A Badajoz-i UFO-eset Spanyolország történelmének egyik legrejtélyesebb esete, mely „Talavera la Real zöld embere” néven vált ismertté, miután két spanyol katona azt állította, hogy látni véltek egy zölden világító emberszerű lényt a helyi katonai bázison, akire rá is lőttek.
1976 november 12-én, helyi idő szerint 1 óra 45 perc körül José María Trejo és Juan Carrizosa Luján őrszolgálatot teljesítettek Badajoz tartomány, Talavera la Real nevű kisvárosának katonai bázisán.
A katonák egymástól 60 méterre található őrbódéjukban tartózkodtak, amikor hirtelen egy különös zajra lettek figyelmesek. Először rádiózavarra gyanakodtak, de a szokatlan hang végül elviselhetetlen sípolásba ment át, és csak egy perc múlva hallgatott el.
Trejo és Luján úgy vélték illetéktelenek léptek a bázis területére, ezért egy gyors egyeztetés után, kezükben Z-62-es gépfegyvereikkel elindultak, hogy a feltételezett behatolót megkeressék.
Eközben ismét meghallották az erőteljes hangot, de ezúttal már olyan intenzív volt, hogy a két férfi úgy érezte, nyomban „szétrobban a fejük”. Öt perccel később egy hosszúkás fényjelenségre figyeltek fel az égen, ami nagyjából 20 másodpercig volt látható. Kisvártatva egy harmadik őr, José Hidalgo is megérkezett oldalán egy németjuhász kutyával.
Egy lehetséges szabotázstól tartva Trejo és Luján jelentették felettesüknek az elmúlt percek történéseit, akitől azt a parancsot kapták, hogy fésüljék át a bázis teljes területét.
A létesítmény falai mellett haladtak a kutyával, amely szokatlanul nyugodt maradt, így a három katona sem izgulta túl a dolgot. Azonban 300 méter után hirtelen úgy érezték, mintha egy „örvénybe” kerültek volna, és látták, amint egy közeli eukaliptuszfa ágai letörnek.
A megrémült katonák által elengedett kutya a letört ágak irányába szaladt. Várták, hogy az eb heves ugatással jelezzen nekik, azonban pár másodperc múlva lassan, tántorogva tért vissza hozzájuk.
A katonák folytatták útjukat, többször is megállva, hogy körbenézzenek, de semmi különös nem történt. Nem sokkal később Trejo kezdte úgy érezni, hogy valaki követi. Megérzése jó volt, ugyanis 15 méterre tőlük egy „zölden világító emberszerű lényre” lettek figyelmesek.
A teremtmény nagyon magas, elmondásuk szerint kb 3 méter magas lehetett, és úgy tűnt, mintha apró fénypontokból állna. Fejét kicsinek írták le, amelyet valami sisakszerűség takart.
Trejo megpróbált rálőni az idegenre, de képtelen volt megúzni a ravaszt, mivel izmai nem igazán akartak engedelmeskedni, így „megbénulva” zuhant a földre. Két társa viszont sikerrel járt, így vagy 40-50 lövést leadtak a zölden ragyogó lényre, amely egy villámlásszerű fényjelenség kíséretében köddé vált.
Ezzel egyidőben a korábban már hallott fülsértő hang újra rákezdett, és csak 15 másodperc után hallgatott el. Luján és Hidalgo felsegítették a földről Trejót, majd az egész bázist riadókészültségbe helyezték.
Másnap 50 ember kutatta át a területet, ahol az esemény történt, de nem találtak semmit. Se egy töltényhüvelyt, se egy golyót, mely a bázis falába fúródott volna. Az égvilágon semmit…
Néhány nappal később, amikor Trejo belépett a bázis étkezőjébe, minden elhomályosult előtte és eszméletlenül esett össze. November 30-án a madridi légierő kórházába szállították idegrendszeri panaszokkal. Nem sokkal utána viszont javult az állapota és korábbi tünetei sem tértek vissza.
A katonai szakértők megerősítették, hogy a megadott számú töltényeket valóban kilőtték a katonák, a kérdés már csak az, hogy hová lettek?
„Nem tudjuk, hogy mivel volt dolgunk. De amiben nem kételkedünk, az az, hogy tökéletesen láttunk egy magas emberszerű lényt aznap este.” – emlékeznek vissza a történet főszereplői.
Hogy Trejo és társai kire – vagy mire – adták le lövéseiket a mai napig rejtély, de az események tükrében talán nem merész azt állítani, hogy (akár) a földönkívüliekhez is köze lehetett.
