Hírek UFO-k és földönkívüliek

„Ufóügyi Hivatal” létrehozását tervezi az amerikai kormány

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Az amerikai kongresszusban kevesen gondolták volna, hogy a demokraták és a republikánusok együttműködését, épp az UFO-akták felgöngyölítésére tett erőfeszítések hozzák majd tető alá.

Márpedig ez történt, ugyanis a két párt egy olyan hivatal létrehozását kezdeményezte, melynek legfőbb célja az ismeretlen eredetű légi jelenségek kivizsgálása lenne. A jövőbeni iroda minél több információt szeretne begyűjteni például az olyan különös repülő objektumokról, melyeket az amerikai haditengerészek többször is megfigyeltek a közelmúltban, továbbá megismerni eredetüket és szándékukat.

A program vezetője Kirsten Gillibrand New York-i szenátor a Politico című lapnak úgy nyilatkozott, hogy kiemelten fontosnak tartja az egyre szaporodó égi jelenségek minél hatékonyabb beazonosítását, hozzátéve, hogy amennyiben ezek az eszközök (?) ellenfeleik kezében vannak, arról mindenképp tudni akarnak.

Kirsten Gillibrand

„Homokba dugni a fejünket, nem elfogadható stratégia” – véli Gillibrand.

A szenátor elmondta, aggasztónak tartja, hogy kormányzati berkekben nagyon kevés valódi párbeszéd zajlik az UFO-król.

„Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan meghallgatáson vettem részt az utóbbi tíz évben, mely ezzel a témával foglalkozott. Ez azért is szomorú, mert a légierő és a haditengerészet részéről is számtalan megfigyelés történt az elmúlt évtizedben, s ezek nem kaptak megfelelő figyelmet.”

Gillibrand végül elárulta, hogy kollégái közül Marco Rubio, Lindsey Graham és Roy Blunt szenátorok is támogatásukról biztosították.

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend