A szó igazi értelmében vett elektromos hatást előidéző, vagy feszültséget magában hordó, különös képességű emberekről lesz szó.
Mert bizony a jól ismert természetes és a technikai úton előállított, mesterséges elektromos áramon kívül létezik harmadik is: ez a bioáram, amely némely emberben olyan erős, hogy rajta kívül mások is érzékelhetik.
Előfordul, hogy valakinek – bizonyos betegség esetén – világítani kezd valamely testrésze, pedig ez a jelenség nem tartozik a betegség tünetei közé.
Másoknál csak alvás közben jelentkezik ez a fényjelenség, és ébredéskor rögtön el is múlik. Olyan is előfordult már, hogy órákig tartott a különös jelenség.
A legérdekesebbek azok a személyek, akikben valami módon „igazi” áram képződik. Ők folyamatosan töltődnek fel, és ha a kezükbe veszik a villanykörtét, akkor az olyan fényerővel világít, mintha a 220 voltos hálózatba lenne bekapcsolva.
Sok ember csak úgy érinthet meg másokat, hogyha előtte „leföldeli magát” nehogy a mit sem sejtő áldozatát megrázza. Ők kézfogás előtt kénytelenek valamilyen fémtárgyat megérinteni a feszültség kisütése érdekében. Ezeknek az embereknek szikra pattog a hajából, kezéből, és úgy viselkedik a szervezetük, mintha „áramot kapcsoltak volna rá”.
A természetben nem ismeretlen az élőlények elektromossága: elegendő csak az elektromos halfajokra (angolna, rája) vagy a világító rovarokra gondolni. A kutatók tehát először arra gyanakodtak, hogy a felvillanyozott személyek is a testükben gyűjtik az áramot. De mivel senkinél sem találtak erre utaló elváltozást, sem áramtermelő szervet, a rejtély továbbra is rejtély maradt. Idestova kétszáz éve gyűlnek a feljegyzések az „elektromos emberekről”; az első szakkönyv csaknem száz éve látott napvilágot.
Ma már tudjuk, hogy az idegrendszer termel elektromosságot, ám annak erőssége, feszültsége össze sem hasonlítható azzal, ami az említett esetekben tapasztalható. Tudnak olyan esetről is, amikor újszülött volt feltöltve elektromossággal, és mindenkit megrázott a szülészeten, aki csak kézbe vette.
A múlt század végén jegyezték fel azt az esetet, amikor a páciens hosszú évekig minden reggel annyira feltöltődve ébredt, hogy felkelés után nem is tudott megállni: mozognia, járkálnia kellett, hogy megszabaduljon az áramtól.
Ha előbb állt meg, mint hogy a töltés „kiment” volna belőle, akkor egyszerűen a padlóhoz tapadt, és segítség nélkül nem is tudott elmozdulni onnan! Számos olyan esetet is feljegyeztek, amikor egyesek bizonyos betegség – például ételmérgezés – közben, a lábadozás időszakában voltak csak elektromosan feltöltve, ám miután meggyógyultak, az elektromosság nyomtalanul eltűnt, és vissza sem tért többé.
Az orvosok nem keveset foglalkoztak a problémával, de igazán senki sem jutott el a megoldásig. Előfordul, hogy valaki, aki azelőtt soha nem érzékelt ilyesmit a testében, néhány napig vagy, hétig még nehéz, felfüggesztett vastárgyat is képes kilengetni a helyéből csupán azáltal, hogy a közelébe áll vagy odanyújtja a kezét.
Több kutató légköri hatásra gyanakodott – voltak ugyanis esetek, amikor a pácienseknél a jelenség az északi fény felbukkanásakor jelentkezett csak.
De ez is zsákutcának bizonyult. A nagy „áramtermelők” feltöltődésével kapcsolatban sokan a földmágnesességre is gyanakodtak. Mindeddig azonban egyik elméletet sem sikerült bizonyítani. Csak annyit mondhatunk el ismét: az ember és az őt körülvevő világ sokkal bonyolultabb annál, mint hisszük…
forrás: nemere.hu