Ha egy pillangó megrebbenti szárnyát Tokióban, New Yorkban földrengés lesz. Ismerjük a pillangóhatást, főleg a Vissza a jövőbe rajongói, ugye? De ez nem csak papíron igaz, a történelem tele van különleges esetekkel.
Persze a belemagyarázós jelektől és mindenféle természetfeletti dolgoktól igyekszünk téged megóvni: semmiféle ilyen őrült dologgal nem próbálkozunk. Viszont a történelem tele van furcsa véletlenekkel, amiknek lehet, a felét csupán az idő szépítette meg, de mégis, érdekes látni, hogy apró dolgok mennyire fontosak lehetnek világunk alakulása szempontjából is. A pillangóhatás pedig talán nem is olyan nagy butaság, nem?
Csillagok között
Egy kétujjnyi oxigéntank okozhatta az Apollo–13 balesetét, ugyanis egy ilyen kis készüléket hagyott el a hajó még a rutin procedúra előtt, amely következtében aztán egy parányi elektromos szikra döntötte sírba a küldetést. A balesetet vizsgáló nyomozók először csupán apró, lényegtelen kárnak titulálták, viszont később kiderült, hogy a tervezői és egyéb hibák miatt onnan indult lavinaként a problémasorozat.
Komputerkémek
Tudvalevő, hogy a németek azért is kerültek hátrányba a második világháborúban, mert az angol kódtörők napról napra sikeresen törték fel a hadititkokat szállító Enigma-kódjaikat. A Kódjátszma című film ezt elég részletesen meséli el, középpontban az Asperger-szindrómával élő Alan Turinggal. Szükségük volt egy részletre, egy mankóra, amiből el tudtak indulni a kód megfejtésében. A németeknek aztán éppen a hőn szeretett vezérük személyi kultusza volt a végzete, ugyanis a kódfejtők rájöttek, hogy minden üzenet ugyanazzal a tíz betűvel végződik: „Heil Hitler”. Ennek segítségével hozták aztán létre a kódhoz tartozó megoldókulcsot.
JFK
John F. Kennedy háborús sérülése miatt egész életében krónikus hátfájásban szenvedett. Legtöbbször merevítőt is használt, ami segítette őt mindennapi életében: üléseken, felvonulásokon, hosszú elnöki napjain. Az ellene elkövetett tragikus kimenetelű merényletkor, 1963. november 22-én is egy ilyet hordott, ráadásul szorosan volt megkötve, hiszen sokáig kellett ugyanabban a pozitúrában ülnie. Az esetet vizsgáló nyomozók szerint ez okozhatta halálát, pontosabban ez akadályozta abban, hogy megelőzze azt. Az első golyó ugyanis nem volt végzetes, és a közte levő röpke pillanatban pedig le tudott volna guggolni, vagy legalábbis lebukni a kocsi hátsó ülésén, ám a szoros merevítővel ezt nem tudta megtenni. Az 1943 őszén, Japánban szerzett sérülés csupán évekkel később lett halálos.
Várj, amíg sötét lesz
1965 novembere volt a történelem egyik legsötétebb korszaka. Szó szerint, de most ne a bubópestisre és keresztes hadjáratokra gondoljunk, egyszerűen csak egy apró jelfogóra, egy relére. Történt ugyanis, hogy a kanadai, Ontario állambeli Queenston erőműjében egy ártalmatlannak tűnő elektromos relé meghibásodott, amely többek közt az energia továbbáramlásáért is felelt. Így ezen a különösen hideg őszi napon közel 30 millió ember maradt áram nélkül 13 órán keresztül, feljegyzések szerint pedig körülbelül 800 ezer ember ragadt a metrókocsikban a föld alatt.
A relé ugyanis nem csak Ontario állam áramellátásáért felelt: az USA-beli Connecticut, Massachusetts, New Hampshire, New Jersey, New York, Rhode Island, Pennsylvania és Vermont államok is teljes sötétségben vártak a megváltó fényre. Gondoljunk bele, hogy mindez abban a korban, amikor az amerikaiak UFO-sztorikban hittek, illetve az apokalipszistől rettegtek, internet pedig nem volt, hogy „lecsekkolják, mi a helyzet”.
Kódjátszma
2017 márciusában az Amazon pár szerverén karbantartást szeretett volna végezni, ám egy rosszul beütött kód végül 5 órára elérhetetlenné tette a teljes oldalt, és még több száz, az Amazon szerverén éldegélő weboldalakat. Ez a tévesen beírt parancs becslések szerint 150 millió dollárba került a cégnek, beleértve azt is, hogy ebben az időintervallumban a vásárlók sem tudtak semmit venni.
Tűz és jég dala
Mikor nem olyan régen a történészek frissen rekonstruálták a Titanic tragédiáját, újabb lehetséges forgatókönyvre bukkantak: a kolosszális óceánjáró talán nem is csupán a jéghegy miatt süllyedt el, a katasztrófa előtt ugyanis nem sokkal tűz üthetett ki a fűtőteremben, amelynek eloltására nem volt elég idő, hiszen pár perccel később aztán már az ütközés okozta károk álltak a középpontban. A kutatók viszont úgy gondolják, a tűz akkora lyukat üthetett a hajó oldalán, hogy ez sokkal inkább vezetett a tragédiához. Egyes spekulációk szerint pedig a lyuk pontosan ott volt, ahol aztán a jéghegy ütközött a hajótesttel, ez pedig magyarázatot ad arra, hogy miért szakadt át olyan „könnyen“ a test.
Biciklitolvajok
Talán a valaha volt legnagyobb nehézsúlyú ökölvívó vitán felül Muhammad Ali. Olimpiai arany, világbajnoki érem, egy legenda elképesztő életúttal. És mindez hogy kezdődött? Az amúgy is sanyarú sorsú gyereknek 12 éves korában ellopták az egyetlen biciklijét. A mérgelődő Cassius Clay (hiszen később vette csak fel az Ali nevet) aztán egy járőrtől kapott segítséget: a bicikli nem lett meg, de gazdagabb lett pár bokszmozdulattal, amivel meg tudta védeni magát. Ali ezután döntött úgy, hogy rendszeresen is bokszolni fog, így ellátogatott a közeli edzőterembe, tehetsége pedig hamar megmutatkozott, sorra nyerte az amatőr versenyeket. A többi pedig már történelem.
forrás: Dívány