Donald Trump végleg leleplezi a földönkívüliekkel kapcsolatos titkokat? Egy brit filmrendező szerint, igen.
Úgy tudni, a híresztelés a nemrég bemutatott The Rendlesham UFO: The British Roswell című dokumentumfilm rendezőjétől, Mark Christopher Lee-től származik.
Lee azt állítja, mindezt a Trump-kormány egyik bennfentesétől hallotta, aki szerint az elnök már meg is írta azt a beszédét, amely megerősíti majd az intelligens élet létezését.
A leleplezést eredetileg egy ENSZ-beszéd napjára időzítették, de Trump állítólag ragaszkodott ahhoz, hogy történelmi beszédét a roswelli incidens évfordulóján, július 8-án mondhassa el.
A forrás szerint a nyilatkozat megerősítené, hogy 1947-ben valóban egy földönkívüli űrhajóra és annak utasaira bukkantak a becsapódás helyszínén, és hogy számos ilyen eset történt azóta is.
Nem meglepő módon Lee állítását jelentős szkepticizmus fogadta, mondván, minden ilyen híresztelés ostobaság, és július 8-án semmi sem fog történni. Még néhány hónap és kiderül, hogy valóban így van-e.







