátorságod izmait. Ekkor már álmodhatsz bátran: engedd el a korlátozó hiedelmeidet és told félre a félelmeidet. Elkezdhetsz előállni egy igazán eredeti álommal, amely lelkedből csírázik ki és gyümölcsöt terem az életedben. A bátor álmodás hozzásegít, hogy a forrásból, az univerzum kvantumleveséből alkoss, ahol minden szunnyadó és csírájában lévő állapotban létezik.
A fizikusok szerint a kvantumvilágban semmi sem „valós”, amíg nem észleljük. A „kvantának” nevezett távoli energianyalábok (amelyek ugyanúgy tartalmaznak anyag-, mint fényrészecskéket) sem „itt” nincsenek, sem „ott”, azonban bizonyos értelemben mindenütt jelen vannak az űrben/időben, amíg te vagy én úgy nem döntünk, hogy tudomást veszünk róluk.
Amikor ez megtörténik, kikényszerítjük őket a végtelen lehetőségek hálójából és összevonjuk őket egy eseménnyel időben és űrben. Ezek az energiakvanták, miután kiválasztották a megnyilvánulás egy bizonyos formáját, szeretnek összekapcsolódni egymással. Mihelyst megnyilvánulnak, rögzül a valóság: a valóságunk attól kezdve„itt” van, ahelyett, hogy mindenütt lenne.
Azonban a kvantumesemények nem csupán a laboratóriumban mennek végbe. Megtörténnek az agyunkban, és mindenhol körülöttünk. Még akkor is, ha több millió kilométer vagy napok, esetleg hetek választják el őket egymástól, ezek az energiakvanták közvetlen kapcsolatban maradnak egymással; vagyis ha kölcsönhatásba kerülsz az egyikkel, hatással vagy az egész rendszerre, amelynek része ez az energia.
Amikor megközelíted az álomnak, vagyis a teremtés nagy mátrixának bármelyik részét, módosíthatod a valóságot és megváltoztathatod az egész álmot, amelynek hullámai visszahatnak a múltra és hatással lesznek a jövőre. A modern fizika leírja azt, amit az ősi amerikai bölcsességőrzők már régen tudtak.
Ezek a sámánok, akiket a „Föld őrzőinek” is neveznek, azt mondják, hogy már azzal is „létreálmodjuk” a világot, hogy a szemtanúi vagyunk. A tudósok szerint erre csak egy nagyon kicsi, szubatomos világban vagyunk képesek. A sámánok viszont azt mondják, a nagyobb tapasztalt világot is álmodjuk, méghozzá az érzékeinkkel.
Ahogyan az ausztrál őslakosok, a Föld őrzői is egy olyan környezetben élnek, ahol az álmodás nem szorult be az alvás fennhatósága alá, mint nekünk, többieknek. Tudatában vannak annak, hogy minden teremtés ebből a kreatív mátrixból származik és oda tér vissza. Az álomidő átjár minden anyagot és energiát, összeköt minden teremtményt, minden sziklát, minden csillagot, minden fénysugarat és minden kozmikus porszemcsét. Vagyis az álmodás képessége nem más, mint képesség a teremtésben való részvételre.
A valóság megálmodása azonban nem csupán képesség, hanem kötelesség, amit minden embernek méltósággal kell teljesítenie, hogy az unokáink egy olyan világot örököljenek, ahol békében és bőségben élhetnek.
Tulajdonképpen már így is túl mélyre merültünk univerzumunk „létreálmodásának” részleteiben. Közvetlenül a Nagy Bumm után a világegyetemben az anyag és antianyag 99,99 százaléka elkezdte megsemmisíteni egymást. A csillagok és galaxisok összessége, amit ma magunk körül látunk, csupán az, ami megmaradt belőlük, egy parányi része annak, ami egykor volt.
Ha az anyag és az űr aránya az univerzumban akár egy százalék egymilliárdod részé-vel változott volna, a fizika törvényei, amelyek lehetővé teszik az életet, már nem lettek volna működőképesek.
A Nagy Bummnak tökéletesen megtervezettnek és kiszámítottnak kellett lennie ahhoz, hogy tíz az ötvenediken csillagpor energiájából csupán egyetlen anyagrészecskét hozzon létre.
Ez egy tízes, amit – se több, se kevesebb – ötven nulla követ. Ennek a véletlenszerűsége csak akkor képzelhető el, ha óriási számú univerzum létezését feltételezzük a világegyetemben. Ami még döbbenetesebb, az az univerzum paramétereinek a Föld felszínén végbement finomhangolása, amely már több mint egymilliárd éve tökéletes hőmérséklet-egyensúlyt tart fenn a víz forrás- és fagypontja között.
Az élet megjelenését lehetővé tévő említett arányok létrejöttének a valószínűtlensége egy intelligens erő jelenlétét sejteti, amely nem egy teremtő vagy egy istenség ,hanem az univerzumnak egy olyan ereje, amelyet a Föld őrzői „álomidőnek” vagy „végtelennek” neveznek.
A Föld őrzőinek, akiket az Andok és az Amazonas vidékén tanulmányoztam, meggyőződése, hogy ez az erő számunkra csupán a magasabb tudatszintre lépéssel érhető el. Amikor eljutunk ide, ráébredünk, hogy olyanok vagyunk, mint egy vízcsepp egy hatalmas, isteni óceánban, amely ugyan elhatárolható tőlünk, mégis benne vagyunk.
Csak akkor vagyunk képesek hatékonyan álmodni, ha átéljük kapcsolatunkat a végtelennel. Tulajdonképpen elsősorban a végtelentől való elkülönülésünk miatt esünk bele a rémálom csapdájába. Ha számodra ez úgy hangzik, mint egy ördögi kör, akkor igazad van. Mi van először, a rémálom vagy az elkülönülés érzése a végtelentől?
A válasz az, hogy ezek egyszerre mennek végbe. Ahhoz, hogy véget vethessünk a rémálomnak – visszaszerezhessük a valóság megálmodásának és valami jobb megalkotásának a képességét –, többre van szükségünk, mint annak felismerésére, hogy hogyan működik ez a folyamat. Az álmodás képességének ösztönös, zsigeri megértésére van szükség, és ezt testünk minden egyes sejtjében éreznünk kell.
A valóság teremtésére vonatkozó képesség intellektuális megértése eleinte segíti ugyan, később azonban gátolja azt a fajta álmodást, amire igazából képes vagy. Ha nem lépsz túl ezen elmélet kizárólag intellektuális értelmezésén, a végén azon kapod magad, hogy lejjebb engedted a lécet és egy sokkal silányabb és szegényesebb világot hoztál létre magadnak, mint amire képes lennél.
Az álmodás képességének ösztönös,zsigeri megértésével rá fogsz jönni, hogy itt és most része lehetsz a végtelennek, és többé nem kell különállónak és kirekesztettnek érezned magad. A végtelen megízleléséhez bátorság kell.
A görög mitológia szerint az istenek megbüntettek minden halandót, aki felmerészkedett az Olümposz hegyére, hogy belekóstoljon az isteni erőbe. Ugyanakkor végül megjutalmazták azokat, ahogyan Héraklészt és Pszükhét is, akikben volt annyi bátorság,hogy belépjenek a birodalmukba.
Ugyanígy a zsidó-keresztény tanítás szerint mihelyst Ádám és Éva, megszegve Isten parancsát, gyümölcsöt evett a jó és rossz tudásának fájáról, aminek köszönhetően az emberek sokkal inkább hasonlatossá váltak Istenhez, az Úr elzavarta őket az Édenkertből: „Most azért, hogy ne nyújthassa ki kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyék és örökké éljen,” (1Móz 3:22). Azonban az emberiség eredendő bűne ellenére minden férfi és nő ígéretet kap a lehetőségre, hogy az idők végezetén a mennyországban lakhasson.
Mihelyst megtapasztalod az álmodást, az életedben minden a helyére kerül. Lehetséges, hogy az események nem úgy történnek, ahogyan te szeretnéd, azonban a dolgok nagyobb rendjében igenis minden páratlan harmóniában működik. Például munkába menet lekésed a vonatot azon a napon, amelyen terrortámadás éri a Világkereskedelmi Központot és te életben maradsz (ahogyan az az egyik diákommal megtörtént). Vagy a gyermeked azon a héten közli veled, hogy felvették az általa választott egyetemre, amikor te megkapod az áhított előléptetést.
Ha azonban úgy tűnik, hogy az univerzum összeesküdött ellened, akkor meg kell változtatnod az álmodat. A bátor álmodással felfedezed, hogy a problémáid többé nem temetnek maguk alá vagy határozzák meg az életedet. Míg a nehézségek, amelyekkel szembe kell nézned, nagyon is valóságosnak tűnnek, mindig ott a lehetőség, hogy hősiesen feltérképezd a hozzájuk fűződő kapcsolatodat ahelyett, hogy szenvedésbe és önsajnálatba merülnél.
Rá fogsz jönni, hogy többé már nem kell áldozatnak lenned, nem kell megpróbálnod egyedül helyrehozni a világot és bosszút forralni azok ellen, akik bántottak. Látni fogod, hogy az életed pontosan olyan, amilyennek lennie kell, és el fogsz tudni engedni mindent, amitől kelepcében érzed magad, boldogtalan vagy és amit eddig a pszichológusodnál kellett kibeszélned magadból. Elkezded gyakorolni a világ „létreálmodását” és ettől minden megváltozik.
A Föld őrzőinek meggyőződése, hogy a világ valóságos, de csak azért, mert „létreálmodtuk” azt. Az álmodás azonban bátorságot igényel – ha ez hiányzik belőlünk, akkor meg kell elégednünk azzal a világgal, amit a kultúránk vagy a génjeink alkottak, úgy érezzük, el kell fogadnunk a rémálmot. A bátor álmodáshoz a szívünket kell használnunk. Máskülönben az álmaink megragadnak a kigondolás, tervezés és a túl sok aggodalmaskodás szintjén. Ekkor az álmunk rémálommá vagy egyszerű látomássá változik, amely csapdába ejt vagy egyszerűen elpárolog, miközben azon tűnődünk: Mi történt?
Emlékszem az egyik régi utazásomra az Amazonas vidékén. Akkoriban fiatal antropológusként az esőerdők sámánjainak gyógymódjait tanulmányoztam és úgy döntöttem, hogy részt is veszek benne alanyként. Elmagyaráztama dzsungellakó varázslónak, hogy gyermekként elmenekültem a hazámból a kommunista forradalom miatt. Mindenhol vért láttam az utcákon és halálra rémített az éjszakánként hallható lövöldözés.
Azóta is visszatérő rémálmok kísértettek, amelyekben felfegyverzett emberek törtek be az otthonomba és elhurcolták a szeretteimet. Akkoriban a húszas éveim végén jártam, de képtelen voltam tartósabb kapcsolatot kialakítani, attól félve, hogy ugyanúgy, mint a rémálmomban, elveszítem azt, akit szeretek.
Az egyik gyógyító szertartás alatt a sámán elmagyarázta, hogy mint mindenki más, én is megkaphatom azt, amit akarok vagy megtudhatom az okát, hogy miért nem kaphatom meg. „Szenvedélyesen ragaszkodsz a történetedhez” – mondta az öregember. „Amíg nem mersz másik álmot álmodni, addig nem lesz más, csak rémálmod.”
Aznap este megtanultam, hogyan hívhatok életre egy teljesen más történetet magamnak. Egy történetet, amelyben indulatot érzek az elnyomás miatt, és a tapasztalataim megtanítottak, hogyan érezzek együtt azokkal, akik szenvednek. Az első lépés az új álmom megálmodásához egy új történet kitalálása volt, amelyben nem az áldozat szerepét játszom.
Ekkor döbbentem rá,hogy nem csupán az életemet álmodom meg, hanem az egész világegyetemet „létreálmodom”, ahogyan a világegyetem is tette velem. Annak ellenére, hogy agyunk nehezen fogadja el, tény, hogy hozzám hasonlóan te is választhatsz, azt az életet kapod meg, amire vágysz, vagy az okokat, hogy miért nem kaphatod meg.
Élvezheted a békét és boldogságot, vagy tűrheted, ahogy eltemetnek a gyermekkorod vagy a legutóbbi kapcsolatod során történt sajnálatos eseményekkel vagy balesetekkel teli csomagok.
Nyalogathatod a sebeidet vagy élvezheted a dicsőséget. Élheted az áldozat életét, akit elborítanak a múltja traumái, vagy élheted egy hős életét, mindkettőt egyszerre azonban nem. Ha azt akarod érezni, hogy képes vagy rá, akkor tudatos döntést kell hoznod egy szent álom megalkotására és gyakorolnod kell a bátorságot.
A bátor álmodás az érzékelés egy olyan állapotában történik, amit a Földőrzői a kolibri szintjének neveznek. A kolibri a hősies utazó őstípusa – és mint ilyen, néhányszor elkerülhetetlenül eltéveszti az utat. Azonban minden alkalommal, amikor visszatérsz a felismeréshez, hogy a valóságodat álmodod, egyre jobban fogod érteni az utadat és egyre elkötelezettebbé válsz iránta. Képes leszel higgadtan és némi humorral magadhoz ölelni az állandóan változó tájat, és még a méltóságot is megtapasztalod.
Forrás: Dr. Alberto Villoldo, Álmodj bátran! – Hogyan álmodják életre a világot a sámánok? című könyve (Bioenergetic kiadó)
