A középkori Templomos Lovagrend már fennállása során is igen titokzatos volt a kívülállók számára, az évszázadok során pedig számtalan legenda született a lovagokról.
Ezek a mítoszok még napjainkban is népszerűek, noha kevés történeti bizonyíték igazolja valódiságukat.
Még a frigyládát is ők őrizték
Az 1118 körül létrejött Templomos Rend egy igen viharos korszakban és helyen született meg, a keresztes hadjáratok által sújtott Szentföldön. A lovagok hamar befolyásos támogatókat találtak, II. Balduin jeruzsálemi király az egykori Salamon-templom feltételezett helyén álló mecsetben szállásolta el őket – innen ered a rend későbbi neve, a „templomos”.
A szervezet főhadiszállása Szaladin 1187-es hódításáig a Templom-hegynél maradt. A legenda szerint a lovagok hosszú jeruzsálemi tartózkodásuk alatt számtalan ereklyét és titkot fedeztek fel.
Tény, ami tény, a templomosok idővel valóban hatalmas gazdagságra tettek szert, néhány történész pedig úgy véli, hogy az ereklyékre vonatkozó állítások egy része is igaz: egyes kutatók szerint a torinói lepel egy ideig a rend birtokában volt.
A 18. századtól kezdődően viszont egyre hajmeresztőbb elméletek alakultak ki a templomosok kincseiről. Napjainkra már ott tartunk, hogy nem nagyon van olyan keresztény relikvia, melyet ne tulajdonítanának a rendnek.
Az efféle mítoszok megszületésében nagy szerepe volt az olyan pszeudo-történeti munkáknak, mint amilyen az először 1982-ben megjelent Szent vér, szent Grál is volt.
Bár a titkos kincsekről szóló pletykáknak lehetett némi alapja, bizonyos történetekről könnyű eldönteni, hogy hamisak: sem a Szent Grált, sem a frigyládát, sem Jézus titkos vérvonalát nem őrizték a lovagok.
Sőt, az sem tűnik valószínűnek, hogy a rend kincseinek egy része még ma is felfedezésre vár. A szervezet 14. századi feloszlatásakor ugyanis teljes vagyonát lefoglalták.
A nagymester átka
A templomosok hirtelen bukása is legendákat szült. A komoly befolyással bíró rend a 14. század elejére szembekerült az egyre erősödő Franciaországgal és uralkodójával, IV. „Szép” Fülöppel. Az ellentét oka főként pénzügyi volt.
A francia király parancsára 1307. október 13-án pénteken egy jól szervezett akcióval a rend franciaországi vagyonát elkobozták, tagjait pedig bebörtönözték. Egy ismert városi legenda alapján innen származik a péntek 13-ára vonatkozó babona.
A letartóztatások után évekig tartó koncepciós perek kezdődtek: a rend tagjait gyakran koholt vádakkal támadták, és kínzással kicsikart vallomásokra bírták. V. Kelemen pápa 1312-ben hivatalosan is feloszlatta a csoportot, 1314-ben pedig elevenen megégették a középkori rend utolsó nagymesterét, Jacques de Molay-t.
A legenda szerint – mely már a 14. században ismert volt – a máglyán haldokló de Molay megátkozta kivégzőit, IV. Fülöpöt és V. Kelement.
Mind a király, mind a pápa még abban az évben meghalt, sőt, később Fülöp fiait is viszonylag fiatalon utolérte a halál. IV. Fülöp fiainak halálával a Capeting-ház is kihalt.
A történetet a 20. század közepén Maurice Druon elevenítette fel Az elátkozott királyok című regénysorozatában.
A sátánnal cimboráltak
A mítosz, mely szerint a templomosok titkos szertartásokat folytattak és világraszóló összeesküvést szőttek, valószínűleg szintén a 14. századi per miatt alakult ki.
A vádak alapján nem nagyon akadt olyan, a korszakban megbocsáthatatlannak tartott bűn, melyet a lovagok ne követtek volna el. A felavatási szertartásnál a tagok leköpték a keresztet, tagadták Krisztust, egymással csókolóztak, sőt, egyenesen bátorították ezt a fajta viselkedést.
„Én, La Fére-i Rajmund, 21 éves, beismerem, hogy háromszor leköptem a keresztet, de csak a számmal, és nem a szívemmel” – áll az egyik vallomásban.
A templomosoknak állítólag még saját bálványuk is volt, melyet Baphometnek hívtak. Hogy a sátáni figura pontosan hogyan is nézett ki, nehéz megmondani, a kikényszerített vallomások ugyanis igen ellentmondásosan írták le az alakot.
A különböző istentelen szokások mellett a rendet természetesen egyéb rágalmakkal is támadták, például csalás és korrupció vádjával.
Mivel a későbbiekben rengeteg lovag beismerő vallomást tett – sok esetben „túlteljesítve”, tovább színezve a történetet – évszázadok óta vita tárgyát képezi, hogy mennyi lehetett igaz a rend ellen felhozott vádakból.
Amerikáig is eljutottak
Bár manapság a történészek úgy vélik, hogy a középkori rend felszámolását átvészelő templomosok más lovagrendekbe belépve, vagy újakat alapítva éltek tovább, az emberi fantázia ennél izgalmasabb elképzeléseket is szült már.
Az egyik legelterjedtebb mítosz szerint a korábbi templomosok hozták létre a szabadkőművességet. Igaz, hogy a szabadkőművesség bonyolult rendszereiben és rangfokozataiban több utalás is van a lovagokra – egy 19. században kialakult csoport például egyenesen a Templomos Lovag nevet viseli -, ez inkább a szimbólum- és szokásátvétel, semmint a történelmi folytonosság bizonyítéka.
A templomosok és szabadkőművesek kapcsolatára az egyik legtöbbet emlegetett bizonyíték a skóciai Rosslyn-kápolna. Az építményben található bizonyos faragványokról egyesek úgy tartják, hogy szabadkőműves jelképek, a kápolnát pedig néhányan Salamon templomához hasonlítják.
A Rosslyn-kápolna még egy ismert templomos legendához kapcsolódik. Az építményen belül olyan díszítőelemek találhatóak, melyek kukoricára és aloe verára emlékeztetnek. Mivel a faragványok nincsenek jó állapotban, lehetetlenség egyértelműen megállapítani, hogy milyen szimbólumokról is van szó.
Ez persze nem akadályozta meg a mítosz születését. Mivel a kukorica és az aloe vera is Amerikából származik, a templomot pedig a 15. század közepén építették, szinte adta magát az elképzelés: a templomosok bukásuk után az Újvilágba menekültek, ahonnan később Skóciába tértek vissza. Persze, végül a templomosok kincsének egy része is Amerikába került – gondoljunk csak A nemzet aranya című filmre.
