1947… Többek szerint erre az évszámra datálható az UFO-korszak kezdete. Ez az időszak valóban bővelkedett a máig megmagyarázatlanul maradt, rendkívüli eseményekben.
Ekkor történt Kenneth Arnold korszakos jelentőségű észlelése, a roswelli csészealjak lezuhanása, az Egyesült Államok pedig létrehozott egy testületet, amelyet eredetileg a jelenség tanulmányozása céljából hívtak életre, de a szervezet hamarosan a szenátus és minden más kormányhivatal, így a nemzet fejére nőtt. Ez a testület a Majestic 12, amelynek tagjai végül eladták az emberiséget.
Az emberiség történelme — szinte az első pillanatoktól kezdődően — tele van zsúfolva olyan még mindig megoldásra váró rejtélyekkel, amelyek megkérdőjelezik azt a feltételezést, amely szerint a XX. század emberei lettek volna az elsők, akik olyan repülő szerkezeteket láttak a fejük fölött elhúzni, amelyekhez a legcsekélyebb közük sem volt.
A régi, elveszett — illetve általunk elpusztított — kultúrák történelmében kivétel nélkül felfedezhetünk rengeteg olyan rendkívüli eseményről, illetve
eseménysorozatról szóló megemlékezést, amelyek egyértelműen egy, nem a mi bolygónkról származó civilizáció, mítoszoknak, félreértelmezéseknek titulált cselekedeteiről emlékeznek.
Olyan népek feljegyzéseiről van szó, amelyek egymástól vagy térbeli vagy időbeli elszigeteltségben éltek, amelyeknek semmiféle kapcsolódási pontjuk sem volt, ám valami csoda folytán olyannyira hasonló történeteket gyártottak, amelyeket csupán a vaskalapos történészek képesek egyszerű véletlenként definiálni.
Szerintük csakis fatális véletlenként kell értelmeznünk azokat, az emberi faj hajnalán készített sziklarajzokat, amelyek korong alakú, lebegő szerkezeteket ábrázolnak, valamint a szintén őskorunkban született rajzokat, amelyeken szkafander ruhába öltözött, dicsfénytől körülvett alakok integetnek felénk, a ma embere felé, akik viszont barátságtalanul elfordulva — mind a rajzok, mind pedig a tények elől — mítoszok soha nem létezett istenségeiről morognak.
Az azték, inka, indiai, egyiptomi, a sumér, sőt az európai népek mítoszaiban szereplő istenek kivétel nélkül olyan tulajdonságokkal rendelkeztek, amelyek egyszerű halandó lényekké tehették volna őket, ha nem lettek volna birtokukban olyan technológiai felszerelések, amelyek biztosíthatták számukra a felsőbbrendűséget. Ők éppen annyira híján voltak természetfeletti képességeknek, mint mi, így aztán csakis bizonyos eszközök igénybevételével hajthattak végre olyan cselekedeteket, amelyeket az akkor létező, ezen eszközöket nem ismerő és nem is értő primitív társadalmak csodaként értelmezhettek.
De miféle csodákról van szó? Az „istenek”, ha repülni akartak, különböző, nagyon is gépszerű, nem pedig mágikus eszközök segítségét vették igénybe, amelyeket más-más néven (napbárka, vimána, sárkánykígyó, stb.) illettek ugyan, de formavilágukat tekintve meglepően egységesnek és —ami számunkra különösen fontos — a mai UFO-k alakzataival sokszor megegyezőnek bizonyulnak. Ezek a repülőgépek néha harci cselekményekben is részt vettek, amelyek során olyan fegyvereket vetettek be, amilyeneket csak nemrégiben tudtunk elképzelni, és iszonytató valósággá tenni. Levegő-levegő, föld-levegő rakéták, lézerfegyverek, anyagrezonátorok éppúgy felismerhetőek ezekben az ősi elbeszélésekben, mint ugyanezen eszközök elborzasztó, és ma már sajnos tudjuk, hogy teljesen realisztikusan megírt hatásai.
Vajon honnan merítették nem mindennapi tudásukat a régi idők krónikásai, ha mindezeket nem a saját szemükkel tapasztalták meg?
A paleoasztronautika elméleteit vehemensen ellenzők erre azt válaszolják, hogy ezek csupán a modern ember beképzelései, amelyek korunk hatásainak köszönhetőek. Ez az érv kiválóan megállná a helyét… ha nem lennének a kezünkben olyan vizuális bizonyítékok, amelyeket csak azok képesek tagadni akik sohasem látták őket.
Az Egyiptomban található denderai Hathor-síremlék belső falain látható vésetek minden kétséget kizáróan bizonyítják azt a feltevést, miszerint az ősi civilizációk ha maguk nem is rendelkeztek, de biztosan láttak olyan eszközöket, amelyek inkább jellemzőek a XX, századra, mint az Óbirodalomra. A falakon villanykörték, porcelán szigetelők, vezetékek és kábelek rajzait fedezheti fel az elfogulatlan és figyelmes szemlélő.
Ez azonban nem minden. A világ minden részén találhatunk koruknál fogva különös ábrázolásokat, amelyek annyira hasonlítanak napjaink tengeralattjáróira, helikoptereire, űrhajóira, UFO-ira, hogy azt kell gondolnunk — ezek a rajzok csak is úgy készülhettek, ha alkotóik valóban látták ezeket az eszközöket. A világ minden pontján megtekinthetjük ezeket az ábrázolásokat. Akkor hát mi adhat magyarázatot erre a globálisan egységes, a földrajzi és korszakos távolságok ellenére mégis uniformizáltnak tűnő ábrázolási és leírási módra?
Mi késztethetett egymástól alapjaikban különböző kultúrákat arra, hogy olyan történeteket örökítsenek meg, amelyek hasonlósága analóg jegyeket mutat napjaink sablonszerűen egyforma, ettől pedig rendkívül hihetővé váló UFO-eseteivel?
De mi végre ez a nem mindennapi érdeklődés? Mi késztetheti arra egy merőben idegen, egy más bolygórendszer értelmes lényeit arra, hogy ilyen hosszú időn keresztül tartó missziót tartsanak fent ezen a bolygón?
Ezek a lények beleszóltak a fejlődésünkbe, a történelmünkbe.
De vajon miért? Akkor és ma a földönkívüliek titokban tevékenykedtek. A színfalak mögött kötöttek és kötnek szövetséget vezető hatalmak kormányzataival, azután ezeknek a kollaboráns szervezeteknek a hathatós segítségével olyan cselekedeteket hajtanak végre — a rájuk elegendő információ hiányában legfeljebb gyanakvó — emberek ellen, amelyek fényében szerfölött barátságtalan lények kontúrjai rajzolódnak ki. Ezek szerint olyan civilizáció küldötteivel kell szembe néznünk, akik az emberiség életére törnek? Ennek ellentmond saját létezésünk ténye, hiszen a jelek szerint már évezredek óta jelen lévő földönkívüliek már akkor könnyedén elsöpörhettek volna minket a föld színéről.
Az azonban könnyen megeshet, hogy egy egyszerű hódítási, vagy fajirtási tervnél is gonoszabb projekt áldozatai vagyunk – immár nagyon régóta és folyamatosan…
Civilizáció-szimulátorok
Valószínűleg fölöttébb nyugtalanító az a tudat, hogy az elmúlt hatvan-hetven év alatt kitermelt elméleteink mindegyikében fellelhetünk több olyan hibát is, amelyek megléte legalábbis megkérdőjelezi ezen feltételezések létjogosultságát, megalapozottságát. Minden valószínűség szerint ez, az ufológiára sajnos nagyon jellemző elhamarkodottság, meggondolatlanság is hozzájárult ahhoz, hogy a közvélemény mára jobbára érdektelenné vált a témát illetően.
Ez azonban — bármilyen hihetetlenül hangozzék is — nem az ufológia hibája, hiszen a kutatók eleve vesztes állásból próbálták megnyerni a maguk meccsét. A 20. század közepén ránk zúduló információ tengerröl némi elemzés és sok-sok csalódás után kiderült, hogy csak egy keskeny és sekély patak, amely vajmi kevés ahhoz, hogy kombinatív képességünk és képzeletünk dinamójával együtt világosságot teremtsünk.
Ennek egyik legnagyobb oka az, hogy csupán az UFO-jelenség legvékonyabb szeletét áll módunkban kielemezni, és ennek a töredéknek alapján magyarázatot adni, hiszen azzal, hogy lejegyezzük azt, hogy ki, hol és mikor látott UFO-t, még soha nem fogjuk kitalálni azt, hogy vajon mit akarnak tőlünk az idegenek. Persze nyerhetünk további adatokat az eltérítések rekonstruálásával is, de ebben az esetben az a veszély fenyeget, hogy eme emlékelőhívások nem biztos, hogy a valóban megtörtént eseményeket fogják megidézni.
Rohangálhatunk a feltételezett UFO-leszálló zónákban, kezünkben a legkülönbözőbb műszerekkel, és így reménykedhetünk abban, hogy a nyomok alapján rekonstruálhatjuk az immár legendássá vált UFO-hajtómű titkát, de vajon mit kezdhetne egy középkori tudós egy gépkocsi négyütemű motorjával, és csak azzal? Ezek szerint nincs mit tenni, meg kell várni azt a pillanatot, amikor valami olyasmi fog bekövetkezni, amely esemény megvalósulásával már nem lesz semmiféle választható alternativánk? Ez nem megoldás.
Az UFO-kutatóknak igenis tovább kell keresgélniük napjaink eseményei között épp úgy, mint az emberiség történelmében. Mert lehet, hogy éppen a történelem fogja megadni a választ. Azok az idők azon eseményei, amikor az „istenek” leszálltak közénk, és sokáig itt éltek, együtt az őseinkkel.
A Civilizáció-Szimulátor Elmélet (a továbbiakban csak CSZE) korunk UFO-jelenségére próbál egy olyan elfogadható magyarázatot adni, amelynek nincsenek halálos kimenetelű gyermekbetegségei. Ez pedig nem megy másként, csak úgy, ha nem söpörjük le az asztalról elődeink tanúvallomásait sem. De vajon miképpen lehetséges kapcsolódási pontokat találni olyan, elsó látásra egyáltalán nem passzoló esetek között, amelyek vizsgálatával egyenként más-más következtetéseket vonhatunk le? Mi lehet a közös kiindulópontja az ősi kultúrák embereit tanító „isteneinek”, és korunk érzéketlen emberrablóinak?
De miért tanítottak minket az „istenek”, ha aztán pusztító fegyvereikkel törtek ránk és egymás ellen? Hogyan lehet az, hogy a földönkivilliek évezredek óta itt vannak velünk, és mi mégis csak találgathatjuk már csak azt is, hogy valóban itt vannak-e? Mi lehet a cél?
Ha valaki egy kicsit jobban megmártózik az UFO-jelenség — immár bátran állíthatjuk — korszakokon átivelő eseménysorozatában, könnyen úgy érezheti, hogy ez az összevisszaság semmi esélyt nem ad neki arra, hogy kibogozza a gordiuszi csomót és megértse az idegen jelenlét mélyebb okait.
Pedig meglehet, hogy éppen ez a káosz, ez a mindig másfajta viselkedés, ez a sorozatos szinelváltozás az, amely maga a Cél.
De miről is beszélünk? Olyan földönkívüliekről, akik akkor érkeztek, amikor az ősember még a kőbaltát sem használta. Az idegenek úgy gondolták, hogy fajunk eme csirája tökéletes alanya lesz az a kísérletsorozatuknak, így aztán értelmet adtak nekünk. Emberekké lettünk. Megkezdtük civilizációnk alapjainak a lefektetését, amelyhez hathatós segítséget nyújtottak az „istenek”, akik ekkor még barátságosak, és segitőkészek voltak.
Megtanítottak minket a legkülönbözőbb tudományok legalapvetőbb ismereteire. Aztán ezek az istenek hirtelen ellenünk fordultak. és városokat romboltak porig, általuk megtermékenyített kultúrákat árasztottak el özönvizekkel, majd az ezeket a kataklizmákat túlélő népcsoportokat ugrasztották egymásnak. Háborúinkban hol itt, hol ott segédkeztek.
Az idegenek akkoriban is ott voltak mindenütt, és persze akkor sem lehetett pontosan tudni, hogy mit akarnak tőlünk, hiszen hol barátságosak voltak, hol kegyetlenek, máskor pedig, mint álnok felbujtók játszottak a szerepet törtenelmünkben. Néha mintha eltűntek volna, de aztán mindig megjelentek, a legváratlanabb időkben és legszokatlanabb helyeken.
A legújabb kor idegenjei mintha kivárták volna a világháborúk kimenetelét, aztán megkezdték ismételten ellentmondásos cselekedekiket. Vezető hatalmakkal szövetkeznek, és olyan eseményeket indukálnak, amelyek megosztják társadalmunkat. És mindezek mintegy vezerfonalként ott vannak mindenütt, ahol olyasmi történik, amely jelentős kihatással lehet civilizációnk életére, fejlődésére.
Ott vannak a II. világháború gyilkos légi csatái közelében, es a vietnami konfliktus véres mocskában egyaránt. Bemerészkednek az Öböl-háború rakétákkal és bombákkal telezsúfolt légterébe, és nem hagynak nyugtot a kor legnagyobb pionírjainak, az űrhajósoknak sem.
Valóban csak figyelnek minket? Nem.
Inkább és árgus szemekkel lesik, hogy mi az ember reakciója bizonyos változásokra, mindig más, mindig új helyzetekre. A színfalak mögött ők mozgatják a szálakat? Ők azok, akik generálják ezeket az eseményeket, aztán pedig megnézik, hogy mi mit lépünk erre?
Valóban csak figyelnek minket?
A CSZE szerint ennél jóval többről van szó. Mivel már többé-kevésbé bizonyítottnak tekinthetjük azt hogy az idegenek igen nagy befolyással vannak civilizációnk alakulására, bátran állíthatjuk. hogy ezek a lények közvetve ugyan, de meghatározzák azt, hogy egyáltalán milyen események következzenek be, legyen az egy világháború és annak kimenetele, vagy egy járvány, esetleg egy gazdasági krizis.
És miután minden tőlük telhetőt megtettek, nyugodtan, ám annál figyelmesebben és részletekbe menően figyelik meg azt, hogy ezekre a helyzetekre mi emberek mit reagálunk, mit cselekszünk, hogyan birkózunk meg az aktuális problémával – már ha megbirkózunk vele egyáltalán…
De mi végre ez az egész? Könnyen lehet, hogy ez a tönénelemformálás egy nagyon is szigorú, tudományos jellegű program, amely az itt tapasztaltakat hivatott kielemezni, a kapott eredmények pedig az idegen civilizáció zökkenőméntesebb fejlődését hivatottak szolgálni. Micsoda lehetőség… Teremtsünk különböző bolygókon más és más kultúrákat, állítsuk őket ilyen meg olyan helyzetek elé, és nézzük, hogyan birkóznak meg a legkülönbözőbb problémákkal. Aztán vonjuk le a következtetéseket, szűrjük ki a hasznos információkat, amelyek segítségével úgy leszünk egyre bölcsebbek, hogy nekünk nem kell is átélnünk azokat a kríziseket, amelyek révén ezekre a tapasztalatokra egyébként szert tehetnénk.
Az idegenek létrehozták az emberi társadalmat, de nem azért, mert nem volt jobb dolguk, hanem mert ezen a társadalmon tökéletes szimulációkat hajthattak végre, körülbelül úgy, ahogyan mi produkálunk egy atomrobbanást egy mikroprocesszor segítségével, katonai számítógépek virtuális valóságában. Ezek a szimulációk tökéletesen megmutatják nekünk a robbanás mértékét és hatásait anélkül, hogy valódi bombákkal kellene tovább mérgeznünk a légkörünket. Lehet, hogy az idegenek számára mi is egy ilyen virtuális valóság vagyunk, amelyet úgy lehet alakítani, ahogyan a kedvük tartja. Olyan helyzeteket szimulálnak, amelyekből a leszűrhető eredmények a saját társadalmuk javára válhat, úgy, hogy annak a társadalomnak egy percig sem kell krízistől, válsághelyzettől tartania, hiszen a — más civilizációk bőrén megszerzett — megoldás már a kezükben van, esetleg még jóval a problémák jelentkezése előtt.
A mi esetünkben nyilvánvaló, hogy a háborús, militarista események érdeklik a leginkább az idegeneket. Ezek szerint a mi szimulátor világunknak az lenne a feladata, hogy olyan ismeretekkel gazdagítsa a földönkívülieket, amelyek a harcászat, a stratégia, netán az agresszivitás tárgykörében bővítheti az ismereteiket. Nagyon is elképzelhető, hogy száz meg száz, hozzánk hasonló, ám más feladatokra beállított szimulátorvilág van még a galaxisban — vagy azon túl —ahol talán még rosszabb feltételeket teremtenek az idegenek az ottaniak számára.
Ugyanígy az is lehet, hogy akadnak olyan civilizáció-szimulátorok, ahol éppen a tökéletes utópia megvalósítási lehetőségeit kutatják a földönkívüliek.
A földönkívüliek szimulációs programja, a Föld-labor kísérleti egerei lennénk?
A CSZE nem feltételez sem nyílt lerohanást, sem egy csendes inváziót. Az emberiség élete ezek után is csak annyira van veszélyben, mint ahogyan eddig is volt, bár az elmélet immár nem csak az emberi gyarlóságot okolja ennek a helyzetnek a kialakulásával, hiszen a feltételezés szerint a földönkívüliek kezében vannak azok a zsinórok, amelyek a szabad akaratunkat kötik gúzsba.
Ez azonban nem menthet fel minket sem teljesen a felelősség alól, hiszen ha nem akarok, akkor nem iszok, bármennyire is unszoljon erre, bárki is. Természetesen nem lehet mindent tudó magabiztossággal, más eshetőségeket kizáró szemellenzőséggel kijelenteni, hogy a CSZE márpedig maga a megkérdőjelezhetetlen igazság.
Az azonban biztos, hogy a szimulátor-elmélet hosszú idő óta az első olyan elfogadható magyarázat, amely az UFO- jelenség minden aspektusáról tudomást vesz, és amely ezeket a részleteket kivétel nélkül beilleszthetővé teszi a teóriába.
Még a legkülönbözőbb idegen fajok együttes jelenléte is megmagyarázható, hiszen egy ilyen sokféle faj látszatát keltő vizsgálat kiderítheti azt, hogy az ember veleszületett xenofóbiája mikor és milyen körülmények között működik a legalacsonyabb, vagy éppen a legmagasabb hatásfokon. Félelmeink és indulataink megismerése, e tulajdonságaink civilizációnk fejlődésével való változásai egy olyan, nem mindennapi kutatási és tapasztalatszerzési program, amelynek eredményei még számunkra is sok meglepetést és tanulságot szolgáltathatna.
Lehet, hogy amikor egyszer — valami csoda folytán — kiderül a teljes igazság, rájövünk arra, hogy valójában soha nem is jártunk annak a közelében, egyetlen feltételezésünkkel sem. De addig is azon kell lennünk, hogy legalább megpróbáljunk a közelébe férkőzni ennek a titoknak, és erre az egyik, számunkra elérhető mód, ha az UFO-jelenség egészét — így a paleoasztronautikát is — vesszük egy kalap alá.
A CSZE talán nem az igazság, de lehet, hogy nagyon is az. Mindenesetre mind a normál, mind az UFO-történelem összes eseménye, minden egyes mozzanata beleillik ebbe a teóriába, és ez, ha beismerésre nem is készteti majd a titkolódzó kormány-szervezeteket, sarokba szoríthatja azokat a megrögzött szkeptikusokat, akik eddig csak boncolgatni tudták a teóriáinkat — no és nevetni rajtuk.
Hát akkor tessék boncolgatni és nevetgélni. Elsősorban pedig megcáfolni…
