Főoldal » UFO-k és földönkívüliek » Egy elismert fizikus elmondta, melyik az a 4 idegen faj, amely a bolygónkat látogatja

Egy elismert fizikus elmondta, melyik az a 4 idegen faj, amely a bolygónkat látogatja

négy idegen faj

Nemrégiben a Capitolium falai között ismét az azonosítatlan légi jelenségek, vagyis az UAP-ok kerültek a figyelem középpontjába. Egy májusi tájékoztatón Dr. Eric Davis fizikus, aki korábban titkos Pentagon-projektekben is részt vett, olyan állítással rukkolt elő, amely sokakat megdöbbentett: szerinte több idegen faj is kapcsolatban állhat az UAP-okkal.

Davis négy kategóriát említett: a szürkéket, a északiakat, a rovarszerű lényeket és a hüllőket. Azt is hozzátette, hogy ezek a fajok testfelépítésükben emberszerűek, és akár azokhoz a titkos programokhoz is kapcsolódhatnak, melyekben elfogott űrhajók technológiai visszafejtése zajlik.

„Nem számítottam rá, hogy kimondja”

Az eseményen felszólalt Eric Burlison, Missouri állam képviselője is, aki a Képviselőház Felügyelőbizottságának és egy UAP-munkacsoportnak a tagja. Burlison a „The Endless Void with Kristin Fisher” című podcastban elmondta, hogy zárt ajtók mögött már ő is hallott korábban erről a négy idegen fajról, de megdöbbentette, hogy egy tudós nyilvánosan is beszélni mert róluk.

„Hallottam már másoktól is arról, hogy ez a négy faj látogat minket, de arra nem számítottam, hogy egy olyan elismert tudós, mint Eric Davis nyilvánosan is kimondja ezt”

– mondta Burlison.

Bár a képviselő szkeptikusnak tartja magát, hozzátette: ha Davis állítása igaznak bizonyul, az valóban mindent megváltoztathat.

„Ha ez igaz, akkor egy komoly paradigmaváltás előtt állunk. Ebben az esetben, a kormánynak nincs joga eltitkolni egy ilyen horderejű információt a nyilvánosság elől.”

Szürkék, északiak, rovar- és hüllőszerű lények

Az egyes idegentípusokról szóló beszámolók már régóta megtalálhatók UFO-történetekben. A szürkék a hatvanas években váltak ismertté Betty és Barney Hill állítólagos elrablása után: ők kis termetű, szürke bőrű, nagy fekete szemű lényekről számoltak be.

Az északiakat magas, karcsú, világos bőrű és szőke hajú lényeknek írják le, akiket főleg az 1950-es évek UFO-beszámolói emlegettek.

A rovarszerű lények alakja rovarokra emlékeztet, extra végtagokkal és kemény páncéllal – ezekről már a 20. század elején is születtek történetek.

A hüllők pedig a 20. század végén jelentek meg az összeesküvés-elméletekben, ahol a bolygónkat irányító alakváltó lényekként hivatkoznak rájuk.

Emberi technológia vagy földönkívüliek?

Burlison ugyanakkor úgy véli, hogy az UAP-jelenségek mögött nagyobb valószínűséggel emberi eredetű, fejlett technológia áll, akár magáncégek fejlesztéseiből. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tudomány olyan áttöréseket ért el, mint a Higgs-bozon felfedezése vagy a kvantumkutatások, így logikus lenne, hogy valaki képes jobb hajtóműveket építeni.

Sokan persze szkeptikusan állnak az egész kérdéshez, a rovarokról és hüllőkről szóló beszámolókat puszta fantáziának tartva. Burlison azonban úgy érzi, képviselőként kötelessége utánajárni az ügynek, különösen azért, mert a Pentagon és más szervezetek kutatásait közpénzekből finanszírozzák. „Tartozom az amerikai népnek azzal, hogy a végére járjak ennek” – hangsúlyozta.

„A kormány a népé, nem fordítva”

Burlison szerint az emberek képesek lennének elfogadni a földönkívüliek létezését. Úgy véli, a többség talán csak elolvasná a hírt, majd továbblépne. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az igazság napvilágra kerüljön: „A kormány a népé, nem pedig fordítva. Az ilyen monumentális titkok megőrzése elárulná a közvélemény bizalmát” – mondta.

forrás

You cannot copy content of this page

Share via
Share via
Send this to a friend