A szellemhistóriák közül kimagaslik a tragikus sorsú 401-es járat története, melynek halott személyzetét a későbbi években többen is látni vélték különböző utasszállító gépeken.
1972. december 29-én 23:32-kor az Eastern Airlines 401-es számú New York-i járata épp leszállni készült a Miami nemzetközi repülőtéren, 163 utasával és 13 fős személyzetével.
Amikor azonban a négy hónapja szolgálatba állított Lockheed L-1011-es megkezdte az ereszkedést, váratlanul több berendezés is meghibásodott.
Donald Louis Repo (a továbbiakban „Don Repo”) repülőmérnök sietve lemászott a „pokollyuknak” is nevezett szerelőhelyiségbe, hogy megjavítsa a hibás futóművet.
Mivel a legénység minden figyelmét a probléma megoldása kötötte le, nem vették észre, hogy közben a robotpilóta is kikapcsolódott.
A gép a floridai Everglades mocsárvidéke felé vette az irányt, ahol 450 km/órás sebességgel a lápba csapódott. A tragédiában 101 ember vesztette életét, többen súlyosan megsérültek.
Bár a gép alaposan megroncsolódott, néhány alkatrésze mégis kiváló állapotban maradt, ezeket más L-1011-es utasszállítókba kezdték beépíteni.
És ekkor vette kezdetét a rejtélyes események sorozata!
1973-ban, alig néhány hónappal a tragédia után, az Eastern Airlines egyik alelnöke Miamiba tartott. VIP vendégként elsőként szálhatott fel a gépre és foglalhatott helyet.
Hamarosan egy kapitányi ruhába öltözött férfire lett figyelmes, akihez odament, hogy néhány szót váltson vele.
Ahogy beszélgettek, az alelnöknek lassan kezdett világossá válni, hogy valójában a tragikus sorsú 401-es járat egykori kapitányával, Bob Lofttal társalog. A felismerés pillanatában a jelenés szertefoszlott, a rémült tisztviselő pedig nyomban távozott a gépről.
Ebben az évben más L-1011-es utasszállítókon is történtek különös dolgok. Az egyik ilyen eset során a személyzet néhány tagja szintén azt állította, hogy Bob Loft kapitányt látta ülni az egyik pilóta helyén.
A diskurzus ezúttal sem tartott sokáig, ugyanis a szellemalak most is váratlanul köddé vált. A szemtanúkat annyira megrázta az eset, hogy aznap már nem voltak hajlandók a géppel repülni.
A természetfeletti jelenségekből az L-1011-eseken dolgozó mérnököknek is kijutott. Egy karbantartó személy például elmondta, hogy a 401-es járat hajdani másodtisztje, Don Repo jelent meg előtte. A kísértet közölte vele, hogy ne aggódjon a gép meghibásodása miatt, mert „ők” majd gondoskodnak arról, hogy soha többé ne ismétlődjön meg a 401-es tragédiája.
Don Repo szelleme egy Atlantából Miamiba tartó utasszállítón is megjelent. A gép nagyjából tizenkétezer méteres magasságban repülhetett, amikor a karbantartó helyiségből erőteljes kopogás hallatszott.
A fedélzeti mérnök elindult, hogy megnézze mi lehet a gond, amikor azonban kinyitotta az ajtót, döbenten látta, hogy Don Repo arca mered rá.
Több stewardess beszámolt a gép fedélzetén tapasztalt „jéghideg fuvallatról” vagy a semmiből előtűnő szellemalakokról. Ginny Duffy épp azon ügyködött a konyhában, hogy mielőbb felküldhesse a személyzetnek szánt ételeket, amikor egy felhőszerű képződmény jelent meg előtte.
Duffy pánikszerűen végigszaladt az étellel a konyhán, majd idegesen nyomogatta a lift gombját, de egy örökkévalóságnak tűnt működésre bírni azt.
„Újra megnyomta a lift gombját, hátranézve pedig látta, amint a felhő egyre nagyobb és nagyobb lesz. Elfordította a fejét, gondolván, ha nem vesz tudomást a jelenségről, talán eltűnik. De nem így történt. Mikor összeszedte a bátorságát és ismét visszanézett, a ködszerű alakzat fokozatosan egy emberi arc alakját vette föl.” – mondta John Fuller kutató.
Egy hónappal később egy másik, szintén Miamiba tartó L-1101-esen ismét a 401-es járat korábbi kapitányának szellemét látták.
Az egyik stewardess épp a szokásos létszámellenőrzést végezte felszállás előtt, mikor észrevette, hogy eggyel több személy tartózkodik a fedélzeten, mint kéne. A férfi Eastern Airline kapitányi egyenruháját viselte.
Az utaskisérő kérdőre vonta, hogy mit keres a gépen, de a titokzatos alak csak némán bámult maga elé.
Mivel a „potyautas” többszöri felszólításra sem reagált, odahívták a járatfelügyelőt, de neki sem sikerült szóra bírnia az illetőt.
Úgy látták, itt az ideje szólni a járat kapitányának, hátha ő szót ért végre a makacs fickóval.
A kapitány elindult, hogy megnézze a problémás utast, ám mikor a székéhez ért teljesen elsápadva csak ennyit mondott:
„Ó, Istenem, ez Bob Loft!”
Amint kiejtette Loft nevét, a 401-es járat egykori kapitányának szelleme azon nyomban eltűnt.
A szemtanúk szerint Loft alakja nem fokozatosan halványult el, hanem szó szerint kámforrá vált. Az egyik pillanatban még a székben ült, a következőben már hűlt helye volt.
A paranormális tevékenységek idővel kezdtek megszaporodni az Eastern Airlines járatain. A személyzet különböző tagjai, kapitányok, másodtisztek és stewardessek állították, hogy valami nem evilági jelenés szemtanúi voltak.
A légitársaság jó hírét féltve úgy döntött, mostantól keményen fellép azon munkatársaival szemben, akik részt vesznek a szellemtörténetek terjesztésében. Konkrétan pszichiátriai kivizsgálással fenyegette meg őket, ami ugye egyet jelentett a felfüggesztésükkel, rosszabb esetben az elbocsátásukkal.
Figyelmeztetés ide vagy oda, a hátborzongató történések tovább folytatódtak, annyi különbséggel, hogy most már az utasok és a reptéri dolgozók is szokatlan dolgokat jelentettek.
Az egyik járaton egy kapitányi egyenruhát viselő férfi ült le az egyik női utas mellé. Beszélgetni kezdett vele, majd a társalgás egy pontján egyszerűen köddé vált.
Egy másik, még a földön tartózkodó gépről a teljes vendéglátó személyzet rohant le sikítva, miután egy szintén kapitányruhás alak tűnt elő a semmiből, aki meredten bámult rájuk.
Később egy fényképalbumot mutattak a szemtanúknak, akik az egyik fotón felismerni vélték azt a személyt, akinek a szelleme kis híján halálra rémítette őket. Az illető nem más volt, mint a 401-es járat néhai másodtisztje, Don Repo!
Vele – jobban mondva szellemalakjával – a 903-as járat utaskísérői is találkoztak. A Mexikóvárosba tartó gép épp felszállt a John F. Kennedy repülőtérről, amikor Fay Merryweather és kolléganője kis híján halálra rémültek. Az ablakon kinézve ugyanis, Don Repo arca nézett vissza rájuk, egy kísérteties hang pedig figyelmeztette őket:
„Vigyázzatok, nehogy tűz üssön ki a gépen!”
Mintha csak a jövőt jósolta volna meg Repo szelleme, hiszen a visszaúton valóban kigyulladt az egyik jobb oldali hajtómű, de ezúttal szerencsére sikerült biztonságosan földet érni.
Az ilyen és ehhez hasonló rejtélyes események idővel annyira megszaporodtak, hogy a légitársaság munkatársainak nagy része nem volt hajlandó olyan gépeken repülni, melyekbe a tragikus sorsú 401-es járat alkatrészeit építették be.
Reagálva a panaszokra, hamarosan minden érintett gépből eltávolították a 401-es „problémás” elemeit, ezzel egy időben pedig a megmagyarázatlan jelenségek sorozatának is vége szakadt.
Kapcsolatfelvételi kísérletek a 401-es járat szellemeivel
John G. Fuller (1913-1990) újságíró és kutató 1976-ban megjelent, „A 401-es járat szellemei” című érdekfeszítő könyvében a kísértetjárások rejtélyét probálta megfejteni.
Társával Elizabeth Manzione-val a természetfeletti rejtélyek tanulmányozásába vetette magát. Szerette volna megérteni a kísértetjárások hátterét, hogy miért látják annyian a 401-es járat elhunyt tisztjeit. Ennek érdekében még különféle parapszichológiai módszereket is bevetettek.
Elsőként a spirituális oktatással foglalkozó Arthur Ford Akadémia két oktatójával, Pat és Bud Hayes-szel léptek kapcsolatba.
Fuller megszerezte a lezuhant 401-es járat néhány roncsdarabját, és úgy döntöttek pszichometriai tesztekbe kezdenek.
A pszichometria a különféle, kézbe fogott tárgyak információinak elménkkel történő olvasását, azaz energia-lenyomatok tapintással való érzékelését jelenti. A folyamat mondhatni az élettelen tárgyak memóriájának kiolvasási technikája.
A kísérlethez kiválasztották a legtehetségesebb diákokat, majd mindegyikük kezébe a 401-es járatról származó darabokat adtak.
A tárgyak érintése közben az alanyok hangosan kimondták, hogy miről mesélnek a tárgyak: „valamilyen baleset”, „vízbe merülve”, „rendkívüli szenvedés”, „mocsok és sár”- mondták átszellemülve.
Az egyik tanuló a következőt látta: „Egy vízbe csapodó repülőgép…eltűnt emberek…közel egy repülőtérhez…fejsérülések…nyugtalan szellemek a baleset helyszínén”.
A diákok a tárgyak segítségével olyan üzenetekről is beszámoltak, melyekben az elhunytak a baleset részleteiről vagy épp a túlvilági környezetről meséltek.
Az eredményeken felbuzdulva Fuller és Manzione beszereztek egy Ouija-táblát, hogy segítségével közvetlen kapcsolatba léphessenek a 401-es járat halottaival.
A feltett kérdésekre eleinte zavaros és értelmetlen válaszok érkeztek. Azonban minden egyes próbálkozással egyre világosabbá váltak az üzenetek, mígnem a tábla azt írta ki:
„Ismerem Repót!”
Innentől kezdve egy izgalmas párbeszéd kezdődött a két elszánt kutató és a 401-es járat szellemei között.
Fullerék kulcsfontosságú kérdéseket tettek fel többek között Don Repo életéről és a katasztrófa napjának részleteiről, és mindenre pontos válaszokat kaptak.
Az Ouija-tábla egyik legérdekesebb közlése azokra az „indiánfejes” pennykre vonatkoztak, melyeket Repo a fürdőszobájában tartott, s melyekről rajta kívül kizárólag csak a lánya, Donna tudott. Hozzátartozója később megerősítette a túlvilági üzenet helyességét.
Fuller könyve alapján 1978-ban tévéfilmet készítettek a 401-es járat történetéről, Ernest Borgnine és a fiatal Kim Basinger főszereplésével.
A 401-es járattal kapcsolatos beszámolók tanulmányozva sokakban felmerül a kérdés, vajon nem csupán az emberi elme játéka volt mindez? Feltétlenül paranormális tevékenységekre vagy túlvilág erők működésére kell gondolnunk?
Lehet, hogy az utasok és a személyzet tagjai csupán azokat a félelmeiket vetítették ki, melyeket a 401-es járat tragédiája után szárnyra kapott szellemtörténetek tápláltak?
Az esetek nagyrészére ez talán még igaz is lehet. De mi van a legelső beszámolókkal?
Az Eastern Airlines alelnöke és munkatársai 1973-ban biztosan nem számítottak arra, hogy a 401-es járat halott kapitányának szellemével találkoznak, ahogy az is furcsa, hogy egy olyan női utas beszéljen „Don Repo” megjelenéséről, akinek előtte semmiféle paranormális eseményről nem volt tudomása.
Egyáltalán miért találnának ki kapitányok, utaskísérők vagy a légitársaság más dolgozói olyan sztorikat, melyek könnyen az állásukba kerülhetnének?
