Ezotéria

Keleti kontra nyugati gyógymódok

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

A szelíd gyógymódokként említett alternatív kezelések körül még ma is sok a vita. Bár egyre több orvos elfogadja, elismeri, sőt, már vannak kórházak, ahol külön “keleti gyógymódok” részleg is működik, de sok felé még mindig fenntartással fogadják.

Akupunktúra

Az akupunktúrát általában olyan betegségek kezelésére alkalmazzák, amelyekkel szemben a hagyományos nyugati gyógyítás tehetetlen.

Igaz, elsősorban megelőzésre való, s talán épp ezért ütközött olyan nagy ellenállásba Európában, ahol a medicina inkább gyógyít, mint megelőz.

Ebből a kulturális különbségből kiindulva hatását kétféleképpen magyarázzák. Az egyik hagyományos kínai filozófia – a taoizmus – azt tanítja, hogy a jó egészség feltétele az ellentétes erők (a jin és a jang) egyensúlya. Ha ez megbomlik, rosszul érezzük magunkat.

Ahhoz, hogy az energia szabadon áramolhasson, a gátakat kell feloldani. Az akupunktúrás pontok megszúrása a csatornák feloldását teszik lehetővé. Az akupunktúra európai és amerikai művelői a természettudományos gondolkodásba jobban beilleszthető fogalmakkal, az idegélettan törvényeivel magyarázzák az akupunktúra hatását.

A bőr alatt futó legfontosabb idegek menete azonos azokéval a meridiánokéval, amelyeken a legtöbb akupunktúrás pont található. Az idegek egyik feladata, hogy közvetítsék a szervezet állapotáról hírt adó üzeneteket.

Ha károsodott szervből érkezik, az idegvégződések vészjelzést adnak, amit fájdalomként érzékelünk. A fájdalom nem feltétlenül ott jelentkezik, ahol a baj fészkel. Így például a gyomor fájdalma a has felső részének és a hátnak a bőrébe sugározhat.

A betegség forrása és a fájdalmas terület között az idegek teremtenek kapcsolatot. A testen mintegy ezer akupunktúrás pontot tartanak nyilván, a fő meridiánok száma 12, ezek mindegyike egy-egy szervhez tartozik. A meridiánok áthaladnak a főbb testtájakon és valamelyik kéz vagy lábujjon végződnek.

Akupunktúrával sokféle betegséget és panaszt kezelnek: fejfájást, reumás fájdalmakat, emésztési zavarokat, asztmát, magas vérnyomást, alvászavarokat, szorongást, sőt a meddőség bizonyos fajtáit is.

Még szülés vagy nyitott szívműtét során is sikerrel csillapítható vele a fájdalom. De nem ajánlják azoknak, akik szteroid szedése miatt könnyen megfertőződhetnek, és még kevésbé a véralvadási zavarban, például hemofíliában szenvedőknek.

Az akupresszúra vagy siacu

Csak gyakorlott terapeuta alkalmazhatja biztonságosan, de vannak otthoni használatra való változatai is. Az akupresszúrát kínai masszázsnak, a japánok siacu-nak nevezik. (si =ujj, acu=nyomás).

E módszer azoknál is alkalmazható, akiknél az akupunktúrás tűszúrást ellenzik az orvosok. A módszernek az a lényege, hogy a terapeuta meghatározott módokon nyomást gyakorol a beteg testének bizonyos pontjaira.

A kezelési pontok távol is lehetnek a kezelendő testrésztől – akárcsak az akupunktúránál. A fejfájást például a kéz hüvelykujja alatt, vagy a lábfejen haladó egyik meridián pontjainak ingerlésével kezelik.

A siacut Keleten sokféle panasz enyhítésére használják, a hátfájástól a migrénig, szénanátháig számos olyan esetben, amire a nyugati orvoslásnak nincs hatásos ellenszere. Sőt, még olyan súlyos betegségeknél is, amiket a nyugati felfogás súlyosnak minősít.

A siacu persze nem helyettesíti a “hivatalos” gyógymódot, inkább arra szolgál, hogy helyreállítsa a szervezet egyensúlyát. Tehát kiegészíti a hagyományos kezelést. Súlyosabb betegségek esetében előbb mindig orvossal kell konzultálni, s azután jól képzett siacu-terapeutát kell választani.

Apróbb rendellenességek azonban felületes tudás birtokában is eredményesen kezelhetők. A könyvesboltokban kapható fényképekkel illusztrált kiadványokból bárki megtanulhatja, hol találhatóak az úgynevezett cubók, vagyis azok a pontok, amelyeket különböző erősséggel megnyomva enyhíthető a fogfájás, a fejfájás, vagy csökkenthető a stressz miatti feszültség.

Reflexológia

A talpmasszázs alighanem a siacu egyik “mellékága”. Gyökerei a több ezer éves keleti orvosi hagyományokig nyúlnak vissza. Művelői szerint a test részei, szervei megfelelnek a lábfej, kézfej és a fűl egyes részeinek.

E területeket masszázzsal serkentve javítható az általános egészségi állapot, helyreállítható az egyensúly, támogathatók az öngyógyító erők.

A reflexológia fejlődése a XX. század elején kezdődött, amikor William Fitzgerald, a londoni Szent Tamás Kórház orvosa érdeklődni kezdett az akupunktúra és más, azzal összefüggő gyógymódok iránt.

Fitzgerald doktor fektette le a mai reflexológia alapjait. Munkássága hamarosan követőkre talált, elsősorban az Egyesült Államokban. A kezelés látszólag egyszerű. A terapeuta lábat, lábfejet, talpat masszírozva a bőr alatti csomókat keresi.

A csomók kristálylerakódások, amelyek megfelelő testrészben – például valamely mirigyben vagy más, a helyi reflexszel összefüggő szervben – kialakult egyensúlyzavar jelei. A talpnak ezek a pontjai érzékenyek, s ha erős nyomás éri őket, fájhatnak is.

A terapeuta mindkét talp teljes felületén elvégzi a kezelést, közben fokozatosan figyel az érzékeny pontokra, hiszen a cél a csomók eloszlatása. E

gy kezelés általában 20-60 percig tart, és rendszerint több kezelésből álló kúrára van szükség az eredmény eléréséhez.

Van, aki úgy véli – miként a kínaiak – a megelőzés a fontos, tehát azért jár refelexológushoz, hogy a mindennapi élet stresszhatásait mérsékelje, és erősítse a betegségekkel szemben természetes védekezőképességet.

forrás: astronet.hu

természetgyógyászat
Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend