A bagdadi elem a bizonyíték rá, hogy már az ókorban is ismerték az elektromosságot

Bizonyos jelek arra utalnak, hogy az ókoriak jobban ismerték az elektromosságot, mint ahogy azt feltételeznénk. Van azonban kézzelfoghatóbb bizonyíték is. Ez nem más, mint az Irakban felfedezett 2000 éves elem. A felfedezés történetét a történelem rejtélyeivel foglalkozó könyvek többségében megtalálhatjuk.

1936. júniusában, a Bagdad mellett új vasutat építő munkások ókori sírra bukkantak. Értesítették az archeológusokat, akik feltárták a Kr.e. II. századra tehető sírt. Nagyon sok érdekes anyag került a felszínre az ásatások során, köztük faragott tégla és üveg is, így nem meglepő, hogy egy egyszerű agyagkancsónak nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget… legalább is első pillantásra.

Az egyszerű vázának tűnő kancsó könnyű sárga agyagból készült, és hiányzott a nyaka. Egy 9 cm hosszú és 26 mm átmérőjű rézcsövet találtak benne, amelynek egyik végét aszfaltdugó zárta le. A csőben egy rozsdás vaspálca húzódott. A kancsó alját 3 mm-es aszfaltréteg borította.

Hasonló leletek kerültek elő a szintén Bagdad mellett található Ctesiphonból is. számos amulettel és több különböző varázslatos tárggyal együtt. Nem meglepő, hogy a kancsókat „rituális eszközöknek” titulálták, majd elfelejtették.

A legutóbbi leletek azonban nem merültek a feledés homályába. Wilhelm König, az Iraki Múzeum laboratóriumának német igazgatója felismerte, hogy csak savat vagy lúgos folyadékot kell a kancsóhoz adni, hogy abból elem legyen.

Dr. Arne Eggebrecht szánta rá magát arra, hogy készítsen egy hasonló kancsót, amelyhez szőlőlét adott.

A kancsó mérhető, félvoltos áramot termelt 18 napon keresztül!

A felfedezésről szóló jelentések felkeltették Walter Winton, a Londoni Természettudományi Múzeum fizikusának érdeklődését (bár nem ő volt az első, akire nagy hatást gyakoroltak), és több mint 30 évvel a feltárás után Bagdadba utazott, hogy maga is megvizsgálja a leletet.

Amit talált, az ő szavaival élve „teljesen egyértelmű”. A kancsót valóban elemnek használták.

Később pedig úgy foglalt állást, hogy:

Tegyünk savat a rézcsőbe – bármilyen savat, az ecet is megteszi -, és abrakadabra, máris van egy egyszerű cellánk, amely feszültséget kelt és elektromos áramot fejleszt. Ha sorban összekapcsoljuk a cellákat, akkor galvánelemet kapunk, amely elegendő áramot ad ahhoz, hogy megszólaltassunk egy csengőt, meggyújtsunk egy égőt vagy egy kis elektromos motort működtessünk.

A bagdadi elem felfedezése talán közelebb visz minket egy még régebbi rejtély megoldásához. Az egyiptológusok által a XIX. században felszínre hozott számos lelet között egy olyan Hórusz-szobor is előkerült, amelynek belseje tömör aranynak tűnt.

Az alaposabb vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a szobor aranyozott ezüstből készült. Ebben az esetben az aranyozás minősége okozza a fejtörést.

Az aranyozás olyan ókori technika, amelyről tudjuk, hogyan végezték: az értékes fémlemezkéket egy fakalapáccsal egyszerűen rákalapálták az anyagra. A módszer – a kalapácsütéseknek köszönhetően – jól látható mélyedéseket okoz a lemezeken, amelyek sohasem tűnnek el teljesen, akármilyen ügyes legyen is a mester.

A Hórusz-szobrocskán azonban egyáltalán nincsenek gödröcskék. Továbbá, a bevonat sokkal vékonyabb annál, hogy azt kalapálással kialakíthatták volna.

Napjainkban talán el tudnák készíteni a Hórusz szobor tökéletes mását… de csak galvanizálással. Ez a módszer – amely Sir Humprey Davy 1807-es felfedezésén alapszik – abból áll, hogy a tárgyat a bevonóanyag részecskéit tartalmazó oldatba helyezik.

Egy úgynevezett katód tartja a bevonandó tárgyat. Ezután áramot vezetnek a katódba, hogy a negatív töltésű elektronok távozzanak belőle. A negatív ionok az oldatban átvándorolnak a pozitív töltésű ionokhoz, felszabadítva ezáltal az aranyatomokat. Az aranyatomok összegyűlnek a katódon és a bevonandó tárgyon, és hajszálvékony réteget alkotnak rajta.

Ez a kifinomult folyamat pontosan olyan tárgyakat eredményezhet, mint amilyen a Hórusz szobor; a folyamatnak azonban elengedhetetlen része az elektromos áram.

Az egyiptológusok úgy vélik, hogy az egyiptomiak, más ókori népekhez hasonlóan, nem ismerték az elektromosságot. Még a bagdadi elem és a görög archeológus, Chryssoula Kardara felfedezése ellenére is ragaszkodnak ehhez az álláspontjukhoz; Kadara szerint a minószi krétaiak már Kr.e. 1100. előtt fémpóznákat állítottak a hegycsúcsokra, hogy odavonzzák a felettük átvonuló viharfelhők villámait és ezáltal előidézzék a régóta várt esőzéseket.

Az egyiptológusok az Egyiptom által szolgáltatott bizonyítékokat is figyelmen kívül hagyták.

bizonyíték régészet

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend