Az 1960-as évek elején Mike Hunt, aki abban az időben az Atomenergiai Bizottságnál Q fokozatú biztonsági minősítéssel, a kémelhárításnál pedig szigorúan titkos minősítéssel rendelkezett,  látott egy csészealj alakú repülőgépet az 51-es körzetben, mialatt rádió-karbantartási munkát végzett.

– Csak egy alkalommal láttam az ufót – számolt be tapasztalatairól David Dobbs kutatónak egy levélben. – A földön állt és egy épület részben eltakarta.

Első látásra úgy gondoltam, hogy egy kisebbfajta magánrepülőgép lehet, de aztán észrevettem, hogy nincs se farka, se szárnya. Félmérföldnyire, vagy még távolabb lehettem tőle, de azt hiszem, kb 20-30 láb átmérőjű lehetett, a színe pedig inkább az ónhoz hasonlított, mint fényes alumíniumhoz.

Hunt azt állítja, hogy számos alkalommal jelen volt, mikor a „repülő csészealj” fel-, illetve leszállt, de soha nem figyelhette meg. – Onnan tudtam, hogy felszáll, illetve leszáll, hogy olyanokat mondtak nekem: „Ez hamarosan le fog szállni” vagy „Kihozzuk EZT a hangárból”, meg ilyesmiket. Emlékszem sohasem mondták ki a nevét… Ilyenkor mindig el kellett hagynom a kifutópályát, és soha nem hallottam semmiféle motorhangot…

Hunt szerint ilyenkor többször is előfordult az, hogy a rádiókészülékek hirtelen, megmagyarázhatatlan módon elhallgattak, majd ugyanilyen hirtelen ismét megszólaltak.Akkor nem törődött ezzel különösebben. Richard Shakleford, a támaszpont északi részén levő radarállomás radarkezelője is említette Huntnak, hogy gyakran észlelt ufókat a támaszpont felett, de azt mondták neki, hogy ne törődjön velük.

Mike Hunt azt tartja, hogy egy igen titkos program volt akkoriban folyamatban az 51-es körzetben. Red Light terv néven ismerték és a repülő korongokkal volt kapcsolatban. Az említett terület nem tartozott a Nellis Légitámaszpont ellenőrzése alá. – Mindig az volt az érzésem, hogy a próbarepülő terület az 51-es körzettől északra van, mivel ebben az irányban egy kétszáz mérföld hosszú völgy található – mondta David Dobbsnak. – Az is előfordult, hogy északi irányból érkeztem az 51-es körzetbe, és megkérdezték, észrevettem-e valamit útközben…

Állandóan azt hajtogatták, hogyha látok valamit és erről bárkinek beszélek, komolyan bajba kerülök. Nagyon szigorú ellenőrzés volt…

Az évek során kiderült még néhány dolog a Red Light tervvel kapcsolatban. William Steinman és Wendelle Stevens (korábban a Légierő alezredese) Ufó-szerencsétlenségek Aztecban című könyvükben számos hasonló történetet említenek. Egy alkalommal például előadás után odament Stevenshez az orvosi hadtest embere, aki a Haditengerészet egyik repülőterén szolgált 1951-ben, az Atomenergiai Bizottság kísérleti telepén. Ez abban az időben történt, amikor a bázis személyzetét a kórházi alkalmazottak kivételével másik egységekhez irányították.

A Haditengerészettől idehelyeztek egy építő zászlóaljat, akik nagyszabású bontási munkálatokba kezdtek egy földalatti létesítmény felépítése miatt. 1951 végére a zászlóalj befejezte a munkát és a Red Light terv stábja beköltözhetett. Ez a csoport kb 800-1000 emberből állt, akik állandó szolgálatot teljesítettek a bázison. A létesítményt három körgyűrű védte, később pedig éjjel-nappal ott őrködött a kéksapkás különítmény. Stevens adatközlője szerint a titkos kutatási programban több, magas biztonsági minősítésű neves tudós vett részt.

-Bár hivatalosan semmit sem közöltek, és a dokumentumok sem tartalmaztak erre nézve semmiféle információt – mondja Stevens – , a kutatás állítólag az ufók meghajtásával, fegyverzetével és felépítésük tanulmányozásával, illetve leírásával foglalkozott. Arról is beszéltek, hogy a megszerzett ufókat megpróbálták rendbehozni… próbarepüléseket végeztek velük és kísérletek történtek hasonló gépjárművek gyártására… A létesítmény állítólag három ufót szerzett, kettő egészben volt, egy pedig darabokban.

Az egyik kísérleti ufó állítólag felrobbant repülés közben, fedélzetén két amerikai berepülő pilótával. – Ha ez még nem elég – folytatja Stevens -, azt is elmondták, hogy egy különleges lakosztályt is készítettek a létesítmény rekonstrukciója során, és két „emberszabású” idegen lényt költöztettek ide. A történet idején egyikük röviddel a beköltözés után meghalt… Az élőlények alacsonyak voltak, bőrük szürkés, illetve pergamenfehér színű volt…

Wendelle Stevens két másik esetről is említést tesz, amikor előadása után két szemtanú kereste fel, mindketten azt állították, hogy a Haditengerészetnél szolgáltak, a Tonopah Kísérleti Támaszponton. Az egyik szemtanú elmondta, hogy az 1951-ben történt rekonstrukció során a kifutópálya egy részét felásták és az új létesítmény nagy részét a föld alá helyezték el, ezután újra visszaállították az eredeti kifutópályát, hogy minden ugyanúgy nézzen ki mint azelőtt.

Nunnalle százados, a 27. Harcászati Vadászgép-különítmény vezetője beszélt az új-mexikói Cannon Légitámaszpont egyik őrével, aki állítólag egy különleges repülőgépet látott a dreamlandi hangárban. Az őr elmesélte Tom Adamsnek, hogy „minden esetben kikapcsolták a világítást, mielőtt a hangár ajtaját kinyitották volna.” – Egyik éjszaka észrevette, hogy a hangár ajtaja nyitva van és látta, hogy egy furcsa tárgy jön elő és egyenesen felszáll. Korong alakú volt és tompa fényű, és azt beszélték, hogy a földönkívüliek adták az Egyesült Államoknak.

Felhasznált irodalom: Timothy Good: Alien Contact című könyve