A tibeti kultúrában az emberi és kozmikus jó elsajátítóját és terjesztőjét harcosnak nevezik. Harcosnak, aki az agresszió ellenében a békét közvetíti a jó és az önmegismerés ösvényén járva. Az élet háború, amit minden nap meg kell nyernünk. Erről szól az ősi tibeti Sambhala-hagyomány.
A szent harcos fogalma megtévesztő lehet, hiszen a csatákkal és erőszakkal ellentétben a nyugalom és a szeretet hírnöke. A szent harcos – vagyis az igazság keresője – nem járhat egyedül útján. Tanítóra, a Sambhala-tradíció szerint mesterharcosra van szüksége, aki segít eligazodni a harcossá válás rögös útján.
A harcos első számú kötelessége a világ jobbá tétele. A Sambhala-hagyomány alapvetése szerint létezik ősi (emberi) bölcsesség, amely képes segíteni a világon. A jó megtalálása és elérése tiszta lelket és elmét kíván, amely félelem nélkül képes szembenézni az igazsággal. A harcos elnevezés tehát valójában elszántat és bátrat jelent (eredetileg a tibeti dpa’-bo kifejezésből ered, melynek jelentése: „bátornak lenni”).
A harcos-lét legfontosabb elvárása, hogy le tudjunk mondani mindarról, ami a végső cél, vagyis a bölcsesség megszerzésének útjában áll. Szemben az aszketizmussal itt nem kell minden földi javunktól megszabadulnunk, de fel kell ismernünk, hogy mi az a pluszteher, ami hátráltat utunkon, és mindig törekednünk kell az arany közép megtalálására.
Csak annyit tartsunk meg magunknak, amennyire épp szükségünk van (ez egyaránt vonatkozik a táplálékra, a pénzre és más anyagi javakra). Tudjunk elfogadók és szelídek lenni, legyünk jámborak, egyszersmind határozottak! Önbizalmunk egy percre se inogjon meg! Tudnunk kell a helyünket a világban, ismernünk kell gyökereinket és azt is, hogy hová tartozunk. Röviden: szeretnünk kell önmagunkat és embertársainkat!
A harcos elsődleges feladata tehát, hogy először is tisztában legyen önmagával, a saját életével, mind a lelkében, mind a háztartásában megteremtse a harmóniát. Ellenkező esetben csak tovább növelné a világban a zűrzavart és a káoszt.
A harcosnak tudnia kell helyén kezelnie a dolgokat. A szeretet és a jó nem válogat lakhely vagy bőrszín, esetleg vallás szerint. A jó általános és egyetemes, elérése pedig teli van buktatókkal és zsákutcákkal. Regék, mondák és népmesék ezrei szólnak erről szinte minden kultúrában.
A jó rendszerint győzedelmeskedik, olykor viszont a rossz, a sötét erők kerekednek felül. Egymás elhagyhatatlan ellentétpárjai ezek, amelyek folyamatosan mozgásban tartják a világot és végső soron az emberi elme fejlődését szolgálják (olykor persze nagy vargabetűkkel). A szent harcos útja mindannyiunk útja – függetlenül attól, milyen vallás és milyen nép gyermekei vagyunk!
