A földönkívüli lények általi elhurcolásukról beszámoló embereket szívesen megmosolyogja a környezetük. Amerikai pszichológusoknak azonban sikerült kimutatni, hogy a hihetetlennek tűnő emlékeket az érintettek éppen olyan megrázónak és valóságosnak élik meg, mint a valódi traumákat.
Amikor az idegenek általi elhurcolások alanyai az élményeikről mesélnek, hasonló reakciókat mutatnak, mint a polgárháborúk vagy katasztrófák áldozatai. Felgyorsul a pulzusuk, kiveri őket a verejték, önkéntelenül megfeszülnek az izmaik.
A jelenség jobb megértése érdekében a Harvard Egyetem pszichológusai olyan embereket hívtak be a vizsgálataikhoz, akik idegenek általi elrablásuk nyomasztó élményével küzdenek.
Ami rossz és ami jó
A Richard McNally és Natasha Lasko vezette kutatócsoport az idegeneket saját szemükkel látni vélő tesztszemélyeket az elrablásuk elmesélésére kérte. Ezen kívül földhözragadtabb élményeket is fel kellett idézniük, amelyek hasonló kellemetlen traumát, vagy éppen ellenkezőleg, rendkívüli örömöt és megnyugvást okoztak nekik.
Az elbeszélésekből a pszichológusok 30 másodperces filmösszeállítást készítettek, amelyeket az idegenek áldozatainak illetve az ilyen élmények terhével nem küzdő tesztszemélyeknek is levetítettek. Ennek során pontosan regisztrálták a vizsgált személy pulzusát, légzését és az arc izomzatának megfeszülését.
Csak a kívülállók ásítoznak
Az állítólagos elraboltak mások történetére épp olyan hevesen reagáltak, mint csakugyan megtörtént saját rémséges „civil” élményeik felidézésére. A kívülálló „semleges” hallgatók között azonban az idegenek általi emberrablások története alig váltott ki reakciót, ahogy nyugodtan fogadták a többi elbeszélést is.
Az eredmények azt mutatják, hogy az emlékekre való reagálás független attól, hogy ezek valóban megtörtént eseten alapulnak-e, írták a kutatók a Psychological Science hasábjain megjelent beszámolójukban.
Jön az emlékkiesés
Az internet tele van a különböző elrablási beszámolókkal. Külön site-ok létesültek az állítólagos sugalmazott parancsok kódjának feltörésére, míg mások az érintettek fejében el nem távolítható miniatűr agyi implantátumot sejtenek.
Az egyik legérdekesebb történet mégis az egyik első ilyen nagy nyilvánosság előtt tárgyalt állítólagos elhurcoláshoz kapcsolódik. Az 1961-ben történt traumatikus élményeket egy amerikai házaspár vélte hónapokkal később, hipnózisban felidézni. Egy autóút során mindkettejüknek néhány órás emlékezetkiesése volt.
Segít a hipnózis
Betty és Barney Hill még napokkal az események után sem emlékezett semmire, csak a kocsi felett lebegő furcsa fényre. Betty visszatérő rémálmai miatt barátaik javasolták, hogy regresszív hipnózisban próbálják előcsalogatni, mi is történhetett valójában.
1962 szeptemberében Benjamin Simon elismert bostoni pszichiáter és neurológus megkezdte az emlékek hat hónapig elhúzódó feltárását. A hipnózis alatt elmondottakat folyamatosan rögzítették, a végleges változat több hangkazettára fért fel.
Kicsit megrázó
A pszichológus szakértő véleménye szerint a házaspárt a kérdéses éjszakán elhurcolták, és egy idegen repülő jármű fedélzetére vitték. A saját elbeszélésüket tartalmazó kazettákat a házaspár sokáig nem is merte meghallgatni.
Amikor végre elhatározták magukat, szemtanúk szerint Barney Hill saját történetének visszahallgatása közben annyira rosszul lett, hogy kirohant a konyhába, és hosszasan hányt a mosogatóba.
Egyes vélemények szerint a házaspár csak a pénzre hajtott a sztorival. Mások arra emlékeztetnek, hogy amíg lehetett, megpróbálták a sajtót távoltartani a történettől. A házaspár különben az eset napvilágra kerülése után is megbecsülésnek örvendett. Nem veszítették el munkájukat sem, viszont utánuk a hasonló elrablási történetek teljes életeteket tettek tönkre. –
