Egyáltalán nem lehetetlen, hogy valaki a gondolataival meghaladja aktuális valóságát. A történelemkönyvek tele vannak olyan emberek nevével, akiknek ez sikerült: Martin Luther King, William Wallace, Marie Curie, Mahátma Gandhi, Jeanne d’Arc.
Mindnyájuknak egy olyan eljövendő valóság képe élt a fejében, amely a kvantummezőben lehetséges valóságként már létezett. Ez a látomás a lehetőségek érzékeken túli világában már élő valóság volt, és idővel ezek az emberek tényleges valósággá változtatták.
Mindegyikükről elmondható, hogy olyan álmuk, olyan látomásuk, olyan céljuk volt, amely nagyobb volt náluk. Mind hittek egy olyan jövőben, amely annyira valóságosan élt a képzeletükben, hogy ők is elkezdtek úgy élni, mintha az álmuk máris valóság lenne.
Nem látták, nem hallották, nem érezték az ízét vagy a szagát, és nem tudták kézzel megtapintani, de olyannyira megszállottjai voltak az álmuknak, hogy már előre ennek a lehetséges valóságnak megfelelően élték az életüket.
Más szavakkal: úgy viselkedtek, mintha látomásuk máris valóság volna. Az Indiát az 1900-as évek elején gyarmati sorba kényszerítő brit birodalmi uralom züllesztő volt az indiaiak számára. Ennek ellenére Gandhi hitt egy olyan valóságban, amely még nem volt jelen népe életében. Teljes szívvel és töretlen meggyőződéssel állt ki a szabadság, az egyenlőség és az erőszakmentesség mellett.
Bár Gandhi azt hirdette, hogy mindenki szabad, az akkori zsarnoki brit uralom valósága egészen más képet mutatott. A kor hagyományos elképzelésrendszere szöges ellentétben állt az ő hitével és reményeivel. Bár a szabadság élménye még nem volt valóság, amikor Gandhi először kezdeményezte az indiai változásokat, ő mégsem hagyta, hogy a nyilvánvaló külső nehézségek eltántorítsák, és nem adta fel eszményeit.
Gandhi hosszú ideig nem sok olyan visszajelzést kapott a külvilágból, amely megerősítette volna őt abban, hogy változást tud elérni. De csak ritkán hagyta, hogy a külső körülmények hatással legyenek a létállapotára.
Hitt egy olyan jövőben, amelyet még ugyan nem látott és máshogyan sem észlelt, de ami olyan élénken élt a képzeletében, hogy nem is tudott volna máshogyan élni. Lélekben már egy eljövendő, új világban járt, holott fizikailag még a jelenben élt.
Tisztában volt vele, hogy az, ahogyan gondolkodik, cselekszik és érez, meg fogja változtatni környezete akkori körülményeit. És végül erőfeszítéseinek köszönhetően a valóság tényleg változásnak indult.
Ha viselkedésünk egybevág a szándékainkkal, ha a cselekedeteink és a gondolataink fedik egymást, ha testünk és elménk együttműködik, ha szavaink és tetteink összhangban állnak egymással… akkor óriási hatalom áll minden egyes ember mögött.
Miért volt a történelem óriásainak álma „irreális képtelenség”?
A történelem legnagyobb alakjai mind kiálltak a céljaik mellett, anélkül hogy azonnali visszajelzést vártak volna a környezetüktől. Nem számított nekik, hogy nem kaptak semmilyen látható jelet vagy fizikai bizonyítékot a kívánt változásról; naponta eszükbe kellett idézniük azt a valóságot, amelyre ők összpontosítottak.
Elméjük előbbre járt aktuális környezetüknél, mert a környezetük már nem uralta a gondolkodásukat. Rájuk szó szerint igaz, hogy megelőzték a korukat. Egy másik alapvető tulajdonság, amely ezeket a hírességeket mind jellemezte, az, hogy pontosan tudták, mit akarnak elérni.
Meglehet, voltak olyan kortársaik, akik irreálisnak minősítették ezeket a célokat. És ez igaz is, tényleg irreálisak voltak, nemcsak az álmok, hanem az álmodóik is.
Az esemény, amelyet a gondolataikkal, tetteikkel és érzelmeikkel tükröztek, irreális, valótlan volt, hiszen a valóság még nem történt meg.
A tudatlanok és a cinikusok akár még azt is mondhatták, hogy képtelenség, amit művelnek, és igazuk volt — az eljövendő valóság látomása „képtelen”, érzékelhetetlen, csak érzékeken túli birodalomban létezik.
Nézzünk egy másik példát! Jeanne d’Arcot sokan bolondnak, sőt egyenesen őrültnek tartották. Gondolatai messze megelőzték a korát, és veszélyt jelentettek az akkori politikai berendezkedésre. Amikor azonban látomása valósággá vált, elkezdték az érdemei miatt tisztelni.
A nagyság abban áll, hogy valaki a külső körülményektől függetlenül képes megőrizni az álmait. Gandhi esetében ez azt jelentette, hogy a külvilág eseményei (a környezete) nem tántorították el őt a céljaitól, nem foglalkozott azzal, amit érzett, sem azzal, mi fog történni vele (a testével), és nem érdekelte, mennyi ideig tart, amíg az álma, a szabadság valóra válik (idő).
Egyszerűen tudta, hogy mindezek a dolgok előbb vagy utóbb meghajolnak az akarata előtt. A történelem óriásainak elméiben olyan élénken burjánzottak gondolataik, hogy az agyuk számára úgy tűnt, mintha az élmény már be is következett volna. Te is képes vagy rá, hogy pusztán a gondolataid által megváltozz!
