1. Nem fecsérlik az időt önsajnálatra
Életünk során mindannyian megtapasztaljuk a fájdalmat és a bánatot. És bár a szomorúság normális, egészséges érzelem, a saját bánatunkon és szerencsétlenségünkön való rágódás önpusztító dolog.
Az önsajnálat lassan elemészthet bennünket, és végül teljesen megváltoztatja a gondolkodásunkat és a viselkedésünket. De dönthetünk úgy is, hogy a kezünkbe vesszük az irányítást. A hozzáállásunkat akkor is megváltoztathatjuk, amikor a körülményeinkre semmilyen befolyásunk nincs.
Az önsajnálat csapdájába nagyon könnyű beleesni. Amíg sajnáljuk magunkat, elkerülhetjük azokat a helyzeteket, amelyekben kénytelenek lennénk szembenézni valódi félelmeinkkel, és nem kell felelősséget vállalnunk a tetteinkért.
Az önsajnálattal időt nyerhetünk. Ahelyett, hogy cselekednénk vagy előrelépnénk, inkább eltúlozzuk helyzetünk súlyosságát, amivel igazoljuk, miért nem teszünk semmit a megoldás érdekében.
Az önsajnálat továbbá okot szolgáltathat a felelősség alóli kibújásra is. Aki elmeséli a főnökének, milyen nehéz az élete, talán abban a reményben teszi, hogy akkor kevesebbet várnak majd tőle.
Az önsajnálat mögött néha a dac áll. Mintha azt képzelnénk, hogy ha ellenkezünk, és emlékeztetjük az univerzumot, hogy jobbat érdemlünk, akkor valami változni fog.
A világ azonban nem így működik.
2. Nem engedik át az irányítást
Nem lehetünk mentálisan erősek, ha átengedjük másoknak az irányítást gondolataink, érzéseink és viselkedésünk felett.
Ha nem állítunk fel egészséges érzelmi és fizikai határokat, azzal azt kockáztatjuk,hogy mások veszik át az irányítást. Lehet, hogy nem merünk nemet mondani, ha a szomszédunk valamilyen szívességet kér tőlünk.
Vagy rettegünk egy barátunk hívásaitól, mert állandóan panaszkodik, mégis az első csengésre felvesszük a telefont. Valahányszor igent mondunk olyasvalamire, amit valójában nem akarunk megtenni, azzal mindig engedünk egy kicsit a hatalmunkból.
Ha kísérletet sem teszünk arra, hogy érvényesítsük az érdekeinket, gyakorlatilag engedélyt adunk másoknak, hogy bármit elvegyenek tőlünk, amit csak akarnak.
3. Nem riadnak vissza a változástól
Sokan azért rettennek vissza a változástól, mert úgy gondolják, hogy másként csinálni valamit túlságosan kockázatos vagy kényelmetlen.
Ha egy helyben topogunk, életünk más területein sem számíthatunk fejlődésre.
Ugyanolyannak maradni, gyakran azt jelenti, hogy belekényelmesedünk a megszokásba. Ha soha semmit nem csinálunk másképp, az élet elég unalmassá válhat.
Aki úgy dönt, hogy a lehetőségekhez képest kiszámítottan és visszafogottan él, az soha nem tapasztalja meg a lét gazdagságát és teljességét, és depresszióssá válhat.
A világ velünk vagy nélkülünk, de változni fog. Egy pillanatig se higgyük, hogy csak mert mi nem vagyunk hajlandók változni, majd más sem teszi. Ha életünk végéig mindent ugyanúgy csinálunk, jó eséllyel az út szélén maradunk.
Ha nem változtatunk, nem javíthatunk az életünkön. A problémák többségét akkor tudjuk megoldani, ha másképp csinálunk valamit. Ha nem vagyunk hajlandók új dolgokat kipróbálni, problémáink nagy eséllyel megoldatlanok maradnak.
Ha rettegünk valami újba kezdeni, és az valójában nem is hozna túl sokat az életünkbe, dönthetünk úgy is, hogy nem éri meg kitennünk magunkat a változás okozta stressznek.
Ha azonban képesek vagyunk észérvek alapján meghatározni a változás hosszú távú hasznát, talán van értelme elviselni a kellemetlenségeket.
4. Nem foglalkoznak olyasmivel, amit nem tudnak befolyásolni
Biztonságosnak tűnhet, ha úgy érezzük, mindent kézben tartunk, de problémákat is okozhat, ha azt hisszük, mindig mindent irányíthatunk.
Egyszerűen képtelenség elvárni, hogy mindenki úgy viselkedjen és minden úgy történjen, ahogyan szerintünk kellene.
Ha megtanuljuk elengedni azokat a dolgokat, amelyekre nincs befolyásunk, akkor az így felszabaduló időt és energiát produktívan is felhasználhatjuk, és nagy dolgokat vihetünk véghez.
A teljes irányításra való törekvés általában a szorongás leküzdésének vágyából fakad. Ha biztosak vagyunk abban, hogy mindent a kezünkben tartunk, miért is aggódnánk?
Ahelyett, hogy a szorongás valódi okaira összpontosítanánk, inkább a környezetünket próbáljuk irányítani.
Ha észrevesszük, hogy olyasmit próbálunk irányítani, amit nem tudunk, tegyük fel a kérdést: Mitől félünk annyira? Attól, hogy valaki más esetleg rossz döntést hoz? Vagy attól, hogy valami szörnyen rosszul sül el?
Esetleg az aggaszt, hogy nem leszünk sikeresek? Ha azonosítjuk és megértjük a félelmeinket, könnyebben felismerjük majd, mit irányíthatunk és mit nem.
5. Nem próbálnak mindenkinek a kedvében járni
Lehetünk kedves és nagylelkű emberek akkor is, ha nem próbálunk állandóan mások kedvében járni.
Ha mártírként viselkedünk, vagy mindenre igent mondunk, csak hogy meg ne bántsunk másokat, nincs rá garancia, hogy a többiek szeretni fognak, csak mert igyekszünk a kedvüket keresni.
Viszont könnyen előfordulhat, hogy elkezdenek kihasználni bennünket, ahelyett hogy kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló, mélyebb kapcsolat kialakítására törekednének.
Ha mások kedvében akarunk járni, akadályozzuk a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatását. Bár a kényszeres megfelelő szeretetre vágyik, gyakran nem akar kitűnni semmiben, mert attól tart, ha túlságosan nagyra becsülik, attól mások rosszul érzik majd magukat.
Saját értékeinket automatikusan háttérbe szorítjuk, ha elsősorban mások kedvében akarunk járni. Hamar szem elől tévesztjük, mi a helyes, és egy idő után csak olyasmit teszünk, ami másoknak örömet okoz.
Hiába lépnek sokan erre az útra, nem szükségszerűen ez a jó választás.
6. Nem félnek a kiszámított kockázattól
Életünk során számtalan kockázattal szembesülünk – pénzügyi, testi, érzelmi, társas és üzleti kockázatokkal, hogy csak néhányat említsünk.
Félelemből gyakran olyan kockázatos helyzeteket is elkerülünk, amelyek pedig segíthetnének önmagunk kiteljesítésében.
A kockázat kiszámításához szükséges tudás hiánya a félelem növekedéséhez, a lehetséges veszélyektől való félelem pedig gyakran elkerüléshez vezet.
Meg kell tudnunk jósolni, viselkedésünk milyen valószínűséggel vezet pozitív vagy negatív következményekhez, majd megbecsülnünk, mekkora hatással járnak ezek a következmények.
Gyakori, hogy egy-egy kockázatos dolog akkora félelmet gerjeszt, hogy inkább nem is gondolunk sem rá, sem a következményeire. Ha pedig nem mérjük fel, milyen lehetséges következményekkel járhat, ha vállaljuk a kockázatot, általában az a vége, hogy teljesen lemondunk a kockázatos ötletekről és álmokról.
A siker nem fog kopogtatni az ajtón, nekünk kell a nyomába erednünk. Ha kilépünk az ismeretlenbe, és alaposan átgondolt kockázatokat vállalunk, akkor közelebb juthatunk álmainkhoz és áhított céljainkhoz.
7. Nem rágódnak a múlton
Egyesek évekkel korábban történt dolgoknál ragadnak le, mások azon őrlődnek, ami a múlt héten történt.
Míg az önreflexió egészséges dolog, a rágódás önpusztító lehet, mert megakadályozza, hogy élvezzük a jelent és tervezni tudjuk a jövőt. Nem kell azonban beszorulnunk a múltba. Dönthetünk úgy is, hogy elkezdünk a pillanatban élni.
Hiába rágódunk a múlton, megváltoztatni nem tudjuk. Ha arra pazaroljuk az időnket, hogy már megtörtént dolgokon töprengünk, azzal csak újabb problémákat okozunk.
Nem tudjuk élvezni a jelent, ha gondolataink minduntalan a múltban járnak. Lemaradunk az új élményekről és a pillanat örömeiről, ha a már megtörtént dolgok elterelik a figyelmünket.
Ha gondolataink nagy része a múlttal van elfoglalva, nem tudjuk meghatározni a céljainkat, sem megőrizni a változáshoz szükséges motivációt.
Nem csak akkor tudjuk elengedni a múltat, ha úgy teszünk, mintha meg sem történt volna. Ellenkezőleg: gyakran éppen arról van szó, hogy elfogadjuk és felvállaljuk a tapasztalatainkat, hogy a jelenben élhessünk.
Az így felszabaduló mentális energiának köszönhetően az alapján tervezhetjük a jövőt, hogy kik szeretnénk lenni, nem pedig az alapján, hogy ki voltunk valamikor.
Ha nem vigyázunk, a harag, a szégyen és a bűntudat könnyen átveszi a hatalmat az életünk felett. Engedjük el ezeket az érzelmeket, és ismét kezünkbe vehetjük az irányítást.
8. Nem követik el újra és újra ugyanazokat a hibákat
Bár szívesen hisszük, hogy elsőre tanulunk a hibáinkból, az igazság az, hogy időről időre mindenki megismétli bizonyos hibáit. Egyszerűen ilyen az emberi természet.
Néha képtelenek vagyunk az első alkalommal tanulni a hibáinkból. Tehetünk azonban lépéseket, hogy elkerüljük azokat az ártalmas hibákat, amelyek visszatartanak bennünket céljaink elérésétől.
Hiába van rá tudományos bizonyíték, hogy tanulhatunk a saját hibáinkból, nagyon nehéz teljesen elfelejtenünk mindazt, amit gyerekkorunkban belénk neveltek. A legtöbben azt tanultuk ugyanis, hogy jobb elrejteni a hibákat, mint szembenézni a következményekkel.
Nem csak az iskola tanított efféle hibakezelést, a médiából rendszeresen értesülhetünk, hogyan igyekeznek eltitkolni a ballépéseiket a különböző hírességek, politikusok és sportolók.
Hazudnak és egyre bizonygatják, hogy semmi rosszat nem tettek, holott bizonyítékok vannak az ellenkezőjére.
Ha letagadjuk a hibáinkat, kisebb eséllyel végzünk önvizsgálatot és vonjuk le a tanulságokat, így valószínűbb, hogy újra elkövetjük őket.
Ha nem akarjuk ismét elkövetni ugyanazt a hibát, szánjunk egy kis időt a tanulmányozására. Tegyük félre a ballépéshez társuló negatív érzéseket, ismerjük fel a hozzá vezető tényezőket, és tanuljunk belőle. Ne kifogásokat keressünk, hanem magyarázatot.
9. Nem irigylik mások sikerét
Míg a féltékenységet úgy lehetne leírni, hogy „akarom azt, ami a tiéd”, addig a más sikere miatt érzett irigység tovább megy ennél: „akarom, ami a tiéd, és azt akarom,hogy ne legyen a tiéd”. Az időnként feltámadó, múló féltékenység normális dolog, az irigység azonban egészségtelen.
Ha irigykedünk mások eredményeire, az valószínűleg a logikát nélkülöző gondolatokon alapul, és könnyen vezethet észszerűtlen viselkedéshez. Próbáljunk rátalálni a sikerhez vezető saját ösvényünkre, és ne azzal foglalkozzunk, hogyan boldogulnak mások!
Az irigység alapja néha egyszerű sztereotípia. Aki úgy gondolja, a gazdagok „gonoszak” vagy az „üzletemberek” kapzsik, az általánosításnak köszönhetően egy vadidegenre is irigykedhet.
Minél többet foglalkozunk mások eredményeivel, annál kevesebb időnk marad a saját céljainkra. A mások eredményeivel kapcsolatos ellenérzéseink csak elterelik a figyelmünket, és lelassítják a haladásunkat.
Minél többet sóhajtozunk, hogy bárcsak azt tehetnénk, amit valaki más tesz, annál kevesebbet törődünk saját tudásunk gyarapításával. Kívánhatjuk, hogy bár kevésbé lenne tehetséges a másik, de a mi tehetségünk ettől semennyit sem fejlődik.
Másokhoz mérni magunkat olyan, mintha az almát hasonlítanánk a narancshoz. Mindenkinek megvannak a maga adottságai, képességei és tapasztalatai, ezért önmagunk és társaink összehasonlítgatása nem jó alapja az önértékelésnek. Jelenlegi énünket inkább korábbi önmagunkkal vessük össze, és arra figyeljünk, hogyan fejlődik a személyiségünk.
10. Nem adják fel az első kudarc után
Egyeseket a kudarc arra buzdít, hogy legközelebb jobban igyekezzenek, mások egyszerűen feladják az első fiaskó után.
A kudarc nem feltétlenül jelent végállomást. Ellenkezőleg: a legtöbb sikeres ember a kudarcot a sikerhez vezető hosszú út kezdetének tekinti.
Valószínűleg mindannyian adtunk már fel dolgokat az első sikertelen próbálkozás után. Gyakran a félelem tart vissza attól, hogy újra nekifussunk valaminek, amiben egyszer már kudarcot vallottunk, de e félelem természete mindenkinél más lehet.
Könnyen önbeteljesítő jóslattá válhat, ha feladjuk az első kudarcélmény után. Valahányszor feladjuk, megerősítést nyer, hogy a kudarc rossz, emiatt pedig egyre kevésbé próbálkozunk: így gátolja a kudarctól való félelem a tanulási képességet.
Ne engedjük, hogy a képességeinket érintő téves hiedelmeink visszatartsanak a sikertől. Szánjunk rá egy kis időt, és gondolkodjunk el azon, mit gondolunk a kudarcról.
A sikerhez vezető utat ne sprintként, hanem maratonként fogjuk fel. Fogadjuk el, hogy egy-egy kudarc óhatatlanul együtt jár a tanulási és fejlődési folyamattal.
11. Nem félnek az egyedülléttől
Az egyedüllétnek általában nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget. Sokak számára nem túl vonzó, mások számára egyenesen ijesztő egyedül lenni.
Bár a nagy világvallásokban a magány jellemzően pozitív tartalommal bír – Jézus, Mohamed és Buddha is fontosnak tartotta –, a modern társadalmakban mégis negatív képzeteket kelt az egyedüllét.
Ez a felfogás – hogy „egyedül lenni rossz” és „emberektől körülvéve jó” – szinte kényszerít bennünket, hogy társasági eseményekkel töltsük meg a naptárunkat.
Már-már tényként kezeljük, hogy szombat este egyedül ücsörögni otthon nem egészséges, vagy azt jelenti, hogy „lúzerek” vagyunk. Ha tele van a naptárunk, folyton csörög a telefonunk és mindig van programunk, akkor fontosabbnak érezzük magunkat.
Az egyedüllétet gyakran összetévesztjük a magánnyal. A magányosság egészségügyi kockázatot jelent: összefüggést mutat a rossz alvással, a magas vérnyomással, a gyenge immunrendszerrel és a megnövekedett stresszhormon-termeléssel.
Az egyedüllét azonban nem szükségképpen okoz magányt: sokan magányosak egy emberekkel zsúfolt szobában is. A magány az, amikor úgy érzékeljük, hogy senki sem törődik velünk. Az egyedüllétet azonban tudatosan választjuk, hogy magunk lehessünk a gondolatainkkal.
Az egyedüllét elviselésének képessége nagyobb öröm- és elégedettség érzéssel és jobb stresszkezelő képességgel jár együtt. Azok között, akik szeretnek egyedül lenni, a depresszió is ritkábban fordul elő.
Ha nehezen tudjuk elképzelni, hogy magunk maradjunk egy kis időre, segíthet, ha pozitív élményeket kapcsolunk az egyedülléthez. A napi néhány perc tervezett egyedüllét mellé legalább egy hónapban egyszer beszéljünk meg randevút is önmagunkkal.
Ha „randevúként” tekintjük, az arra emlékeztet, hogy saját elhatározásunkból töltünk időt egyedül. Nem azért választjuk, mert nincsenek kapcsolataink, hanem mert egészséges dolog.
12. Nem gondolják úgy, hogy a világ tartozik nekik
Mindannyian azt akarjuk az élettől, amire érdemesnek tartjuk magunkat. De nem jó, ha abban a hitben élünk, hogy az élet tartozik nekünk pusztán önmagunkért, vagy azért, amin keresztülmentünk.
A meggyőződés, hogy kivételesek vagyunk, és ezért nem kell olyan keményen dolgoznunk vagy nem szükséges végigmennünk ugyanazokon a lépcsőfokokon, mint mindenki másnak, nem egészséges.
De szerencsére le lehet szokni a panaszkodásról amiatt, hogy nem kapjuk meg, amit megérdemlünk. Ha elegendő mentális erőre teszünk szert, többé nem kell úgy éreznünk, hogy a dolgok járnak nekünk.
A „jár nekem” mentalitás megakadályozza, hogy érdemeink alapján szerezzünk meg dolgokat. Aki azzal van elfoglalva, hogy panaszkodik, mert nem kapja meg, amit szerinte érdemel, valószínűleg nem is hajt majd elég keményen.
Elvárása szerint a saját jogán – vagy azért mert már annyi mindenen keresztülment – járnak neki a dolgok. Ha állandóan azzal foglalkozunk, hogy kiköveteljük a világtól a vélt adósságát, akkor nem tudunk felelősséget vállalni a viselkedésünkért.
Mentális erőnk fejlesztéséhez néha úgy kell elfogadnunk a dolgokat, ahogy kapjuk őket, és nem panaszkodhatunk, hogy jobbat érdemlünk. Hajlamosak vagyunk azt állítani, hogy sohasem éreztük az adósunknak a világot – hiszen ez nem éppen vonzó tulajdonság –, de egy-egy pillanatban mindenki gondolta már, hogy valamilyen szempontból több járna neki.
Nagyon figyeljünk oda, életünk mely időszakaiban és területeivel kapcsolatban ütik fel a fejüket ilyen önpusztító gondolatok, és tegyünk azért, hogy megszabaduljunk tőlük.
13. Nem várnak azonnali eredményeket
Felgyorsult világban élünk, de nem kaphatunk meg azonnal mindent, amit akarunk. Akár a házasságunkon dolgozunk, akár saját vállalkozásba fogunk, ha azonnali eredményeket várunk, kudarcra ítéljük magunkat.
Ha nem jutunk elég gyorsan eredményre, akkor nagy a kísértés, hogy természetellenes módokon próbáljuk siettetni adolgot. Ha egy fogyókúrázó néhány héten belül nem tapasztalja a kívánt eredményt, szélsőséges diétába kezdhet, hogy gyorsítsa a folyamatot.
A sportoló,akik gyorsabbá és erősebbé akar válni, teljesítménynövelő szerekhez folyamodhat. Ezek a módszerek pedig veszélyes következményekkel járhatnak.
Ha mindent most akarunk, akkor megfeledkezünk a hosszú távú szemléletről. Az azonnali eredményekre való törekvés remekül tetten érhető például az emberek befektetésekhez való hozzáállásában. Mindenki most azonnal akar nyereséget látni, nem pedig harminc év múlva.
Ne tűzzünk ki tehát határidőt az elvárásaink alapján, inkább legyünk rugalmasak: értsük meg, rengeteg tényezőtől függ, mikor tapasztalunk eredményeket.
