Isa Northage mediális, közvetítő képességeit személyes tragédia hozta felszínre. Jóslással kezdődött – és egy halott sebész materializációjával folytatódott, aki élőket operált.
Egy fiatal angol nő, Isa Phillips 1916-ban esküvői előkészületei kellős közepén állt, mikor rendkívül erős és szörnyű látomása támadt jövendőbelijéről, a katonaként szolgáló Kitről, hogy lelövik és lezuhan a lováról.
Ijesztő látomása az utolsó részletig igaznak bizonyult. Egy barát hozta el neki a halott személyes tárgyait, és mesélte el, hogyan halt meg a kedvese. Víziójában szerepelt ez a barát is, Jack Northage, aki a tragédia idején vőlegénye segítségére sietett. A fiatalok össze barátkoztak, majd 1919-ben össze is házasodtak.
Nem sokkal paranormális képességeinek első megnyilvánulása után Isa egy férfi hangjait kezdte hallani, aki a veszély pillanataiban irányította. Ezen kívül továbbfejlesztette jósképességeit is.
A háború után a fiatalasszony egy kis zenekart alakított. Ez idő tájt történt, hogy valamikor koncertjei közben a kottatartója előtt arcokat és személyeket „látott”.
Ezek a „szellemek” beszéltek hozzá, és közölni akarták az elhaltak hozzátartozóinak kedvenc dallamait, amelyek különös jelentőséggel bírtak számukra.
Végül a médium feladta zenei pályafutását, és teljesen annak szentelte magát, hogy elhunytak üzeneteit közvetítse az élőknek.
Ezt spiritiszta templomokban és nyilvános rendezvényeken tette.Élete első felében, a harmincas évek vége felé mint harmonikázó médium lett híres. A szeánszokon gyakorta fogadta paranormális csatornán egy-egy dallam impresszióit, melyet aztán lejátszott harmonikáján, közben leírva a szellemet, akit tisztán látásával észlelt.
Többször az adott személy nevét is tudta, vagy különböző részleteket tudott közölni róla, illetve vigasztaló üzeneteket adott át a hátra maradt gyászolóknak.
Isa Northage nagyon keresett médium volt, különösen, mikor köztudott lett, hogy pszichokinetikus képességei is vannak. Az első ilyen típusú jelenségre 1937 áprilisában került sor közönség előtt az angliai Matlock egy jól megvilágított csarnokában.
Míg Isa beszélt a közönséghez, egy hozzá közel álló asztalon kiemelkedtek a vázából a virágok, és elkezdtek lebegni a jelenlévők feje felett. Majd maga az asztal is felemelkedett, az üres vázával együtt.
Később a médium elmondta, hogy a jelenet még őt magát is meglepte. Kezdetben Isa a szellemhangokhoz megafonként egy alumíniumtrombitát használt, amelynek tölcsére szélére egy széles világító csík volt felfestve, így a trombitát sötétben is lehetett látni.
A médiumnak három szellem segítője volt: a nyugat-afrikai Chedioack, akit a szeánsz résztvevői szeretettel csak Sambónak neveztek, és tizenkilenc évesen halt meg egy lázrohamban. A fiú Isa testőreként nevezte meg magát a médiumon keresztül annak transzállapotában.
A másik szellemsegítő egy szintén tizenkilenc évesen elhunyt angol lány lett, Ellenawes, ő asszisztensként volt jelen. A csapat harmadik tagja dr. Reynolds volt, a százötven évvel korábban élt orvos, aki a kezdetektől irányította Isát médiumi pályáján.
Túlvilági csókok
A Two Worlds ezoterikus hetilap 1939 júliusában beszámolt Isa egyik szeánszáról, melyen egy papagáj materializálódott, majd körberepült a sötét szobában, és rászállt valakinek a vállára.
Felismerhető hangok szólaltak meg a trombitán keresztül, és a szeánsz egyik résztvevőjének felesége jelent meg teljes materializációban. Világosan látható és hallható volt, és mielőtt visszatért volna a függönnyel elválasztott kabinba, homlokon csókolta a férjét.
A következő 18 hónapon belül Isa képességei nagyon felerősödtek. Doncesterben egy magánháznál tartott szeánszon például a tíz jelenlevő 19 materializációt látott, és beszéltek is velük és más szellemekkel három trombita segítségével.
Az egyes szellemalakok a függönyökkel leválasztott szobácskából léptek ki, egy világító plakettet vettek kézbe, amit az arcuk elé tartottak, hogy felismerhessék őket.
Néha egy szellem vörös fényű zseblámpát is használt, és így még világosabbá, még jobban láthatóvá vált a jelenlevők számára. Az egyik alkalomkor, amiről a Two Worlds 1939. december 15-én beszámolt, Sambo fölszólított egy jelenlévőt, hogy tegye kezeit a médium térdére.
„Míg a kezei még mindig ott voltak, egy asszony szelleme materializálódott, kilépett a fülkéből, odament az anyjához, megszólította és átölelte. Minél erősebbek lettek Isa közvetítői képességei, annál többször és meggyőzőbb formában jelentkeztek a szellemek az ülések során.”
1941 februárjában egy résztvevő a következőképp számolt be a szeánszról:
„Megjelent a feleségem és a lányom, és mindketten beszéltek hozzám, megcsókoltak és ölelgettek engem. Egy virágot hoztak ki a fülkéből, és nekem adták. Aztán a bátyám jött, és a trombitán keresztül beszélt hozzám. Sajnálom, hogy nem volt nálam hegedű, mert tehetséges hegedűs volt. Azt mondta ‘holnap este hozz magaddal egyet, akkor játszom neked’. Kölcsönkértünk egy hegedűt, és másnap este felvette, míg kívül volt a fülkén, és fölszólított minket, hogy énekeljük az Auld Lang Shine-t, s ezalatt ő majd hegedűn kísér. Felejthetetlen volt.”
További részleteket közölt G. W. Marshall, a Grimsby Advertise újságírója még ugyanaz év augusztusában Isa Northage munkamódszeréről. Marshall is részt vett az egyik szeánszon, és engedélyt kapott arra, hogy alaposan megvizsgálja a szeánsz helyszínét az ülés előtt és után.
A ház egyik sarokszobáját itt is fülkévé alakították egy vékony elválasztó függönnyel, a jelenlevők körben ültek, a fényt lekapcsolták. A médium belépett a helyiségbe, odament a fülkéhez, és csak egy halványpiros lámpa szolgált tájékozódásul. Aztán ezt is lekapcsolták, miután a médium leült.
A szeánsz fél-háromnegyed óra hosszat tartott, és közvetlen hangokat és megtestesüléseket észleltek. Az újságíró azt írta:
„Ezt az élményt soha nem fogom elfelejteni.”
Ekkor jelen volt A. F Cutforth, a Louth Spiritual Church alelnöke is, aki meggyőződött arról, hogy a materializációk a fülkéből jöttek, körbejárták a jelenlévőket, és legtöbbjük „előttünk a padlón keresztül dematerializálódott”. Addig beszéltek, míg egészen el nem tűntek. Cutforth beszámolt két trombita levitációjáról is, és a következő részleteket mesélte:
„Míg a szellem a terem egyik oldalán trombitán keresztül beszélt, a másik oldalon egy teljes materializáció csevegett a rokonokkal és a barátokkal. Anyák, fiák, férjek, feleségek, fivérek és nővérek, s gyerekek jelentek meg testi alakban, megrázták a kezünket, és csókokat váltottak velünk.”
1941 áprilisában egy szeánszon megtudtuk, hogy egy halott tengerész jelent meg felfújódó ektoplazma masszából. A szellem mosolygott, és hosszan, élénken beszélt testvéreivel és nővéreivel, nagymamájával és szüleivel.
„Aztán elolvadt, a körükben állva. Nem ment be a kabinba, hanem a szemünk előtt oldódott fel.”
Isa Northage életében 1941 után új szakasz kezdődött, mikor kontroll-szelleme, dr. Reynolds megkérte, hogy hagyja abba a nyilvános szeánszokat, és a gyógyításra összpontosítson.
Ezért az angliai Pinewoodsban, Nothinghamshire grófságban a telkén egy kórházat rendezett be, műtővel, melyben a dr. Reynoldshoz hasonló szellemorvosok természetfeletti, érzékeken túli operációkat végezhettek.
Ernest Thompson, a Two Worlds kiadója 1949. május 21-én maga is tanúja volt egy ilyen operációnak. Nyolc személy, köztük Isa Northage gyűlt össze a faépület műtőjében. Az ajtót bezárták, elsötétítettek, és a gyűlés egy imával kezdődött. Isa a kabinjában ült transzban.
Nemsokára egy trombita emelkedett a levegőbe, és a szellemasszisztens, Ellenawes hangja hallatszott. Aztán materializálódott dr. Reynolds, egy lámpa vörös fényével szemben egy kocsin pedig két fogó egy fehér és egy piros zseblámpa, és két világító plakett feküdt.
Sikeres operációk
Dr. Reynolds elvett egy zseblámpát, bekapcsolta, majd odament a műtő asztalhoz, melyen egy akut, 12 ujjnyi bélfekélyes beteg feküdt. Két szemtanú nem viselt maszkot, és dr. Reynolds felszólította őket, hogy vegyenek fel, hogy elkezdhesse a munkát.
Aztán egy vattatampont tett a paciens hasára, és biztosította, hogy nem a dr. Reynolds által eltávolított fekélyes szövetrészek heylén fog fájdalmat érezni. Nem lesz érzéstelenítés, helyette – magyarázta dr. Reynolds – az operálandó területet lefagyasztják. Aztán a dematerializálódott kezével oldalt belenyúlt a testbe, és eltávolította a fekélyt. Míg a kezei mozogtak, megkérdezte a beteget, mit érez, de az nem észlelt fájdalmat.
Gurgulázó hang hallatszott, és az orvos azt mondta, hogy a fekély nagyon rossz állapotban van, nem távolította el az egészet, vérzéstől tartott. De a nehézségeket áthidalta, és a hasüreg további meg nyitásával a beteg részeket felszínre hozta, és a vattatamponra helyezte.
Mikor a szeánsz véget ért, Thompson fogta a kioperált szöveteket, és alkoholban konzerválta, hogy néhány nappal később analizáltathassa. Az analízis eredménye a következő volt:
„akut, 12 ujjnyi fekély, és felismerhető volt, hogy nem sokkal a perforáció előtti stádiumban volt a beteg, ami halált is okozhatott volna.”
A spirituális egyház templomában minden vasárnap összegyűltek a hívek, hogy láthassák a különleges műtéteket, és remélték, abban a szerencsében lesz részük, hogy tanúi lehetnek egy csodálatos operációnak.
Egy ilyen eset volt a tizenhat hónapos Sylvia Hunté, akit csak „kék bébinek” neveztek. A beteg kislány anyja már harmadszor ment el a templomba, mikor megkérték, hogy vigye gyermekét az oltár elé. A mama odaült egy székre, és ölébe vette Sylviát.
A szellemdoktor levette Sylvia kabátját, és a médium kezébe adta. A gyülekezetnek közben elmondták, hogy a kislány soha nem tudott ülni, és a héten már majdnem életét vesztette.
A beavatkozás nem tartott sokáig. Dr. Reynolds megkérte a segítőket, hogy ültessék fel a gyereket. Tisztán látszott, hogy ebben a helyzetben normalizálódott a légzése. A beavatkozás sikeres volt, a hálás anya áradozó köszönőlevelet küldött egy Sheffield melletti falucskából, megírta, hogy gyermeke gyönyörűen fejlődik, különösen annak fényében, amivel korábban az orvosok „kecseg tették” őket.
„Amikor a baba megszületett, az orvosok nem engedték, hogy megnézzem. Elmondták, hogy Sylviának nagy kitüremkedés van a fején és a nyakán hátul. Ezt a jelenséget a megnagyobbodott agya okozta, és átlátszott a fejbőrén. A kidudorodást még a születése utáni napon el távolították, az operáció során azonban megsérült egy ideg, amely megbénította az arc bal oldalát, így a kislányom soha nem tudott normális gyerekként sírni.”
A szülőknek azt mondták, a kislányuk „kék bébi”, nagyon sokszor került oxigénsátorba, kicsi volt a túlélési esélye. Az első műtét után nemcsak a bénulás, hanem más komplikációk is felléptek: a műtéti heg gátolta az agyi folyadék testbe való eljutását. Mivel ezt állandóan el kell vezetni, szelepet ültettek be Sylvia füle mögé.
Ez az eljárás még új volt, és nem garantálták a sikert. A csecsemőt hathetesen vitték haza azzal, hogy bármikor meghalhat. Gondok voltak az etetésével is, sokszor két-három napig nem fogadott el ételt.
„Imádkoztam Istenhez, hogy vegye gondjaiba” – írt az anya elkeseredéséről. Aztán egy barátja megmutatta neki Isa Northage könyvét. Elolvasása után a mama már azt kérte Istentől, engedje dr. Reynoldsnak meggyógyítani gyermekét.
„Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar meghallgatásra talál az imám. Az operáció után több értelem tükröződött a kis arcán, többet mosolygott. Végre láttuk rajta, hogy tudja, mi vagyunk a mama és a papa.”
Az ötvenes években állandóan lehetett ilyen történeteket olvasni az újságokban. Egy autóbaleset után Isa materializációs képessége és a paranormális műtétekre való képessége megszűnt. Ennek ellenére továbbra is tudott betegeken segíteni.
A Sunday Express 1967 augusztusában beszámolt egy buszsofőrről, aki a gyomorfekélye miatt kereste fel őt Pinewoodsban. A megdöbbent szemtanúk szeme láttára Isa megmasszírozta a gyomrát, amely „kinyílt, mint egy rózsa” és a fekély két részben előkerült. Az operáció előtt – mesélte a beteg egy újságírónak – akármit ettem, fájdalmat okozott, de a műtét után egy órával már egy ötfogásos ebédet is el tudtam fogyasztani.
