Érdekességek

A kísérlet, melynek során hazugságvizsgálóra kötöttek egy szobanövényt – Az eredmény a kutatókat is meglepte

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Ha a növényi érzékelés vizsgálatáról van szó, mindig Cleve Backstert idézik, aki amerikai hazugságvizsgáló szakember volt.

Rendőröket oktatott a készülék helyes használatára. 1966-ban először kapcsolt egy növényt, egész pontosan egy dracénát hazugságvizsgálóra, másnéven „poligráf”-ra.

Backster az elektródokat a levélre kapcsolta és megöntözte a növényt. Látni akarta, mérhető-e a változás.

Nyilván azt várta, hogy a galvanométer, amely a hazugságvizsgálóban a vezetőképességet méri, kisebb ellenállást mutat.

A fizikai törvények szerint ez volt várható, mivel ha egy növény vizet kapott, nyilván jobban vezet. De éppen az ellenkező történt.

A görbének enyhén emelkedni kellett volna,ehelyett esett. Sőt, erős kilengések is mutatkoztak. Ha emberről lenne szó, az ilyen kilengést erős izgalomnak minősítenék.

Backstert úgy meglepte az eredmény, hogy tovább vizsgálódott. Megállapította, hogy alig volt kilengés, ha megsértette a levelet. De amikor meg akarta azt gyújtani, erős görbe mutatkozott, az emberi félelemnek megfelelően.

A kertész a gyilkos?

Backster megismételte ezt és más kísérleteket is végzett, elkerülendő a véletlent. Ezenkívül finomította a kísérletet,nehogy véletlen idegen hatás meghamisítsa.

Az egyik eredmény az volt, hogy a növény nyilvánvalóan a gondolatra is válaszol. Nem a levélbe vágás okozta az izgalmat, hanem már az azt tervező ember gondolata is!

Ezenkívül rájött arra, hogy a dracéna és más növények meg tudták különböztetni, ki van ott.

Backster kollégáit fölismerték. Meg tudták jegyezni a rossz szándékú embert is, mint azt az alábbi kísérlet mutatja.

A Backster-kísérletben minden résztvevő sorsot húzott. Az egyikre ezt írták: „gyilkos”. Aki ezt húzta, el kellett pusztítania egy növényt.

Senki se tudta, ki a „gyilkos”, tehát emberi tanú nem volt. Csak egy másik növény volt a szobában.

Később a résztvevők mind elmentek a növény előtt, ami csak akkor jelzett, amikor a „tettes” jelent meg.

Ilyen látványos kísérletekre utánzók és kritikusok is jelentkeztek. Másolták Backster kísérleteit, átalakították és továbbfejlesztették.

kísérlet növény
Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend