Nemcsak napjainkban születnek különféle hipotézisek az üreges Holddal kapcsolatban, a 20. század tudósait is gondolkodóba ejtette a téma, s néhány meglepő teória is született.
1959-ben Joszif Sklovszkij, szovjet tudós úgy érvelt, hogy a Phobos (a Mars belső holdja) gyorsulása olyan nagy, hogy annak üregesnek kell lennie adott kiszámított közegellenállási erő és tömeg mellett, és ezért lehetséges, hogy mesterséges eredetű.
Azonban később visszavonta ezt az elméletet, mivel a gyorsulás sokkal kisebbnek, a légköri modell pedig helytelennek bizonyult.
Az 1970-es évek közepén két vezető szovjet tudós, Mihail Vaszin és Alexander Scserbakov azt indítványozta, hogy a Föld holdja részben üreges.
Mivel nem hitték, hogy természetes módon üreges lehetne, úgy érveltek, hogy egy idegen civilizáció tevékenysége miatt üreges részben, amely egy hatalmas csillaghajót készített belőle, és állította föld körüli pályára. Ezt az elméletet később az amerikai Don Wilson dolgozta ki részletesen.
Az egyik érvük az volt, hogy annak az esélye, hogya Föld véletlenül befogja a Holdat, rendkívül apró, annak az esélye pedig, hogy ez egy körpályát eredményez, még ennél is picibb.
Egy másik érvük az volt, hogy a Hold (elméleti) sűrűsége sokkal kisebb, mint a Földé (3.3 szemben az 5.5 g/cm³-rel).
Arra is rámutattak, hogy a Hold kráterei, még azok is, amelyek 150 km vagy nagyobb átmérőjűek, csak 2-3 km mélyek, miközben a legmélyebbnek 40-50 km mélynek kellene lennie.
Kijelentették, hogy a kráterek következetesen sekély mélysége (amelyek legnagyobb részéről azt feltételezik, hogy becsapódások következtében keletkezett) annak az eredménye,hogy a Holdnak van egy 30 km-es fémes páncélburkolata a 4 km vastagságú külső kőzetréteg alatt.
Egy másik érvük az volt, hogy amikor a holdrakétákat úgy irányították, hogy azok becsapódjanak a Holdba, akkor az úgy kongott, mint egy harang (vagy egy hatalmas üreges gömb) egészen 4 órányit, továbbá a lökéshullámok kicsiként indultak, majd felerősödtek egy csúcsig, végül elhaltak. Ez teljesen váratlan dolog volt.
Több más tudós is rámutatott arra a tényre, hogy ez jelentheti azt, hogy a holdunk üreges, bár ezzel a lehetőséggel soha nem foglalkoztak nagyon komolyan.
Például 1962-ben egy NASA-tudós, Dr G. McDonald a következőt írta az Astronautics-ban:
„Ha a csillagászati adatokat összerendezzük, azt kapjuk, hogy az adatokból az következik, hogy a Hold belsejének kisebb sűrűségűnek kell lennie, mint a külső részeinek. Valójában úgy látszana, hogy a Hold inkább egy üreges, mint egy homogén gömb.”
McDonald nem fogadta el ezt a következtetést, és feltételezte, hogy vagy az adatoknak, vagy a számításoknak rosszaknak kell lenniük.
Dr S.C. Solomona MIT-ből azt állította, hogy a Hold gravitációs mezőjének egyik vizsgálata azt jelezte, hogy lehet üreges. A The Moon, An International Journal of Lunar Studies-ban publikált tanulmányában az alábbi következtetésre jutott:
„A holdkörüli pályán végzett kísérletek hatalmas mértékben növelték a Hold gravitációs mezőjével kapcsolatos tudásunkat… ami azt az ijesztő lehetőséget jelzi, hogy a Hold esetleg üreges.”
Szeizmikus adatok alapján a Hold különböző modelljeit dolgozták ki. 1974-ben a Science News azt jelentette, hogy „néhány ilyen modell kifejezetten bizarrá tette a holdat, mint például az üreges titánium golyó modellje”.
A Hold szeizmikus viselkedésére most úgy tekintenek, hogy az összeegyeztethető a tömörségével.
Felhasznált irodalom:
W. R. Corliss : The moon and the planets
Glen Arm, MD: Sourcebook Project
Don Wilson: Our mysterious spaceship moon
Don Wilson: Secrets of our spaceship moon
