A jobb jövőben csak akkor reménykedhetünk, ha fel tudjuk nevelni gyermekeinket azok nélkül a traumák és bántások nélkül, amelyektől oly sok felnőtt szenved napjainkban.
E visszaéléseket gyakran jóindulatú, ám tudattalan szülők követték el, akik közül sokan saját be nem gyógyult sebeik miatt viselkedtek így – ezeket a sebeket a megelőző nemzedékektől szerezték, ahogy azok is a saját elődeiktől. Sok trauma így öröklődik egy családon belül generációról generációra.
S miközben a felnőttek a gyógyulás küzdelmes útját járják, szülőként fontos megérteniük, hogy minden árat megér, ha képesek elkerülni saját gyermekeik életének megnehezítését.
Napjaink gyermekeinek intelligens kalauzolásra van szükségük, amely támogatja a fejlődésüket, és testük, elméjük és szellemük integrációját. Nem mindig könnyű megtalálni a megfelelő spirituális útmutatót, amely segítségünkre lehet a gyermekkor különböző szakaszainak kezelésében. Az iskola az elmét pallérozza, de elnyomja a test természetes vágyát a játékra és a mozgásra.
A gyermekkor „visszaüt”
Sok felnőtt azért kerüli a vallásosság minden formáját, mert gyermekkorában fapadon térdepeltették a templomban, és olyan könyveket adtak a kezébe, amit nem értett.
Mások úgy nőnek fel, hogy teljesen elhanyagolják a testüket, amelynek eredményeképpen különböző betegségekkel kell később megküzdeniük.
Megint mások nem tanulnak, és kerülik az intellektuális kihívást jelentő feladatokat gyakran azért, mert gyermekkorukban nem a fejlettségüknek megfelelő anyagokkal terhelték őket.
A csakrarendszer, amely a test hét kerékszerű energiaközpontját fogja át, tiszta tükröt tart a gyerekkori fejlődés szakaszai elé. Ez a rendszer megmutatja, hogyan fejlődnek ki a csakrák alulról felfelé, ahogy a gyermek közeledik a felnőttkorhoz.
A csakrák a fizikai és a spirituális sík közti átjárók, s egyszerre testünk és lelkünk belső szerkezetének szentségét is megtestesítik. A testgyakorlatok, a meditációk és a vizualizációs feladatok segítenek központosítani energiáinkat, megnyitni szívünket, felhasználni a hangokat a tudatosság kitágításához és fejleszteni intuíciónkat.
Az érzékszerveken túli észlelésről ma már sokat tudunk. Sámánok, látók és próféták jóslatai bizonyítják, hogy a régi társadalmak tagjai is hittek a láthatatlan érzékszerv, a harmadik szem létezésében. Hihetetlen jóslatok sora látott napvilágot, gondoljunk a bibliai jövendölésekre, a delphoi jósda üzeneteire vagy Nostradamus látomásaira.
A tudósok azt gyanították, hogy lennie kell valamilyen megmagyarázhatatlan emberi képességnek, amelynek segítségével többet észlelünk a világból. Ezt a hagyományos érzékelésen túli képességet nevezték el hatodik érzéknek, harmadik szemnek.
A gyerekeknél ez a harmadik szem elég sokáig nyitva van. Ők olyasmit is látnak, éreznek, megéreznek, amit a felnőttek „butaságnak”, képzelgésnek mondanak.
A babák 3-4 éves korukig látják az aurát, a testet körülvevő energiaburkot, s abból érzik meg, hogy jó vagy rossz emberrel van-e dolguk.
Az anyaméhtől egyéves korig
Inkább a testiség kialakulásának elősegítése a cél. Ilyenkor tehát leginkább a gyökércsakra fejlődik ki és erősödik meg. Ebben a szakaszban a legfontosabb, hogy elősegítsük a gyermek összhangba kerüljön a saját testével, amit gyakori érintéssel, öleléssel, gondoskodással és a fizikai igények kielégítésével érhető el. Ezek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni.
Érintésünk igazolja a gyerek fizikai létezését. Miközben segítő kezet nyújtunk neki, ő is megtanulja, hogyan tartsa meg a saját testét. A játék fejleszti a gyerek motoros koordinációját. Ha a kezével és a lábával játszunk, ha olyan játékokat adunk neki, amiket meg tud fogni, ha játszunk vele a fürdőkádban, akkor ezek révén a mozgásos készségei fejlődhetnek. A biztonságos és kényelmes környezet, az életkorának megfelelő játékok segítenek, hogy a baba pozitívan viszonyuljon a külvilághoz.
A bizalom megteremtése a ragaszkodás és kötődés lehetőségein keresztül. A gyermek biztonságának egyetlen forrása az, ha kötődést alakíthat ki elsődleges gondozójával.
Fontos, hogy az anya és az apa olyan állandó jelenlévő támaszt biztosítson a gyermeknek élete első évében, amilyet csak lehet. Ez azt jelenti, hogy felveszik, ha sír, gyakran fogják ölbe és ringatják, beszélnek hozzá, védik a nagyobb zajtól, éhségtől, hidegtől vagy egyéb kellemetlen érzettől, és ütemterv helyett akkor etetik, ha éhes.
Vannak szülők, akiknek nehezére esik hagyni e kötődés kialakulását, mert a gyermek természetes szükségleteit túl követelőzőnek érzik. Ha azonban elősegítjük, hogy e kötődés kialakuljon, akkor a gyermek a későbbiekben sokkal önállóbb lesz.
A szülői jelenlét folyamatossága segít megoldani a „bizalom vagy bizalmatlanság” dilemmáját oly módon, hogy közben reményt és önbizalmat ad. Ha a gyermek tudja, hogy a szülő mindig a rendelkezésére áll, a szükséges fejlődés megindul, és a gyermek nem lesz feszült és hiperaktív.
Felhasznált irodalom: Judith Anodea: A csakrák bölcsessége
