John Cunningham Lilly a filmek és képregények őrült tudósának archetípusa lehetne. Szerencsére nem a világ elpusztítása érdekelte, hanem a tudományágak közti átjárhatóság.

Karrierje kiterjedt a légierőnél végzett kísérletekre, az agy elektromos stimulációjára, a pszichoanalízisre, a külső hatásoktól elszigetelő izolációs kamrákra. Aztán jöttek a pszichedelikus drogok, a delfinek lélektana és az űrkutatás.

Minden adott volt ahhoz, hogy John. C. Lilly tisztességben megöregedett gazdag bankárként kerüljön a koporsóba. 1915-ben született a minnesotai Saint Paulban. Apja bankár volt, anyja a gazdag Cunningham család tagja; második fiuk viszont nem volt hülye, hogy pénzügyekre pazarolja a drága idejét. 13 éves korában már saját laboratóriuma volt a pincében, és falta George Berkeley filozófiai írásait.

1933-ban fizika szakra jelentkezett a California Institutes of Technologyra (Caltech); a taníttatását az apja fizette, aki később az iskola egyik legbőkezűbb szponzora lett. Lilly nem szemérmeskedett, ha a családi kasszából kellett finanszíroznia a kísérleteit.

Mindentudós

29 évesen elolvasta Aldous Huxley Szép új világát, és minden megváltozott. Lillyt mélyen elgondolkodtatta a tény, hogy ha farmakológiai módszerekkel megváltoztathatók az agy kémiai folyamatai, az a szubjektív érzékelésre is kihathat. Innentől hátat is fordított a fizikának; átállt a biológiára, és az agy kémiai folyamatait kezdte tanulmányozni.

Miután 1938-ban diplomázott a Caltechben, beiratkozott a Darthmouth Medical Schoolba, és elkezdte az első emberkísérleteit – saját magán. Professzora, Henry Borsook a glikociamin termelődését vizsgálta, ami az emberi testben az izmok elsődleges erőforrása. A kísérletben Lillyt fehérjementes diétára fogták, miközben fehérjealkotó aminosavakkal, glicinnel és argininnal injekciózták. A tanulmány testileg és lelkileg is megviselte Lillyt, de a tanulmány igazolta Borsook hipotézisét, így ő is társszerző lehetett. Ez volt az első publikált munkája.

Átiratkozott a Pennsylvaniai Egyetemre; a kutatás jobban lekötötte, mint a terápiás gyakorlatok. Az egyetemen saját laboratóriumot kapott, ahol az első vérnyomásmérőjét tervezte.  A munkáját Britton Chance is támogatta; ő ismertette meg Lillyt az akkor még gyerekcipőben járó számítógépekkel.

A fiatal kutató itt találkozott H. Cuhbert Bazett-tel, aki a brit pszichológus, J. B. S. Haldane tanítványa volt. Tőle származott az elmélet, hogy egy kutatónak csak akkor szabad másokon kísérleteznie, ha azokat a kísérleteket már saját magán is elvégezte. Lilly életében nagyjából ez volt az egyetlen megfigyelhető vezérelv.

Ezt leszámítva a tudományos karrierje olyan ívet írt le, mint az ökörhugyozás. Nincs mit csodálkozni: az egyes tudományterületek összefüggései izgatták, nem az, hogy egy tudományág mesterévé váljon. De nem volt kókler: releváns felfedezései voltak a biofizika, a neuropszichológia, az elektronika, a számítástudományok és az idegrendszer anatómiája területén is.

Csak néhány a fontosabb munkái közül:

A második világháború alatt a légierő számára végzett kísérleteket; a nagy magasságú repülések fiziológiáját tanulmányozta, és több nyomásmérő berendezést tervezett.

1951-ben publikált egy tanulmányt; ebben leírta, hogy az agyhullámok katódsugárcsöves képernyőn is megjeleníthetők, ha az élő agy megfelelő részeibe beillesztik a saját tervezésű elektródáit. Az ő munkája lendítette előre az elektromos agystimulációra épülő idegrendszeri kutatásokat; a ma használt agyi implantátumok mind Lilly kutatásain alapulnak.

1954-ben az N.I.M.H.-nél dolgozva jutott eszébe, hogy olyan izolációs kamrákat fejlesszen, amik elősegítik az agy érzékszervi deprivációját. Az elszigetelt, hangtól és fénytől elzárt környezetben az agyműködés felerősödhet, miközben a vizsgált alany a kamra belsejében meleg sós vízben lebeg. A külső stimuláció hiánya tehermentesíti az agyat, így maximális kihasználtsággal dolgozhat.

Tanulmányozta a Pantadzsali jógát és Srí Rámana Maharshi meditációs technikáit; az így elsajátított elveket beépítette az emberi test mint bioszámítógép-elméletébe. A tapasztalatairól született az egyik leghíresebb tudományos munkája (Programming and Metaprogramming in the Human Biocomputer: Theory and Experiments). Oscar Ichazo, a Chilében élő spirituális vezető szintén nagy hatással volt rá.

1961-ben egy kutatócsoporttal azt tanulmányozta a SETI-programhoz használt Green Bank-i rádióteleszkópnál, hogy használható-e a rádiócsillagászat a Naprendszeren kívüli intelligens létformák keresésére, és a Drake-formula használatával megbecsülték a galaxisban fellelhető kommunikációképes civilizációk számát.

Összesen 19 könyvet írt, többek között az LSD-vel végzett kísérleteiről (The Center of the Cyclone), a delfinekkel végzett kutatásairól (Man and Dolphin, The Mind of the Dolphin), illetve legalább két műve Hollywoodban kötött ki, forgatókönyvként.

De élete fő műve a delfinekkel végzett kutatás volt.

Az ötvenes évek végén Lilly létrehozott egy központot, ami az emberek és a delfinek közti kommunikációval foglalkozott. Néhány évvel később munkatársaival több tanulmányt publikáltak arról, hogy a delfinek utánozni tudják az emberi beszédet – igaz, a kutatás eredményeit igen bonyolult lenne reprodukálni. Az állatokkal végzett, több évtizeden át tartó munkája viszont nagyban hozzájárult a tengeri emlősök védelméről szóló 1972-es törvény, a United States Marine Mammal Protection Act elfogadásához.

Lilly a hatvanas években ismerkedett meg a hallucinogénekkel; jó viszonyt ápolt a pszichedelikus kultúra akkori doyenjeivel, mint Allen Ginsberg és Timothy Leary. Először az LSD-t, majd később a ketamint is kipróbálta. Ekkor támadt az az ötlete, hogy a drogok és az izolációs kamrák agyserkentő hatását arra is lehetne használni, hogy delfinekkel kommunikáljon. A nyolcvanas években ő igazgatta azt a projektet, amivel egy számítógéppel szintetizált közös nyelvre tanította volna a delfineket.

Lilly egy olyan világról fantáziált, ahol a delfineket és a bálnákat nem gyilkolják – de nem a törvények miatt, hanem mert az emberek megértik, hogy ezek az ősi földlakók mennyire csodálatos, intelligens élőlények,

„amiket nem megölnünk kell, hanem tanulnunk tőlük.”

Akik több tudományterület között kalandoznak, azokat mindig fenyegeti a veszély, hogy nem sokan fogják megérteni a felfedezéseik jelentőségét. Ha az illető még pszichoaktív szerekkel is kísérletezik, végképp követhetetlenné válik. Lilly például leírt egy Solid State Intelligence nevű gonosz entitást is, akit leginkább egy Skynet-szerű mesterséges intelligenciához lehetne hasonlítani.

Lilly elmélete szerint a számítási feladatokra képes szilárdtest elektronikák – a számítógépek –idővel önálló bioformát öltenek. Mivel a számítógépeknek az optimális működési közeg az alacsony hőmérsékletű vákuum, az embereknek meg a szobahőmérséklet, Lilly szerint ez drámai konfliktusokhoz vezethet a jövőben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kutató egy nagy dózis ketamin hatására állt elő ezzel a baljós próféciával.

Nem talált sok megértésre az E.C.C.O. nevű elmélete sem. 1974-ben állította fel azt a teóriát, hogy a kozmikus létformák több (összesen kilenc) hierarchikus szintbe szerveződtek. Ezek közül a legalacsonyabb létforma az Earth Coincidence Control Office, röviden az E.C.C.O. A feleségével, Tonival (Antonietta) közösen írt önéletrajzukban kifejtették, hogy a legfelsőbb szint a Cosmic Coincidence Control Center (CCCC), és ebből a réteges elrendezésből levezették, hogy Isten valójában az Univerzumot irányító, magasabb rendű létforma. Vagyis nagyjából ugyanoda jutott el, mint Spinoza (tisztán), vagy bármelyik civil (aki 700 mikrogrammnál több LSD-t fogyaszt.)

Ha élni kell

A ragyogó megfigyelések, a tudományos összefüggések felfedezése, a remek találmányok és a több száz oldalnyi bizonyíthatatlan állatság Lillyt nemcsak a tudományban, hanem a popkultúrában is halhatatlanná tette. Arthuc C. Clarke 1963-as regénye, a Delfinek szigetének főalakja egyértelműen őt idézi. De több más könyv, film és regény is megemlékezett Lilly munkásságáról, például az Altered State vagy a Day of the Dolphin. Sőt, az 1992-es Sega-videojáték, az Ecco The Dolphin producere, Ed Annunziata is nagy rajongója volt Lilly írásainak.

Egész életében az amerikai kormány finanszírozta az eszement kutatásait, minden tudományterületbe belekóstolt, minden hallucinogént kipróbált, egy csomó tudományos kutatást végzett, több találmányt jegyzett be, és több ezer oldalnyi, zsenialitástól és tömény őrülettől csöpögő szakirodalmat hagyott maga után, hogy végül megállapítsa: az agyunk egy csoda, a meditáció jó, a hallucinogének még jobbak, a delfinektől lenne mit tanulnunk, a mesterséges intelligenciától meg jobban is félhetnénk. Ja, és van Isten.

A kilencvenes években Hawaiira költözött, Maui szigetére. 2001-ben halt meg, 86 évesen. Valószínűleg keveset unatkozott. Még jó, hogy nem ment el bankárnak.