UFO-k és földönkívüliek

Sir Martin Rees: „A földönkívülieket már megtaláltuk, úgy hívják, hogy mesterséges intelligencia”

Korunk egyik vezető csillagásza, Sir Martin Rees szerint az idegen életet már megtaláltuk; úgy hívják, mesterséges intelligencia.

Rees a BBC-nek adott interjújában elmondta, hogy talán azért nem sikerült ezidáig kapcsolatba lépnünk más civilizációkkal, mert kizárólag a szerves alapú életformákra koncentráltunk a mesterséges organizmusok helyett.

„Sokan úgy gondolják, hogy az ember jelenti az intelligens élet csúcsát, ám elképzelhető, hogy a Homo Sapiens csupán egy rövid ciklust jelent a mesterséges élőlények világa felé vezető úton.”

– mondja Rees.

„Talán már csak egy vagy két évszázad kell ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia minden téren felülmúljon bennünket, ez pedig az emberiségnek – mint uralkodó fajnak – a végét jelenthetné.”

A híres csillagász úgy gondolja, hogy az evolúció, melynek során a szerves életet felváltják a mesterséges alapú létformák, az univerzumban talán már végbe mehetett.

„Ez megmagyarázná, miért tűnik a kozmosz olyan üresnek, és miért nem találják a teleszkópjaink a hozzánk hasonló szerves élőlényeket.”

– állítja a szakember.

Csak találgatni tudunk, hogy milyen lesz a jövőnk.

Talán Sir Martin Rees-nek lesz igaza, és az idegen látogatók már szintetikus élőlények lesznek?

Minket is felváltanak a fejlett gépek, s az ember mint olyan, csupán egy röpke fejezet lesz a bolygónk történetét jegyző kozmikus krónikában?

Idővel kiderül.

forrás

mesterséges intelligencia
Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend