Parapszichológia

Az ember, aki megálmodta a lóversenyek győzteseit

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Biztos sokan eljátszottak már a gondolattal, hogy mi lenne, ha sikeresen megálmodnák a jövő heti lottószámokat vagy a különféle sportesemények végeredményeit. Nos, az utóbbira már volt példa. A brit John Godley filmbe illő története 1946. március 8-án, pénteken este vette kezdetét.

Godley ez idő tájt az oxfordi Balliol College hallgatója volt. Aznap éjszaka a fiatalembernek különös látomásban volt része. Álmában a szombati hírlapot olvasgatta, benne a soron következő lóversenyek győzteseinek a nevével. (Bindal és Juladin)

Másnap reggel Godley egy kávéházban találkozott barátjával, Richard Freemannel, akivel megosztotta szokatlan álmát, majd együtt átnézték a szombati újságok sport rovatait. A „The Times”-t lapozgatva fel is fedezték Bindal nevét, aki aznap délután egy plumptoni futamon indult, a Daily Expressben pedig Juladinra is rábukkantak, ő Wetherbyben állt rajthoz.

Az egyetemista izgatottan várta a versenyeket. Néhány másik barátját is beavatta álmába, akik szintén fogadásokat tettek. Bindal győzött a futamán, Godley ezt követően pedig feltette nyereményét  Juladinra, aki hamarosan szintén elsőként haladt át a célvonalon, így Godley hétszeresen nyerte vissza befektetését!

Egy régi újságkivágás a győztes lovakról

Az eset híre gyorsan elterjedt az egyetemisták körében, s a verseny után Godleyt heteken át „faggatták” a társai. A legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy volt-e azóta hasonló álma. Godley egyre nyomasztóbbnak érezte helyzetét. Attól tartott, ha jövőbeni álmai tévesnek bizonyulnak, barátai és ismerősei sosem bocsátanak meg neki az elveszített fogadások miatt.

Néhány héttel később, 1946. április 3-án – közvetlenül a Grand National lóverseny előtt – Godley Írországban, szülei otthonában tartózkodott, amikor ismét profetikus álma volt. Ezúttal a győztesek listáját látta.

John Godley

Ébredés után, az összes közül csak egyetlen névre emlékezett, Tubermore-ra. A másnapi indulók között akadt egy Tuberose nevű ló, melynek neve eléggé hasonlított az álombélihez, így aztán Godley megtette fogadását, s este hatkor a BBC híradója már tényként közölte: Tuberose nyert!

„Azelőtt még sosem hallottam Tuberose-ról, teljesen esélytelennek számított. Továbbra is figyelemmel kísértem a pályafutását, de soha többé nem nyert versenyt” – emlékszik vissza Godley.

A következő álomra 1946. július 28-áig kellett várni. Víziójában az oxfordi Randolph Hotel egyik telefonfülkéjéből hívta bukmékerét, hogy megkérdezze tőle a legutóbbi verseny eredményét. Az álom annyira valósnak tűnt, hogy Godley még a telefonfülke fülledt levegőjét is érezni vélte. Bukmékere közölte vele, hogy a Monumentor nevű ló nyert. Másnap reggel első dolga volt megnézni az indulók listáját, melyen szerepelt egy Mentores nevű ló. Godleynak a névhasonlóság láttán most sem volt kérdés, hogy kire fogadjon. Mentores természetesen megnyerte a versenyt!

Egy évvel később, John Godleynak ismét profetikus álomban volt része. Ezúttal egy lóversenyen volt, s azt látta, hogy a győztes ló, a barodai Gaekwad család színeit viseli, a zsoké pedig az ausztrál, Edgar Britt volt. Godley álmában azt is hallotta, amint a tömeg, egy másik győztes ló, Bogie nevét harsogja. A versenyen indulók között azonban nem volt Bogie , csak egy Brogue nevű ló, így Godley neki szavazott bizalmat.

Ekkorra Godley már komolyan vette álmait, és bizonyítani akarta, hogy pontosan meg tudja jósolni a futamok kimenetelét, így mielőtt fogadott volna a lovakra, több embernek is elmesélte álmát, köztük barátnőjének, Angelica Bohmnak és barátjának, Kenneth Harrisnek.

Jóslatáról nyilatkozatot írt, amit három tanúval aláírtatott, majd bevitte a postára, ahol egy borítékba helyezték, s lezárás után a postamester hivatalos időbélyegzővel látta el.

Valószínű nem nehéz kitalálni mi következett ezután: mindkét ló megnyerte a versenyét!

Godley elképesztő jövendőléseinek híre az egész világot bejárta, és talán ennek is köszönhető, hogy megkapta a Daily Mirror versenytudósítói posztját.

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy Godley nem minden álma vált valóra. 1947. október 29-én például egy Claro nevű lóról álmodott. Fogadott is rá, a ló azonban nem nyert.

1949. január 16-án Godleynak ismét látomása volt, melyben egy Timokrat nevű lovat látott nyerni. Az eredmények megint őt igazolták, Timokrat az első helyen végzett.

Godley jósálmai a lóversenyek nyerteseiről még kilenc éven át folytatódtak, de 1958 tavasza után többé már nem jelentkeztek.

A legnagyobb pénzösszeget az 1958-as Grand National lóversenyen nyerte. A győztesre való fogadását természetesen akkor is egy álom előzte meg, melyben egy „What Man?” nevű lóról álmodott. A Grand National indulói között volt egy „Mr What” nevű ló is, melynek neve leginkább hasonlított az álombéli állatéra. Így aztán Godley feltette rá a pénzét, és nyert.

Godley nem igazán értette, hogyan volt képes ilyen eredményesen megjósolni a lóversenyek befutóit, hiszen nem érezte magát különlegesnek, pusztán csak érdekelték a lóversenyek és a fogadások, mint legtöbb akkori diáktársát.

„Sem racionális, sem irracionális magyarázatot nem tudok adni a velem történtekre” – jegyezte meg Godley emlékirataiban.

Kétségtelen, hogy John Godley álmai a prekognitív képesség működésének jeles bizonyítéka volt. Álmai talán legérdekesebb pszichológiai jellegzetessége, hogy vízióiban, csak „látta” vagy „hallotta” a végső győzteseket, de magának a versenyeknek sosem volt „szemtanúja”.

források:
http://www.ukpsychics.com/realm/the_man_who_dreamed_of_horse_race_winners.html
https://www.futilitycloset.com/2010/04/29/horse-sense/

jósok és jóslatok
Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend